1 És íme, most lőn, hogy a következő célunk Manti városának az elfoglalása volt; de íme, nem volt rá mód, hogy kis csapatainkkal kivezessük őket a városból. Mert íme, emlékeztek arra, amit azelőtt tettünk; és így nem tudtuk kicsalni őket a hadiszállásaikból.

2 És jóval többen voltak a mi seregünknél, úgyhogy nem mertünk előrehatolni és őket a hadiszállásaikon megtámadni.

3 Igen, és szükségessé vált, hogy embereinket a birtokunkban lévő földek azon részeinek fenntartására rendeljük, melyeket visszanyertünk. Szükségessé vált tehát, hogy várjunk, hogy talán kapunk még erősítést és új élelmiszerkészleteket Zarahemla földjéről.

4 És lőn, hogy követséget küldtem országunk kormányzójához, hogy megismertessük vele népünk ügyeit. És lőn, hogy vártuk, hogy élelmet és erősítést kapjunk Zarahemla földjéről.

5 De íme, ez nem sokat segített rajtunk; mert a lámániták is napról napra nagy erősítéseket és sok élelmet kaptak; és ilyenek voltak a körülményeink ebben az időszakban.

6 És a lámániták időről időre kirohanásokat intéztek ellenünk, elhatározva, hogy csellel pusztítanak el minket; mindazonáltal menedéket nyújtó helyeik és hadiszállásaik miatt nem mehettünk harcba ellenük.

7 És lőn, hogy ilyen nehéz körülmények között sok hónapon át vártunk, egészen addig, amíg már majdnem elpusztultunk az élelem hiánya miatt.

8 De lőn, hogy kaptunk élelmet, melyet egy kétezer emberből álló sereg védett és hozott a megsegítésünkre; és ez volt minden segítség, amit kaptunk, hogy megvédjük magunkat és a hazánkat attól, hogy az ellenségeink kezébe kerüljön, igen, hogy egy olyan ellenséggel hadakozzunk, mely megszámlálhatatlan volt.

9 És most, ezen kínos helyzeteink okát, vagyis annak okát, hogy miért nem küldtek nekünk több erősítést, nem tudtuk; el voltunk tehát keseredve, és félelem töltött el minket, hogy valamiképpen Isten ítéletei fognak lesújtani az országunkra; legyőzésünket és teljes pusztulásunkat eredményezve.

10 Ezért imádságban kiöntöttük lelkünket Isten előtt, hogy erősítsen meg minket, és szabadítson ki ellenségeink kezéből, igen, és adjon erőt ahhoz, hogy városainkat, földjeinket és javainkat népünk fenntartására megőrizhessük.

11 Igen, és lőn, hogy az Úr, a mi Istenünk meglátogatott minket annak zálogával, hogy ő ki fog szabadítani minket; igen, olyannyira, hogy békét szólt a lelkünkhöz, és hatalmas hitet adott nekünk, és felébresztette bennünk reményét az általa történő szabadulásnak.

12 És bátorságot merítettünk kis csapatunkból, melyet kaptunk, és erősen elhatároztuk, hogy legyőzzük az ellenségeinket, és hogy megőrizzük földjeinket, és javainkat, és asszonyainkat, és gyermekeinket, és szabadságunk ügyét.

13 És így teljes erőnkkel a lámániták ellen mentünk, akik Manti városában voltak; és a vadon felőli oldalon vertük fel sátrainkat, mely a város közelében volt.

14 És másnap lőn, hogy amikor a lámániták meglátták, hogy ott vagyunk a határban a város közelében lévő vadonnál, kiküldték a környékünkre a kémeiket, hogy felderítsék számunkat és seregünk erejét.

15 És lőn, hogy amikor látták, hogy szám szerint nem vagyunk erősek, és mivel attól is féltek, hogy ha nem jönnek ki ellenünk harcolni és nem ölnek meg minket, akkor elvághatjuk őket az utánpótlástól, és mivel azt is feltételezték, hogy népes seregeikkel könnyen el tudnak pusztítani minket, elkezdtek tehát előkészületeket tenni arra, hogy kijöjjenek harcolni ellenünk.

16 És amikor láttuk, hogy előkészületeket tesznek, hogy kijöjjenek ellenünk, íme, meghagytam, hogy Gid néhány emberével rejtőzzön el a vadonban, és hogy Teomner és néhány ember szintén rejtőzzön el a vadonban.

17 Most, Gid és emberei jobbra voltak, a többiek pedig balra; és amikor így elrejtőztek, íme, én seregem maradékával ugyanazon a helyen maradtam, ahol először felvertük a sátrainkat, felkészülve arra, hogy a lámániták kijönnek harcolni.

18 És lőn, hogy a lámániták népes seregükkel ki is vonultak ellenünk. És amikor odaértek és kardjaikkal már majdnem ránk törtek, akkor meghagytam, hogy embereim, akik velem voltak, vonuljanak vissza a vadonba.

19 És lőn, hogy a lámániták nagy sebesen utánunk jöttek, mert rendkívül vágytak rá, hogy utolérjenek és megölhessenek bennünket; követtek tehát a vadonba; és mi Gid és Teomner között haladtunk el, de úgy, hogy őket nem fedezték fel a lámániták.

20 És lőn, hogy amikor a lámániták, vagyis amikor a hadsereg elment mellettük, Gid és Teomner előjöttek rejtekhelyeiről, és elvágták a lámániták kémeinek útját, hogy azok ne térhessenek vissza a városba.

21 És lőn, hogy miután elvágták ezeknek az útját, a városhoz rohantak, és rárontottak a város védelmére hátrahagyott őrökre, olyannyira, hogy elpusztították őket és birtokba vették a várost.

22 Most, ez azért történt, mert a lámániták hagyták, hogy néhány őr kivételével az egész seregüket kicsaljuk a vadonba.

23 És lőn, hogy Gid és Teomner ily módon elfoglalták a hadiszállásaikat. És lőn, hogy mi, miután már jó sokáig mentünk a vadonban, Zarahemla földje felé vettük utunkat.

24 És amikor a lámániták látták, hogy Zarahemla földje felé menetelünk, rendkívül megijedtek, hogy tervet készítettünk arra, hogy a pusztulásba vigyük őket; elkezdtek tehát ismét visszavonulni a vadonba, igen, méghozzá ugyanazon az úton, melyen jöttek.

25 És íme, ez éjszaka volt, és felverték a sátraikat, mert a lámániták főkapitányai azt gondolták, hogy a nefiták fáradtak a menetelés miatt; és mivel azt feltételezték, hogy az egész sereget maguk előtt űzik, nem gondoltak tehát Manti városára.

26 És lőn, hogy amikor éjszaka lett, nem hagytam, hogy az embereim aludjanak, hanem egy másik úton Manti földje felé meneteltettem őket.

27 És így ezen éjszakai menetelésünk révén, íme, másnapra a lámánitákon túl voltunk, olyannyira, hogy előttük értünk Manti városához.

28 És lőn, hogy ezzel a csellel, vérontás nélkül bevettük Manti városát.

29 És lőn, hogy amikor a lámánita seregek a város közelébe értek és látták, hogy készek vagyunk megütközni velük, rendkívül megdöbbentek és nagy félelem sújtott le rájuk; olyannyira, hogy elmenekültek a vadonba.

30 Igen, és lőn, hogy a lámániták seregei teljesen elmenekültek az országnak ezen szegletéből. De íme, sok asszonyt és gyermeket magukkal hurcoltak az országból.

31 És a lámániták által korábban elejtett városok most mind a mi birtokunkban vannak; és atyáink és asszonyaink és a gyermekeink most visszatérnek az otthonaikba, mindazok kivételével, akiket foglyul ejtettek és elhurcoltak a lámániták.

32 De íme, seregeink kevesek ily sok város és ily nagy birtokok megtartásához.

33 De íme, bízunk Istenünkben, aki győzelmet adott nekünk ezen földek felett, olyannyira, hogy bevettük azon városokat és földeket, melyek a mieink voltak.

34 Most nem tudjuk annak okát, hogy a kormány miért nem ad nekünk több erősítést; és a hozzánk feljött emberek sem tudják, hogy miért nem kaptunk nagyobb erősítést.

35 Íme, nem tudjuk, de talán ti voltatok sikertelenek, és az országnak abba a szegletébe vontátok a haderőket; ha ez így van, akkor nem kívánunk zúgolódni.

36 És ha nem így van, akkor íme, attól tartunk, hogy valami megosztottság van a kormányban, és ezért nem küldenek több embert a megsegítésünkre; mert tudjuk, hogy több ember van, mint amennyit küldtek.

37 De íme, ez mit sem jelent – mi bízunk benne, hogy Isten, seregeink gyengesége ellenére ki fog szabadítani minket. Igen, ki fog szabadítani minket ellenségeink kezéből.

38 Íme, ez a huszonkilencedik év, annak vége, és birtokunkban vannak a földjeink; és a lámániták Nefi földjére menekültek.

39 És Ammon népének azon fiai, akikről oly dicsérően szóltam, velem vannak Manti városában; és az Úr megtartotta őket, igen, és megóvta attól, hogy kard által essenek el, olyannyira, hogy egy lelket sem öltek meg közülük.

40 De íme, sok sebet kaptak; mindazonáltal megállnak abban a szabadságban, mellyel Isten szabaddá tette őket; és szigorúan, napról napra megemlékeznek az Úrról, Istenükről; igen, azon vannak, hogy szüntelenül betartsák a rendelkezéseit és ítéleteit és parancsolatait; és erősen hisznek az eljövendőket illető próféciákban.

41 És most, szeretett testvérem, Moróni! Az Úr, a mi Istenünk, aki megváltott és szabaddá tett minket, tartson meg téged szüntelenül az ő színe előtt; igen, és legyen kegyeltje ez a nép, olyannyira, hogy sikerrel visszavegyük mindazt, amit a lámániták elvettek tőlünk, mely a mi támogatásunkra szolgált. És most, íme, zárom levelemet. Én Hélamán, Alma fia vagyok.