2019-es áhítatok
Folyamatosan haladni az örökkévaló házasság felé


Folyamatosan haladni az örökkévaló házasság felé

Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek • 2019. május 5. • Salt Lake City-i Tabernákulum

[Carl B. Cook elder]

Cook nővér és jómagam hálásak vagyunk azért, hogy ma veletek lehetünk. Ez az esemény szerte a világon összehoz minket: 99 országban, 39 nyelven közvetítve. Sokan közületek élőben nézik a közvetítést, mások viszont az időeltolódás miatt felvételről. Bárhol legyetek, bármilyen formában nézzétek is ezt az áhítatot – üdvözlünk benneteket!

Külön köszöntjük azokat, akik nemrég ballagtak el a középiskolából, és most először csatlakoznak ehhez a világméretű gyűléshez. Reméljük, hogy tanulmányaitok részeként a felsőfokú hitoktatásra és más vallási órákra eljárva ki fogjátok használni a rendelkezésetekre álló lelki tanulás lehetőségeit. Az ezeken az órákon és tevékenységekben való részvétel olyan mentőöv számotokra, amely segít sikeresen átevickélni életetek ezen időszakán.

[Lynette H. Cook nővér]

Áldás számunkra, hogy itt lehetünk mindannyiótokkal. Lelkileg felemeltek minket és növelitek a jövőbe vetett hitünket. Ámulva nézzük, ahogy a prófétáink és apostolaink által hangsúlyozott dolgokra reagáltok. Inspiráló számunkra, ahogy hittel telve részt vesztek a családtörténeti, a misszionáriusi és a templomi munkában – akár szertartásszolgaként is. Hálásak vagyunk értetek és szeretünk benneteket.

[Cook elder]

Először is hadd meséljek el nektek egy történetet, mely a kenyai Nairobiban esett meg Cook nővérrel és velem fiatal egyedülálló felnőttek társaságában. Egy áhítat során kötetlenül beszélgettünk a házasságról. Megkérdeztük a fiatal felnőtteket, hogy milyen elvárásaik vannak, amikor örökkévaló társat keresnek.

Az első pár hozzászólás után kiderült, hogy néhány fiatalember úgy érzi, a fiatal nők némelyike elvárja, hogy egyetemi diplomája, autója és kényelmes lakása legyen, mielőtt lehetséges házastársként szóba jöhetne náluk. A fiatal nők közül viszont sokan azt mondták, hogy hajlandóak várni ezekre a dolgokra, ha a férfiak tevékenyen ezek elérésén fáradoznak. Közösen is dolgozhatnak ezeken.

Tegyük ezt most próbára! Egyedülálló, házasodási korban lévő fivérek, bárhol legyetek is, felteszek nektek egy kérdést. Hányan érzik közületek úgy, hogy jellemes, keményen dolgozó férfiak vagytok, erős bizonysággal és lelki fogékonysággal, de talán még nem érzitek magatokat világi szempontból készen arra, hogy egy hölgyet boldoggá tegyetek a házasságban? Emeljétek fel a kezeteket! Magasra!

Most ti jöttök, egyedülálló nővérek. Hányan hajlandóak közületek várni a világi áldásokra a házasságban, miközben tanultok és fejlődtök egy keményen dolgozó férfi mellett, akit szerettek, akinek erős a bizonysága és lelkileg fogékony? Emeljétek fel a kezeteket! Magasra!

Ha körbenéztetek a teremben, és láttatok valakit felemelt kézzel, aki iránt érdeklődtök, nos …

Nairobiban megosztottam egy idézetet a 2. kézikönyvből: „A férfi és a női lélek természeténél fogva kiegészíti egymást. A férfiakat és a nőket arra szánták, hogy együtt fejlődjenek a felmagasztosulásra törekedve.”1

Kép
együtt kiránduló házaspár

Az egyik fiatalember felállt és izgatottan azt mondta: „Nagyszerű! Szerintem én nem azt kérdezem majd, hogy feleségül jön-e hozzám, hanem hogy szeretne-e velem együtt fejlődni.”

Tulajdonképpen úgy gondolom, hogy ez egy igen bölcs gondolat. Egy afrikai közmondás szerint: „Ha gyorsan akartok haladni, menjetek egyedül. Ha messzire akartok jutni, menjetek együtt.” Ehhez még hozzátenném: „Menjetek együtt, és az Úr segítségével közösen fejlődhettek és kiegészíthetitek egymást!”

Matematikai szempontból egy meg egy az kettő. Azonban ha két ember egységes, akkor egy meg egy az sokkal több a kettőnél. És ha az Úr is része az egyenletnek, akkor a végeredmény végtelen és örökkévaló!

Amint már kitalálhattátok, ma este a házasságról lesz szó, de egy kicsit másképp. Az örökkévaló házasság felé történő haladásról fogunk beszélni. Ezt mindenkit érint – Cook nővért és engem is. Legyünk bár házasok vagy egyedülállóak, a korunktól függetlenül mindannyiunknak van hova fejlődnie.

A örökkévaló házasság Jézus Krisztus evangéliumának legdicsőbb szertartása. A templomban egymáshoz pecsételt olyan férfi és nő a résztvevője, akiknek a házasságát megpecsételi az ígéret Szent Lelke. Kizárólag e papsági szertartás elnyerésével és a szövetségeink betartásával kaphatjuk meg annak áldását, hogy a halál után férj és feleség, örökkévaló társak maradjunk.2

Van bennünk egy vágyakozás az örök kapcsolatok után. Nelson elnök azt mondta: „Az emberi szív legnemesebb vágya egy olyan házasság, mely nem ér véget a halállal”3.

Kép
kézenfogva a templom előtt

Az örökkévaló házasság mindannyiunk számára lehetséges. A nehéz helyzetek ellenére, amelyekkel Mennyei Atyánk gyermekei a halandóságban szembenéznek, az Ő örök tervében lehetséges az örökkévaló házasság. „Senkinek nincs eleve kevesebb elrendelve mindannál, amit az Atya a gyermekeinek tartogat.”4 Ha hithűek vagyunk, akkor ígéretet kapunk mindarra, amivel Mennyei Szüleink rendelkeznek, köztük a valódi társas viszonyt jelentő örökkévaló házasságra is. Az e beszédet hallgatók közül senki nincs kizárva ebből a megígért áldásból.

Mivel „a férfi és a nő közötti házasság nélkülözhetetlen eleme [Isten] örökkévaló tervének”5, az ellenség és követői ádáz harcot vívnak ellene. Sátán soha nem fogja megtapasztalni az örökkévaló házasságot, a szentírások szavai szerint pedig „arra törekszik, hogy minden ember olyan nyomorult lehessen, mint ő maga”6. „[A]ma régi kígyó…, aki fellázadt Isten ellen, …háborúzik Isten szentjeivel.”7

Hogy néz ki a Sátán által az örökkévaló házasság ellen vívott háború? Vegyétek fontolóra a következőket: Amikor mi, Isten szövetséges gyermekeiként, szeretetre törekszünk, az ellenség a bujaságot helyezi előtérbe. Amikor mi erényre törekszünk, ő kigúnyolja a tisztaságot. Amikor mi szentségre törekszünk, ő a sötétség felé csábít. Amikor bűnt követünk el, ő bűnbánat helyett csüggedést kínál.

Kép
mi szeretetre törekszünk
Kép
az ellenség a bujaságot helyezi előtérbe
Kép
mi erényre törekszünk
Kép
az ellenség kigúnyolja a tisztaságot
Kép
mi szentségre törekszünk
Kép
az ellenség a sötétség felé csábít
Kép
mi bűnt követünk el
Kép
az ellenség a bűnbánat helyett csüggedést kínál

Megalkotta az egész földet beborító pusztító hatások virtuális szökőárját: pornográfia, hűtlenség, a „nagy és tágas épület”8 lakóinak szájából jövő gúnyolódás, individualizmus, kötelezettséghiány, kudarcot valló házasság, hogy csak néhányat említsünk. Még ha el is tudunk kerülni néhány világi hatást, a viszonylagos kényelmünk önelégültségbe ringathat minket és gátolhatja haladásunkat az örökkévaló házasság felé.

Azonban ha bízunk Istenben, gyakoroljuk a hitünket, és magasabban fekvő helyre megyünk, akkor felül fogunk emelkedni a technikán, a világi szórakozáson, a közösségi médián, és időnként a családtagjaink és barátaink életében látott szívfacsaró helyzetek eredményeként érkező negatív örvényeken.

Évekkel ezelőtt egy hithű fiatalember elárulta, mennyire kevéssé látja esélyét egy boldog házasságnak. Nem csupán a szülei váltak el, hanem az összes nagynénje és nagybátyja is, a családja mindkét ágán. Elmondása szerint a saját szemével még nem látott boldog házasságot. Azonban az Úr segítségével felülemelkedett a félelmein és házasságot kötött a templomban. A feleségével örömöt lelnek a házasságukban és öt csodálatos gyermekük van.

Isten szövetséges gyermekeiként felemelhetjük a fejünket, és hittel, valamint magabiztossággal tekinthetünk a jövőbe. Szabadítónk, Jézus Krisztus legyőzte a világot és szenvedett a bűneinkért, valamint módot ad nekünk a gyarapodásra és a fejlődésre.

Amint annak mindannyian tanúi vagyunk, a mennyek nyitva állnak, és a prófétáinkon és apostolainkon keresztül kiáradó kinyilatkoztatás segít nekünk élesen meghúzni a minket és az ellenséget elválasztó vonalat. Az Úr biztonságos környezetbe gyűjti hadait – minket, az Ő szövetséges gyermekeit –, ahol örökkévaló házasságokat és családokat hozhatunk létre, még a világ hanyatlása közepette is.

Tehát személy szerint ti magatok mit tehettek azért, hogy szembeszálljatok az ellenség hatásával? Hogyan törhetitek meg a házasságot körülvevő negatív hullámokat? Hogyan gyűrhetitek le életetekben az ellenség hatalmát, és haladhattok folyamatosan a boldog, örökkévaló házasság és család felé? A válasz egyszerű. Élhettek Jézus Krisztus evangéliuma szerint, meríthettek az Ő engesztelésének hatalmából, felkészülhettek a visszatérésére, és másoknak is segíthettek ezt tenni.

Ti, akik házasok vagytok, ennek élére állhattok azzal, hogy evangéliumközpontú családokat hoztok létre, és pozitívan beszéltek a házasságról a szövetség ösvényén haladó egyedülálló fivéreiteknek és nővéreiteknek.

Jó hírek

Cook nővérrel ma szeretnénk megosztani veletek néhány jó hírt a házassággal kapcsolatban. Sok ilyen van!

Kezdésként megosztanánk az azzal kapcsolatos mély bizonyságunkat, miszerint hozzátok és hozzám hasonló tökéletlen emberek ma is – csakúgy, mint a történelem során bármikor – igenis létrehozhatnak boldog és sikeres házasságokat és családokat, ha a Mennyei Atyánkba, Jézus Krisztusba, és az Ő engesztelésébe vetett hit, az ima, a bűnbánat, a megbocsátás, a szeretet, az őszinteség, a hűség, az egység és a templomi szövetségek evangéliumi alapzatára építjük ezeket.9

Nelson elnök kifejtette, hogy „minden házasság két hátráltató tényezővel indul: két tökéletlen emberrel. Boldogságot csak komoly erőfeszítések árán tudnak elérni.”10 Az örökkévaló házasságra való törekvés nem alkalmi és nem is automatikus. Alázatot, szorgalmat, és a férjtől, valamint a feleségtől is tudatos erőfeszítést követelő, egész életen át tartó utazás ez.

A legjobb hír az, hogy Szabadítónk, Jézus Krisztus, valamint az Ő engesztelése lehetővé teszi a folyamatos fejlődést. Karjai ki vannak nyújtva felénk. Ha hitet gyakorolunk Őbenne, imádkozunk és őszinte erőfeszítéseket teszünk, akkor csodák történnek az életünkben. A jó szándék cselekedethez, a bűnbánat megbocsátáshoz vezet, a gyengeséget felváltja az erő, a vétkeinket pedig az erény. A boldog házasságra vonatkozó reményeink és álmaink valósággá válnak, amint Jézus Krisztus engesztelése által egyénileg és párként is napról napra megerősödünk és képessé válunk erre.

Most hallgassuk meg Cook nővért. Hálás vagyok megbízható társamért. Tudom, hogy szereti az Urat, és elkötelezte magát Őmellette, valamint mellettem. Lynette a legjobb barátom. Ő az én becses örökkévaló társam.

[Cook nővér]

Nagyon hálás vagyok az örökkévaló társamért. Kedves és türelmes. És jól érezzük magunkat együtt. Hálás vagyok az áldásért, hogy megoszthatom vele az életemet és közösen haladhatunk előre.

Ma este szeretnénk segíteni az abba vetett hitetek gyarapításában, hogy a körülményeinktől és a tökéletlenségeinktől függetlenül mindannyian tudunk az örökkévaló házasság felé haladni. Szeretnénk két olyan hétköznapi párról mesélni nektek, akik pontosan ezt teszik. E párok tagjait egymáshoz pecsételték a templomban. Szövetségeket kötöttek egymással és Istennel arra vonatkozóan, hogy betartják a parancsolatait és alkalmazzák az evangélium tantételeit a házasságukban. Elkötelezték magukat az egymás iránti és az Isten iránti szeretetük és egységük elmélyítése mellett.

Miközben mesélek, fordítsatok különös figyelmet arra, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek az örökkévaló házasság építőköveit jelentő krisztusi tulajdonságok kifejlesztésére.

Dawie és Elisa

Dawie-vel és Elisával11 néhány évvel ezelőtt találkoztunk Dél-Afrikában. Jól példázzák azt az örömöt, mely akkor jön el egy kapcsolatba, amikor a férj és a feleség egységet alkot.

Kép
Dawie és Elisa Motshweneng
Kép
Dawie és Elisa Motshweneng

A családok megerősítéséről szóló egyik gyülekezeti áhítaton Cook elder megkérdezte a csoportot, hogy mit tesznek a házasságuk megerősítéséért. Dawie elmesélte egy élményét a feleségével. Egyik vasárnap reggel megreggeliztek. Aztán, mivel messze laktak a gyülekezeti háztól, két órát gyalogoltak a három órán át tartó egyházi gyűlésekre, majd megint két órát haza. Fáradtak voltak és éhesek, ám elfogyott az ennivalójuk. Végül éhesen tértek nyugovóra.

Az éjszaka közepén mindketten arra ébredtek, hogy korog a gyomruk. Dawie rettenetesen érezte magát amiatt, hogy nem gondoskodott ételről Elisa számára. Aggódott amiatt, hogy most vajon mit érez iránta a felesége. Elisa azonban nem volt sem szomorú, sem dühös, inkább viccelődött vele azon, hogy milyen hangokat ad ki a gyomra. Közösen nevettek egy jót, aztán végül visszaaludtak.

Az áhítaton Dawie elmondta, milyen nagyra értékeli a felesége kedvességét, támogatását és hűségét. Így szólt: „El is hagyhatott volna. Én vagyok a felelős azért, hogy ellássam őt. Viszont egyek vagyunk.”

Amikor Elisát megkérték, hogy mondja el, mit gondol erről, így szólt: „Ő a legjobb barátom. Nagyon sokat tesz értem. Ha a munkahelyemen gondom támad az emberekkel, akkor tanácsot ad, és segít, hogy jobban érezzem magam.”

Nyilvánvaló volt, hogy Dawie és Elisa együtt munkálkodnak az élet kihívásain. Dawie szavaival élve „egyek”. Az étel hiánya nem a férj vagy a feleség gondja volt, hanem a közös gondjuk. Nem valami hatalmas házassági válságként élték meg, hanem ideiglenes nehézségként, amelyet majd valahogy közösen megoldanak. A helyzetet humorral oldották. Hitet tanúsítottak azáltal, hogy aludni tértek, arra számítva, hogy másnap majd javítani tudnak a helyzetükön.

Dawie és Elisa nem csupán egymás, hanem Isten iránt is elkötelezték magukat. Hisznek abban, hogy ha betartják a parancsolatait, akkor Ő segíteni fog nekik felülkerekedni a kihívásaikon. Élvezik a férjként és feleségként töltött életük közös utazását. Nem engedik, hogy a kihívást jelentő helyzetek fizikailag, érzelmileg vagy lelkileg elválasszák őket egymástól.12

Dawie és Elisa nemrég elmondták nekünk, hogy az Úr megáldja őket. Mostanra bőven van ennivalójuk, és nem csak saját maguk számára – azokkal is meg tudják osztani, akik szükséget szenvednek.13 Együtt haladnak előre.

Nelson elnök tanít arról, hogy miként haladhatunk előre házaspárként.14

Nate és Lexi (az Úr Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hit)

Most Nate-ről és Lexiről mesélek nektek.15 Azon erő inspiráló példái ők, amely akkor jön el egy házasságba, ha a férj és a feleség is gyakorolja a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hitet.

Kép
Nate és Lexi Baldwin

Nate és Lexi összeházasodtak, és alig várták, hogy kisbabájuk legyen. Hónapokig tartó várakozás után Lexi végre várandós lett. Örömmel osztották meg a hírt. Sajnos nem sokkal később Lexi elvetélt. Összetört a szívük.

Jó néhány hónappal később Lexi és Nate újra kisbabát várt. Ez alkalommal jól haladt a terhesség. Nem sokkal a kisbaba várt születése előtt elmentem Lexivel egy összejövetelre. Vele egyetemben mindenki izgatott volt, hogy a kisbaba – a lányuk – hamarosan megérkezik.

Nem sokkal később szomorúan hallottuk, hogy a kisbabájuk meghalt. Lexi egy halva született kislányt hozott világra a kórház szülészeti osztályán, mely tele volt anyákkal és kisbabákkal. Ez borzasztó hír volt. Cook elder és jómagam meglátogattuk Nate-et és Lexit az otthonukban. Arra számítottunk, hogy a gyász borzalmas állapotában találjuk majd őket.

Kép
Nate, Lexi, és Hope Baldwin

Amikor beléptünk hozzájuk, békés lelkületet éreztünk. Nate és Lexi szívélyesen üdvözöltek minket. Szorosan egymás mellett ültek a díványon, és egymásba kapaszkodva mesélték el nekünk a kislányuk elvesztésének néhány részletét. Elmondták, milyen gyengéd irgalmasságokkal áldotta meg őket az Úr, hogy könnyítsen a terhükön. Hálájukat fejezték ki csoda szép kisbabájukért, akinek a Hope (remény) nevet adták. Lexi hálás volt annak lehetőségéért, hogy kihordhatta és megszülhette Hope-ot.

Nate és Lexi hite felemelt bennünket. Ez a fiatal pár megvigasztalt minket. Elmondtam nekik, milyen csodának érzem azt, ahogyan ezt a kihívást kezelik. Válaszként mindketten megosztották bizonyságukat Jézus Krisztusnak és az Ő engesztelésének felemelő és megerősítő hatalmáról. A terhük nehéz volt, ám Ő segített nekik viselni azt. Az Úr gyengéden bánt velük, és Nate és Lexi is gyengéden bánt egymással. Egységesek voltak Istennel és egymással.

Az Úr segítségével a kihívások igenis egységessé tehetnek minket. D. Todd Christofferson elder azt mondta: „Isten nélkül… a sötét élmények csüggedéshez, kétségbeeséshez, sőt, akár keserűséghez is vezethetnek. Istennel azonban a fájdalmat vigasz váltja fel, a háborgást békesség, a bánatot pedig remény.”16

Reméljük, hogy ezeknek a pároknak a története segít megerősíteni a házasságba vetett hiteteket. Az élet tele van kihívásokkal, azonban az evangélium tantételeit alkalmazva mindannyian az örökkévaló házasság felé haladhatunk.

[Cook elder]

Az itt megjelenített házaspárokon kívül a világ minden táján sokan vannak még, akik boldog és előre tartó házasságban élnek. Bárhová megyünk, találkozunk ilyen párokkal. Az életkoruk és a hátterük nagyon eltérő lehet. Arra kérünk titeket, hogy keressetek néhány párt a személyes ismerőseitek között! Figyeljétek őket, beszélgessetek velük, tegyetek fel nekik kérdéseket! Ők sem tökéletesek, de tanulhattok tőlük. Segíthetnek megerősíteni a házasság örökkévaló természetébe vetett hiteteket, és olyan krisztusi tulajdonságok kifejlesztésére ösztönözhetnek benneteket, amelyek örökre meg fognak áldani titeket és a társatokat.

Akadályok

Mivel bukott világban élünk, számolnunk kell akadályokkal – a saját kapcsolatainkban is. Hadd említsek néhány akadályt, mely az utatokba kerülhet, miközben előre, az örökkévaló házasság felé haladtok.

Reális elvárások

A házasság egyik gyakori akadálya az, ha valakinek nem reálisak a jövendőbelijével kapcsolatos elvárásai. Az elvárásaink ne legyenek túlságosan magasak – de túl alacsonyak sem. Ha őszinte ima által, igaz szándékkal, nyíltan és egyenesen beszélgetünk Mennyei Atyánkkal, akkor Ő utat fog mutatni nekünk.

Önelégültség

Az önelégültség gyakran akadálya az örökkévaló házasságnak. Könnyű testi biztonságba ringatózni, miközben önös érdekeinket szem előtt tartó, kevés felelősséggel járó életet élünk. Előfordulhat, hogy elkényelmesedünk, és nem érzünk vágyat a fejlődésre az életünkben. Ez az érzés ellentétben áll Mennyei Atyánk tervével. Ennek a halandó létnek a célja az, hogy olyanná váljunk, amilyen Ő. Ez nem lehetséges, ha nem vagyunk hajlandóak az erőfeszítésre, a változásra és a fejlődésre. Ha az önelégültség állapotában vagytok, imádkozzatok és gyakoroljátok a hiteteket, hogy kiszabaduljatok ebből, és előre, az örökkévaló házasság felé haladjatok. Mennyei Atyánk segíthet megtudnotok, hogy a saját körülményeitek közepette mit tehettek a haladás érdekében, és meg fog áldani titeket.

A technika és a média

Végül pedig napjaink egyik legnagyobb csapása és akadálya a technika és a média helytelen vagy túlzott használata. Kárt tesz az egyénekben, és hátráltatja a kapcsolatokat, a randevúzás és a házasság során is. Ha azon veszitek észre magatokat, hogy többet pinteresteztek, posztoltok, streameltek, lövöldöztök, lájkoltok, játszotok, nyertek, hódítotok, tweeteltek, szneppeltek és swipoltok online, mint amennyit egy élő személlyel kettesben beszélgettek, nevettek, meséltek, segítetek, sétáltok, kérdeztek, megtudtok, törődtök és adtok, akkor lehetséges, hogy a technika és a média visszafog benneteket az örökkévaló házasság felé haladás valódi örömétől. Az internetes kapcsolattartás nem pótolja a valós személyekkel, valós időben történő kapcsolattartást.

Nelson elnök kihangsúlyozta a telefonok kikapcsolásának és félretételének fontosságát. Azt mondta: „Nagyon fontos az együtt töltött minőségi idő! A házaspároknak együtt töltött időre van szükségük a kapcsolatuk ápolásához. Meg kell tanulniuk meghallgatni a másikat; és meg kell hallgatniuk a másikat, hogy tanulhassanak egymástól. Ezt az időt előre be kell tervezni. Ha a boldog házasság elsődleges fontosságú, akkor megérdemli az időnk legjavát.”17 Az egyedülálló éveink alatt kialakított szokásaink a technika vonatkozásában átöröklődnek a házasságunkba is.

Képesek vagytok rá

Fivérek és nővérek! Az Úr segítségével minden elétek kerülő akadályt legyőzhettek. Legyetek bárhol az örökkévaló házassághoz vezető szövetség ösvényén, az Úr segíthet nektek oly módon haladni, hogy együtt járjátok azt az ösvényt – valakivel, akit szerettek. A reményteljes kilátások híján lévő egyedülállók, a hányattatott házasságban élők, a gyermekes elváltak, a függőség legyőzésével küzdők, a betegségben szenvedők vagy a bármilyen módon elcsüggedtek számára is felépülést, helyrehozatalt és megerősítést jelenthet az Úr gyógyító balzsama. Ha a haladásotok érdekében hittel fordultok Őhozzá, megbánjátok a bűneiteket, és merítetek az Ő erejéből, akkor csodák történnek.

A hitünket gyarapítják a Mormon könyvében található példák is. Nagyon tetszik nekem, amikor Nefi parancsba kapta egy hajó építését. Korábban még soha nem épített hajót és éppen a vadonban volt. Helyzetét hasonlíthatjuk az örökkévaló házasság létrehozására irányuló feladatunkhoz egy olyan világban, amely időnként vadonnak érződik.

Kép
Nefi hajót épít

Nefi ezt mondta az élményéről: „És ha úgy lészen, hogy az emberek gyermekei betartják Isten parancsolatait, ő táplálja őket, és megerősíti őket, és eszközöket biztosít, melyek által végrehajthatják azt a dolgot, amit megparancsolt nekik”18.

Nefi hitet gyakorolt hát, szorgalmasan nekilátott, és az Úr képessé tette őt a hajó – egy olyan hajó felépítésére, mely átvitte őt, a feleségét és a családját az óceánon a megígért földre.19

Ha Nefi az Úr segítségével meg tudta építeni a hajót, akkor az Ő segítségével mi is minden bizonnyal létre tudunk hozni örökkévaló házasságokat. Bár lehet, hogy a házasság létrehozása nagyobb kihívást jelent a hajóépítésnél, de azért kivitelezhető. Nem így van, Cook nővér?

Kivel kössetek házasságot?

Nos, ha egyedülállóak vagytok, kivel kössetek házasságot? Bizonyára nem vagytok híján az arra vonatkozó tanácsnak, hogy ki lehet a megfelelő személy. Fiatalkoromban apám azt tanácsolta nekem: „Fiam, nősülj a pénzért, aztán majd jön a szerelem is!” Édesanyám tanácsa így szólt: „Nősülj szerelemből, aztán majd jön a pénz is!” Később a misszióelnököm20 azt tanította nekem: „Nősülj az örökkévalóságra!”

Kép
pénzért házasodni
Kép
szerelemből házasodni
Kép
az örökkévalóságra házasodni

Az örökkévaló házasság egy Istennel létrejött társas kapcsolat, tehát feltétlenül ki kell kérnünk az Ő tanácsát azt illetően, hogy kivel kössünk házasságot. Nem csupán pénz vagy javak, és nem csupán szerelem alapján választjuk a társunkat. Örökkévaló házasságra törekszünk.

Nagyra értékeltem a misszióelnököm tanításait. Azért a tanácsért is hálás vagyok, amit a hazatérésre készülve adott nekem. Azt mondta, hogy haladjak továbbra is az örökkévaló céljaim felé. Javasolta, hogy készüljek fel a házasságra, és ha felbukkan a megfelelő lehetőség, akkor ne késlekedjek.

Ajánlások

Még a legjobb szándékkal sem mindig könnyű örökkévaló társat találni. Ez gyakran összehangolt erőfeszítést igényel. A hazatérésem utáni első évben megismertem fiatal hölgyeket az iskolában, a felsőfokú hitoktatáson, a munkahelyen és az egyházi gyűléseken is. Néhányukkal egyszer, másokkal kétszer is randevúztam, de ezen kapcsolataimból barátságnál nem lett több. Segítségre volt szükségem, ezért felvettem a kapcsolatot Mark Allreddel, korábbi misszionáriustársammal, akiben megbíztam, és aki a város másik felén lakott. Ajánlást kértem tőle – hogy ajánljon valakit, akivel elmehetnék randizni.

Kép
Cook elder és Allred elder

Mark ismert engem, és olyan fiatal nőket vett számításba, akiket ismert. Némi gondolkodás után Lynette Hansent javasolta. Úgy érezte, illünk egymáshoz, és élveznénk egymás társaságát, így hát kapcsolatba léptem vele. Marknak igaza volt! Értékes ajánlás volt, igazi gyémántnak bizonyult! A barátom bizonyára sugalmazást kapott.

Kép
Cook elder és nővér

Ha egyedülállóak vagytok, számos módja van az örökkévaló társatok keresésének, de vannak olyan módszerek, amelyek kifejezetten jobbak, mint mások. Olyan helyeken keressetek társat, ahol a legnagyobb eséllyel találhattok rá az örökkévaló társatokra. Az örökkévaló társra, ezt nem győzöm hangsúlyozni!

Vegyétek fontolóra, hogy ajánlást kértek olyan valakitől, akiben megbíztok. Van korábbi misszionáriustársatok, megbízható osztálytársatok vagy jó barátotok egy korábbi egyházközségetekből? Olyan valaki, aki ismer titeket? Mi lenne, ha ajánlást kérnétek tőle?

Ha kaptok, akkor gyakoroljatok hitet, vegyétek fel vele a kapcsolatot és próbáljátok meg. Bizonyára lesznek olyan ajánlások, amelyek nem járnak sikerrel, de lesznek olyan ihletett ajánlások is, amelyek életeket változtatnak meg. Hiszek abban, hogy ha hitet gyakorolunk, reménykedünk és Mennyei Atyánkat is bevonjuk, akkor jó dolgok történnek.

Együtt haladva előre

Amikor Lynette és én randevúzni kezdtünk, nagyon élveztük az egymással töltött időt. Gyakran találkoztunk és napról napra egyre erősebb lett a barátságunk. Néhány tekintetben különböztünk egymástól, de a fontos dolgokban kivétel nélkül összhangban voltunk. Szerelembe estünk, és végül eljutottunk arra a pontra, ahol úgy éreztük, döntést kell hoznunk. Összeházasodunk és együtt haladunk tovább? Vagy továbblépünk?

Átgondoltuk a házassággal járó kérdéseket. Hol laknánk? Hogyan boldogulnánk pénzügyileg a szüleink nélkül? Megfelelő az időzítés? Együtt imádkoztunk mindarról, ami aggasztott minket. Mindketten úgy éreztük, hogy Mennyei Atyánknak kedvére lenne, ha összeházasodnánk. Úgy éreztük, hogy Ő segíteni fog nekünk legyőzni az előttünk álló akadályokat.

Kép
Cook elder és nővér

Ennek a nagy része egyetlen iskolai félév alatt történt. Lynette jó tanuló volt, és gyakran eljárt a könyvtárba tanulni. Én is eljártam a könyvtárba – hogy lássam őt. Az én jegyeim javultak, Lynettéi leromlottak. Ez így igaz! Azonban mindketten egyetértettünk abban, hogy ez volt a legjobb félévünk. Miért? Azonkívül, amilyen boldogságot éreztünk akkor, amikor együtt voltunk, azt is éreztük, hogy közös cél felé haladunk. Összhangban éreztük magunkat egymással és Istennel, és ez jó érzés volt. Gyarapodott a hitünk. Kialakult bennünk az az érzés, hogy az Úr segítségével mindenen felül tudunk kerekedni. Öröm töltött el minket.

A Utah-i Ogden templomban pecsételtek minket egymáshoz. Ennek már majdnem 40 éve. Rájöttünk, hogy a házasság minden más emberi kapcsolatnál nagyobb lehetőségeket tartogat a boldogságra.21 Mert ez az Úr terve.

Kép
Cook elder és nővér esküvői képe

Sok mindenről beszéltünk ma. Reméljük, hogy az általunk megosztott tan a lelketekbe ivódik, és segít nektek az örökkévaló házasság felé vezető ösvényen haladni. Reméljük, hogy a boldog házasság általunk megosztott példái gyarapítják a hiteteket, és a Lélek megsúgott nektek valamit, amit megtehettek a haladás érdekében. Némelyeteknek a Lélek talán még azt is megsúgta, hogy kivel haladhatnátok tovább!

Imádkozunk azért az áldásért, hogy azok közületek, akik mindent megtesztek az örökkévaló házasság érdekében, de semmi nincs a láthatáron – legyetek bár egyedülállóak vagy a haladás jeleit nem nagyon mutató házasságban élők –, derűlátók maradjatok, tegyetek meg minden tőletek telhetőt, járuljatok hozzá az Úr munkájához és éljetek örömben! Nelson elnök azt mondta: „Tudjuk, hogy az Úr mindannyiunkat a szívünk szándékai, valamint a cselekedeteink alapján fog megítélni, és hogy a felmagasztosulás áldása mindenkinek megadatik majd, aki érdemes rá.”22 Legyetek hithűek és törekedjetek előre! Minden áldás a tiétek lesz az Úr idejében. Tudom, hogy ez igaz!

Fivérek és nővérek! Nagyszerű lehetőség áll előttünk a folyamatos fejlődésre – arra, hogy az Úr segítségével celesztiális házasságokat és örökkévaló családokat hozzunk létre és erősítsünk meg. Bizonyságot teszek arról, hogy Jézus Krisztus a mi Szabadítónk és a mi Megváltónk. Őáltala megerősödhetünk, hogy megtegyünk mindent, amire Mennyei Atyánk felkér minket. Az Ő áldása legyen rajtatok. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Nyomtatás