1 És most lőn, a tizenkilencedik év tizenegyedik hónapjában, a hónap tizedik napján, hogy meglátták a lámániták seregeit Ammoniha földje felé közeledni.

2 És íme, a város újjá volt építve, és Moróni egy sereget helyezett el a város határában, és ők körbe földsáncot vetettek, hogy az pajzsként szolgáljon nekik a lámániták nyilai és kövei ellen; mert íme, azok kövekkel és nyilakkal harcoltak.

3 Íme, azt mondtam, Ammoniha városát újjáépítették. Azt mondom nektek, igen, részben újjáépítették; és a lámániták, mivel egyszer már a nép gonoszsága miatt lerombolták, azt feltételezték, hogy most is könnyű zsákmány lesz majd nekik.

4 De íme, mily nagy volt a csalódásuk; mert íme, a nefiták földsáncot emeltek maguk körül, amely olyan magas volt, hogy a lámániták nem tudták köveiket és nyilaikat úgy rájuk vetni, hogy azoknak bármi hatása is lett volna, és megtámadni is csak a bejáratnál tudták őket.

5 Most, ekkor a lámániták főkapitányai rendkívül meglepődtek a nefiták bölcsességén, hogy ilyen biztonságot nyújtó helyeket készítettek.

6 Most a lámániták vezérei azt gondolták, embereik számának nagysága miatt, igen, azt gondolták, hogy kiváltságukban áll majd úgy törni rájuk, ahogyan azt addig tették; igen, és pajzsokkal, és mellvértekkel is felkészültek; és bőrruhákkal is felkészültek, igen, nagyon vastag ruhákkal, hogy eltakarják a mezítelenségüket.

7 És így felkészülve azt gondolták, hogy könnyen legyőzhetik és rabság igájának vethetik alá a testvéreiket, vagy tetszésük szerint megölhetik és legyilkolhatják őket.

8 De íme, legnagyobb csodálkozásukra amazok fel voltak készülve ellenük, oly módon, amilyent Lehi gyermekei még sohasem láttak. Most úgy készültek fel a lámániták ellen, hogy Moróni utasításai szerint harcoljanak.

9 És lőn, hogy a lámániták, vagyis az amalikiásiták, rendkívül meglepődtek azon, hogy miként készültek fel a háborúra.

10 Most, ha Amalikiás király seregének élén lejött volna Nefi földjéről, akkor talán meghagyta volna a lámánitáknak, hogy támadják meg a nefitákat Ammoniha városában; mert íme, ő nem törődött emberei vérével.

11 De íme, Amalikiás maga nem jött le harcolni. És íme, főkapitányai nem merték Ammoniha városában megtámadni a nefitákat, mert Moróni megváltoztatta a dolgok menetét a nefiták között, olyannyira, hogy a lámániták csalódottak voltak azok visszavonulásra való helyei miatt, és nem tudtak rájuk törni.

12 Visszahúzódtak tehát a vadonba, vették a táborukat, és Noé földje felé vonultak, azt feltételezvén, hogy az a következő legjobb hely számukra arra, hogy a nefiták ellen jöjjenek.

13 Mert nem tudták, hogy Moróni megerősítette, vagyis biztonságot adó erődítményeket építtetett minden városnak, körös-körül az egész országban; szilárd elhatározással vonultak tehát Noé földje felé; igen, főkapitányaik előreléptek és esküt tettek, hogy el fogják pusztítani azon város népét.

14 De íme, meglepetésükre Noé városa, amely addig gyenge hely volt, Moróni eszközei által erős lett, igen, olyannyira, hogy meghaladta Ammoniha városának erejét.

15 És most íme, ez bölcs dolog volt Morónitól; mert ő azt gondolta, hogy meg fognak riadni Ammoniha városánál; és mivel addig Noé városa volt az ország leggyengébb pontja, tehát oda mennek majd harcolni; és úgy is történt, ahogyan azt szerette volna.

16 És íme, Moróni Lehit nevezte ki főkapitánynak azon város emberei felett; és ez ugyanaz a Lehi volt, aki a Sidon folyótól keletre lévő völgyben már harcolt a lámánitákkal.

17 És most íme lőn, hogy amikor a lámániták megtudták, hogy Lehi a város parancsnoka, megint csak csalódottak voltak, mert rendkívül féltek Lehitől; mindazonáltal főkapitányaik esküvel fogadták vala, hogy megtámadják a várost; felvonultatták tehát a seregeiket.

18 Most íme, a lámániták semmilyen más úton nem juthattak be a nefiták biztonságot nyújtó erődítményeibe, csakis a bejáraton keresztül, a felhányt földsánc magassága, és azon árok mélysége miatt, melyet körbe ástak, a bejárat kivételével.

19 És így a nefiták fel voltak készülve rá, hogy kövek és nyilak hajításával mindazokat elpusztítsák, akik megpróbálnak felmászni, hogy bármely más úton bejussanak az erődítménybe.

20 És így fel voltak készülve rá, igen, legerősebb embereik egy csoportja kardjaival és parittyáival, hogy mindazokat leterítsék, akik a bejáraton keresztül próbálnak bejutni a biztonságot nyújtó helyre; és így fel voltak készülve rá, hogy megvédjék magukat a lámániták ellen.

21 És lőn, hogy a lámániták kapitányai felvitték seregeiket a bejárat elé, és hadakozni kezdtek a nefitákkal, hogy bejussanak a biztonságot nyújtó helyre; de íme, időről időre visszaűzték őket, olyannyira, hogy mérhetetlen öldökléssel ölték őket.

22 Most, amikor rájöttek, hogy a bejáratnál nem tudnak a nefitákkal megbirkózni, elkezdték lebontani azok földsáncait, hogy utat nyissanak seregeiknek, hogy egyenlő eséllyel küzdhessenek; de íme, ezen kísérlet közben elsodorták őket a rájuk zúduló kövek és nyilak; és így, ahelyett, hogy az árkok a lehordott földsáncokkal teltek volna meg, majdhogynem megteltek halottaik és sebesültjeik testével.

23 Így a nefiták teljesen felülkerekedtek az ellenségeiken; és így próbálták a lámániták elpusztítani a nefitákat, mindaddig, amíg minden főkapitányuk el nem esett; igen, és több mint ezren estek el a lámániták közül; míg a másik oldalon egyetlen lélek sem volt a nefiták között, aki elesett volna.

24 Körülbelül ötvenen sebesültek meg azok közül, akik a bejáratnál ki voltak téve a lámániták nyilainak, de ezeket a pajzsok, mellvértek és sisakok védték, úgyhogy sebeik a lábaikon voltak, s közülük sok nagyon súlyos volt.

25 És lőn, hogy amikor a lámániták látták, hogy főkapitányaikat mind megölték, elmenekültek a vadonba. És lőn, hogy visszatértek Nefi földjére, hogy nagy veszteségükről értesítsék a királyukat, Amalikiást, aki születése szerint nefita volt.

26 És lőn, hogy ő rendkívül megharagudott a népére, mert nem érte el azt, amire vágyott a nefiták felett, nem vetette őket alá a rabság igájának.

27 Igen, rendkívül fel volt háborodva, és átkozta Istent, és Morónit is, esküvel fogadva, hogy inni fog a véréből. És ez azért volt, mert Moróni azáltal, hogy előkészületeket tett népe biztonságára, betartotta Isten parancsolatait.

28 És lőn, hogy a másik oldalon Nefi népe köszönetet mondott az Úrnak, Istenüknek, páratlan hatalmáért, amikor kiszabadította őket az ellenségeik kezéből.

29 És így végződött a bírák Nefi népe feletti uralmának tizenkilencedik éve.

30 Igen, és állandó béke volt közöttük, és rendkívül nagy virágzás az egyházban, figyelmük és szorgalmuk miatt Isten szava iránt, melyet Hélamán, és Siblon, és Koriánton, és Ammon és az ő fivérei hirdettek nekik. Igen, és mindazok, akiket Isten szent rendje által elrendeltek, meg lévén keresztelve a bűnbánatra, és elküldtek, hogy prédikáljanak a nép között.