Hívjunk meg mindenkit!
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Jarom azt szerette volna, ha az egész családja eljön a keresztelőjére.
„Hogy családommal mindig együtt lehessek, az Úr megmondta, hogy mit tegyek” (Gyermekek énekeskönyve, 98.).
Jarom leült a fűbe a nagyija maraéja előtt. Már majdnem itt volt a családi összejövetel ideje.
Felnézett az épület oldalán lévő vörös faragásokra. „Anya, hogyan mondod Nagyi nevét jelnyelven?” – kérdezte. Amikor még élt, Jarom nagymamája siket volt. Néha gyakorolták a jelnyelvet, hogy ezzel emlékezzenek rá.
„Így” – mondta Anya. Lassan eljelelte a nevet a két kezével. Jarom elismételte a jeleket. Nagyon szeretett tanulni a családjáról.
„Én is meg akarom próbálni!” Jarom unokatestvére, Kati letelepedett melléjük. Anya újra eljelelte a nevet.
„Jövő hónapban a keresztelőmre elénekelhetünk egy dalt jelnyelven?” – kérdezte Jarom.
„Hát persze” – felelte Anya.
„Mi az a keresztelő?” – kérdezte Kati.
Jarom családtagjainak többsége nem volt tagja Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának. „A keresztelkedés különleges dolog az egyházamban – válaszolta Jarom. – Ilyenkor ígéred meg, hogy követed Jézust, Ő pedig megígéri, hogy segít neked.”
„Menő” – mondta Kati.
„Szeretnél eljönni a keresztelőmre?” – kérdezte Jarom.
„Hát persze!” Kati elmosolyodott. Azután Jarom az anyukájához fordult.
„Megkérhetjük a többi unokatestvért is, hogy jöjjön el? És az összes nagynénémet és nagybátyámat?”
Anya bólintott. „Szerintem ez egy nagyszerű ötlet!”
Jarom és Anyu megkérte a család többi tagját is, hogy jöjjenek el a keresztelőre. A nagynénik és a nagybácsik sem tudtak sokat a keresztelésről. Azt viszont tudták, hogy ez Jarom számára különleges nap. „Ott leszünk!” – mondták.
Teltek a hetek. Végre elérkezett Jarom keresztelőjének napja! Amikor Jarom belépett a kápolnába, fülig szaladt a szája. Minden sor tele volt a családtagjaival!
Először Jarom apukája mondott beszédet a keresztelésről és a Szentlélek ajándékáról. Arról is beszélt, hogy milyen fontosak a családok. „Nagyon örülünk, hogy Jarom ma megkeresztelkedik. És nagyon örülünk, hogy velünk lehet a családunk!” – mondta. „Mi a legfontosabb dolog a világon? – kérdezte. – Az emberek, az emberek, az emberek.”
Mindenki mosolygott, mert mindannyian szerették ezt a maori közmondást.
Apa beszéde után Jarom és Anya került sorra. Jelnyelven énekeltek egy elemis éneket. Ettől Jarom közel érezte magát a nagyijához.
Aztán Jarom és Apa belépett a keresztelőmedencébe. A vízben állva Jarom felnézett az egész családjára. Unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik. Mindannyian ott voltak!
Jarom lehunyta a szemét. Meleg, nyugodt érzést érzett. Úgy érezte, mintha egy nagy ölelést kapott volna valakitől. A nagyijára gondolt. Az őseire gondolt. Tudta, hogy ők is büszkék rá.
Jarom átöltözött száraz ruhába. Azután a családja minden egyes tagját megölelte. Mindannyiukért hálás volt. És hálás volt azokért a családtagjaiért, akikkel egy nap majd találkozhat a mennyben. Jarom továbbra is jó döntéseket akart hozni, hogy büszkék legyenek rá.
Illusztrálta: Okszana Grivina