9. Segítőegylet. Válogatások az Általános kézikönyvből (2023).
9. Segítőegylet. Válogatások az Általános kézikönyvből.
9.
Segítőegylet
9.1
Rendeltetés és szervezet
9.1.1
Rendeltetés
Joseph Smith próféta azt tanította, hogy a Segítőegylet rendeltetése a lelkek megmentése és a szenvedés enyhítése.
A Segítőegylet jelmondata: „A jószívűség soha el nem múlik” (vö. 1 Korinthusbeliek 13:8).
9.1.2
Tagság a Segítőegyletben
Egy fiatal nő akkor kezdhet járni a Segítőegyletbe, amikor 18 éves lesz. 19 éves korára – vagy amikorra elköltözik otthonról, például felsőfokú tanulmányok vagy misszionáriusi szolgálat miatt – már vegyen részt a Segítőegyletben.
A 18 évesnél fiatalabb férjezett nővérek szintén a Segítőegylet tagjai.
9.2
Részvétel Isten szabadító és felmagasztosító munkájában
9.2.1
Jézus Krisztus evangéliuma szerint élni
9.2.1.2
Evangéliumi tanulás a segítőegyleti gyűléseken
A gyűléseket a hónap második és negyedik vasárnapján tartják, ezek 50 percesek. A Segítőegylet elnöksége tervezi meg ezeket a gyűléseket. Az elnökség egyik tagja vezeti le.
A segítőegyleti gyűlések a legutóbbi általános konferencia egy vagy több beszédének témáira összpontosítsanak.
9.2.1.3
Tevékenységek
A Segítőegylet elnöksége tervezhet tevékenységeket. A legtöbb tevékenységet nem vasárnap vagy hétfő esténként tartják.
9.2.2
Törődni a rászorulókkal
9.2.2.1
Szolgálattétel
A nővérek a Segítőegylet elnökségétől kapják szolgálattételi megbízásaikat. További tudnivalókért lásd a 21. fejezetet.
9.2.2.2
Rövid távú szükségletek
A szolgálattevő nővérek igyekeznek megérteni az általuk szolgáltak szükségleteit és reagálni azokra. Az egyháztagoknak rövid távú támogatásra lehet szükségük betegség, születés, haláleset, munkahely elvesztése, illetve egyéb körülmények között.
Szükség esetén a szolgálattevő nővérek a Segítőegylet elnökségének a segítségét kérik.
9.2.2.3
Hosszú távú szükségletek és önellátás
A püspök szervezésével a Segítőegylet és az elderek kvóruma elnökségei segítenek az egyháztagok hosszú távú szükségleteiben és az önellátás terén.
A Segítőegylet elnöke, az elderek kvóruma elnöke vagy egy másik vezető segít az illetőnek vagy a családnak egy Önellátási terv kidolgozásában.
9.2.2.4
Amikor az egyházközség egyik tagja elhalálozik
Amikor az egyházközség egyik tagja elhalálozik, a Segítőegylet elnöksége és az elderek kvórumának az elnöksége vigaszt és támogatást nyújt. A püspök irányításával segíthetnek a búcsúztatásban.
További tudnivalókért lásd 38.5.8.
9.2.3
Mindenkit hívni, hogy fogadja be az evangéliumot
A Segítőegylet elnöke megbízza az elnökség egyik tagját azzal, hogy segítse az egyháztag misszionáriusi munka vezetését az egyházközségben. Ő az elderek kvóruma elnökségének a kijelölt tagjával együttműködve hangolja össze ezeket az erőfeszítéseket (lásd 23.5.1).
9.2.4
A családokat az örökkévalóságra egyesíteni
A Segítőegylet elnöke megbízza az elnökség egyik tagját azzal, hogy segítse a templomi és családtörténeti munka vezetését az egyházközségben. Ő az elderek kvóruma elnökségének a kijelölt tagjával együttműködve hangolja össze ezeket az erőfeszítéseket (lásd 25.2.2).
9.3
Segítőegyleti vezetők
9.3.1
Püspök
A püspök rendszerint legalább havonta találkozik a Segítőegylet elnökével. Megbeszélik Isten szabadító és felmagasztosító munkáját, beleértve a szolgálattevő nővérek szolgálatát.
9.3.2
Segítőegylet elnöksége
9.3.2.1
Segítőegylet elnökségének az elhívása
A püspök elhív egy nőt, hogy az egyházközségi Segítőegylet elnökeként szolgáljon. Ha az egység elég nagy, akkor e nővér egy vagy két nőt ajánl, hogy tanácsosaiként szolgáljanak.
Bizonyos kis egységekben előfordulhat, hogy nincs Fiatal Nők vagy Elemi elnök. Ezen egységekben a Segítőegylet elnöke segíthet a szülőknek megtervezni a fiatalok és a gyermekek tanítását.
9.3.2.2
Feladatok
A Segítőegylet elnökének a következő feladatai vannak, amelyekben a tanácsosai segítik.
-
Szolgál az egyházközségi tanácsban.
-
Vezeti a Segítőegylet erőfeszítéseit a szabadítás és felmagasztosítás munkájában való részvételben (lásd 1. fejezet).
-
Megszervezi és felügyeli a szolgálattevő nővérek szolgálatát.
-
A püspök irányítása alatt tanácsot ad az egyházközség felnőtt tagjainak.
-
Összehangolja a Segítőegylet azon erőfeszítéseit, amelyek a fiatal felnőtt nővérek – egyedülállók és férjezettek – megerősítésére irányulnak.
-
Legalább évente egyszer személyesen találkozik a Segítőegylet minden egyes tagjával.
-
Felügyeli a Segítőegylet feljegyzéseit, jelentéseit és pénzügyeit (lásd LCR.ChurchofJesusChrist.org).
9.3.2.3
Elnökségi gyűlés
A Segítőegylet elnöksége és a titkár rendszeresen gyűlésezik. Az elnök vezeti le ezeket a gyűléseket. A napirend többek között a következő témákból állhat:
-
Annak a megtervezése, hogy miként erősítik meg a nővéreket és a családjukat.
-
A misszionáriusi, valamint a templomi és családtörténeti munka összehangolása.
-
Reagálás az egyházközségi tanácsgyűlésen kapott megbízásokra.
-
A szolgálattételi interjúkból származó értesülések áttekintése.
-
Nővérek részére adandó segítőegyleti elhívások és megbízások megfontolása.
-
Segítőegyleti gyűlések és tevékenységek megtervezése.
9.3.3
Titkár
A Segítőegylet elnöksége javaslatot tehet egy nővérre, aki segítőegyleti titkárként szolgáljon.
9.4
A fiatal nők segítése a felkészülésben a Segítőegyletben való részvételre
A Segítőegylet elnöksége együttműködik a fiatal nőkkel, a szüleikkel, valamint a Fiatal Nők vezetőkkel a fiatal nők felkészülésének segítésében a Segítőegyletben való részvételre.
A vezetők folyamatos lehetőséget biztosítanak a fiatal nőknek és a segítőegyleti nővéreknek a kapcsolatépítésre. A szolgálattevő nővérekként végzett közös szolgálat értékes módja a kapcsolatépítésnek.
9.6
További irányelvek és eljárásrendek
9.6.2
Írni-olvasni tudás
A Segítőegylet elnöksége szükség esetén a püspökkel, az elderek kvóruma elnökségével, valamint az egyházközségi tanáccsal együttműködve segíti az egyháztagokat, hogy megtanuljanak olvasni és írni.