32:50

Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere

Gerrit W. Gong elder

a Hetvenek elnökségéből

Egy est Gerrit W. Gong elderrel

Az EOSZ hitoktatóihoz intézett beszéd • 2017. február 17. • Salt Lake Tabernákulum

Kedves testvérek! Különleges kiváltság, hogy összegyűlhetünk ma este. Köszönjük a szeretet és a bátorítás kedves üzeneteit, melyet oly sokatoktól kaptunk. Ezen az estén, miközben Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk¹ és Krisztusról tanulunk, azért imádkozom, hogy áhítattal közelebb kerülhessünk Őhozzá.

Családtagok és házastársak, megtiszteltetés veletek lenni. Lehet, hogy egy házasságban a férj a sót, a feleség pedig a borsot szereti jobban, de együtt ők az élet sava és borsa. Korán keltek, sokáig fent maradtok, és hittel éltek minden lépésben. Köszönünk nektek mindent, amik vagytok és amit tesztek!

A felkérés, hogy valaki részt vegyen az Egy est egy általános felhatalmazottal nevű programon, levélben érkezik, Thomas S. Monson elnök, Henry B. Eyring elnök és Dieter F. Uchtdorf elnök aláírásával. Érzem az Első Elnökség tagjainak irántatok tanúsított szeretetét, amikor arra kérik az Urat, hogy áldása és sugalmazása kísérje ma esti erőfeszítéseinket.

Amikor megkaptam ezt a felkérést, megkértem Kim B. Clark eldert és Chad Webb testvért, hogy meséljenek rólatok – ifjúsági és felsőfokú hitoktatóinkról, misszionáriusainkról és EOSZ alkalmazottainkról szerte a világon.

Megtudtam, hogy 133 országban 45 731 elhívott ifjúsági és felsőfokú hitoktatónk és misszionáriusunk van: ebből 34 527-en az Amerikai Egyesült Államok területén kívül szolgáltok, míg 11 204-en az Amerikai Egyesült Államokon belül. Együttesen 20 807 605 órányi evangéliumi szolgálatot nyújtotok minden egyes évben. Köszönjük!

Megtudtam, hogy 129 országban 2878 ifjúsági és felsőfokú hitoktatási alkalmazott szolgál: közületek 1849-en az Amerikai Egyesült Államokon belül, míg 1029-en azon kívül. Hithűen szolgáltok szó szerint á-tól z-ig (Albániától Zambiáig) mindenhol – Botswanán, Bulgárián, Litvánián, Magyarországon és Mozambikon át, hogy csak néhányat említsek. Köszönjük!

Néhányan sok éve tanítotok már. A Brit Columbiában élő Enid May nőtestvért például nemrégiben mentették fel, miután 35 éven át tanított az ifjúsági hitoktatásban. May nőtestvér saját 10 gyermeke közül 9-et, valamint 2 unokáját és jelenlegi püspökét is tanította. Elmondta, hogy mindig azért imádkozott, hogy az autója kihúzza csak még azt az egy tanévet. Amikor May nőtestvér az utolsó tanítási napján betolatott a kocsifelhajtójára, a sebességváltó végül felmondta a szolgálatot.

Vannak köztetek olyanok is, akik épp csak most kezdenek tanítani. Például a koreai Jang Dongran nőtestvér és a Dominikai Köztársaságban élő Johanna Mercader nőtestvér, akik az idei évtől kezdtek tanítani, csupán hathetes egyháztagsággal a hátuk mögött.

A kenyai Margaret Masai nőtestvér még csak pár hete csatlakozott az egyházhoz, amikor ifjúsági hitoktató lett. Masai nőtestvér szerényen azt mondja, hogy a tanulói – akik közül sokan beleszülettek az egyházba – tanították inkább őt, és segítettek annak az evangéliumi alapnak a kialakításában, amely áldást hozott 17 éves ifjúsági hitoktatói munkájára.

Minden égöv alatt, minden körülmények közepette tanítotok és szolgáltok mindenféle hátterű tanulót, nagy és kis osztályokban egyaránt.

Benjamin Hadfield testvér az alaszkai North Pole-ban tanít, amely lefordítva Északi-sarkot jelent. Lorena Tossen nőtestvér pedig Ushuaiában tanít, az Antarktisz, vagyis a Déli-sark közelében.

Szerdánként a Salt Lake Egyetemi Felsőfokú Hitoktatáson Jared Halverson testvér közel 400 tanulónak tart órát. Megkérdeztem tőle, hogyan csinálja. Így felelt: „A csoportot tanítom, de odafigyelek az egyénekre is, csetről csetre haladva.”

Lengyelországban Dagmara Martyniuk nőtestvér, aki maga is fiatal egyedülálló felnőtt, hajnalban kezdi munkáját a pékségben, este pedig felsőfokú hitoktatási órát tart.

Myra Flores-Aguilar nőtestvér ifjúsági hitoktatási órája Hondurasban hajnali 5 órakor kezdődik, Reuben Adrover testvér felsőfokú hitoktatási órája az argentínai San Juanban pedig este 10 órakor.

Tanítotok és szolgáltok továbbá alapfokú és középfokú osztályokban Mexikóban, Kiribatiban, a Fidzsi-szigeteken, Tongában és Szamoán is.

Nektek köszönhetően minden eddiginél több fiatal és fiatal felnőtt olvassa a szentírásokat és az élő próféták szavait.

Nektek köszönhetően több fiatal tanulja meg, hogyan tehet szert lelki tudásra és hogyan kaphat válaszokat saját kérdéseire azáltal, hogy megérti a tant.

És nektek köszönhető az is, hogy szerte az egyházi iskoláinkban és a felsőfokú hitoktatáson a Szegletkő kurzusok közelebb hozzák a tanulókat Jézus Krisztushoz, aki a legfőbb Szegletkő.

Ismét mondom: csodálattal tölt el bennünket a személyetek és a szolgálatotok. Bárhol legyetek is, bármilyen körülmények közepette, köszönjük nektek, hogy nyitott szívvel és nyitott elmével összegyűltetek ma este – akár egymagatokban, akár ketten vagy többen az Úr nevében.²

Egyszer egy hosszú közös megbízatás végeztével, amint épp a Salt Lake repülőtéren való landolásra készültünk, Boyd K. Packer elnök várakozással vegyes melegséggel a hangjában így szólt: „Gerrit! A feleségem, Donna, épp most teszi be a sütőbe a kenyeret, amely aztán frissen és forrón vár majd, amikor hazaérek.”

Fel tudjátok idézni, milyen az ízletes kenyér? Érzitek az illatát – frissen és forrón? Érzitek az ízét – legyen az akár kicsit édeskés, akár kicsit sós?

A kenyér egyetemesen ismert alapvető élelmiszer. Az emberek minden korban és körülmények között ettek kenyeret. Persze a mi világméretű csoportunkban a kenyérnek számtalan különböző mérete, alakja, hozzávalója vagy akár neve van.

Talán mivel minden ember mindenütt érti a kenyér fogalmát és alapvetőnek tartja azt, Szabadítónk kijelentette: „Én vagyok az életnek ama kenyere”³.

Ebben a tövissel és bogánccsal teli világban orcánk verejtékével esszük kenyerünket, mint egykor Ádám és Éva. Az erkölcsi önrendelkezés valódi választási lehetőségekkel jár. A lelki növekedés valódi kihívások révén történik. Szabadítónk azonban nem hagyja, hogy csupán e világ fájdalmát és bántásait, korlátait és hiányosságait lássuk. Szabadítónk mannával, mindennapi kenyérrel áld meg minket, azzal az úrvacsorai ígérettel, hogy életet, reményt és örömet kaphatunk, méghozzá még bőségesebben.⁴

Urunk kijelenti:

„Én, az Úr, feszítettem ki az egeket, és építettem a földet, saját kezem munkáit; és azokban minden dolog az enyém.

És az a célom, hogy gondoskodjam szentjeimről…

Mert tele van a föld, és van elég, még marad is”⁵.

Más szavakkal: az Ő világa nem fájdalommal és bántással teli; Az Ő világa bővelkedik kenyérben és halban.

Emlékeztek, hogyan táplálta Jézus a sokaságot pár cipóval és hallal? Nézzük meg, és képzeljük magunkat oda!

[Video]

Jézus: „Nézzétek a sokaságot!”

1. tanítvány: „Puszta ez a hely, és immár nagy idő van. Bocsásd el őket, hogy elmenvén a …falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; …nincs mit enniök.”

Jézus: „Adjatok nékik ti enniök.”

2. tanítvány: „Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?”

Jézus: „Hány kenyeretek van?”

1. tanítvány: „Öt, és két halunk.”

Jézus: „Hozzátok azokat ide hozzám. Ültessétek le az embereket ötvenesével, hogy ehessenek. […] Ó, Atyám, menny és föld Ura, hálát adok bőséges áldásaidért. Ámen.”⁶

[Video vége]

Négy újszövetségi beszámoló⁷ tesz említést arról, hogy a Szabadítónk jóllakatott egy ötezres sokaságot. További két újszövetségi beszámoló⁸ szól egy másik alkalomról, amikor a Szabadító egy négyezres sokaságot lakatott jól. A kor szokásai szerint ezek a számok a férfiakat jelentették, tehát a nők és a gyermekek ezen felül értendők.⁹

Olykor azt mondjuk, hogy Isten a részletekben rejlik. Nemrégiben összeszerkesztettem a Szabadító ötezres sokaság jóllakatásának szentírásbeli részleteit Máté, Márk, Lukács és János evangéliumából, egyetlen, szó szerinti szentírásbeli elbeszélést alkotva ezzel.

Kérlek, hívjátok meg közénk a Szentlelket, hogy megnyissa elménket, miközben azokat a szentírásbeli beszámolókat és evangéliumi tantételeket tanulmányozzuk, melyeket Szabadítónk példája rejt.

Imádkozzunk azért, hogy Szabadítónk szolgálatának fokozott nagyrabecsülése közelebb vigyen Őhozzá minket, a családtagjainkat és a tanulóinkat.

Így hangzik az egybeszerkesztett szentírásrészünk:

„És az apostolok összegyűlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.

Ő pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre [vagyis egy nyugodt, csendes helyre] és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők, és még evésre sem volt alkalmas idejök. […]

A sokaság pedig meglátá őket, a mint mennek vala, és sokan megismerék őt; és minden városból egybefutának oda gyalog, és megelőzék őket, és hozzá gyülekezének.

És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok.”¹⁰

„…és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.”¹¹

„Mikor pedig estveledék, hozzá menének az ő tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idő már elmúlt; bocsásd el a sokaságot,”¹² „hogy elmenvén a körülfekvő majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök”¹³.

„Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök.”¹⁴

„És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?”¹⁵

„Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére:

Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala, de mi az ennyinek?”¹⁶

„Ő pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám.”¹⁷

„És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.”¹⁸ „Nagy fű vala pedig azon a helyen.”¹⁹ „Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.”²⁰

„Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé;”²¹ „és hálát adván,”²² „adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak”²³. „…és a két halat is elosztá mindnyájok között”,²⁴ „a mennyit akarnak vala”²⁵.

„És mindnyájan evének,”²⁶ „és megelégedének mindnyájan”²⁷.

„A mint pedig betelének, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen.”²⁸

„…és felszedék a maradék darabokat,”²⁹ „és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérből való darabokkal”³⁰ „és a halakból is”³¹, „a melyek megmaradtak vala az evők után”³².

„A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.”³³

„Minekutána pedig elbocsátotta [az embereket], fölméne a hegyre imádkozni.”³⁴

„Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tőn, mondának: Bizonynyal ez ama próféta, a ki eljövendő vala a világra.”³⁵

Mit vettetek észre, vagy mit éreztetek és mit tanultatok, miközben Jézus Krisztus mindannyiunkat, ismétlem: mindannyiunkat jóllakat öt kenyérrel és két aprócska hallal? Milyen lehetett ez a kenyér? A mannához hasonlóan édes, mint a koriandermag és a méz?³⁶ És hogyan tudott két kicsi hal táplálni – és jóllakatni – mindannyiunkat?

Felsorolok kilenc dolgot, amire felfigyeltem és amit éreztem. Ezek talán segítenek, hogy jobban megértsük a Szabadítónkat, közelebb vonzanak minket Őhozzá, és arra ösztönöznek, hogy hasonlóbbá váljunk Őhozzá.

1. témakör: Szabadítónkat a könyörület vezérli.

Szabadítónk számos csodáját a mások iránti megértése és könyörülete váltotta ki. Ő ismeri a szívünket és a körülményeinket. Telve van könyörülettel reményeinket és fájdalmainkat, vágyainkat és szükségleteinket illetően.

Gyötrelmes idők jártak. Keresztelő Jánosnak a fejét vették, majd tálcán hozták azt be, így teljesítve egy sajnálkozó király ígéretét egy megátalkodott anya táncoló lányának. Szabadítónk és tanítványai félrevonultak egy csendes helyre, hogy megpihenjenek. Mégis mit érez a Szabadítónk, amikor meglátja a sokaságot? „[M]egszáná őket”³⁷. Fogadja őket. Tanítja őket. Meggyógyítja őket. És igen gyakorlatias módon tudja, hogy „nincs mit enniök”³⁸.

Szabadítónkat egész szolgálata során a könyörület vezérelte: a bélpoklos iránti könyörülete,³⁹ a gonosz lélek által megszállt fiú iránti könyörülete,⁴⁰ az özvegy édesanya iránti könyörülete, aki épp akkor veszítette el egyetlen fiát.⁴¹ Szabadítónk arra tanít minket, hogy legyünk olyanok, mint az irgalmas szamaritánus, aki könyörülettel volt a sebesülten a halál torkában hagyott ember iránt.⁴²

Hasonlóképpen a tékozló fiú atyja is könyörületet tanúsított és fia elé futott, amikor fia „még távol volt”⁴³. Ha már kenyérről beszélünk, érdekes megjegyezni, hogy amikor a tékozló fiú „magába szállt”, erre a felismerésre jutott: „Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!”⁴⁴

Szabadítónk a könyörülettel indít, és kegyelmes gyengédséggel zár.

Az evangéliumi beszámolók szerint miután Jézus enni adott a sokaságnak, „elbocsátotta őket”. Az angol nyelvű Biblia lábjegyzete azonban más szögből világít rá erre. Az „elbocsátotta őket” kifejezés helyett az áll a lábjegyzetben, hogy „elbúcsúzott az emberektől”⁴⁵. Ti is halljátok, ahogy Jézus könyörülettel telve búcsút vesz az emberektől, amikor azok útra kelnek, miután táplálta őket?

2. témakör: Szabadítónk azt használja, amijük van.

Amikor enni akart adni a sokaságnak, Szabadítónk azzal kezdte, hogy megkérdezte tanítványaitól, mijük van. Ő a világ Teremtője, menny és föld Ura, mégis azt használja, amijük van, amivel már rendelkeznek.

„Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala”⁴⁶.

Szabadítónk azt használja, amijük van: „Hozzátok azokat ide hozzám.”⁴⁷

Előfordult már veletek, hogy magatokra tekintettetek, vagy arra, hogy mit vagy kit kell tanítanotok, és eltűnődtetek, hogy amitek van, vajon elegendő lehet-e? Talán a tanítványokhoz hasonlóan néhány kis cipónkra és halunkra tekintve ezt gondoljuk: „de mi az ennyinek?”⁴⁸

Hitoktatókként osztályunk minden tagját felkérjük a tevékeny részvételre. Néhány tanuló többet nyújt, mások kevesebbet. Tanulókként és tanítókként (és igazából mindkettő vagyunk), azt használjuk, amink van, akik most vagyunk. Az Úr aztán naggyá tehet minket és megsokszorozhatja az erőfeszítéseinket. A tantétel, miszerint onnan növekedünk, ahol most vagyunk, azt a Mormon könyve-beli igazságot tükrözi, hogy az Úr kegyelme által nyerünk szabadítást, „mindaz után, amit meg tudunk tenni”⁴⁹.

Az Úr ránk mosolyog, amikor fogjuk, amink van és akik vagyunk, és Őhozzá járulunk.

3. témakör: Szabadítónk meghatározott rend szerint cselekszik.

Megesett-e már veletek, hogy egy nyomuló és tolongó, valami után kapkodó, hatalmas tömeg közepén találtátok magatokat? Velem igen. Az elöl lévő emberek ügyet sem vetettek a hátul lévőkre. Attól féltem, hogy ha valaki elesik, akkor rátaposnak.

Ezzel ellentétben Szabadítónk azt „parancsolá [a tanítványoknak], hogy ültessenek le mindenkit csoportonként”⁵⁰. E csoportokat „szakaszonként, százával és ötvenével” alakították ki.⁵¹

Az egyházban gyakran beszélünk pionír csoportokról. Beszélünk a templomban hódoló csoportokról is. Számunkra a csoport szó rendezett tömegre utal, akik egy magasabb közös célon osztoznak.

Továbbá, noha pusztának mondják a helyet, Urunk mégsem a csupasz, poros földre ülteti a sokaságot, hanem „a zöld pázsitra”⁵². Olyan helyet választott, ahol „nagy fű vala”⁵³.

4. témakör: Szabadítónk kifejezi a háláját.

Fogta a kenyereket és a halakat, és „a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé”⁵⁴.

A menny és a föld Teremtője, maga a királyok Királya hálát ad, mielőtt elosztja és megszaporítja közöttük a kenyereket és a halakat, „a mennyit akarnak vala”⁵⁵.

5. témakör: Szabadítónk enni ad a tanítványoknak, és velük adat enni a sokaságnak.

Betartja a rendet, de többről van itt szó. A pásztorok megerősítése ez, hogy aztán a pásztorok meg tudják erősíteni a juhokat. A tanítók tanítása ez, hogy aztán a tanítók tanítani tudják a tanulókat. Isteni minta ez a Bibliában, a Mormon könyvében és az Úr visszaállított egyházában: „…és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.”⁵⁶

A lelki adás és befogadás nagyszerű ajándéka ez. Annak tudata, hogy tanítani fogunk, segít, hogy tanuljunk. Miközben tanulni tanítunk másokat, megtanulunk tanítani. A tanulásról és tanításról mutatott példánk segít a tanulóinknak megtudni, hogy ők is képesek tanulni és tanítani.

6. témakör: Szabadítónk egyszerre táplálta az ötezret és az egyént is.

Csodálatos módon a kenyér és a hal megsokszorozódott és minden emberhez eljutott a sokaságban: „És mindnyájan evének,”⁵⁷ „és megelégedének mindnyájan”⁵⁸.

Olyan csoda ez, amelyre tanítókként mindannyian törekszünk – hogy az egész osztályt tanítsuk, ugyanakkor pedig minden egyes személyt az osztályban. Ehhez az kell, hogy odafigyeljünk az ötezerre és az egyénre is. Arra indít, hogy foglalkozzunk az általános kérdésekkel és az egyéni szükségletekkel is. Mindenekfelett pedig előidézi azt a lelki csodát, hogy az, amivel kezdetben rendelkezünk, elegendő lesz.

7. témakör: Szabadítónk ügyel arra, hogy semmi ne vesszen el.

„A mint pedig betelének, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen.”⁵⁹

Annak, hogy hálát adunk azért, amink van, az is része, hogy ügyelünk arra, hogy a végén semmi ne vesszen el. A mennyei gazdaság nem pazarló. Kezdetben mindent felhasznál, és a végén semmi sem vész kárba.

Richard G. Scott elder beszélt arról, hogy miként tudjuk feljegyezni a benyomásainkat és tudunk figyelni arra is, hogy adatik-e még hozzá.⁶⁰ A kérdés, válasz, feljegyzés, elmélkedés, engedelmesség és további kérdések eme ismétlődő folyamata a Szabadítónk azon kijelentését tükrözi, miszerint „ráadást adnak néktek, a kik hall[otok]”⁶¹.

És még több is adatik. Amikor az élet kenyereként jellemezte magát, Szabadítónk megjegyezte: „Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek”.⁶² Megtartja azokat, akiket az Atya Neki adott, úgy, hogy senki ne vesszen el. Tanítókként, misszionáriusokként, alkalmazottakként megteszünk mindent, ami hitünkből és erőnkből telik, hogy megtartsuk a gondjainkra bízottakat, hogy senki ne vesszen el.

8. témakör: Szabadítónkkal több mindenünk lesz a végén, mint amink kezdetben volt.

Hálásan ügyelve arra, hogy semmi ne vesszen el, a tanítványok újabb csodát fedeznek fel: „…és felszedék a maradék darabokat,”⁶³ „és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérből való darabokkal”⁶⁴ „és a halakból is”⁶⁵, „a melyek megmaradtak vala az evők után”⁶⁶.

A lelki megsokszorozódás csodája az, hogy Szabadítónkkal több mindenünk lesz a végén, mint amink kezdetben volt. Több szeretetünk, több tudásunk, több sugalmazásunk, több kedvességünk lesz, mint amink kezdetben volt. A Lélekkel való tanítás sokszorosan megtérül, mint a víz színére vetett kenyér – a cipókhoz és a halakhoz hasonlatosan több mindenünk lesz, mint amink kezdetben volt.

Hadd foglaljam össze az eddig elhangzottakat:

Szabadítónk ismeri a szívünket és a körülményeinket. Könyörületre indul, hogy megáldjon és jóllakasson minket minden lehetséges módon.

Azt használja fel, ahol tartunk, amink van, elfogadva az ifjútól még a kevéske kenyeret és halat is.

Meghatározott rend szerint cselekszik.

Hálás. A mennyre tekint, mielőtt megáldaná és megtörné az ételt.

Először a tanítványainak ad belőle, majd megkéri őket, hogy adjanak az embereknek is.

Tudja, hogyan táplálja és tanítsa egyszerre az ötezret és az egyént is.

Hálásan összegyűjti, amink van, hogy semmi ne vesszen el.

Segít megértenünk, hogy több maradt, mint amennyivel indultunk.

És még több is adatik. A sokaság jóllakatása nem az első, és nem is az utolsó olyan alkalom, amikor Szabadítónk kenyeret és halat használ, hogy az Őbenne rejlő bővelkedésről tanítson és bizonyságot tegyen.

Így tehát a kilencedik, és egyben végső témakörünk a következő:

9. témakör: Azoknak, akiknek van szeme a látásra és füle a hallásra, Szabadítónk az úrvacsorai szentségekben való bővelkedésről tanít és tesz bizonyságot.

„Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tőn, mondának: Bizonynyal ez ama próféta, a ki eljövendő vala a világra.”⁶⁷

Később konkrétan a cipókra és halakra utalva Szabadítónk ezt kérdezte a tanítványoktól:

„…nem emlékeztek-é?

Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt.

Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.”⁶⁸

Ismétlem: Urunk világa a kenyér és a hal világa, a bővelkedés világa.

Az asszonynak a kútnál – amely különleges jelentést hordozott a száraz vidéken – Szabadítónk kijelentette, hogy Ő az élő víz. Ezt mondta neki: „Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.”⁶⁹

Azoknak, akik ezt kérdezik Jézustól: „A mi atyáink a mannát ették a pusztában – te is tudsz nekünk mennyei kenyeret adni?”⁷⁰ Ő így felel: „[A]z én Atyám… igazi mennyei kenyeret [ad].”⁷¹ „Én vagyok az életnek ama kenyere”⁷² „A ki én bennem hisz, örök élete van annak.”⁷³

Nincs semmi alapvetőbb, nélkülözhetetlenebb vagy egyetemesebb, mint a kenyér és a víz. Mit kapunk, amikor az élet kenyere és az élő víz egymás mellé kerül? Természetesen az úrvacsorát.

Halandó szolgálata végén egy olyan mintát követve, amelyet a tanítványok korábban már láttak, Szabadítónk „[vette a kenyeret, és] hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: …ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”⁷⁴.

Feltámadása utáni szolgálata kezdetén ismét csak ismerős mintát követve Szabadítónk bevezette az úrvacsorát a nefiták, vagyis az Ő más juhai között is:

Megparancsolja a tanítványoknak, hogy hozzanak kenyeret és bort.

A sokaságot leülteti a földre.

Fogja a kenyeret, aztán megtöri és megáldja azt.

Ad belőle a tanítványoknak, és megparancsolja nekik, hogy egyenek.

Miután a tanítványok ettek és elteltek, megparancsolja nekik, hogy adjanak a sokaságnak.

A sokaság eszik és eltelik.⁷⁵

Urunk később újra kiszolgálja az úrvacsorát a nefitáknak; ez alkalommal csodálatos módon biztosítva a kenyeret és a bort:

„Most [senki] nem hozott sem kenyeret, sem bort;

Ám ő mégis valóban adott nekik kenyeret enni, és bort is inni.”⁷⁶

Azt ígéri, hogy az, aki evett a kenyérből és ivott a borból a lelke javára, az „soha meg nem éhezik, se nem szomjazik, hanem eltöltetik”⁷⁷.

Így is volt: „miután a sokaság mind evett és ivott, íme, elteltek a Lélekkel”⁷⁸.

Ez a minden korban, minden körülmények között élő férfiaknak és nőknek tett nagyszerű úrvacsorai ígéret beteljesedése; mindannyiunknak, akiknek az élete a kenyértől és a víztől függ: „…áldottak mindazok, akik éhezik és szomjazzák az igazlelkűséget, mert el fogja tölteni őket a Szentlélek.”⁷⁹

Fivérek és nőtestvérek! Köszönöm, hogy figyelemre méltó tanulók és tanítók vagytok egy lelkileg éhező és szomjúhozó világban! Köszönöm, hogy minden egyes leckét, minden tanulói megnyilvánulást kenyerek és halak lelki lakomájává tesztek!

Testvérek, éreztem, amint az élő víz forrása túlcsordult a bensőmben Szabadítóm iránti teljes szeretettel.

Nemrégiben, amikor kiváltságomban állt kiosztani a kenyeret és a vizet, éreztem Szabadítónk hatalmas szeretetét e szent jegyekben részesülők iránt. Mély hálát éreztem Szabadítónk iránt is, amiért bevezette az úrvacsora szertartását.

Tűnődéseim közepette (a sabbat napján is), olykor afféle csendes megerősítést érzek, hogy megteszek minden tőlem telhetőt. Ám gyakrabban érzem azt a reményt és biztatást, hogy hiányosságaim ellenére is képes vagyok Krisztushoz jönni és tökéletessé lenni Őbenne.⁸⁰

Remélem, ezután mindannyian új szemmel fogtok tekinteni a kenyérre és a halra, valamint a kenyérre és a vízre.⁸¹

Remélem, hogy örömre, kihívásra és sugalmazásra leltek majd, látva, miként fonódnak össze a szentírásbeli beszámolók, az evangéliumi tantételek és az élő próféták és apostolok szavai, miközben eleget tesztek szent megbízatásotoknak, hogy segítsetek tanulóinknak jobban megismerni Szabadítónkat, és áhítattal Őhozzá térni.

Remélem, emlékezetben fogjátok tartani, hogy „Az Úré a föld s annak teljessége”⁸². Az Ő világa bővelkedik kenyérben és halban. Úrvacsorai ígérete az, hogy bőségesen elég, amink van – még marad is.

Hálás szívvel teszek bizonyságot Istenről, Örökkévaló Atyánkról; Szent Fiáról, a Szabadítónkról, Jézus Krisztusról; valamint a Szentlélekről. Hálásan teszem bizonyságomat a visszaállított igazságokról és a töretlen papsági felhatalmazásról Joseph prófétától napjainkig, Thomas S. Monson elnökig. Bizonyságot teszek a szentírásokról, valamint arról a vigaszról, útmutatásról és örömről, amelyet megkaphatunk, amikor Lelke velünk van, amint mindig emlékezünk Őrá.

Bárhol legyetek is, bármilyen körülmények közepette, bármilyen örömeitek vagy kihívásaitok legyenek is, remélem, éreztétek ezen az együtt töltött estén, hogy az Úr és az Ő egyháza mennyire szeret benneteket. Ő tényleg szeret titeket. Mi is. Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.

© Intellectual Reserve, Inc., 2017. Minden jog fenntartva. Az angol eredeti jóváhagyva: 12/16. A fordítás jóváhagyva: 12/16. Az „And Jesus Said unto Them: I Am the Bread of Life” fordítása. Hungarian. PD60003279 135