Az én oldalam, a te oldalad
„Ímé mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak [a nővérek]!” (Zsoltárok 133:1).
„Maja! A cipőd az én oldalamon van a szobában!” – mondta dühöngve Mira.
„Jó, de a te szentírásaid meg az én oldalamon vannak” – vágott vissza Maja.
Anya bekukkantott a szobába. „Lányok! Mintha nem a serény takarítás hangjait hallanám. Addig nem mehettek le a játszótérre, amíg nincs tisztaság a szobátokban.”
„De ez mind Maja rendetlensége! – mondta Mira. – Nem igazság, hogy nekem kell feltakarítani.”
„Nem is az egész az enyém!” – vágta rá Maja.
„Pff – fonta össze a karját Mira. – Bárcsak lenne saját szobám. Miért kell Majával osztoznom rajta? Marcinak külön szobája van!”
Anya felsóhajtott. „Tudjátok, hogy nincs több szobánk. Marci már idősebb. Ezért van saját szobája.”
„Jó, akkor legalább mondd meg Majának, hogy ne az én oldalamon tartsa a cuccát!” Mira az ujjával képzeletbeli vonalat húzott a szoba közepén. „Látod? Ez a te oldalad, Maja. Ez pedig az én oldalam.”
„Hmm – töprengett el anyu. – Esetleg feltehetünk egy függönyt, hogy kettéválasszuk a szobát. Ez segítene nektek kijönni egymással?”
Mira elvigyorodott. „Persze!”
Másnap anya vart egy függönyt. Lila volt, pepita mintás. Az aljára még egy szalagot is rávarrt, rajta lelógó gyöngyökkel. Később Mira és Maja segítettek apának felakasztani a függönyt egy drótra. Teljesen kettéválasztotta a szobát.
Mira izgatottságában tapsikolt. „Végre! Olyan, mintha saját szobám lenne!”
Elővette a zsírkrétáit, hogy kiszínezzen egy képet. Azonban pár perc múlva elunta magát. Kíváncsi lett, mit csinál Maja a függöny másik oldalán. Általában együtt színeztek. Magányos érzés volt egyedül színezni.
Aznap este Mira letérdelt az esti imájához. Megköszönte Mennyei Atyának az otthonát és a családját. Ez egy kicsit elszomorította. Tetszett neki, hogy saját helye van, de hiányzott neki, hogy Majával játsszon.
Mira ágyba bújt. Azonban nem tudott elaludni. Átfordult a másik oldalára. A függöny és a fal közötti keskeny nyíláson keresztül látta Maja fejét.
„Maja! – suttogta. – Ébren vagy?”
„Igen” – suttogta vissza Maja.
„Mi lenne, ha készítenénk egy kis postaládát? – kérdezte Mira. – Üzeneteket hagyni egymásnak.”
„Jó ötlet! – válaszolta Maja. – Holnap megcsináljuk?”
„Persze – Mira mosolyogva hunyta be a szemét. – Jó éjszakát, Maja!”
„Jó éjszakát, Mira!”
Másnap Mira keresett egy kis dobozt. Letette a szoba két oldala közé. Aztán írt egy üzenetet és beledugta: Maja, szeretnél játszani a plüsseimmel? Szeretettel: Mira
Maja kivette az üzenetet és elolvasta. „Nagyon szeretnék!”
Mira és Maja egész héten üzengettek egymásnak a postaládában. És minden egyes nap játszottak is egymással. Időnként Mira oldalán játszottak. Időnként Maja oldalán játszottak. Azonban mindig jól érezték magukat együtt.
„Tudod – mondta Mira egy nap Majának –, nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán szükségünk van-e erre a függönyre.”
„Igen – felelte Maja. – Eléggé útban van.”
Apa segített nekik levenni a függönyt.
„Örülök, hogy megtanultatok kijönni egymással” – mondta.
Mira Majára mosolygott. „Én is.”
Illusztrálta: Katherine Blackmore