Ezen Nyilatkozatban mi, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza és annak szervezetei tájékoztatunk arról, hogy miként kezeljük a személyes adataidat. A „mi”, illetve a „velünk” és a „számunkra” kifejezések az Egyházra és az Egyház szervezeteire utalnak.
1. Ki szabályozza a személyes adataid kezelését?
A személyes adataid kezelése során Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza a képviselőin és az Egyház szervezetein keresztül cselekszik. Amikor személyes adatokat osztasz meg velünk, akkor azokat az Egyház szervezetein keresztül az Egyházzal osztod meg.
a. Az Egyház: Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza (az „Egyház”) olyan emberek közössége, akik ugyanabban a vallási tanban hisznek, ugyanazokat a vallási rítusokat és szertartásokat gyakorolják, és akiket egyházszervezeti tantételek igazgatnak. Az Egyház helyi egységei – mint például az egyházközségek, gyülekezetek, cövekek, kerületek, missziók és területek – pusztán alszervezetei a hívők ezen közösségének, nem pedig különálló jogi szervezetek, bár ez alól korlátozott mértékben előfordulhatnak kivételek.
b. Az Egyház szervezetei: A világi ügyekkel kapcsolatos szükségletek kielégítése, valamint az Egyház egyéb céljainak betöltése érdekében egy különféle, egymástól elhatárolható jogi szervezetekből álló jogi rendszer segíti az Egyházat világszerte. Ezek a különálló jogi szervezetek (a továbbiakban „az Egyház szervezetei”) jogilag elkülönülnek az Egyháztól. Az Egyház ezen szervezeteinek egyike, a The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints [Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza] – egy utah-i jogi személy [„corporation sole”] – az Egyház egy vagy több további szervezetével közösen, felelős együttes adatszabályozóként kezeli a személyes adataidat. Az Egyház szervezeteinek némelyike adatkezelőként kaphat személyes adatokat, hogy ezáltal szolgáltatást nyújtsanak az Egyház adatszabályozóként eljáró szervezeteinek. Kérésedre tájékoztatni fogunk, hogy az Egyház mely szervezetei kezelik a te személyes adataidat.
2. Milyen személyes adatokat gyűjtünk?
Olyan személyes adatokat gyűjtünk, melyeket (a) te saját kezűleg a rendelkezésünkre bocsátasz, (b) mi rögzítünk, és (c) harmadik féltől kapunk. Személyes adataidat automatikus eszközökkel, illetve azok nélkül is kezelhetjük; ide tartozik a személyes adataid gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, szerkesztése, tárolása, átdolgozása vagy megváltoztatása, elemzése, lekérdezése, megtárgyalása, használata, továbbítás általi nyilvánosságra hozatala, terjesztése vagy más módon történő elérhetővé tétele, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése vagy megsemmisítése.
a. Saját kezűleg rendelkezésre bocsátott adatok. Rendelkezésünkre bocsátasz személyes adatokat, amikor csatlakozol az Egyházhoz, egyházi szertartásokban szeretnél részesülni, egyházi anyagokat igényelsz, egyházi eszközökhöz vagy szolgáltatásokhoz kérsz hozzáférést, illetve más módokon lépsz kapcsolatba vagy kommunikálsz az Egyházzal. Az Egyházzal való kapcsolatba lépésed során az általunk általában kezelt személyes adataid a neved, születési időd, születési helyed, telefonszámod, ímélcímed, lakcímed, fényképed, nemed, adományozási/fizetési adataid stb. További adatokat is a rendelkezésünkre bocsáthatsz, ha saját kezdeményezésedből szeretnél részt venni kérdőívek kitöltésében, pályázatokon, illetve más tevékenységekben vagy eseményeken, ideértve azt is, amikor kép- vagy hangfelvételekben veszel részt, például videókonferencia technológia használata során. A kérdőívek kitöltése, valamint a pályázatokon és hasonló tevékenységekben való részvétel szabadon választható. Ha nem kívánsz ilyen tevékenységekben részt venni, illetve ezek kapcsán a személyes adataidat megadni, az semmilyen módon nincs hatással az egyháztagsági státuszodra vagy arra, hogy használhasd az elérhető egyházi eszközöket és szolgáltatásokat. Minden egyes ilyen esetben tudni fogod, hogy milyen személyes adatokat bocsátasz rendelkezésünkre, hiszen saját kezűleg és önként adod meg az adataidat.
b. Harmadik féltől kapott és más által megadott adatok. Ha a helyi törvények megengedik, megadhatod másvalaki (vagyis harmadik fél) személyes adatait is, beleértve ebbe az elérhetőségeit, hogy felvegyük az illetővel a kapcsolatot, kézbesítsünk számára valamit, vagy más módon tegyünk eleget a kérésednek. Amikor nem saját magadról, hanem egy másik személyről adsz meg személyes adatokat, akkor először meg kell szerezned az érintett személy tudatos hozzájárulását, ha a hozzájárulása törvényileg megkövetelt.
Ha a személyes kapcsolatfelvételi adataidat tőled vagy valaki mástól kaptuk meg, és szeretnéd kérni, hogy a továbbiakban ne vegyük fel veled a kapcsolatot, akkor kérjük, kövesd az adott webhelyen, hírlevélben vagy ímélértesítőben megadott leiratkozási vagy elutasítási menetet, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot a www.ChurchofJesusChrist.org/DataPrivacy címen.
A nyilvános forrásokból szerzett személyes adatokat is kezelhetjük és nyilvánosan elérhetővé tehetjük. A vonatkozó helyi törvényeknek megfelelően kezelhetünk és nyilvánossá tehetünk lakcímmel kapcsolatos adatokat.
A helyalapú adataidra mobilalkalmazásokon keresztül is szert tehetünk azért, hogy segíthessünk megtalálni a hozzád legközelebbi templom vagy gyülekezeti ház címét, illetve hasonló okokból. Az eszközöd beállításaiban kikapcsolhatod a helyalapú szolgáltatásokat.
Ha ellátogatsz bármelyik szolgáltatásunk oldalára, akkor a szervereink (log fájlok segítségével) vagy a szűrőrendszereink begyűjthetnek a webböngésződ által valamely weblap meglátogatásakor küldött adatokat. Ezen adatokhoz tartozhat nem kizárólagos jelleggel az Internet Protocol (IP) címed, a böngésződ és operációs rendszered típusa, a nyelvi beállításaid, hogy milyen hozzánk vezető webhelyekre látogattál el a mi webhelyünk előtt, a látogatói kérések dátuma és időpontja, hogy milyen tájékoztatásra keresel rá a szolgáltatásaink oldalain, valamint a sütik és hasonló technikai eszközök által begyűjtött egyéb adatok. Ha szeretnél többet megtudni a sütikről (többek között, hogy milyen típusú sütik léteznek, és mi milyeneket használunk), kérjük, tekintsd meg a sütibeállításokra vonatkozó Süti Választhatósági Eszközünket („Süti Eszköz”), mely minden mobilalkalmazásunkban és weboldalunkon megtalálható. Előfordulhat azonban, hogy ha nem fogadod el a sütiket, akkor nem tudod majd használni a webhelyeink, illetve alkalmazásaink egyes részeit vagy funkcióit (a részletes tudnivalókért tekintsd meg a Süti Eszközt).
3. Milyen céllal kezelünk személyes adatokat?
Egyházszervezeti, genealógiai, emberbaráti, társadalmi jólléti, misszionáriusi, tanítási, illetve egyéb működési és igazgatási célokból kezelünk személyes adatokat.
A személyes adatok biztosításával igyekszünk az egyházszervezeti és egyéb ahhoz kapcsolódó szolgáltatások segítségére lenni abban, hogy teljesítsék az Egyház küldetését. A személyes adatokat (beleértve azokat az adatok, melyek arra vonatkoznak, hogyan veszed igénybe eszközeinket és szolgáltatásainkat) a következő célokból használjuk és elemezzük: (a) veled vagy mással történő kapcsolatfelvétel céljából, (b) egyháztagsági feljegyzések létrehozására és frissítésére, (c) tőled beérkező kérések teljesítésére, (d) önkéntes visszajelzések kérésére, (e) eszközeink vagy szolgáltatásaink beállításainak vagy tartalmának egyediesítésére vagy személyre szabására, (f) a templomi és egyéb szertartásokon való részvételre, a misszionáriusi szolgálatra, valamint az önkéntes vagy vezetői hivatalokban történő szolgálatra való alkalmasság felmérésére, illetve (g) az Egyház hitoktatási, jólléti vagy egyéb egyházi programjainak igazgatása céljából. Ezzel összefüggésben a személyes adataid kezelésének jogi alapja lehet annak szükségessége, hogy a veled szemben fennálló szerződéses vagy más kötelezettségeinknek eleget tegyünk, vagy pedig az egyházként végzett jogos feladataink elvégzése.
Adatait arra is használhatjuk, hogy az adatkezelésünk alapjaként betartsuk a vonatkozó törvényeket és éljünk a törvény által biztosított jogainkkal.
Személyes adataidat belső célokra is felhasználhatjuk, például könyvvizsgálati, adatelemzési, rendszerhiba-keresési vagy kutatási célokra. Ezen esetekben az Egyház tevékenységeinek elvégzése iránti jogos érdekünk szolgál az adatkezelés alapjául.
4. Kivel osztjuk meg a személyes adatokat?
Az alábbi körülmények között osztunk meg személyes adatokat más felekkel:
a. Szolgáltatást nyújtó harmadik fél. Harmadik fél rendelkezésére bocsáthatunk személyes adatokat azért, hogy adatfeldolgozókként feldolgozzák azokat számunkra bizonyos feladatok céljából (például fizetés feldolgozása, karbantartás, biztonság, adatelemzés, gazdaszolgáltatás, mérési szolgáltatások, adatvezérelt üzenetküldés a közösségi médiában, kérdőívek stb.). Ilyen esetekben, ezen nyilatkozat és a vonatkozó törvények alapján a szolgáltatókat szerződés kötelezi arra, hogy megvédjék a személyes adatokat azok további feldolgozásától (beleértve a marketingcélokat is), illetve továbbadásától.
b. Az Egyház szervezetei. Személyes adatokat az Egyház bármely szervezetének továbbadhatunk az Egyház céljainak elérése végett.
Ha az Egyház tagja vagy, akkor az általános tagsági adataid és bármely egyéb, választhatóan megadható adatok (például az ímélcímed és fényképed, vagy olyan videó, amelyet/amelyeket te bocsátasz a rendelkezésünkre, vagy amelyet/amelyeket mi készítünk a hozzájárulásoddal) megosztásra kerülhetnek az egyházközséged vagy gyülekezeted, valamint a cöveked vagy kerületed tagjaival, illetve bármely olyan program többi résztvevőjével, amely programban te is részt veszel, amint azt a fentebb említett egyházi célok megkívánják. Néhány adatod – korlátozott mértékben és hozzáféréssel – esetlegesen megtekinthető lehet internetes forrásaink oldalain, például a ChurchofJesusChrist.org-on. Letilthatod az adatok megosztását, illetve korlátozhatod a választhatóan megadható adatok megosztását azzal, ha az egyes források oldalain módosítod a profilod beállításait, vagy ha a lent található tájékoztató szerint felveszed velünk a kapcsolatot.
c. Jogi követelmények. Személyes adataidhoz, bejegyzéseidhez, naplóbejegyzéseidhez, online csevegéseidhez, személyes megjegyzéseidhez, tartalmadhoz vagy beküldött anyagaidhoz bármely weblap kapcsán hozzáférhetünk és továbbadhatjuk azokat, amennyiben jóhiszeműen feltételezzük, hogy ennek megtételét a törvény megköveteli idézés, bírói vagy közigazgatási utasítás révén, illetve egyéb módon. Ezenkívül személyes és más adataidat akkor is kiadhatjuk, ha ezt a törvény megköveteli, illetve hogy gyakoroljuk vagy megvédjük a törvény által biztosított jogainkat; hogy óvintézkedéseket tegyünk a felelősségre vonhatóságot illetően; hogy megvédjük egy személy vagy a köz forrásának a jogait, tulajdonát vagy biztonságát; hogy fenntartsuk és megvédjük szolgáltatásaink vagy infrastruktúránk biztonságát és feddhetetlenségét; hogy védjük magunkat és szolgáltatásainkat a tisztességtelen, kihasználó vagy törvénytelen felhasználással szemben; hogy vizsgálatot folytassunk és megvédjük magunkat valamely harmadik fél követeléseivel és vádjaival szemben; illetve hogy segítsük a kormányzati rendvédelmi szerveket.
5. Hol tároljuk a személyes adatokat?
Személyes adataidat tárolhatjuk az Egyesült Államokban lévő adatközpontokban, felhőalapú tárhelyeken vagy az Egyház szervezeteinek épületeiben. Annak érdekében, hogy biztosítsuk a más illetékesekhez továbbított adatok megfelelő védelmét, adatátviteli és -kezelési egyezményeket kötöttünk az Egyház adott szervezetei és azok szolgáltatói között, mely egyezmények közé tartoznak az Európai Bizottság által jóváhagyott általános szerződéses záradékok is, az EU törvényeinek megfelelően (melyek átnézésére te is jogosult lehetsz, ha felveszed velünk a kapcsolatot a Nyilatkozat végén leírt módon).
6. Hogyan védjük a személyes adatokat?
A hozzánk érkező személyes adatokat műszaki és szervezeti eszközökkel védjük az elvesztés, a helytelen használat és az illetéktelen módosítások ellen, illetve így biztosítjuk az adatvédelmet is. Rendszeresen áttekintjük a biztonsági eljárásainkat, és fontolóra vesszük megfelelő új biztonságtechnológiák és módszerek alkalmazását. Ezenkívül a bejelentkezési oldalainkon korszerű titkosítási technológiával titkosítjuk az adattovábbítást. Mivel azonban nem garantálhatjuk ezen titkosítási technológiák teljes biztonságát, kérjük, légy körültekintő, amikor személyes adatokat adsz meg online.
7. Mennyi ideig őrizzük meg a személyes adatokat?
Az összegyűjtött személyes adatokat – beleértve a mobilalkalmazások által és más adatmegadási helyeken gyűjtött adatokat is – olyan észszerű időtartamig őrizzük meg, hogy eleget tehessünk a fentebb említett adatkezelési céloknak. Ezt követően a törvény vagy más jogi megfontolások által előírt vagy szükségesnek ítélt időtartamra archiváljuk azokat. Amikor már nincs szükség archiválásra, akkor néhány korlátozott történelmi profiladat, általános genealógiai feljegyzés, valamint személyes adat kivételével, melyek az állandó genealógiai, egyháztagsági vagy egyháztörténeti feljegyzés részévé válnak, töröljük a személyes adatokat a feljegyzéseink közül.
8. Miként férhetsz hozzá a személyes adataidhoz, és javíthatod azokat?
Megpróbáljuk fenntartani a személyes adatok pontosságát, így tőled is kérjük saját személyes adataid teljességének és pontosságának biztosítását. A weblap-specifikus regisztrációdon, a profilodon vagy az Egyházi fiókodon keresztül (amelyik ezek közül vonatkozik rád) kérhetsz hozzáférést személyes adataidhoz, és ellenőrizheted, javíthatod vagy helyesbítheted (többek közt frissítheted), illetve akár zárolhatod is azokat.
Ha egyháztag vagy, akkor a személyes adataid egy része csak az egyháztagsági feljegyzésén eszközölt változtatások által frissíthető. Ilyen változtatásokra úgy kerülhet sor, ha felveszed a kapcsolatot az egyházi egységed írnokával, és kéred azt.
Velünk is kapcsolatba léphetsz, ha gyakorolni szeretnéd további törvényes jogaidat, mint például: adathordozhatóság; a vonatkozó törvények által biztosított tiltakozás; az adatkezelés korlátozása; és a személyes adataid törlése. Jogodban áll továbbá panaszt benyújtani a felügyelő hatóság felé.
Ha nehézségekbe ütközöl a személyes adataid módosítása vagy frissítése kapcsán, a Nyilatkozat végén található módokon felveheted velünk a kapcsolatot.
9. Hatálybalépés dátuma és módosítások.
Jelen Nyilatkozat hatálybalépésének dátuma 2021. április 6. A Nyilatkozat időről időre módosulhat.
10. Kapcsolatfelvétel.
Ezen nyilatkozattal, illetve az általunk kezelt személyes adatok biztonságával kapcsolatos kérdéseidet elküldheted a weboldalunkon keresztül, faxon vagy levélben:
Web: www.ChurchofJesusChrist.org/DataPrivacy
Fax: +1-801-240-1187
Cím: Data Privacy Office
50 East North Temple Street
Salt Lake City, UT 84150-0005
USA