„Ne kételkedjetek, inkább higgyetek…”
Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek • 2019. január 13. • Brigham Young Egyetem–Hawaii
Dale G. Renlund elder: Köszönjük, hogy eljöttetek a mai napon. Tudjuk, hogy mindannyiótoknak lett volna más dolga is. Imádkozunk érte, hogy Isten megáldjon titeket az áldozatotokért. Az Úr és az Ő egyháza nevében köszönöm nektek a hiteteket és a hithűségeteket.
Ruth L. Renlund nővér: Örülök, hogy itt lehetek. A kórus csodálatos volt, nagyban hozzájárult a gyűlés lelkiségéhez. Hálásak vagyunk az emelvényen ülőkért, és elismeréssel gondolunk arra a szerepre, amit az életünkben betöltenek – a tiétekben és a miénkben egyaránt. Lenyűgöző a tanítványságról mutatott példájuk.
Úgy éreztük, hogy egy olyan témáról kell ma beszélnünk, amely már hónapok óta foglalkoztat bennünket. Ez pedig a hit és a kétely. Az előző év júniusában már megosztottunk egy példázatot az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás igazgatóinak tartott éves képzés közvetítésekor. Ma szeretnénk azzal kezdeni, hogy veletek is megosztjuk ugyanezt a példázatot.
Dale G. Renlund elder: Képzeljétek el, hogy az óceánon vitorláztok, és felborul a hajótok. Mentőövvel a derekatokon már órák óta úsztok az általatok legközelebbinek hitt part felé. De hogy jó irányba haladtok-e, abban nem lehettek biztosak. Már rendkívül ki vagytok száradva, így valahányszor úszni kezdtek, szédülés jön rátok, és teljesen kimerültnek érzitek magatokat. Amennyire meg tudjátok becsülni, a part nagyjából még 30 kilométernyire van. Halálra rémültök, mivel tudjátok, hogy ennyit képtelenek lesztek leúszni. A távolból meghalljátok egy kis motor hangját. Úgy tűnik, felétek tart. Felizzik bennetek a menekülés reménye. Egyszer csak megláttok egy közeledő kis halászhajót.
Ruth L. Renlund nővér: „Hála az égnek – gondoljátok magatokban –, a kapitány észrevett!” A hajó megáll, majd egy kedves, viharvert halász felsegít titeket a fedélzetére. Hálásan odamásztok egy üléshez, és felszakad belőletek egy sóhaj a megkönnyebbüléstől. A halász ad nektek egy kulacs vizet és némi kekszet. Mohón esztek és isztok. A víz és a keksz ellát benneteket a felépüléshez szükséges tápanyaggal. Megkönnyebbültök, nagyon boldogok vagytok. Végre hazafelé tartotok.
Amikor kissé magatokhoz tértek, és egyre jobban érzitek magatokat, észrevesztek néhány dolgot, amit korábban nem. A kulacsban lévő víz kicsit állott, nem igazán olyan, mint amit ti választottatok volna – nem Szentkirályi vagy Visegrádi. A keksz jólesett, de inkább ettetek volna valami finom sült húst, majd egy kis zserbót. Azt is észreveszitek, hogy a kedves halász elnyűtt csizmát és kék farmert visel. Meg azt is, hogy piszkos a sapkája bélése, és hogy valószínűleg nagyot hall.
Dale G. Renlund elder: Az is feltűnik, hogy a hajó már jócskán kiszolgált állapotban van, orrának jobb oldalán pedig horpadások éktelenkednek. Itt-ott a festék is lepattogzott róla. Felfigyeltek arra is, hogy ha a halász nem fogja erősen a kormányt, akkor a hajó jobbra húz. Aggódni kezdtek, hogy ez a hajó és a kapitánya nem tud úgy megmenteni benneteket, ahogy azt ti szeretnétek. Faggatni kezditek a halászt a horpadásokról és a kormányról. Azt mondja, őt nem nagyon aggasztják ezek a dolgok, hiszen már évtizedek óta nap mint nap ugyanazon az útvonalon kormányozza a hajót a halászterületre ki, és vissza. A hajó mindig biztonságosan és megbízhatóan elvitte oda, ahová csak menni akart.
Teljesen megdöbbentek. Hogy lehet, hogy nem aggasztják a horpadások és az, hogy félrehúz a kormány? És miért nem lehetett az étel, amit kaptatok, jobban a kedvetekre való? Minél inkább a hajóra és a halászra figyeltek, annál jobban növekszik bennetek az aggodalom. Kétségbe vonjátok a döntéseteket, hogy felszálltatok erre a hajóra. Egyre nyugtalanabbakká váltok. Végül már követelitek, hogy a halász állítsa meg a hajót, és engedjen benneteket vissza a vízbe. Bár még mindig bő 20 kilométerre vagytok a parttól, nem tudjátok elviselni a gondolatot, hogy a hajón maradjatok. Szomorúan ugyan, de a halász megállítja a hajót, és visszasegít titeket a vízbe. Újra egyedül vagytok.
Ruth L. Renlund nővér: Ebben a példázatban a hajó az egyházat jelképezi, a halász pedig azokat, akik az egyházban szolgálnak.1 Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyetlen célja, hogy segítsen Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus azon munkájában, hogy véghezvigyék Isten gyermekeinek örök életét.2 Az egyház biztosítja a szövetség ösvényét, az utat, amely visszavezet Mennyei Atyánkhoz. Azoknak, akik az egyházban szolgálnak, habár nem tökéletesek, elengedhetetlen szerepük van abban, hogy segítsenek és bátorítsanak minket, miközben a szövetség ösvényén haladunk.
Mit tanít nekünk az egyházról a hajó és a halász? Vajon a rajta lévő horpadások vagy a lepattogzó festék változtat-e azon, hogy az egyház felhatalmazással bíró szabadító és felmagasztosító szertartásokat tud biztosítani, amelyek segítenek olyanná válnunk, mint Mennyei Atyánk? Ha a halásznak két kézzel kell tartania a kormányrudat, hogy irányban tartsa a hajót, vajon ezzel elvesztik azon képességüket, ő és a hajó, hogy biztonságban és megbízhatóan elvigyenek minket oda, ahová tartunk? Nem kell olyan elrendelt látnoknak lennetek, amilyen a férjem, hogy felismerjétek: kockázatosabb visszamászni a vízbe, mintsem a hajón maradni. Mégis, ha figyelmen kívül hagyjuk a teljes képet, úgy az apró horpadásokat vagy a lepattogzó festéket jóval nagyobb problémaként észleljük.
Az egyház minden egyes tagjának saját tanúbizonyságra van szüksége a visszaállított egyház igaz voltáról. Ezen igaz megtérés híján – mely hatalmas szívbéli változást is magában foglal –, előfordulhat, hogy egyre inkább arra a bizonyos kekszre és a lepattogzott festékre figyeltek.
Russell M. Nelson elnök a 2018. áprilisi konferencián kijelentette: „Nem kell kétségek közt maradnotok azt illetően, hogy mi igaz [lásd Moróni 10:5]. Nem kell kétségek közt maradnotok azt illetően, hogy kiben bízhattok meg teljes biztonsággal. Személyes kinyilatkoztatás által saját tanúbizonyságot kaphattok arról, hogy a Mormon könyve Isten szava, hogy Joseph Smith próféta, és hogy ez az Úr egyháza. Függetlenül attól, hogy mások mit mondanak vagy tesznek, soha senki nem veheti el a szíveteknek és az elméteknek tett tanúbizonyságot arról, hogy mi igaz.”3 Ez a bizonyság most még fontosabb, mint valaha.
Dale G. Renlund elder: Az én bizonyságom akkor kezdett ébredezni, amikor a svédországi Göteborgban laktam. 11 éves voltam ekkor. A misszióelnök az összes fiatalhoz felhívást intézett, hogy olvassák el a Mormon könyvét. Én elfogadtam ezt a felhívást, és nekiálltam olvasni. Már nem tudom, hol jártam a könyvben, amikor a misszióelnök egyik tanácsosa azt mondta nekünk, hogy imádkozzunk arról, amit olvasunk. Nagyon jól emlékszem arra az estére, amikor tettekre váltottam ezt a felkérést. Letérdeltem az ágy mellé, és hozzákezdtem egy nagyon egyszerű imához, hogy megtudjam, vajon igaz-e a Mormon könyve.
Nem hallottam hangot, de olyan volt, mintha Isten így szólt volna hozzám: „Mindvégig mondtam neked, hogy igaz.” Ez az élmény megváltoztatott engem; megváltoztatta az életemet. Elindította a hit folyamatát. Egy olyan folyamatot, mely ráállított a szövetség ösvényére, és arra ösztönzött, hogy próbáljak egyre többet tenni, amit pedig teszek, azt egyre jobban tegyem. Göteborgban tanultam meg, hogy miként tartsak bűnbánatot. Göteborgban jutottam el a Megváltóm megismeréséhez. Göteborgban kezdtem el felnézni olyan emberekre, akik felmagasztalták az elhívásukat, és akik keményen dolgoztak Isten királyságának felépítésén. Göteborg lett számomra a „Mormon vize”4.
Ruth L. Renlund nővér: Ti hol jutottatok el a Megváltótok megismeréséhez? Milyen érzéseitek voltak? Ha már elfelejtettétek, akkor arra buzdítunk titeket, hogy tegyetek valamit, amivel feleleveníthetitek ezeket. Ez a tudás és ezek az érzések jelentik a hit kezdetét.
A hit egy döntés, melyet mindenkinek meg kell hoznia. A hit nem csupán egy hóbortos vágy arra, hogy valami igaz legyen, majd pedig saját magunk ábrándos meggyőzése arról, hogy az. A hit bizonyosság olyan dolgok létezéséről, amelyeket a testben nem láthatunk. A hit emellett tettre szólító tantétel is.
„A hit középpontjában Jézus Krisztusnak kell állnia ahhoz, hogy szabaduláshoz vezessen. […] A hitet életre hívja az, ha halljuk, amint Istentől küldött [oktatók] tanítják az evangéliumot [lásd Rómabeliek 10:14–17]. Csodák nem szülnek hitet, viszont erős hit alakul ki az által, ha engedelmeskedünk Jézus Krisztus evangéliumának. Más szóval, a hit igazlelkűségből ered [lásd Alma 32:40–43].”5 Attól nem lesz hite valakinek, hogy jeleket követel Istentől. A hit abból fakad, hogy engedelmeskedünk az Ő parancsolatainak, és követjük azokat.
Dale G. Renlund elder: Isten azt akarja, hogy legyen hitünk, hogy megáldhasson minket.6 A hit a kulcs Isten kegyelméhez. Mindenkinek személyesen kell eldöntenie, vajon akarja-e, hogy legyen hite, majd pedig hittel kell cselekednie. A hit csak így növekedhet. Alma így folytatja: „De íme, ha felébrednétek és felserkentenétek a képességeiteket, olyannyira, hogy kísérletet tennétek a szavaimmal, és egy cseppnyi hitet gyakorolnátok, igen, még ha nem is vagytok képesek annál többre, mint hogy vágyjatok arra, hogy higgyetek, engedjétek, hogy ez a vágy mindaddig dolgozzon bennetek, míg oly módon nem hisztek, hogy helyet tudtok adni szavaim egy részének.”7. Ahhoz, hogy a hitünk növekedhessen, törekednünk kell rá, hogy legyen hitünk, majd aszerint is kell cselekednünk.
Ruth L. Renlund nővér: A hit iránti vágyunknak konkrét lépésekben kell megmutatkoznia. Bizonyos értelemben a lábunkkal fejezzük ki a hitünket.
Erről szól a Mormon könyvében található ígéret is, amelyet a férjem követett, még 11 évesen. „És amikor ezeket a dolgokat megkapjátok, arra buzdítalak benneteket, hogy Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát.”8
Ha elsőként ezt a kérdést teszitek fel: „Vajon nem igazak-e ezek a dolgok?”, akkor ez elvezet a hit kezdetéhez, melyet ha tápláltok, növekedésnek indul. A „Vajon nem igazak-e ezek a dolgok?” egy olyan kérdés, amely azt feltételezi, hogy az igaz. Például ha azt kérdem, hogy „Nem utazunk fel Honoluluból a sziget északi végébe?”, az azt feltételezi, hogy kocsiba fogunk ülni. A kérdés, amelyet Moróni sürget, hogy feltegyünk a Mormon könyvével kapcsolatban, hitből fakad, ezáltal még nagyobb hithez vezet.
Ha elsőként ezt a kérdést teszitek fel: „Vajon nem hamisak-e ezek a dolgok?”, akkor ez kételyhez vezet. A kétely pedig soha nem vezet hithez.
Dale G. Renlund elder: Egyszer az egyik cövekkonferencián a cövekelnök megkért, hogy menjek el vele egy férfihoz, akit most Bobnak fogok nevezni. Bob egykor az egyház hithű tagja volt. Missziót szolgált, és házasságot kötött a templomban. Sok éven át hithűen szolgált, de aztán kételyei támadtak az egyházzal kapcsolatban. Amikor beszélgettem vele, elmondta, hogy azzal a ténnyel van gondja, miszerint Joseph Smith négy változatban is elmesélte az első látomást. Szerinte ez azt is jelentheti, hogy Joseph Smith csak kitalálta azt, ami történt vele.
Kapcsolatba hoztam Bobot egy férfival, aki pár évtizeddel korábban már kutatta ezt a négy változatot. Bob elbeszélgetett ezzel a kutatóval. Amikor legközelebb beszéltem Bobbal, megkérdeztem tőle: „Nos, most milyen érzéseid vannak az első látomásról?”
Azt mondta: „Hát, igazából azzal minden rendben, mert válaszokat kaptam a kérdéseimre. Ez már nem nyugtalanít. Most viszont nagyon aggaszt a többnejűség, melyet Nauvooban és az 1890-es Manifesztum után is gyakoroltak. Ez rendkívül zavar.”
Megkértem Bobot, hogy beszélgessen valaki mással, aki ezeket a témákat kutatta megbízható, elsődleges források alapján. E beszélgetést követően ismét felvettem vele a kapcsolatot, és megkérdeztem, hogy van.
Azt mondta: „Nos, ez már nem nyugtalanít. Értem, mi történt, és eloszlatták az aggodalmaimat. Most viszont nagyon zavar, hogy a papság egykor vissza lett tartva az afrikai származásúaktól.”
Ruth L. Renlund nővér: Sajnos Bob úgy döntött, hogy örök kétkedő lesz. Számára a kételkedés édesebb volt, mint a tudás.9 Amit hitben elültetett, azt kételkedésében újra kiásta.10 Ahogy telt az idő, és egyik aggodalma elmúlt, úgy talált egy másikat. Bármennyire is próbálta valaki megválaszolni ezeket a kérdéseket, mindig talált egy másik témát, melyben kételkedhetett. A hajón lévő horpadásokra figyelt ahelyett, hogy azt a képességét tartotta volna szem előtt, hogy elvezetheti Jézus Krisztus engesztelésének áldásaihoz. Bob tulajdonképpen egyháztörténeti vakondhajszát játszott. Tudjátok, a játékot, amelyben a táblán lévő lyukak egyikéből előbukkan egy vakond, és mikor leütitek, azonnal kidugja a fejét egy másik, a tábla másik felén.
Habár az értelmezést segítő információk átmenetileg megoldhatják az értelmünk által felvetett kérdéseinket, ez a válasz nem feltétlenül kínál teljes megoldást. Mint ahogy Pál is írt erről a korinthusbelieknek: „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg”11. Szükségünk van a Jézus Krisztusba vetett hitre és a Lélektől született bizonyságra is.
Sokan azok közül, akiknek kérdéseik voltak, akik elméjében kételyek támadtak, akiknek nehezére esett megtalálni a lelki kapaszkodójukat, hithűek maradtak, és továbbra is követték a szövetség ösvényét. Gyakran, amikor imádkoztak, választ kaptak, ahhoz hasonlót, mint amelyet Neil L. Andersen elder is kapott évtizedekkel ezelőtt, amikor azon tűnődött, vajon elég felkészült-e a missziója megkezdésére. Miközben imádkozott, egy érzés töltötte el: „Nem tudsz mindent, de eleget tudsz”12. Alkalmanként – valójában elég gyakran – az Úr válasza így szól: „Eleget tudsz ahhoz, hogy a szövetség ösvényén maradj, és betartsd a parancsolataimat.”
Amikor Nefit megkérdezték, hogy ismeri-e Isten leereszkedését, ő így válaszolt: „Tudom, hogy szereti gyermekeit; de nem ismerem minden dolognak a jelentését”13. Eleget tudott. Ebben az életben nem fogjuk megtudni minden dolog jelentését, de amit tudunk, az elegendő lesz. A sorsunk azon áll, hogy apró pici hitet gyakoroljunk, mely növekedésnek indul, ha ezen hit szerint cselekszünk.
Dale G. Renlund elder: A kétely nem a hit előfutára, és soha nem is lesz az. A világosság megteremtéséhez sincs szükség sötétségre. Amikor Péter süllyedni kezdett, a vízbe, melyen járni próbált, Jézus nem azt mondta neki, hogy „Ó, Péter, bárcsak jobban kételkedtél volna.” hanem ezt: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”14
A Lectures on Faith [Előadások a hitről] így magyarázza a hit és a kétely közötti különbségeket: „Ahol kétely és bizonytalanság van, ott nincs, és nem is lehet hit. Mert ugyanazon személyben ugyanazon időben nem létezhet kétely és hit is; tehát akinek kételyek és félelmek rakódnak az elméjére, azoknak nem lehet rendíthetetlen magabiztosságuk; ahol pedig nincs rendíthetetlen magabiztosság, ott a hit gyenge; és akinek gyenge a hite, az nem tud majd minden ellenkezéssel, megpróbáltatással és csapással szembeszállni, mellyel pedig szembe kell néznie ahhoz, hogy Isten örököse legyen, a Krisztus Jézusnak pedig örököstársa; idővel elcsigázott lesz az elméje; az ellenségnek hatalma lesz felette, és el fogja pusztítani.”15
Ez történt Bobbal. Engedte, hogy kétely és bizonytalanság költözzön az elméjébe. Később pedig már nem volt ereje szembeszállni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az ember az egyház tagjaként szembesül. Elméje elfáradt, hite pedig eltűnt.
Ruth L. Renlund nővér: Az, hogy kérdéseink vannak az egyházról és annak tanairól, teljesen normális dolog, ebben gyökerezik az evangéliumi tanulás. Joseph Smith is megértette ezt, amikor ezt olvasta: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki”16.
Azonban a versnek van folytatása is: „De kérje hittel, semmit sem kételkedvén”17.
Más szóval kérjetek Istentől, nem kételkedve abban, hogy választ tud adni nektek. Az idézet így folytatódik: „mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; A kétszínű, a minden útjában állhatatlan ember.”18
Ahhoz, hogy olyan választ kapjunk, mint amilyet Joseph Smith is keresett, ahhoz, hogy elnyerjük az áhított választ, hívő szívvel és elmével kell közelítenünk Istenhez, arra vágyva, hogy megismerhessük Isten dolgait.
Dale G. Renlund elder: Nagyon szeretjük John A. Widtsoe elder kijelentését, aki ezen adományozási korszak egyik korai apostola volt. Nem szó szerint idézem a szavait, miszerint a kétely, hacsak nem alakul át megbízható, helytálló forrásokra támaszkodó kutatássá, önmagában semmilyen értékkel nem bír. A megrekedt kétkedő, aki elégedett magával, és nem hajlandó megfelelő erőfeszítést tenni, megfizetni az isteni felfedezés árát, az bizonyosan hitetlenségbe és sötétségbe süllyed. Elméje és lelke félhomályos kamráiban mérgesgombaként szaporodnak kételyei. Végül aztán az üregében élő vakond vakságával általában gúnyolódásra váltja az érvelést, henyélésre a munkát, és végül egy ellustult okoskodó lesz belőle. A kétely csak akkor lesz ártalmas, ha öncélúvá válik. Az a fajta kétely veszedelmes, amely önmagából táplálkozva, önmagán növekedve még több kételyt szül.19
Widtsoe elder szavai még mindig igazak. A megrekedt kétely nem vezet el a Szabadító, Jézus Krisztus és az Ő engesztelése valóságának megismeréséhez; nem vezet el minket oda, hogy valóban tudjuk: van egy kedves, szerető Mennyei Atyánk, aki elkészítette számunkra a szabadítás csodálatos tervét. Eljuthatunk oda, hogy valóban tudjuk: ez az utolsó napi munka igaz, de ennek az a feltétele, hogy a hitet válasszuk a kétely helyett, és hogy megbízható forrásokhoz forduljunk a válaszainkért.
Ruth L. Renlund nővér: Alma is beszélt erről a tantételről. Azt mondta: „És ezért aki megkeményíti a szívét, az az ige kisebb részét kapja meg; és aki nem keményíti meg a szívét, annak az ige nagyobb része adatik, míg meg nem adatik neki Isten rejtelmeinek a megismerése, míg meg nem ismeri őket azok teljességében. És azoknak, akik megkeményítik a szívüket, azoknak az ige kisebb része adatik, míg semmit nem tudnak az Ő rejtelmeiről; és ezután foglyul ejti őket az ördög, és az ő akarata leviszi őket a pusztulásba.”20
Kérnétek pénzügyi tanácsot valakitől, aki teljesen le van égve és el van adósodva?
Dale G. Renlund elder: Kérnétek egészségügyi tanácsot egy kígyóolajjal házaló sarlatántól?
Ruth L. Renlund nővér: Kitől kérnétek inkább tanácsot, ha erősebb tenyeres ütéseket szeretnétek adni a teniszben? Egy önjelölt hétvégi teniszhuszártól vagy Roger Federertől?
Dale G. Renlund elder: Miért bíznátok az örökkévaló jólléteteket egy olyan valakire, aki lelkileg csődbe ment, mert kételkedésében gyökerestül kitépte, amit hitében elültetett?21 Vagy olyanokra, akik – amint Jeremiás is leírja – „elhagy[ták] [Krisztust], az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak maguknak; és repedezett kutakat ástak, a melyek nem tartják a vizet”?22? Ezek az emberek otthagyták az élő vizek forrását, és azt akarják, hogy valami olyanban bízzatok, amiben még víz sincs.
Ruth L. Renlund nővér: Fivéreim és nővéreim! Tudhatjátok, hogy van egy Élő Krisztus.23 A blogvilág nem helyettesítheti a szentírás-tanulmányozást, valamint az élő próféták és apostolok szavainak olvasását. Ápoljátok a hiteteket azáltal, hogy megbízható forrásokhoz fordultok, amikor válaszokat kerestek a kérdéseitekre.
Dale G. Renlund elder: Amikor azt próbáljuk eldönteni, hogy valami igaz-e vagy sem, követhetjük a Mormon próféta által adott mintát:
„Tehát minden olyan dolog, ami jó, Istentől való; és az, ami gonosz, az ördögtől való…
De íme, ami Istentől való, az állandóan jócselekedetekre hív és csábít, tehát minden dolog, ami jócselekedetekre hív és csábít, valamint Isten szeretetére, és az ő szolgálatára, azt Isten sugalmazza.
[…] Megadatott nektek, hogy ítéletet tegyetek, hogy különbséget tehessetek jó és gonosz között; és az ítélet módja olyan világos, hogy olyan tökéletes tudással tudhattok, miként a nappali világosság különbözik a sötét éjszakától.
Mert íme, Krisztus Lelke minden embernek megadatott, hogy különbséget tehessen jó és gonosz között; megmutatom tehát nektek, hogy mi módon ítélkezzetek; mert minden dolog, mely jócselekedetre hív, és arra ösztönöz, hogy higgyünk Krisztusban, azt Krisztus hatalma és ajándéka küldi, tehát tökéletes tudással tudhatjátok, hogy Istentől való.
Ám amely dolog arra veszi rá az embereket, hogy gonosz dolgokat cselekedjenek és ne higgyenek Krisztusban, hanem tagadják meg őt és ne szolgálják Istent, arról tökéletes tudással tudhatjátok, hogy az ördögtől való.”24
Ez ilyen egyszerű. Ha egy döntés oda vezet, hogy jót tegyetek és higgyetek Krisztusban, akkor az Istentől való. Ha egy döntés gonosz tettekre és Krisztus megtagadására csábít, akkor az az ördögtől való. A szövetség ösvényére térve tudhatjátok, hogy azok a dolgok, amelyek eltérítenek titeket erről az ösvényről, amelyek arra próbálnak rávenni benneteket, hogy ne higgyetek Krisztusban, azok helytelenek. Azok a dolgok viszont, amelyek arról igyekeznek meggyőzni titeket, hogy higgyetek Istenben, szeressétek Őt, és betartsátok a parancsolatait, azok Istentől valók. Ha az állandó kételkedést választjátok, melyet hitetlen és Istenhez hűtlen források válaszaival tápláltok, azzal fontos lelki eseményektől fosztjátok meg magatokat.25
Ruth L. Renlund nővér: És most térjünk vissza a példázatunkhoz... Akik úgy döntenek, hogy a kiszolgált, itt-ott behorpadt, kissé kopott hajón maradnak, ők azok, akik megértik, hogy a hajó megmentette őket a vízbe fulladástól, és hogy biztonságosan a partra tudja vinni őket. Más szavakkal: a szövetség ösvényére térnek, és a szövetség ösvényén is maradnak. Aztán, miközben mindvégig kitartanak, megkapják az örök élet ígéretét. Ez az Isten által adható legnagyobb ajándék. Ezen a folyamaton keresztül ismerjük meg Jézus Krisztust, az Ő élő valóságát, valamint szeretetét és könyörületességét.
A Tan és szövetségek így fogalmaz: „Egyeseknek megadatik a Szentlélek által, hogy tudják, Jézus Krisztus Isten Fia, és ő megfeszíttetett a világ bűneiért. Másoknak megadatik, hogy higgyenek a szavaikban, hogy nekik is örök életük lehessen, ha hűségesek maradnak.”26 Láthatjátok, hogy ugyanaz a jutalma annak, aki „hisz”, mint annak, aki „tud” – örök élet azoknak, akik hűségesek maradnak.
Dale G. Renlund elder: 2009 áprilisában támogattak az egyházban általános felhatalmazottként. 2009 októberében megkértek, hogy beszéljek az általános konferencián. Nagyon vártam, hogy édesapám is meg tudja hallgatni a konferenciát. Egész életében keményen dolgozott mint asztalos és építőmester, így 92 éves korában már komoly gondjai voltak a hátával. A Konferencia-központba nem tudott eljönni. Így az egyik lánytestvérem gondoskodott róla, hogy követni tudja az ülést a tévéjén, a Salt Lake City-beli otthonából.
A konferencia után elmentem hozzá, hogy megtudjam, mit gondolt a beszédemről. Mindig szűkszavú ember volt, aki nem nagyon osztogatta a dicséreteket.
Megkérdeztem tőle: „Apa, láttad a konferenciát?”
Így felelt: „Ja.”
Megkérdeztem tőle: „Apa, hallottad a beszédemet?”
Így felelt: „Ja.”
Mire én: „És mit gondoltál róla?”
Mire ő: „Ó, rendben volt. Szinte már büszke voltam.”
Kicsit később megtudtam, hogy nagyon máshol jártak a gondolatai aznap este: el akarta mesélni nekem az előző éjszakai álmát. Nem nagyon szokott álmodni. Nem voltak fantáziadús gondolatai. És nem tudok róla, hogy valaha is hazudott volna. Mindig brutálisan és tapintatlanul őszinte volt. Ezt mondta nekem: „Azt álmodtam, hogy meghaltam, és láttam a Szabadítót, Jézus Krisztust. A karjaiba vont, és azt mondta, hogy megbocsáttattak a bűneim. És Dale, annyira jó érzés volt!” Csupán ennyit mondott, engem pedig valami visszatartott attól, hogy tovább kérdezősködjek. Két hónappal később, amikor Ruth és én éppen Madagaszkáron voltunk, meghalt.
Miután édesapám 24 éves korában Larsmoban, Finnországban csatlakozott az egyházhoz, az akkor kapott világossággal és tudással összhangban élte az életét. Mindig mindent megtett, amire megkérték. Olyan valakivé vált, aki kiérdemelte a Léleknek azt az ajándékát, hogy tudja, Jézus a Krisztus, akit megfeszítettek a világ bűneiért, és az ő bűneiért. Ennek az ajándéknak a kiérdemlése független attól, hogy férfiak vagyunk-e vagy nők, és független a papsági hivatalunktól. Ez a megígért ajándék, ha a hitet és a szövetség ösvényét választjuk.27
Ruth L. Renlund nővér: Hogyan fejleszthetjük a hitünket és tarthatjuk azt erősen? Ehhez munkára van szükség. Ültetek már valaha matekórán és néztétek, ahogy a professzor a táblánál megold egy egyenletet? A tudása egyből a ti tudásotokká vált csak azért, mert néztétek, ahogy ő megoldja az egyenletet? Sajnos nem. Ahhoz, hogy tiétek legyen a tudás – a tudás, amivel a professzor rendelkezik – nektek is meg kell oldanotok egyenleteket egyedül; tanulnotok kell, és próbafeladatokat kell megoldanotok, amíg el nem sajátítjátok a módszereket, szabályokat és jelrendszereket.
Hasonlóképpen, a hit megtalálása és megerősítése is munkát igényel. Talán ösztönözhet minket valaki, aki nagy hittel rendelkezik, de valaki másnak a hite nem válik a sajátunkká a folyamat során. Saját magunknak kell tanulmányoznunk a szentírásokat és az élő próféták szavait. Imádkoznunk kell. Komolyan dolgozni azon, hogy kommunikáljunk Mennyei Atyával, Jézus Krisztus nevében. Nagyon fontos, hogy érdemesen, hetente vegyünk az úrvacsorából, emlékezve arra, Isten milyen irgalmas, hogy nekünk adta a Fiát, aki engesztelést hozott a bűneinkért. Ezek, az elkötelezettség személyes és bensőséges cselekedetei, építik és tartják életben a hitet.
Dale G. Renlund elder: A Tizenkettek Kvórumának tagjaként kapott első feladatom az volt, hogy menjek és szóljak az Egyháztörténeti Osztálynak, hogy az osztály tanácsadójaként én váltom majd Jeffrey R. Holland eldert. El tudjátok képzelni, hogy volt nagy „zokogás, és siránkozás és fogak csikorgatása”28, amikor megtudták, hogy más lép szeretett tanácsadójuk helyébe. Azonnal hiánycikk lett a zsebkendő.
Az Egyháztörténeti Osztály tanácsadójaként végzett feladataim részeként elolvastam a The Joseph Smith Papers [Joseph Smith iratok] összes kötetét.A Szentek 29 című új egyháztörténeti elbeszélés első kötetét, valamint a második kötet első felét is elolvastam. Végigolvasva mindazt, amit Joseph Smith valaha is írt vagy mások beszámolója szerint mondott, egész egyszerűen megerősítette a bizonyságomat az ő prófétai szerepéről, akit Isten választott ki arra, hogy visszaállítsa munkáját a földön.
Joseph Smith mindig hű volt a bizonyságához. Következetes volt. Mindig úgy viselkedett, mint aki valóban látta Mennyei Atyánkat és Jézus Krisztust, Morónit, Keresztelő Jánost, Pétert, Jakabot és Jánost, Mózest, Éliást és Illést. Olyan valakiként viselkedett, akinek birtokában voltak az aranylemezek, és Isten ajándéka és hatalma által lefordította ezeket az ősi szövegeket. Olyan valakiként viselkedett, aki magától Jézus Krisztustól kapott kinyilatkoztatást. Olyan valakiként viselkedett, aki megkapta a papsági felhatalmazást és a szent apostolság kulcsait.
Tudom, mélyrehatóbb és megbízhatóbb módon, mint ahogy azt az öt érzékszervem által felfoghatom és kifejezhetem, hogy Joseph Smith látta, amiről azt mondta, hogy látta, Isten ajándéka és hatalma által lefordította a Mormon könyvét, és megkapta a papságot, az azzal járó kulcsokkal együtt az emberiség szabadítására. Tudom, hogy ez igaz. Tudom, hogy ezek a kulcsok ma a földön vannak, és hogy Nelson elnök Joseph Smith jogos utódja a földön.
Amit mi horpadásnak és lepattogzó festéknek vélünk a kiszolgált hajón, arról – örökkévaló szemszögből nézve – kiderülhet, hogy isteni jóváhagyással és isteni parancsra kerültek oda. Az Úrnak vagy köze van a horpadásokhoz és a lepattogzó festékhez, vagy a saját céljaira használja őket. Én magam tudom, hogy az Úr, Jézus Krisztus irányítja munkáját ma itt a földön. Szolgái jól ismerik Őt napjainkban.
Ruth L. Renlund nővér: Hálás vagyok, hogy bizonyságomat tehetem nektek arról, hogy tudom, Jézus Krisztus a Szabadítónk. Amikor kételkedés nélküli hitet gyakorolunk az Ő engesztelő áldozatában és annak gyümölcseiben, életünk örökre áldott lesz. Hálás vagyok azért, hogy ezekben a napokban Ő visszaállította az egyházát mindazon áldásokkal együtt, amelyeket Isten gyermekei itt a földön elnyerhetnek.
Dale G. Renlund elder: Jézus Krisztus él, és Ő a világ Szabadítója. Tanúbizonyságot teszek az Ő könyörületességéről, az Ő szeretetéről, és arról, hogy mily gondosan törődik Isten minden gyermekével. Tanúbizonyságot teszek semmihez sem fogható engesztelő áldozatáról, melyet értetek és értem hozott. A Szabadítót megismerve megtudtam, mily nagyon vágyik arra, hogy begyógyíthassa a sebeket, és meggyógyíthassa az összetört szíveket.
Imádkozom azért, hogy Isten kiárassza rátok legbőségesebb áldásait. Imádkozom azért, hogy tegyetek szert hitre Jézus Krisztusban, hogy „ne kételkedjetek, inkább higgyetek”30. Arra kérlek benneteket, hogy gyarapítsátok a Krisztusba vetett hiteteket a szentírások és az élő próféták szavainak tanulmányozása által, az ima és a Mennyei Atyánkkal való kommunikáció által, valamint azáltal, hogy lelkiismeretesen felkészültök arra, hogy érdemesen vegyetek az úrvacsorából minden héten. Isten meg fog áldani benneteket, ha megteszitek a hódolat ezen személyes és bensőséges cselekedeteit, valamint másokat szolgáltok és szolgálattételt nyújtotok. Jézus Krisztus nevében, ámen.
© 2019 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved. 10/18-as változat. A Doubt Not, but Be Believing. fordítása. Hungarian. PD60007608 135