Jákób könyve
Nefi fivérének a könyve
Prédikálásának szavai a fivéreihez. Megszégyenít egy férfit, aki Krisztus tanának megdöntésére törekszik. Néhány szó Nefi népének történetét illetően.
1. Fejezet
Jákób és József igyekeznek az embereket meggyőzni, hogy higgyenek Krisztusban, és tartsák be parancsolatait – Nefi meghal – A nefiták között elhatalmasodik a gonoszság. Mintegy Kr.e. 544–421.
1 Mert íme, lőn, hogy ötvenöt év múlt el attól az időtől fogva, hogy Lehi elhagyta Jeruzsálemet; Nefi tehát parancsolatot adott nekem, Jákóbnak, a kis lemezekre vonatkozólag, amelyekre ezek a dolgok fel vannak vésve.
2 És parancsolatot adott nekem, Jákóbnak, hogy ezen lemezekre írjak le néhányat azon dolgok közül, melyeket a legértékesebbnek tartok; hogy ne érintsem a történetét, hacsak nem röviden, ennek a népnek, melyet Nefi népének hívnak.
3 Mert azt mondta, hogy népének története a másik lemezeire legyen vésve, és hogy ezeket a lemezeket őrizzem meg és adjam tovább magomnak nemzedékről nemzedékre.
4 És ha lenne olyan prédikáció, mely szent, vagy kinyilatkoztatás, mely nagyszerű, vagy prófétálás, hogy azoknak lényegét véssem rá ezekre a lemezekre, és érintsem őket annyira, amennyire csak lehetséges, Krisztus kedvéért, és népünk kedvéért.
5 Mert hitünk és nagy aggodalmunk miatt valóban kinyilvánították nekünk népünket illetően azt, hogy milyen dolgok fognak velük megtörténni.
6 És kaptunk sok kinyilatkoztatást, és a sok prófétálás lelkét; tudtunk tehát Krisztusról és az ő királyságáról, mely el fog jönni.
7 Szorgalmasan munkálkodtunk tehát népünk között, hogy meggyőzhessük őket, hogy jöjjenek Krisztushoz, és részesüljenek Isten jóságában, hogy bemehessenek az ő nyugalmába, különben még valamiképpen haragjában megesküszik, hogy nem mehetnek be, mint amikor felingerelték a kísértés napjaiban, míg Izráel gyermekei a vadonban voltak.
8 Adja tehát az Isten, hogy minden embert meggyőzhessünk, hogy ne lázadjanak Isten ellen, haragra ingerelvén őt, hanem hogy minden ember hinne Krisztusban, és belegondolna az ő halálába, és elszenvedné az ő keresztjét és elviselné a világ gyalázkodását; tehát én, Jákób, magamra vállalom, hogy betöltsem fivérem, Nefi parancsát.
9 Most Nefi kezdett öreg lenni, és látta, hogy nemsokára meg kell halnia; felkent tehát egy férfit, hogy akkor az király és uralkodó legyen népe felett, a királyok uralkodása szerint.
10 A nép rendkívül szerette Nefit, mivel nagy oltalmazójuk volt, védelmükben forgatta Lábán kardját, és élete minden napján a jólétükért dolgozott –
11 A nép tehát azt kívánta, hogy emlékezetben tartsák a nevét. És aki csak a helyében uralkodott, azt a nép második Nefinek, harmadik Nefinek, és így tovább nevezte, a királyok uralkodása szerint; és így nevezte őket a nép, bármi volt is a nevük.
12 És lőn, hogy Nefi meghalt.
13 Most azok az emberek, akik nem lámániták voltak, azok nefiták voltak; hívták azonban őket nefitáknak, jákóbitáknak, józsefitáknak, zorámitáknak, lámánitáknak, lemuelitáknak és ismáelitáknak.
14 De én, Jákób, a továbbiakban nem fogom őket ezen nevek szerint megkülönböztetni, hanem azokat, akik Nefi népének elpusztítására törekednek, lámánitáknak fogom nevezni, és azokat, akik barátságosak voltak Nefihez, nefitáknak fogom nevezni, vagy Nefi népének, a királyok uralkodása szerint.
15 És most lőn, hogy Nefi népének a második király uralkodása alatt elkezdett keménnyé válni a szíve, és bizonyos mértékben átadták magukat gonosz szokásoknak, úgy, hasonlóképpen a régi Dávidhoz, aki sok hites feleségre és szolgáló feleségre vágyott, és Salamon is, a fia.
16 Igen, és sok arany és ezüst után kezdtek kutatni, és elkezdtek bizonyos mértékben felemelkedni a kevélységben.
17 Tehát én, Jákób, elmondtam nekik ezen szavakat, míg a templomban tanítottam őket, miután először az Úrtól megkaptam a megbízatásomat.
18 Mert Nefi keze ezen nép papjává és tanítójává szentelt fel engem, Jákóbot, és fivéremet, Józsefet.
19 És mi felmagasztaltuk hivatásunkat az Úr előtt, magunkra véve a felelősséget, saját fejünkkel felelve e nép bűneiért, hogyha nem tanítanánk nekik Isten szavát teljes szorgalommal; tehát azáltal, hogy szívvel-lélekkel munkálkodunk, vérük talán nem szennyezi be ruhánkat; másképpen vérük beszennyezné ruhánkat, és nem találtatnánk szeplőtelennek az utolsó napon.