1 Most visszatérünk a feljegyzésünkben Amalikiáshoz és azokhoz, akik vele együtt a vadonba menekültek. Mert íme, fogta azokat, akik elmentek vele, és felment Nefi földjére a lámániták közé, és haragra serkentette a lámánitákat Nefi népe ellen, olyannyira, hogy a lámániták királya kiáltványt küldött szét szerte az egész országába, minden népe közé, hogy ismét gyűljenek össze, és menjenek harcolni a nefiták ellen.

2 És lőn, hogy miután a kiáltvány elment közéjük, ők rendkívül féltek; igen, féltek megharagítani a királyt, és attól is féltek, hogy ha harcba mennek a nefiták ellen, akkor elveszítik az életüket. És lőn, hogy nem akartak, vagyis a legnagyobb részük nem akart engedelmeskedni a király parancsainak.

3 És most lőn, hogy a király felháborodott az engedetlenségükön. Amalikiásnak adta tehát a parancsnokságot seregének azon része felett, mely engedelmeskedett a parancsainak, és megparancsolta neki; menjen és kényszerítse őket fegyverbe.

4 Most íme, ez volt Amalikiás vágya; mert ő nagyon körmönfont ember volt, ami a gonosztetteket illeti, tervet szőtt tehát a szívében a lámániták királyának trónfosztására.

5 És most megkapta a parancsnokságot a lámániták azon része felett, akik kedvelték a királyt; és meg akarta nyerni azok kegyét, akik nem engedelmeskedtek; elment tehát az Onidának nevezett helyre, mert ide menekültek el a lámániták; mivel felfedezték a sereg jövetelét, és feltételezték, hogy azért jönnek, hogy elpusztítsák őket, elmenekültek tehát Onidába, a fegyverkezés helyére.

6 És kijelöltek egy férfit, hogy király és vezető legyen felettük, mivel szilárd elhatározással eldöntötték az elméjükben, hogy nem fogják őket rákényszeríteni, hogy a nefiták ellen menjenek.

7 És lőn, hogy harcra készen összegyűltek azon hegy tetején, melyet Antipásnak neveztek.

8 Most Amalikiásnak nem volt szándékában a király parancsai szerint megütközni velük; de íme, az volt a szándéka, hogy elnyeri a lámániták seregeinek kegyét, hogy az élükre helyezhesse magát, hogy megfoszthassa trónjától a királyt és birtokba vehesse a királyságot.

9 És íme, lőn, hogy meghagyta seregének, hogy verjék fel sátraikat abban a völgyben, mely közel volt Antipás hegyéhez.

10 És lőn, hogy amikor éjszaka lett, titkos követséget küldött Antipás hegyére, és azt kívánta, hogy a hegyen lévők vezére, akinek Lehonti volt a neve, jöjjön le a hegy lábához, mert beszélni kívánt vele.

11 És lőn, hogy amikor Lehonti megkapta az üzenetet, nem mert lemenni a hegy lábához. És lőn, hogy Amalikiás ismét küldött hozzá, másodszor is, kérvén tőle, hogy jöjjön le. És lőn, hogy Lehonti nem akart és ő harmadszor is küldött.

12 És lőn, hogy amikor Amalikiás rájött, hogy nem tudja rávenni Lehontit, hogy lejöjjön a hegyről, akkor ő ment fel a hegyre, Lehonti táborának a közelébe; és ismét, negyedszer is elküldte Lehontinak az üzenetét, és kérte, hogy jöjjön le, és hozza magával a testőreit.

13 És lőn, hogy amikor Lehonti testőreivel lejött Amalikiáshoz, Amalikiás azt kérte tőle, hogy éjnek idején jöjjön le seregével, és vegye körül táboraikban azokat az embereket, akik felett parancsnokságot adott neki a király, és azt mondta neki, hogy Lehonti kezébe adja őket, ha az megteszi őt (Amalikiást) az egész sereg alvezérének.

14 És lőn, hogy Lehonti lejött az embereivel, és bekerítette Amalikiás embereit, úgyhogy amire azok napfelkeltekor felébredtek, Lehonti csapatai már be is kerítették őket.

15 És lőn, hogy amikor látták, hogy be vannak kerítve, könyörögtek Amalikiásnak, hogy engedje meg, hogy testvéreikhez csatlakozzanak, hogy ne pusztuljanak el. És pont ez volt az a dolog, amit Amalikiás akart.

16 És lőn, hogy a király parancsai ellenére átadta az embereit. Most ez volt az a dolog, amit Amalikiás akart, hogy véghezvihesse terveit a király trónfosztását illetően.

17 Most, szokás volt a lámániták között, hogy ha megölték a fővezérüket, akkor az alvezért jelölték ki, hogy fővezér legyen.

18 És lőn, hogy Amalikiás egyik szolgájával apránként mérget adatott Lehontinak addig, amíg az meg nem halt.

19 Most, amikor Lehonti halott volt, a lámániták Amalikiást jelölték ki, hogy vezérük és főparancsnokuk legyen.

20 És lőn, hogy Amalikiás (mivel elnyerte, amire vágyott) seregeivel bevonult Nefi földjére, Nefi városába, mely a főváros volt.

21 És a király kijött a testőreivel, hogy találkozzon vele, mert feltételezte, hogy Amalikiás teljesítette parancsait, és hogy Amalikiás azért gyűjtött össze ilyen nagy sereget, hogy harcolni menjen a nefiták ellen.

22 De íme, amint a király kijött, hogy találkozzon vele, Amalikiás előre küldte a szolgáit, hogy találkozzanak a királlyal. És elmentek és meghajtották magukat a király előtt, mintha tisztelnék őt a nagysága miatt.

23 És lőn, hogy a király kinyújtotta a kezét, hogy a béke jegyében felemelje őket, amint az szokás volt a lámánitáknál, mely szokást a nefitáktól vettek át.

24 És lőn, hogy miután az elsőt a földről felemelte, íme, az szíven szúrta a királyt; és a király a földre rogyott.

25 Most a király szolgái elmenekültek; és Amalikiás szolgái felkiáltottak, mondván:

26 Íme, a király szolgái szíven szúrták őt, a király lerogyott, és ők elmenekültek; íme, gyertek és lássátok.

27 És lőn, hogy Amalikiás megparancsolta, hogy vonuljanak előre a csapatai, és nézzék meg, hogy mi történt a királlyal; és amikor a helyszínre értek, és vérében fekve találták a királyt, akkor Amalikiás úgy tett, mintha fel lenne háborodva, és így szólt: Aki szerette a királyt, az menjen és üldözze a szolgáit, hogy meg lehessen ölni őket.

28 És lőn, hogy e szavak hallatára azok, akik szerették a királyt, mind előrejöttek és üldözőbe vették a király szolgáit.

29 Most, amikor a király szolgái látták a sereget, mely üldözte őket, ismét megijedtek és a vadonba menekültek, és átjöttek Zarahemla földjére és csatlakoztak Ammon népéhez.

30 És az őket üldöző sereg visszatért, mivel hiába üldözték őket; és így Amalikiás ármánykodásával megnyerte a nép szívét.

31 És lőn, hogy másnap seregeivel bement Nefi városába, és birtokba vette a várost.

32 És most lőn, hogy miután a királyné meghallotta, hogy megölték a királyt – mert Amalikiás követséget küldött a királynéhoz, értesítve őt, hogy a királyt megölték a szolgái, hogy ő üldözőbe vette őket a seregével, de hiába, és hogy azok elszöktek –

33 Szóval, miután a királyné megkapta ezt az üzenetet, elküldött Amalikiáshoz, és kérte tőle, hogy kímélje meg a város lakosságát; és azt is kérte tőle, hogy jöjjön be hozzá; és azt is kérte tőle, hogy hozzon magával tanúkat, hogy tanúskodjanak a király halálát illetően.

34 És lőn, hogy Amalikiás ugyanazt a szolgát vitte magával, aki a királyt megölte, és még azokat, akik vele voltak, és bementek a királynéhoz, arra a helyre, ahol ült; és mindannyian bizonyságot tettek neki arról, hogy saját szolgái ölték meg a királyt; és még ezt mondták: Elmenekültek; nem tanúskodik-e ez ellenük? És így megnyugtatták a királynét a király halálát illetően.

35 És lőn, hogy Amalikiás a királyné kegyét kereste, és feleségül vette őt; és így ármánykodásával és ravasz szolgáinak segítségével megkaparintotta a királyságot; igen, az egész országban elismerték királynak, a lámániták összes népe között, akik a lámánitákból, és a lemuelitákból, és az ismáelitákból, és mind a nefitáktól elszakadókból álltak, akik Nefi uralmától mostanáig elpártoltak.

36 Most, ezeknek az elszakadóknak ugyanabban a tanításban és ugyanazokban a felvilágosításokban volt részük, mint a nefitáknak. Igen, ugyanúgy tanították őket az Úr ismeretére. Mindazonáltal – és ezt furcsa elmondani – nem sokkal az elpártolásuk után makacsabbak és megátalkodottabbak, és vadabbak, gonoszabbak és kegyetlenebbek lettek, mint a lámániták – magukba szívva a lámániták hagyományait; átadva magukat a henyélésnek és mindenféle szemérmetlenségnek; igen, teljesen elfelejtkezve az Úrról, Istenükről.