Ti írtátok
Kenyérsütés a missziómhoz
Nyolcéves koromban az egyik tanszünetben az apukám megkérdezte, szeretnék-e tenni valamit azért, hogy pénzt gyűjtsek a missziómra. Úgy gondoltam, ez jó ötlet, de nem tudtam, mit is csináljak pontosan. Egy kis gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy kenyeret fogunk készíteni. Aznap este 20 vekni kenyeret sütöttünk. Nem tudtuk, hogy el tudjuk-e majd adni, de miután írtunk róla a közösségi oldalunkon, egy este alatt elkelt az összes!
Célul tűztem ki, hogy továbbra is kenyeret fogok készíteni és árulni. Eleinte jó móka volt. De hogy őszinte legyek, egy idő után már nem tetszett annyira. Nehéz volt. Reggelente hatkor kellett felkelnem, hogy iskola előtt elkészítsem a tésztát. Aztán az anyukám napközben segített kisütni a kenyeret. Amikor hazajöttem a suliból, be kellett csomagolnom a kenyereket, kiszállítanom, és megtisztítani a sütéshez használt eszközöket.
Beszélgetnem is kellett olyanokkal, akiket alig ismertem. Néha nem tudtam, mit mondjak. Ez volt az egyik legnehezebb része. A szüleim elmagyarázták, hogy ennek az egésznek nemcsak az a lényege, hogy pénzt keressek a missziómra, hanem az is, hogy megtanuljak keményen dolgozni, és beszélgetni az emberekkel. Kezdett könnyebben menni, egy idő után pedig már élveztem is!
A kenyérvállalkozásom mindenképpen megtanította nekem, hogyan kell dolgozni. Tudom, hogy amit ebből a célkitűzésből megtanultam, segíteni fog a missziómon is.
Illusztrálta: Steve Brown