1 És most lőn, hogy levelet kaptam Ammorontól, a királytól, amelyben kijelentette, hogy ha átadom az általunk elejtett hadifoglyokat, akkor átadják nekünk Antipára városát.

2 De én küldtem egy levelet a királynak, hogy mi biztosak vagyunk benne, hogy elegendő haderőnk van Antipára városának haderővel történő bevételére; és hogy nem tartanánk bölcsnek magunkat, ha azért a városért átadnánk a foglyokat, és hogy csak cserében adjuk át a foglyainkat.

3 És Ammoron elutasította a levelemet, mert nem akart foglyokat cserélni; elkezdtünk tehát előkészületeket tenni, hogy Antipára városa ellen menjünk.

4 Ám Antipára népe elhagyta a várost, és más városokba menekült, melyek a birtokukban voltak, hogy megerősítsék azokat; és így Antipára városa a kezünkre került.

5 És így végződött a bírák uralmának huszonnyolcadik éve.

6 És lőn, hogy a huszonkilencedik év kezdetén élelmiszerszállítmányt kaptunk, valamint csapat kiegészítést Zarahemla földjéről és a környező földekről, összesen hatezer embert, az ammoniták hatvan fia mellett, akik azért jöttek, hogy csatlakozzanak testvéreikhez, az én kis kétezres seregemhez. És most íme, erősek voltunk, igen, és élelmet is bőven hoztak nekünk.

7 És lőn, hogy szerettünk volna csatát vívni azzal a sereggel, melyet Kuméni városának védelmére helyeztek el.

8 És most íme, meg fogom mutatni neked, hogy hamarosan elértük, amit szerettünk volna; igen, erős hadainkkal, vagyis erős hadaink egy részével éjjel bekerítettük Kuméni városát, nem sokkal azelőtt, hogy élelemszállítmányt kaptak volna.

9 És lőn, hogy sok éjszakán át a város körül táboroztunk. Kardjaink mellett aludtunk, és őrséget tartottunk, hogy a lámániták ránk ne törhessenek, minket éjjel meg ne ölhessenek, amit sokszor megpróbáltak. De ahányszor megpróbálták, mindannyiszor vérük ontatott.

10 Egy idő után élelmük megérkezett, és azon voltak, hogy éjjel mennek be a városba. Ám mi, ahelyett, hogy lámániták lettünk volna, nefiták voltunk; elejtettük tehát őket és az élelmüket.

11 És annak ellenére, hogy a lámániták ily módon el lettek vágva az erősítéstől, még mindig el voltak szánva a város tartására; szükségessé vált tehát, hogy fogjuk ezt az élelmet és Júdeába küldjük, valamint foglyainkat Zarahemla földjére.

12 És lőn, hogy nem sok nap telt el, mire a lámániták a segítség minden reményét elveszítvén, kezünkre adták a várost; és mi így elértük céljainkat Kuméni városának megszerzésében.

13 De lőn, hogy foglyaink annyian voltak, hogy a mi nagy létszámunk ellenére is arra kényszerültünk, hogy vagy minden haderőnk lefoglalásával őket őrizzük, vagy megöljük őket.

14 Mert íme, nagy csoportokban kitörtek, és kövekkel, és bunkókkal, és minden olyan dologgal harcoltak, amit csak kézbe tudtak venni, olyannyira, hogy több mint kétezret megöltünk közülük azt követően, hogy mint hadifoglyok megadták magukat.

15 Szükségessé vált tehát, hogy véget vessünk az életüknek, vagy hogy karddal a kezünkben őrizzük, vagy kísérjük Zarahemla földjére őket; és az élelmünk – annak ellenére, amit a lámánitáktól zsákmányoltunk – az sem volt több annál, mint amennyi elegendő volt saját népünknek.

16 És most, ezen válságos körülmények között nagyon komoly dolog lett annak eldöntése, hogy mi legyen ezekkel a hadifoglyokkal. Mindazonáltal úgy határoztunk, hogy leküldjük őket Zarahemla földjére; kiválasztottuk tehát embereink egy részét, és rájuk bíztuk a foglyainkat, és megparancsoltuk nekik, hogy menjenek le Zarahemla földjére.

17 De lőn, hogy másnap visszajöttek. És most íme, nem kérdeztük őket a foglyokról; mert íme, rajtunk voltak a lámániták, és éppen időben értek vissza ahhoz, hogy megmentsenek minket attól, hogy a kezükre kerüljünk. Mert íme, Ammoron egy új élelmiszerszállítmányt és még egy nagy sereg embert küldött a megsegítésükre.

18 És lőn, hogy azok az emberek, akiket a foglyokkal elküldtünk, éppen időben érkeztek ahhoz, hogy megfékezzék őket, amikor már majdnem legyőztek minket.

19 De íme, az én kétezer és hatvanból álló kis csapatom is elkeseredetten harcolt; igen, keményen álltak a lámániták ellen, és halált osztottak mindazoknak, akik szembeszálltak velük.

20 És amikor seregünk maradéka már azon volt, hogy meghátrál a lámániták elől, íme, ez a kétezer és hatvan kemény és rettenthetetlen volt.

21 Igen, és engedelmeskedtek és azon voltak, hogy pontosan teljesítsék a parancs minden szavát; igen, és a hitük szerint történt velük; és én emlékeztem a szavakra, melyeket mondtak nekem, amit az anyáik tanítottak nekik.

22 És most íme, ezt a nagy győzelmet ezeknek a fiaimnak és a foglyok kíséretére kiválasztott embereknek köszönhetjük; mert ők voltak azok, akik a lámánitákat megverték; azok tehát Manti városáig vissza lettek űzve.

23 Mi pedig megtartottuk Kuméni városunkat, és nem mindannyiunkat pusztított el a kard; mindazonáltal nagy veszteséget szenvedtünk.

24 És lőn, hogy miután a lámániták elmenekültek, én rögtön elrendeltem, hogy vegyék ki a halottak közül azokat az embereimet, akik megsebesültek, és meghagytam, hogy kötözzék be a sebeiket.

25 És lőn, hogy az én kétezer és hatvanam közül kétszázan voltak, akik elájultak a vérveszteség miatt; mindazonáltal, Isten jósága szerint, és a mi nagy csodálkozásunkra, valamint egész seregünk örömére egyetlen lélek sem volt közöttük, aki elpusztult volna; igen, és egyetlen lélek sem volt közöttük, aki ne kapott volna sok sebet.

26 És most, megőrzésük láttán egész hadseregünket bámulat fogta el, igen, hogy mind megmenekültek, míg testvéreink közül ezret öltek meg. És mi ezt joggal Isten csodálatos hatalmának tulajdonítjuk, az ő rendkívüli hitük miatt abban, amire megtanították őket – hogy van egy igazságos Isten, és aki nem kételkedik, azt megőrzi az ő bámulatos hatalma.

27 Most, ez volt azok hite, akikről beszéltem; fiatalok, és szilárd az elméjük, és folyamatosan Istenbe helyezik bizalmukat.

28 És most lőn, hogy miután így elláttuk sebesült embereinket, és eltemettük halottainkat és a lámániták halottait is, akik sokan voltak, íme, megkérdeztük Gidet azon foglyokat illetően, akikkel elindultak, hogy lemenjenek Zarahemla földjére.

29 Most, Gid volt a főkapitány azon csapat felett, melyet kijelöltünk, hogy őrizzék őket, lekísérve Zarahemla földjére.

30 És most, ezek azok a szavak, melyeket Gid elmondott nekem: Íme, elindultunk, hogy foglyainkkal lemenjünk Zarahemla földjére. És lőn, hogy összetalálkoztunk seregeink kémeivel, akiket a lámániták táborának megfigyelésére küldtünk ki.

31 És ők odakiáltottak nekünk, mondván: Íme, a lámánita seregek Kuméni városa felé vonulnak; és íme, rájuk fognak törni, igen, és elpusztítják a népünket.

32 És lőn, hogy foglyaink hallották a kiáltásaikat, mely felbátorította őket; és lázadásban felkeltek ellenünk.

33 És lőn, hogy lázadásuk miatt rájuk rontottunk a kardjainkkal. És lőn, hogy csapatosan a kardjainkba szaladtak, melynek során a legnagyobb részük elesett; a maradékuk pedig kitört és elmenekült előlünk.

34 És íme, miután elmenekültek, és mi nem tudtuk utolérni őket, gyorsan Kuméni városa felé meneteltünk; és íme, időben érkeztünk ahhoz, hogy segíthessünk testvéreinknek a város védelmében.

35 És íme, ismét kiszabadultunk ellenségeink kezéből. És áldott a mi Istenünk neve; mert íme, ő az, aki kiszabadított minket; igen, aki ezt a nagy dolgot tette értünk.

36 Most lőn, hogy amikor én, Hélamán, meghallottam Gid ezen szavait, rendkívül nagy öröm töltött el, Isten jósága miatt abban, hogy megőrzött minket, hogy mindannyian el ne vesszünk; igen, és én bízom abban, hogy azok lelkei, akiket megöltek, bementek Istenük nyugalmába.