1 És most lőn, hogy a háromszázhatvanharmadik évben a nefiták a Pusztaság földjéről felmentek seregeikkel harcolni a lámániták ellen.

2 És lőn, hogy a nefiták seregeit ismét visszaűzték a Pusztaság földjére. És miközben még mindig elcsigázottak voltak, rájuk tört a lámánitáknak egy friss serege; és elkeseredett csatát vívtak, olyannyira, hogy a lámániták birtokba vették Pusztaság városát, és sok nefitát megöltek és sok foglyot ejtettek.

3 A maradékuk pedig elmenekült és csatlakozott Teánkum városának a lakosaihoz. Most Teánkum városa a határvidéken a tengerpartnál feküdt; és a Pusztaság városához is közel volt.

4 És azért kezdtek vereséget szenvedni a nefiták, mert felmentek a lámánitákhoz; mert ha nem így lett volna, akkor a lámánitáknak nem lett volna hatalma felettük.

5 De íme, Isten ítéletei utolérik a gonoszokat; és gonoszok által büntettetnek meg a gonoszok; mert a gonoszok azok, akik vérontásra bujtogatják az emberek gyermekeinek szívét.

6 És lőn, hogy a lámániták előkészületeket tettek Teánkum városának a megtámadására.

7 És lőn, hogy a háromszázhatvannegyedik évben a lámániták meg is támadták Teánkum városát, hogy Teánkum városát is birtokba vehessék.

8 És lőn, hogy a nefiták ellenálltak, és visszaverték őket. És amikor a nefiták látták, hogy megfutamították a lámánitákat, újra a saját erejükkel kérkedtek; és a saját erejükre támaszkodva mentek és ismét elfoglalták Pusztaság városát.

9 És most mindezen dolgok történtek, és mindkét oldalon, a nefitáknál és a lámánitáknál is ezreket öltek meg.

10 És lőn, hogy elmúlt a háromszázhatvanhatodik év, és a lámániták újra megtámadták a nefitákat, hogy csatázzanak; és a nefiták mégsem bánták meg az általuk elkövetett gonosz dolgokat, hanem továbbra is kitartottak a gonoszságukban.

11 És lehetetlen a nyelvnek körülírni, vagy az embernek tökéletes leírást írni a vérnek és az öldöklésnek arról a borzalmas látványáról, mely a nép között volt, a nefiták és a lámániták között is; és minden szív megkeményedett, és így továbbra is a vérontásban lelték örömüket.

12 És az Úr szavai szerint, még sohasem volt ilyen nagy gonoszság Lehi összes gyermekei között, de még Izráel házának teljessége között sem, mint amilyen ezen nép között volt.

13 És lőn, hogy a lámániták, mivel számuk meghaladta a nefiták számát, elfoglalták Pusztaság városát.

14 És Teánkum városa ellen is felvonultak, és kiűzték belőle lakosait, és foglyokat ejtettek, asszonyokat és gyermekeket is, és áldozatként felajánlották őket bálvány isteneiknek.

15 És lőn, hogy a háromszázhatvanhetedik évben, mivel a nefiták dühösek voltak amiatt, hogy a lámániták feláldozták asszonyaikat és gyermekeiket, rendkívül nagy haraggal rátámadtak a lámánitákra, olyannyira, hogy ismét megverték a lámánitákat és kiűzték őket a földjeikről.

16 És a lámániták egészen a háromszázhetvenötödik évig nem is jöttek a nefiták ellen.

17 De ebben az évben minden erejükkel lejöttek a nefiták ellen; és számuk nagysága miatt nem számlálták meg őket.

18 És ettől az időtől kezdve a nefiták nem szereztek hatalmat a lámániták felett, hanem inkább azok kezdték elsöpörni őket, mint hajnali párát a nap.

19 És lőn, hogy a lámániták lejöttek Pusztaság városa ellen; és rendkívül elkeseredett harcot vívtak a Pusztaság földjén, melyben megverték a nefitákat.

20 És ők újra elmenekültek előlük, és Boáz városához értek; és ott rendkívüli bátorsággal ellenálltak a lámánitáknak, olyannyira, hogy a lámániták addig nem győzték le őket, amíg második alkalommal ismét el nem jöttek.

21 És amikor másodszor is eljöttek, kiűzték és rendkívül nagy öldökléssel öldökölték a nefitákat; asszonyaikat és gyermekeiket pedig ismét bálványoknak áldozták.

22 És lőn, hogy a nefiták ismét elmenekültek előlük, magukkal vivén mind a lakosokat, a városokból és a falvakból is.

23 És most én, Mormon, láttam, hogy a lámániták hamarosan megdöntik az országot, elmentem tehát a Sim dombhoz, és magamhoz vettem mindazokat a feljegyzéseket, melyeket Ammáron annak előtte az Úrnak elrejtett.