Russell M. Nelson elnök: Irány, felkészültség, elkötelezettség
Miután évtizedeken keresztül elismert szívsebészként gyógyított szíveket, majd pedig az Úr Jézus Krisztus apostolaként érintette meg az emberek szívét, Russell M. Nelson elnök biztos kézzel és soha el nem fogyó szeretettel folytatja szolgálattételét, immár az egyház elnökeként.
Amikor meghal az egyház elnöke, sokan az utódja kiválasztásának folyamatára összpontosítanak. Ez az Úr által vezérelt folyamat valójában hosszú évekkel korábban kezdődik. Russell M. Nelson egész eddigi élete felkészülés volt erre a szent elhívásra. E felkészülés jelentős részének magam is tanúja voltam.
Russell M. Nelson elnök élettapasztalatainak és eredményeinek összessége a felkészültségéről tanúskodik. Úttörő jelentőségű szívsebészként vált ismertté. Írásban és szóban is ragyogóan ad elő, számos nyelven képes megértetni magát. Ismeri és szereti az embereket, és tisztában van vele, hogy az egyes döntések milyen hatással vannak az életükre. Ismeri és szereti a szentírásokat és a szent templomot. Tapasztalt ügyintéző, aki gyorsan és határozottan hoz döntéseket.
Nelson elnök személyesen ismert tízet az egyház előző 16 elnökéből, akik sok esetben tanították is őt. Immár pedig az egyház 17. elnökeként azzal indítja saját szolgálattételét, hogy biztosítja az utolsó napi szenteket arról, hogy Jézus Krisztus továbbra is utat mutat az Ő egyházának.
„Az Úr mindig is tanította és sugalmazta prófétáit, és mindig is ezt fogja tenni – szögezte le a bejelentés 2018. január 16-i közvetítése során. – Az Úr áll a kormányrúdnál. Mi, akiket elrendeltek, hogy tanúságot tegyünk az Ő szent nevéről szerte a világon, továbbra is igyekszünk megtudni és követni az Ő akaratát.”1
Nelson elnök törődése Isten gyermekeinek örökkévaló jóllétével az ő egész életen át tartó, szívből jövő szolgálatából fakad. Ahogy sebészként számos szívet érintett meg a szó szoros értelmében, úgy átvitt értelemben is megérintette világszerte a szentek szívét erőteljes tanításaival, önzetlen szolgálatával és soha el nem fogyó szeretetével. Ahogy azt a januári történelmi jelentőségű közvetítés során kijelentette, e szeretet „az évtizedek alatt egyre erősödött, ahogy találkoztam veletek, hódoltam veletek és szolgáltalak benneteket.”2
Alapvető felkészülés
Nelson doktor úttörő szakemberként, tudósként és az emberi szív sebészeként befutott kiemelkedő szakmai pályája jól ismert. Ezek, valamint a példamutató családi élete is a felkészülése részét képezték.
Russell Marion Nelson 1924. szeptember 9-én született Marion C. és Edna Anderson Nelson gyermekeként. Russell gyerekkorában mindkét szülője kevésbé tevékeny egyháztag volt, gyermekeiket azonban elárasztották szeretetükkel, időnként pedig a vasárnapi iskolába is elküldték őket. Az ifjú Russellt eleinte nem érdekelte az egyház, szívesebben futballozott a barátaival. Amikor azonban 16 éves lett, a szíve fogékonyabbá vált az evangélium igazságaira, és a testvéreivel együtt megkeresztelkedett. Évekkel később – gyermekeik példája és győzködése hatására – a Nelson szülők is újra tevékennyé váltak az egyházban.
Az ifjú Russell fogékony volt az oktatás ígéretére is. Lassan megértette azt, amit később maga is tanított, miszerint a továbbtanulásra való törekvés vallási felelősség. Tizenhat évesen befejezte a középiskolát, és már a Utah-i Egyetemre járt, amikor a második világháború világméretű konfliktusa megakadályozta abban, hogy teljes idejű missziót szolgáljon.
Miközben Russell az alapdiplomáján dolgozott, zenei tehetsége arra indította, hogy az egyetemen csatlakozzon egy musical szereplőgárdájához. Kellemesnek találta a vezető szoprán, Dantzel White hangját – és megjelenését. Nem sokkal az alapdiplomája 1945-ös megszerzését követően össze is házasodtak. Huszonkét évesen, magna cum laude diplomázott a Utah-i Egyetem orvosi karán. Onnan a Minnesotai Egyetemre ment tovább posztdoktori képzésre. Az egyetemen kulcsfontosságú tagja volt a nyitott szívműtét kidolgozásában élen járó csapatnak. Később Minnesotában, valamint a bostoni Általános Kórházban volt rezidens sebész.
A folyamatban lévő képzése és egyre gyarapodó családja ellenére Nelson doktort egyszer csak behívták szolgálatra a koreai háború idején, mivel a katonaságnak kétségbeesetten szüksége volt orvosokra. Sebészi képzettségének köszönhetően a fővárosba, Washingtonba küldték, ahol sebészi kutatóegységet hozott létre a Walter Reed Országos Katonai Egészségügyi Központban. Miután eleget tett katonai kötelezettségeinek, 1953-ban a Harvard Egyetem szolgálati programja keretében egy évet Bostonban, a Massachusettsi Általános Kórházban töltött. Végül a Minnesotai Egyetemen szerezte meg a PhD fokozatot.
Annak ellenére, hogy mennyire lefoglalták az orvosi tanulmányai és a szakmai pályafutása, Nelson doktor mindig a családját helyezte első helyre az életében. Dantzel White Nelson a férje mellett állt és támogatta őt minden családi, egyházi, szakmai és katonai tevékenységében. Kitartó, kölcsönösen támogató és szeretetteljes kapcsolatuk példamutató és megerősítő hatással volt mind a 10 gyermekükre – kilenc lányukra és egy fiukra. Az egyik lányuk, Sylvia Webster szerint szülei kapcsolata „nagyon aranyos és egymás iránt nagyon odaadó volt”. A legfiatalabb gyermekük, ifj. Russell Nelson így emlékszik vissza: „Mindig egyértelmű volt, hogy a szüleim nagyon szeretik egymást.”3
Dantzel Nelson váratlanul, nem sokkal a 60. házassági évfordulójuk előtt hunyt el. Egy nagyon magányos időszakot követően Nelson elder feleségül vette Wendy Watsont, akinek ez az első házassága. Felesége doktori fokozata, a Brigham Young Egyetemen végzett professzori munkája, valamint a kiterjedt Nelson család iránti szeretetteljes odaadása eszményi társsá tették és teszik Nelson elder – Nelson elnök – számára.
„Biztos vagyok benne, hogy nehéz besétálni egy több mint 200 fős családba, és közeli barátnak érezni mindenkit – mondja Sylvia. – Wendy megtette a szükséges erőfeszítéseket, méghozzá bámulatosan.”4 Az ifjabb Russell pedig hozzátette: „Wendy csodálatos társnak bizonyult számára… [L]átom azt, hogy miként lett az évek során felkészítve erre a tisztségre és erre az elhívásra, aminek kulcsfontosságú része az is, hogy Wendy jelen van az életében.”5
Amikor e sorokat írom, a Nelson családban 10 gyermek, 57 unoka és 116 dédunoka van, további két dédunoka pedig úton van. Aki csak tud, havonta – mindig más-más otthonban – összegyűlik közülük a születésnapok és évfordulók megünneplésére.
„Minden királyságnak adatott törvény”
Amikor Russell M. Nelson az orvosi egyetemre járt, azt tanulta, hogy az orvosnak soha nem szabad megérintenie az emberi szívet, mert a szív azonnal leáll, ha hozzáérnek. Alig néhány évvel később azonban Nelson doktor és kutatótársai már arról számolhattak be, hogy elsőként alkalmaztak sikeresen szív-tüdő gépet egy kutyánál. A szív-tüdő gép fenn tudta tartani a beteg keringését, lehetőséget adva arra, hogy a leállított szívet megműtsék. Ezt az áttörést, amelyet Nelson doktor és a munkatársai elértek, hamarosan embereken is alkalmazták, és ez mostanra oda vezetett, hogy évente több mint másfél millió nyitott szívműtétet végeznek világszerte.
Nelson doktor akkor kapta az e felfedezéshez vezető sugalmazást, miközben a Tan és szövetségek következő versein töprengett:
„Minden királyságnak adatott törvény;
…és minden törvény megszab bizonyos határokat és feltételeket is” (T&Sz 88:36, 38).6
Nelson doktor úgy gondolkodott, hogy ha dolgozik rajta, tanulmányozza, és a megfelelő kérdéseket teszi fel, akkor a csapatával ki tudják deríteni, mely törvények irányítják a dobogó szívet. Azt mondta, hogy „a szentírások megértése és ezen témakörre való »vonatkoztatása« kellett ahhoz, hogy a szívsebészet nagyszerű területe, ahogy azt ma ismerjük, elérhetőbbé váljon számomra.”7
A szentírások gyakorlati alkalmazásának e képessége egész életében megáldotta Nelson elnököt, a családját, az egyházat és a világot. Kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy Nelson elnök felkészüljön először az apostolként, most pedig az egyház elnökeként betöltött elhívására.
Szakmai pályafutása során Nelson doktor hamar hírnevet szerzett sebészként és kutatóorvosként. 1955-ben elfogadott egy sebészeti kutatóprofesszori beosztást a Utah-i Egyetemen. Itt építette meg azt a szív-tüdő gépet, melynek segítségével elvégezte az első nyitott szívműtétet Utah államban, amely egyúttal az első ilyen műtét volt a Mississippitől nyugatra. Egyetemi előadásokat tartott, számos fejezetet írt különböző orvosi tankönyvekbe, és több mint 70 szakmailag lektorált értekezése jelent meg egyéb kiadványokban. Mire elhívták apostolnak, már közel 7000 műtét volt a háta mögött.8
Orvosi szakértelme mellett Nelson doktor lelkesítő tanár és eredményes ügyintéző is volt – olyan tulajdonságok ezek, amelyek felbecsülhetetlennek bizonyultak az orvosi területen, később pedig hozzájárultak az egyházi elhívásainak kiemelkedő módon való betöltéséhez is.
„Az orvos kötelessége elsődlegesen a tanítás” – jelentette ki Nelson doktor. Hozzátette, hogy „egy orvos igazából akkor működik a legmagasabb szinten, amikor megtanítja a betegének, hogy mi a baj, és mit lehet vele kezdeni.”9
Nelson doktor azzal is tanújelét adta a tanítás és oktatás iránti készségének és hajlamának, hogy külföldre is elutazott orvosi eljárásokat bemutatni és tanítani. Hogy jobban tudjon tanítani, számos nyelven tanult – többek között franciául, portugálul, németül, oroszul és spanyolul –, megkönnyítendő a külföldi orvosokkal és kutatókkal való érintkezést és a tanításukat. Azt követően, hogy részt vett egy gyűlésen, ahol Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) a kínai nyelv tanulását tanácsolta a megjelenteknek, Nelson doktor és a felesége, Dantzel, azonnal elkezdett mandarinul tanulni. Eléggé jártassá vált a nyelvben ahhoz, hogy szorosan együtt tudjon dolgozni a kínai kollégákkal; előadásokat tartott, illetve műtött is Kínában, megmentve Kína egyik nemzeti hősének életét.10
Keresvén először Istennek országát
Habár Nelson elnök orvosként elért eredményei lenyűgözőek voltak, ő maga mindig is az Úrra és az Úr munkájára összpontosított. Az egyház legtöbb tagja nem is tudja róla, hogy 1955 és 1965 között Templom téri misszionáriusként szolgált, ahol minden csütörtökön 16 és 17 óra között látogatókat vezetett körbe. Eközben sebészként is ezek voltak a legzsúfoltabb évei. Később azt írta, hogy 1964-ben „az orvoslásban épphogy csak elkezdtünk foglalkozni az aortabillentyű cseréje jelentette kihívással. A halálozási arányok magasak voltak, az egyes betegekre kötelezően fordítandó időmennyiség pedig rendkívül magas – sok-sok órán, de olykor akár napokon keresztül is szinte kettesben kellett lenni velük.”11
Sok egyháztag számára az ilyen körülmények kizárnának egy időigényesebb elhívást. De nem Nelson doktor számára! Azt követően, hogy 1964-ben Spencer W. Kimball (akkor még) apostol interjút tartott vele és néhány más emberrel, hogy kiválassza az egyik cövek leendő elnökét, LeGrand Richards apostol (1886–1983) jelenlétében ezt közölte vele: „»Úgy érezzük, az Úr azt szeretné, hogy te elnökölj e cövek felett. Számos interjúnk során, amikor csak felmerült a neved, a válaszok meglehetősen egyformák voltak: ’Ó, ő nem igazán lenne jó’ vagy ’Ő nem ér rá’, vagy mindkettő. Ennek ellenére azt érezzük, hogy az Úr téged szeretne. Na már most, ha úgy érzed, hogy túl elfoglalt vagy, és nem lenne jó elfogadnod az elhívást, az kiváltságodban áll.« […]
Én egyszerűen annyit feleltem erre, hogy a döntés már 1945. augusztus 31-én megszületett, amikor Nelson nőtestvérrel összeházasodtunk a templomban. Akkor elköteleztük magunkat amellett, hogy »Istennek országát, és az ő igazságát« fogjuk keresni, azzal a meggyőződéssel, hogy minden más megadatik nekünk, amint azt az Úr megígérte. (Lásd Máté 6:33.)”12
Ahogy Nelson doktor elfogadta azt az elhívást, az arról tanúskodik, amire Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából nemrégiben úgy utalt, mint „Russell Nelson hitének gyermeki alázat[a] és egyszerűség[e]. Ő ilyen alázatos, ilyen gyermeki minden szinten, és gyakorlatilag minden egyéb emberi kapcsolatában, amelyben csak megfigyelhettem.”13
Kimball elnök áldást adott Nelson doktornak, amelyben megígérte, hogy csökkenni fog az aortabillentyű-műtétekhez kapcsolódó halálozási arány, az eljárás pedig nem fogja többé kimeríteni az idejét és az erejét.
„A következő évben tényleg csökkent a műtét időigénye, nekem pedig meglett az ahhoz szükséges időm, hogy abban és más elhívásokban szolgáljak – mondta Nelson doktor. – Mi több, a halálozási arányszámaink lecsökkentek… egy nagyon alacsony és elfogadható, tűrhető szintre. Milyen érdekes, hogy nyolc évvel később pont ugyanezt a műtétet végeztem el Kimball elnökön.”14
A szakmájával és az egyházi elhívásaival járó követelmények azt jelentették, hogy Nelson doktornak szinte alig maradt szabadideje, amelyet a családjával tölthetett. Mégis minden tőle telhetőt megtett, hogy feleségét és 10 gyermeküket helyezze első helyre az életében. Amikor csak otthon tartózkodott, az idejét teljes mértékben a családjának szentelte. Számos külföldi útjára gyakran vitte magával a feleségét vagy az egyik gyermeküket. Habár Dantzel az ő távollétében is kiválóan gondoskodott a gyerekekről, hálás volt azért, hogy férje ilyen elkötelezett irántuk, amikor egy kis szabadideje adódik a zsúfolt szakmai elfoglaltságok és elhívások közepette. „Amikor otthon van, akkor otthon van!” – mondta egyszer Harold B. Lee elnöknek (1899–1973), aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke volt.15 Lee elnök gyakran idézte ezt a kijelentést olyankor, amikor azt tanácsolta az elfoglalt papsági vezetőknek, hogy a családjukra összpontosítsanak.
A próféta követése
Tanúja és mellékszereplője voltam Russell M. Nelson doktor és felesége, Dantzel szakmai életútja egyik fontos eseményének. Ez több mint 52 évvel ezelőtt, 1965-ben történt, a Nelsonékkal való első találkozásom során. Önéletrajzában Nelson doktor elmeséli, miként ajánlottak fel neki egy sebészprofesszori beosztást, valamint a szív-, ér-, és mellkassebészeti osztály vezetését a Chicagói Egyetemen. Azt írta, hogy ez az ajánlat „olyan erőforrásokat bocsátott rendelkezésemre pénzügyi támogatás, kutatólaboratórium és személyzeti támogatás tekintetében, amilyenről minden tudós álmodik. További ösztönzés gyanánt az ajánlat tartalmazott még négy év egyetemi oktatást is mind a kilenc gyermekünk részére, a saját maguk által választott intézményben, ennek összes költségét pedig a Chicagói Egyetem vállalta.” A dékán közölte Nelson doktorral: „Az egyik oka annak, amiért önt akarjuk, az az, hogy tudjuk, hogy ön egy jó mormon. Szeretnénk, ha csatlakozna ehhez a karhoz. Szükségünk van itt önre, hogy olyan hatással legyen erre az egyetemre, amilyenre csak egy mormon képes.”16
E figyelemre méltó orvos rámenős toborzásának részeként a dékán felhívott engem is, és megkért, hogy segítsek rábeszélni Nelsonékat a chicagói költözésre. Jómagam akkoriban jogászprofesszor voltam a Chicagói Egyetemen, és ismertem az orvosi kar dékánját, mert mindketten tagjai voltunk az egyetemi szenátusnak. A dékán megkért arra, hogy hívjam meg magunkhoz Nelsonékat vacsorára. Arra buzdított, hogy mondjak el nekik mindent az egyházról Chicagóban, mert tudta, hogy ez létfontosságú szerepet játszik a döntésükben.
Így történt hát, hogy a néhai feleségem – June – és én találkoztunk Dantzel és Russell Nelsonnal, akik eljöttek a chicagói otthonunkba 1965. november 21-én, vasárnap, egy vacsorára és egy csodálatos látogatásra. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy meggyőzzük őket, költözzenek Chicagóba. Az önéletrajzában később ezt olvastam: „Nagyon vonzónak találtuk az ajánlatot, és még egy házat is kinéztünk Chicago egyik elővárosában, hogy ott neveljük fel a gyermekeinket.”17
Ami ezt követően történt, csupán egyike azon példáknak, amelyek azt szemléltetik, hogyan sugalmazta és irányította az Úr Russell M. Nelson döntéseit és felkészítését. Amint visszaért Salt Lake Citybe, tanácsot kért David O. McKay elnöktől (1873–1970), hogy szolgáljon útmutatásul a Nelson családnak e fontos döntésben. A próféta imádkozott, és megkapta a választ: „Nem.”
McKay elnök ezt mondta: „Már így is a földkerekség legjobb városában élsz. Olyan életet élsz, amelyhez fogható sehol a világon nincs. A lányaid itt a lehető legjobb környezetben lesznek, amelyben csak részük lehet. Ők fontosabbak számodra minden olyan hírnévnél vagy jövendőnél, amilyenben bármiféle egyetemen részed lehet. Nem, Nelson testvér, a te helyed itt van Salt Lake Cityben. Az emberek a világ minden részéről tehozzád fognak jönni, mert te itt vagy. Nem gondolom, hogy Chicagóba kellene menned.”18
Mivel nagy volt a hite, Nelson doktor visszautasította a chicagói ajánlatot, és Salt Lake Cityben maradt. A rákövetkező években ott végzett nyitott szívműtéteket, és számos hálás beteg életét hosszabbította meg, köztük Kimball elnökét, Richard L. Evans elderét (1906–1971), Boyd K. Packer elnökét (1924–2015), valamint sok más egyházi vezető és családtagjaik életét.
June számára és számomra az a chicagói találkozás egy hosszú és nagy becsben tartott barátság kezdetének bizonyult Russell és Dantzel Nelsonnal. Hat évvel később felmentették a cövekelnöki elhívásából, és elhívták a Vasárnapi Iskola általános elnökének. Engem pedig ugyanabban az évben kineveztek a Brigham Young Egyetem elnökévé. Sok éven keresztül szolgáltunk együtt a Tizenkét Apostol Kvórumában, most pedig együtt fogunk szolgálni az Első Elnökségben, azzal a barátsággal, amely 52 éve kezdődött Chicagóban két tudós és a feleségük között.
Megváltoztatva a szíveket
1984. április 7-én Nelson doktort elrendelték apostolnak és elválasztották a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjának. Ezt mondta erről: „Az orvostudomány és a sebészet, amely a megelőző negyven év középpontjában állt, egyetlen szempillantás alatt átadta helyét annak, hogy életem hátralévő részét Uram és Szabadítóm, Jézus Krisztus teljes idejű szolgálatának fogom szentelni.”19
Amikor elhívták apostolnak, Nelson elder kijelentette: „A munka, amelyben most részt veszek, a legfontosabb ügy a világon. Mindent felölelő, beteljesítő és kihívást jelentő. Nekem pedig a tőlem telhető legjobbat kell nyújtanom, mert felelősséggel viseltetek ezért a sáfárságért.”20
Amióta apostol, majd pedig 2015-ben a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke lett, Nelson elnök folyamatosan járja a világot, megosztva az örök élet szavait, és megváltoztatva a szíveket. Első megbízatásai közé tartozott megnyitni a kelet-európai nemzetek kapuját az evangélium előtt. „[Ö]t év alatt, 27 utazás során 31 európai nemzetet kerestem fel – mondta Nelson elnök. – Mielőtt [Ezra Taft] Benson elnök elhunyt, …arról számolhatt[am] be neki, hogy elvégeztük, amivel megbíztak minket: immár Kelet-Európa minden országában megalakult az egyház.”21
Nelson elnök felszentelt továbbá 30 országot az evangélium prédikálására, köztük Bulgáriát, Horvátországot, Salvadort, Etiópiát, Francia Polinéziát, Kazahsztánt és Oroszországot. Egyszer négy nap alatt hat különböző országot szentelt fel.22 Apostoli szolgálattétele során eddig már 133 országban járt.23
A Tizenkettek Kvórumának tagjaként Russell M. Nelson elder hosszú éveken át szolgált a testület mindhárom kulcsfontosságú tanácsának – a Misszionáriusi, a Templomi és családtörténeti, valamint a Papsági végrehajtó (most Papsági és családi végrehajtó) tanácsok – élén.
Az egyház számos jelentős változáson ment át azokban az években, amikor Nelson elder a Tizenkettek Kvórumában, az egyház öt elnökének a keze alatt szolgált. 1984 óta az egyház taglétszáma több mint a kétszeresére nőtt – körülbelül 6 millióról 16 millió fölé. A Tizenkét Apostol Kvóruma és az Első Elnökség két hivatalos állásfoglalást adott ki. Ezek az 1995-ös A család: Kiáltvány a világhoz, illetve 2000-ben Az élő Krisztus. A működő templomok száma az 1984-es 30-ról 2017-re 159-re emelkedett. Amikor Nelson eldert 2010-ben elhívták a Misszionáriusi végrehajtó tanács élére, az egyháznak 58 000 misszionáriusa volt. A szolgálati korhatár leszállítását követő óriási növekedés után mostanra mintegy 67 000 főnél állandósult a létszám.
Személyes tulajdonságok
Annak zöme, amit fentebb áttekintettünk Nelson doktorral, Nelson elderrel, most pedig már Nelson elnökkel kapcsolatban, közismert. Most néhány olyan nagyszerű személyes tulajdonságáról szeretnék szólni, amelyekre az évek során figyeltem fel.
Először is, Russell M. Nelson egy rendkívül kedves ember, továbbá jó barát és munkatárs. Minden személyes kapcsolatában rendületlenül szívélyes és együttérző. Bámulatos példakép, szorgalmas és gondos a családi, egyházi és szakmai feladatainak végzésében. És nagyon vidám társaság.
Vezetői stílusát a figyelmesség és a könnyen megközelíthetőség jellemzi. Ez egy felettébb kívánatos tulajdonság a felsőbb vezetőkben. A társaságában soha nem habozunk felhozni egy adott témát, és azt sem érezzük, hogy ezzel zavarnánk őt. Soha nem tartunk attól, hogy bármilyen ügyről is szót váltsunk vele. Nelson elnök nagyon nyitott, nagyon megközelíthető, és nagyon könnyű vele beszélni.
Döntéseinek meghozatalakor Nelson elnököt azok általános hatása foglalkoztatja. Jó abban, hogy átgondolja egy döntésnek, egy eljárásmódnak vagy egy tan alkalmazásának az egyháztagok különböző csoportjaira – az idősekre, a fiatalokra, a kevésbé tevékenyekre, az egyházi vezetőkre és másokra – gyakorolt valószínűsíthető hatását. Más vezetőknél is megfigyeltem ezt a tulajdonságot, de Nelson elnök kivételesen jól látja át az ilyesmit. Ez talán azon orvosi tapasztalatából fakad, miszerint nem írhat fel gyógyszert a test egyik részére anélkül, hogy ne venné figyelembe a többi részre kifejtett hatását.
Nelson elnök rendkívül jól osztja tovább a feladatokat – jobb ebben a legtöbb általam látott munkahelyi vagy egyházi vezetőnél. Valószínűleg ez is a sebészi munkájával függ össze, ahol egyedi munkafolyamatokat kell végrehajtania, miután (vagy mielőtt) mások elvégzik a sajátjukat.
Nelson elnök további fontos tulajdonsága a türelem. A problémák megoldása vagy az ügyek intézése közben kerüli az összeütközést. Bölcsen lemond a „rendezzük ezt most azonnal” megközelítésről, és inkább ad egy kis időt, hátha a dolgok maguktól is megoldódnak. E tulajdonsága nagyon fontos lesz a vezetése során, mint ahogy az volt abban a két és fél évben is, amikor a Tizenkettek Kvórumának elnökeként szolgált.
Most, hogy dicsérő szavakkal szóltam Nelson elnök türelméről, meg kell dicsérjem egy ettől elütő tulajdonságát is. Nem habozik döntést hozni. Amikor itt az idő, és a kérdés döntésre kész, akkor gyorsan és határozottan hoz döntéseket. Jó érzéke van hozzá, hogy mikor kell türelem és további megbeszélés egy adott témában, és mikor kell egyszerűen a lehetőségek közül választani, és folytatni tovább az Úr munkáját. Társai a vezetésben szeretik ezt.
Nelson elnök egységteremtő is. Összhangot teremt az ütköző álláspontok, egységet az eltérően vélekedő emberek között. Mily bámulatos tulajdonság ez egy olyan vezetőben, aki az ugyanazon isteni tan iránt elkötelezett, de eltérő kultúrákból és hagyományokból származó egyháztagokat vezeti!
Russell M. Nelsonnak természetes adottsága van a diplomáciához, amint azt első kézből tapasztaltam. Ezt a szakmai tevékenysége során is kamatoztatta, még Kínában is. Amióta elhívták a Tizenkettek közé, csodás események egész sora révén nyitott meg kapukat az egyház részére Kelet-Európában. Ezenkívül 133 különböző országba látogatott el az Úr szolgájaként. Mily figyelemreméltó felkészítés arra a nagyszerű hivatalra, melyre most el lett híva!
Nelson elnök további nagyszerű tulajdonsága – ez talán meglep néhány embert – az íráskészsége. Leírt gondolatai a közérthetőség példái, és az is mindig hasznosnak bizonyul, amikor megszerkeszti mások írásait. A Tizenkettek tagjai oda szokták adni egymásnak a piszkozataikat, hogy javaslatokat gyűjtsenek a fontos beszédek szövegének jobbá tételéhez. E folyamat során rájöttem, hogy senki nem javasol jobb változtatásokat a beszédeimben, mint Nelson elnök. Tekintve, hogy a szakmai pályafutásom alatt mindig is szavakkal dolgoztam, megdöbbentett, hogy ilyen ragyogóan javít ki valaki, akinek a szakmája a testekkel való foglalatosságról szólt. Megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy a példaértékű íráskészsége kemény munka eredménye. Amikor egyszer megkért az egyik kézirata átnézésére, láttam, hogy az már a nyolcadik piszkozat. Ha korábban már ismertem volna Nelson doktor hihetetlen teljesítményét a szakmai kiadványok terén, akkor nem lepődtem volna meg azon, hogy a Tizenkettek Kvórumában senki sem ír nála jobban.
A legtöbb ember elámul az új elnökünk életkorán: 93! Minket, a közeli munkatársait, csupán az foglalkoztat, hogy a megfelelő erőfeszítéseket megtéve tartani tudjuk vele az iramot. Mind fizikailag, mind szellemileg lenyűgözően élénk. Az emlékezete elképesztő. Gyakran jár síelni, és nem sokat pihen közben. Még mindig szokta használni a hófúvóját – a saját és a szomszédjai felhajtóján is.24 Én magam minden csütörtökön megtapasztalom határtalan energiáját. Amikor véget érnek a Salt Lake templomban tartott gyűléseink, egyesek lifttel mennek a földszintre, mások pedig lesétálnak néhány lépcsőfordulónyit a felső szobánktól. Nelson elnök mindig a lépcsőn siet le. Ilyenkor igyekszem lépést tartani vele, de nem sikerül.
Elkötelezve a Szabadító iránt
Nelson elnök kijelentette: „Az apostolok szolgálatának minden egyes napja a tanulás, valamint a további jövőbeli feladatokra való felkészülés napja.”25 Számára immár véget ért a vezetésre való felkészülés ideje, és őrá szállt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökének szent palástja. Mire számíthatunk e felkészülés fényében a vezetése alatt?
Kiemelkedő fontosságú az Úr Jézus Krisztus – aki az egyházunk feje – iránti elkötelezettsége. Ahogy Nelson elnök a korábban már idézett januári üzenetében is kifejtette: „Mi… továbbra is igyekszünk megtudni és követni az Ő akaratát.”26 Addig is Nelson elnök sugalmazott tanításai kijelölik azokat témákat, amelyek feltehetőleg nagyobb hangsúlyt fognak kapni.
A 2017. októberi általános konferencián Nelson elnök a Mormon könyve kiemelkedő jelentőségére emlékeztette az egyháztagokat. Megosztotta saját eredményeit a Mormon könyve tanulmányozása kapcsán, többek között egy felsorolást arról, hogy mi a Mormon könyve, hogy mit erősít meg, mit cáfol, mit teljesít be, mit tisztáz és mit nyilatkoztat ki. Arra buzdította az egyháztagokat, hogy naponta tanulmányozzák a könyvet és elmélkedjenek felőle.27
2018. január 16-án, két nappal azután, hogy Nelson elnököt elválasztották az egyház elnökének, bejelentette, hogy az új Első Elnökség „a végcélt szem előtt tartva” kezdi meg szolgálattételét. E „végcél” az egyének szabadulása, és a családok megpecsételése az Úr házában. „Ezért szólunk ma hozzátok egy templomból – jelentette ki Nelson elnök a Salt Lake templom melléképületében.
– Hiszen a végcél, melyre mindegyikünk törekszik, az, hogy hatalommal ruháztassunk fel az Úr házában, családként eggyé pecsételve, a templomban kötött szövetségekhez hithűen, ami jogosulttá tesz bennünket Isten legnagyszerűbb ajándékára – az örök életre. A templom szertartásai és a szövetségek, melyeket ott köttök, kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megerősítsék az életeteket, a házasságotokat és családotokat, valamint azon képességeteket, hogy ellenálljatok az ellenség támadásainak. Hódolatotok a templomban, és az őseitekért ott végzett szolgálatotok több személyes kinyilatkoztatással és békességgel áld majd meg titeket, valamint megerősíti azon elkötelezettségeteket, hogy a szövetség ösvényén maradjatok.”28
Nelson elnök felhívást intézett továbbá a szentekhez, hogy maradjanak meg a szövetség ösvényén: „A Szabadító követése iránti elkötelezettségetek – azáltal, hogy szövetségeket köttök Vele, majd meg is tartjátok azokat a szövetségeket –, minden olyan lelki áldás és kiváltság előtt megnyitja majd az ajtót, amely csak elérhető a férfiak, nők és gyermekek számára mindenhol.” Azok számára, akik letértek arról az ösvényről, ezt üzente: „[A]rra szeretnélek kérni benneteket, szívem minden reménységével, hogy gyertek vissza. Legyen bármilyen aggályotok, bármilyen kihívásotok, van hely számotokra itt, az Úr egyházában! Ti is és a még meg nem született nemzedékek is áldottak lesznek, ha most cselekedtek, és visszatértek a szövetség ösvényére.”29
És egy további fontos tanács: „Az a szentírás, amely életre kelt elbeszéléssé vált számomra, a Tan és szövetségek 88. szakaszában található, amikor az Úr azt mondja, hogy »annak idejében meg fogom gyorsítani a munkámat« – mondja Nelson elnök. – Én pedig megértem…, hogy meglássam ezt a gyorsítást.”30 Innentől ő fogja irányítani azt.
Russell M. Nelson elnök mindig is bizonyságot tett Jézus Krisztus isteniségéről és ama szabadítás tervének igaz voltáról, melyet Mennyei Atyánk és az Ő Szeretett Fia adott, hogy tanítsanak és irányt mutassanak általa. Amint Nelson elnök tovább vezeti az egyházat a jövőbe, az utolsó napi szentek számára nagy megnyugvást jelenthet az a tudat, hogy ő a menny akaratának megfelelően fog irányt mutatni számukra. „Odaadásomat fejezem ki Isten, a mi Örökkévaló Atyánk iránt, valamint Fia, Jézus Krisztus iránt – jelentette ki Nelson elnök. – Ismerem Őket, szeretem Őket, és megfogadom, hogy szolgálni fogom Őket – és benneteket – életem minden hátralévő leheletével.”31
Szeretem az Úr e szolgáját, régi társamat és barátomat, Russell M. Nelson elnököt. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza többi tagjával egyetemben nagy becsben tartom a tanításait, és örömmel várom prófétánk sugalmazott vezetését. Bizonyságomat teszem, hogy Isten hívta el őt az egyház vezetésére napjainkban.