55:31

Reményteljes jövő

Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából és Patricia T. Holland nővér

2023. január 8., vasárnap

Jeffrey R. Holland elder: Kedves fiatal barátaink világszerte! Holland nővérrel rendkívüli kiváltságnak érezzük azt, hogy itt lehetünk veletek ma este. Bár a legtöbbeteket szerte a világon a korszerű technika segítségével érjük el, örömünkre szolgál az, hogy van személyesen jelen lévő hallgatóságunk is itt, azon az egyetemen és a felsőfokú hitoktatásán, ahol Pat és én elkezdtük az egyetemi tanulmányainkat, randevúztunk és összeházasodtunk.

Most megvárom, hogy végigsöpör-e egy jeges fuvallat a termen, miután kimondtam azt a szót, hogy házasság. Csak semmi pánik! Ma este nem a házasságról fogunk beszélni. Némelyek közületek már házasok, és nem szeretnénk, ha a többiek sikítva rohannának ki a teremből. Viszont igenis azért említem a fiatal felnőtt múltunkat és a romantikus kezdeteket, mert ha ránk egy ehhez hasonló estén talált a szerelem, akkor – ki tudja? – talán másokkal is így lesz.

Az biztos, hogy rengeteg hölgy szerint vannak férfiak, akiket igazán eltalálhatna – ha nem Ámor nyila, akkor talán – egy méretes pingpongütő. Ha a közönség soraiban egy hölgy olyan fiatalember mellett ül, akire illik ez a leírás, akkor a Holland házaspár ezennel engedélyt ad arra, hogy a könyökével a bordái közé bökjön most – elég gyengéden ahhoz, hogy szeretetteljes legyen, de elég határozottan ahhoz, hogy átmenjen az üzenet. Örülni fogunk annak, ha ez a noszogatás hozzánk hasonlóan beválik nálatok, csak a mi esetünkben az én könyököm és Holland nővér bordái szerepeltek a történetben.

Idén júniusban lesz 60 éve, hogy Pat és jómagam összeházasodtunk a St. George templomban, mindössze fél mérföldre ennek az egyetemnek a kampuszától. Az együtt töltött hat évtized jó lehetőséget nyújt arra, hogy búcsút mondjunk egy sokaknak nehéz, némelyek számára pedig tragikus időszaknak. Fokozatosan lábalunk ki a Covid19-világjárványból, azonban ez a szinte bibliai léptékű csapás a világ sok részén még mindig nagyon is valós gond, és még mindig naponta átlagosan több mint 1700, e betegségből adódó halálesetet jelentenek.¹ Ez a veszedelem így vagy úgy e bolygón szinte mindenkinek kárt okozott nem csupán a testi egészségében, hanem a társasági, politikai és a gazdasági életben is.

Kelet-Európában pedig még mindig zajlik egy másfajta veszedelem, amelyben emberek millióit, köztük az egyház tagjait sújtja pusztítás, a lakóhelyük kényszerű elhagyása, illetve olyan összecsapásért adják az életüket, amelyet nem kértek és nem is érdemeltek. Mindössze néhány héttel ezelőtt Európában egy megbízásnak eleget téve Holland nővér és jómagam találkoztunk néhány ukrajnai menekülttel. Együtt nevettünk, sírtunk és imádkoztunk azokkal, akik mindenüket maguk mögött hagyták, és mindössze a rajtuk lévő ruhákkal menekültek el. Ugyanígy érzünk és bánkódunk azon hithű tagjaink miatt Oroszországban, akik ártatlanul belekeveredtek ebbe a viszályba. E tragédiákon felül a világ sok részén látunk tömeges lövöldözéseket – épp a múlt héten történt ilyen tragédia itt, Utah déli részén –, erkölcstelen tartalmat a szórakoztatásban, és olyan politikai tevékenységet, amelyben az olyan alapelveket, mint a feddhetetlenség, a kedvesség és a becsületesség, úgy tűnik, valahogy elfelejtették.

Aztán persze ott van sok olyan kulturális és társadalmi kérdés, amely aggaszt minket. Azonban nem azért jöttünk ma este, hogy lehangoljunk benneteket a világ gondjaival – épp ellenkezőleg! Tudatában vagyunk a nemzedéketek feje fölött függő bajoknak. És bocsánatot kérünk, amiért a mi nemzedékünk még nem oldotta meg ezeket a gondokat, de arra hívunk benneteket és a többi fiatal utolsó napi szentet, hogy álljatok annak az erkölcsi erőnek az élére, amely meg tudja oldani ezeket, amely vissza tudja fordítani a minket körülvevő félelem, borúlátás és szorongás áradatát. Mily fontos imádkoznotok nem csupán azért, hogy Russell M. Nelson elnök kérését idézve az Úr uralkodjon az életetekben,² hanem azért is, hogy a ti életetek értékrendje váljon uralkodóvá azoknál, akik még valamelyest haboznak! Ha az Úr Jézus Krisztus tanítványaiként egyénileg mind szeretetteljesebbek, békésebbek és kedvesebbek volnánk, ha mind megpróbálnánk a tőlünk telhető legjobban betartani Isten parancsolatait, akkor minden okunk megvolna arra, hogy bizakodóak legyünk, ami a világ és a magunk állapotát illeti. Ha ily módon lépnénk be egy olyan jövőbe, amely tele van békességgel és isteni ígéretekkel, teljes mértékben lenyűgöző hatással lehetnénk a világra. Abraham Lincoln egyszer azt mondta: minden lehetőséget megragad, hogy kihúzzon egy gyomot és virágot ültessen a helyére. Ha mind így tennénk, akkor az erkölcsi és lelki sivatagjaink egy pillanat alatt valóságos kertekké válnának.³

Ti, akik ma este Németországban vagytok – ahol oly nagy keresztény vendégszeretet nyilvánul meg azon ukrajnai menekültek iránt, akikkel nemrégiben találkoztunk –, rá fogtok ismerni arra a Goethének tulajdonított mondásra, mely szerint ha minden ember a saját ajtaja előtt sepregetne, akkor hamarosan az egész világ tiszta lenne.

Így hát a kihívásokat szem előtt tartva és utat mutatva azok kezelésére, Holland nővér és jómagam Péter apostol tanácsát megfogadva jöttünk ide ma este: „Mindig készen legyetek megfelelni mindenkinek… a bennetek levő reménységről”⁴. A reményről fogunk beszélni, kijelentve, hogy soha nem szabad elveszítenünk azt, a testvérerényeivel egyetemben, amelyek a hit és a jószívűség. Tudjuk, hogy ezeket a szorosan kapcsolódó tantételeket sokféleképpen értelmezhetjük, és ma este csupán ezek némelyikét fogjátok hallani tőlünk. Azt is hallani fogjátok, amint Moróni szavaival élve kijelentjük, hogy a remény elengedhetetlen, ha meg szeretnénk kapni az „örökséget…, amelyet [Isten] elkészített… [számunkra]”⁵. Szeretnénk, ha egy király fiaiként és leányaiként jogot formálnátok erre az örökségre. Ehhez meg kell értenünk, hogy a remény nem csupán a természetükből adódóan derűlátók üzenete és viselkedésmódja, hanem mindazok kiváltsága, akik hisznek.⁶ Olyan hívőként, akit teljes mértékben eltölt a remény – valamint a hit és a jószívűség –, Holland nővér erősen érzi ennek a világméretű gyülekezetnek a fontosságát ma este, valamint a ti szerepeteket az előttünk álló napokban. Tudja, hogy ti vagytok az a csoport, akinek mi átadjuk a stafétát, és fontosnak érzi, hogy előlépjetek és elfogadjátok a rendeltetéseteket. Holland nővér!

Patricia T. Holland nővér: Valóban nagyon jó érzéseim vannak veletek kapcsolatban. Ti vagytok a legerősebb fiatal felnőtt nemzedék, melyet a világ valaha látott. Szeretlek titeket ezért. Holland elderrel hálásak vagyunk azért, hogy megtartjátok a szövetségeiteket, és annak a megtételére törekedtek, ami helyes. És mivel oly sokan vagytok, birtokotokban lesz az a hatalom, amelyről Holland elder beszélt. Látom a világosságotokat ebben a teremben. Ragyogó! A Szabadítót juttatja eszembe, amikor megjelent a nefitáknak. Ezt mondta: „Tartsátok fel tehát világosságotokat, hogy világítson a világnak. Íme, én vagyok a világosság, amelyet fel kell tartanotok”⁷. Csakúgy, mint ti, mi is voltunk fiatalok egyszer, de mostanra megöregedtünk. Ahogy visszatekintek az életemre, ha újraélhetném bármelyik részét, egy dolgot tennék másként – nagyon is másként. Egyszerűsítenék! Nekem úgy tűnik, minden jobb, ha egyszerűbb – az ételünk, a ruházatunk, a berendezéseink és az időbeosztásunk. Fiatalkoromból azt bánom a legjobban, hogy nem láttam meg az evangélium egyszerű szépségét – még az evangéliumot is túlbonyolítottam. Túl soknak, túl nehéznek, és néha még túl titokzatosnak is éreztem. Úgy tűnt, hogy már fiatal felnőttként is meg kell másznom az igazlelkűség hegyét, át kell mennem a megtisztulás tüzes kemencéjén, és ki kell bogoznom az emberiség által ismert összes tanbéli ellentmondást ahhoz, hogy Isten valaha is elfogadhatónak találjon.

Mondanom sem kell, az akkori gondolkodásom több volt annál, mint amit egy dél-utah-i kislány megoldhatónak érzett. Úgy volt, ahogy valaki egyszer mondta: „Azért nem csatlakoznak az emberek hozzátok, keresztényekhez, mert úgy viselitek a vallásotokat, mint egy fejfájást, egy töviskoronát.” Csak egyetlen személy van, akinek viselnie kellett ezt a töviskoronát, és Ő azért tette ezt, hogy mi örömmel, bővelkedve és békességben éljünk – ne pedig kétségbeesetten. Az evangéliumot soha nem hegynek szánták, amelyet nem tud megmászni az a kislány. Ő azt szerette volna, hogy a kislány – és mindenki más is a világon – mindig telve legyen reménnyel. Azt szeretné, ha tudnánk, hogy az evangélium gyönyörűen egyszerű és egyszerűen gyönyörű.

De arra kérlek, ne értsetek félre! Amikor a reményről beszélek, nem arra gondolok, hogy Krisztus varázspálcát vagy egy modern fénykardot adjon nekünk. A reménységünknek többnek kell lennie, mint Pinokkió kívánságának csillaghullás idején,⁸ ha olyan reménység a cél, amilyenre a Szabadító tanított. Fiatal fivéreim és nővérem, ez egy ajándék, az Ő nekünk és az emberiség egész családjának adott ajándéka. Nekünk pedig fel kell ismernünk azt ragyogó világosságként egy nagyon sötét világban. Ahogy egy író megállapította: „Senki sem teljesen nyomorult, azokat kivéve, akik remény nélkül élnek.”⁹

Az a nemes egyszerűség, amely a remény eme ajándéka felfedezésében rejlik, az, hogy nem kell keresnetek; nem kell szaladgálnotok utána és kergetnetek; nem kell és nem is lehet előállítanotok. Mint annyi minden mást a kegyelem birodalmában, ezt sem a saját vagy mások erejére támaszkodva fogjuk megszerezni. Nincsenek titkos képletek vagy mágikus mantrák. Nem mély légzőgyakorlatok (bármennyire értékesek is) vagy a boldogság megtalálásáról szóló újabb könyv elolvasása által érkezik.

Tény, hogy a mi szerepünk fontos, de valójában nagyon apró; Istené a feladat nagyobb része. A mi feladatunk az, hogy alázatosságban és egyszerűségben Őhozzá jöjjünk, aztán pedig ne aggódjunk és ne féljünk.¹⁰ Miért ilyen egyszerű? Mert Krisztus minden tanítása mögött – minden szentírásban, történetben és példázatban – ott van az ígéret, hogy Istennel „minden lehetséges”¹¹; az ígéret, hogy Isten hatalma minden könnyet el tud törölni.¹² El kell engednünk a személyes kétségbeesést, és az Úrban kell nyugalmat keresnünk.¹³ Így tehát szelídséggel és alázatos szívvel¹⁴ járulunk Őeléje, hogy befogadhassuk az Ő szüntelen szeretetével járó áldásokat. Olyan legyen a mi bizalmunk, mint egy kisgyermeké vagy egy apró bárányé, akik mi valójában vagyunk az Ő hatalmas nyájában.

A szívünk mindig nyughatatlan lesz, amíg Istenben nem nyugszik.

E felhívás, hogy legyünk szelídek és alázatos szívűek – az Úr önmagáról adott kevés jellemzése egyike az, hogy Ő szelíd és alázatos szívű – mindannyiunkhoz szól az Ő tanítványaiként. Ha így tudunk élni – mondja Ő –, akkor megnyugvást találunk a lelkünknek, és felfedezzük, hogy az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű.¹⁵ A szentírások olvasása közben újra és újra látom ezt a felhívást, hogy legyünk szelídek és alázatosak. (Talán éppen azért, mert újra és újra szükségem van rá.)

Biztos vagyok abban, hogy soha semmilyen nagy lelki jelentőségű dolgot nem tett még senki, aki nem volt reményteljes és alázatos. Ebben a gondolkodásmódban reménykedünk számotokra ma este – hogy még addig megtanuljátok ezt, amíg fiatalok vagytok. Szeretnénk, ha teljes szívetekből tudnátok, hogy Isten az Atyátok, aki „anyátok méhétől fogva… hordoz…”¹⁶, hogy Neki tervei vannak veletek, tervei a „reményteljes jövőt”¹⁷ illetően.

Engedjétek meg, hogy megosszak veletek két, általam nagyon szeretett ószövetségi szentírást, amely zömében ugyanígy fogalmaz. Ézsaiás azt mondja:

„Hallgassatok rám, Jákób háza és Izráel házának minden maradéka, a kiket magamra raktam anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta;

Vénségtekig én vagyok az, és megőszüléstekig én visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom.”¹⁸

Jeremiás pedig így ír:

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.

Ha segítségül hívtok, és… imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.”¹⁹

Tanúságot teszek nektek, fiatal fivéreim és nővéreim, hogy ez egy személyes tapasztalatból született igazság – hogy Mennyei Atyánk meg fogja tenni a maga részét ezen ígéretek teljesítésében. A mi feladatunk, hogy egyszerűen higgyünk, hogy higgyünk egyszerűen, hogy legyünk gyermekibbek a szelídségünkben és legfőképpen a hálánkban, amikor az Ő ajándékait fogadjuk. Szeretnétek egy valóban csodálatos évet idén? Egy reménnyel teli jövőt? Hisztek abban, hogy áldások várnak rátok? Láttatok eleget Isten jóságából ahhoz, hogy tovább reménykedjetek és felfelé nyújtózzatok? Érdekes módon ez úgy történik, hogy letérdelünk, meghajolunk, talán még le is borulunk Isten lábánál. Micsoda nemes egyszerűség ez! Letérdelve, lehajolva, leborulva „a kegyelem királyi székéhez”²⁰.

Holland elder utalt arra, hogy a reménynek ezt a becses ajándékát Isten két másik ajándékával összekapcsolva találjuk: ezek a hit és a jószívűség. Kérlek, ne tegyétek azt, amit én tettem fiatalon: ne tegyétek ezen erényeket olyan óriássá és bonyolulttá, hogy kétségbeesünk, amikor megpróbáljuk megérteni őket! Becsüljétek meg az egyszerűségüket!

Ezt az egyszerű kis sorrendet ajánlom nektek. A hit meggyőződés arról, hogy van Isten; a remény bizakodás abban, hogy Ő segíteni fog nekünk; a jószívűség pedig az Ő rajtunk keresztül mások megáldásán munkálkodó szeretete és képessége.

A jószívűséget illetően megtanultam, hogy egyikünknek sincs elég energiája, ideje, eszköze vagy ereje ahhoz, hogy mindazt megtegye, amit a szívünk szeretne, ha megtennénk. Nem tudunk mindent megtenni: nagyobb a szívünk, mint a teherbírásunk. Milyen csodálatos, hogy Isten hatalma, mely rajtunk keresztül árad, fel tudja nagyítani szerény befolyásunkat, meg tudja sokszorozni korlátozott erőfeszítéseinket, és megteszi másokért azt, amit egyedül soha nem tudnánk megtenni!

E három nagy tanbéli kérdésnek ez az egyszerű megközelítése megáldotta az életemet. Bárcsak sokkal hamarabb láthattam volna őket egy ilyen kevésbé ijesztő módon! Szilárdan hiszem, hogy Isten az ilyen evangéliumi igazságokat olyan egyszerűnek szánta, hogy még egy gyermek is megértse. Hadd ismételjem meg! A hit meggyőződés arról, hogy van Isten. A remény bizakodás abban, hogy Ő segíteni fog nekünk. A jószívűség pedig az Ő rajtunk keresztül munkálkodó szeretete.

Ha már Isten ajándékairól beszélek, hadd tegyek hozzá még egy olyan ajándékot, amely növeli a reménységünket ebben az új évben. A hitet, a reményt és a jószívűséget fényárba borítja az a kimondhatatlanul szép – és kimondhatatlanul egyszerű – ajándék, melyet Krisztus világossága jelent. Ez a világosság, amely oly szorosan kapcsolódik a reményhez, ajándék minden férfinak, nőnek és gyermeknek, aki valaha is született vagy születni fog a halandóságba. Be van ágyazva a természetünkbe. Része magának a lényünknek.

Az egyik általam kedvelt szentírásrészben ez a sor szerepel: „És a Lélek világosságot ad minden embernek, aki a világra jön; és a Lélek minden… embert megvilágosít, szerte a világon”²¹.

Ez a világosság a reménység egyik alapvető oka az életünkben. Annyira bátorító, annyira izgalmas és egyszerűen annyira reményteli az, hogy van bennünk valami, ami nemcsak azt mondja nekünk, hogy van egy helyes út az élet összetettségén át, hanem azt is, hogy meg fogjuk találni ezt a helyes utat, ha szelídek és alázatos szívűek vagyunk!²² Ahogy azt Nelson elnök mondta az egyház egészének alig egy hete: „A világnak szüksége van Jézus Krisztus világosságára. Továbbá [igencsak] szüksége van a világnak a ti [gyönyörű] világosságotokra.”²³

Csodálatos fiatal barátaim, a legbuzgóbb imám – a reménységem – ma este az, hogy ti mindannyian, fiatal felnőttek szerte a világon, a személyes szolgálattételetekként fogadjátok majd ezt a felhívást, majd pedig fogjátok azt a reményt, amelyről a Szabadító szólt, és fáklyaként elviszitek azoknak, akik úgy érzik, a világ egy nagyon sötét és bonyolult hely. Bátoríthatlak-e benneteket valahogyan annak a meglátására, hogy ennek a világosságnak a hordozása lesz a ti utolsó napi szolgálattételetek? Kérlek, értsétek meg, hogy ezt érzem a legfontosabbnak elmondani nektek ma este. A legnagyobb félelmem az, hogy nem mondom el elég jól ahhoz, hogy ti valóban higgyetek nekem. Oly módon kell hordoznotok ezt a világosságot, hogy a világ összes sötétsége soha ne olthassa ki.

Az egyébként nagy és összetett kérdések ezen egyszerű, de erőteljes megközelítése meg fogja változtatni egy hanyatló, sötétben lévő világ röppályáját. Kérlek titeket, legyen hitetek Istenben, reményetek, hogy Ő majd segít nektek, és fogadjátok be azt a jószívűséget, amely lehetővé teszi Számára, hogy rajtatok keresztül munkálkodjon annak a véghez vitelén, amit csak ti tehettek meg.

Amikor elfogadjátok ezt a kihívást és megkezditek ezt az új évet, és miután magatokba néztetek, könyörgöm nektek, hogy tekintsetek felfelé. A szemek, amelyek visszanéznek rátok, szerető Mennyei Atyátok szemei lesznek, aki meg tudja és meg is fogja adni nektek mindazt, amit igazlelkűségben reméltek. Ezeket az áldásokat nem kaphatjátok meg úgy, hogy hajszoljátok őket. Kérlek, hagyjátok abba a kimerülésig való rohanást. Csendesedjetek el! Egyszerűsítsetek! Legyetek szelídek és alázatos szívűek, és imádkozzatok! Tanúsítom nektek, hogy csodák érkeznek, amikor lelassítunk, lenyugszunk és letérdelünk. Minden, amivel az Atya rendelkezik, egy napon a tiétek lehet.²⁴ Mily igazán reményteljes módja ez a jövőtökkel való szembenézésnek! Nagyon szeretlek titeket, csodállak benneteket és mindig imádkozni fogok értetek. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Holland elder: Köszönöm, Holland nővér, nemcsak az evangélium tanítását, hanem az aszerinti életedet is, és hogy eltölt téged Krisztus benned lévő reménysége. A legnehezebb napjainkban – és hat évtizednyi házasságban bizony lehetnek ilyenek – Holland nővér mindig is a szerint élt, amit tanított. Mindig is hívő volt. Mindig is bízott a lelkében lévő örök világosságban. Mindig is azzal a bizonyossággal élt, hogy Isten meghallja az imáinkat és megmutatja nekünk az utat, még akkor is, ha valóban sötétnek tűnt az éjszaka. Egy olyan világban, amely időnként megterhelőnek tűnt egy fiatal pár számára, gyakran csupán az evangélium igazságaiba és ígéreteibe tudtunk kapaszkodni, de az elégnek bizonyult, hiszen úgy vagyunk ma itt, hogy több áldást kaptunk házasságunk közel 60 éve alatt annál, amit valaha is lehetségesnek álmodhattunk. Így hát e szépséges asszony tettekben is megnyilvánuló szavait idézve: kérlek, mindig reméljetek, imádkozzatok és higgyetek.

Kiegészítem Holland nővér tanácsait azzal a szentírásbeli buzdítással, hogy annyira jókedvűen nézzetek szembe a jövővel, amennyire csak lehetséges. Valaki egyszer azt írta, hogy van a Krisztus által a szentírásokban hozzánk intézett minden bátorítás, az Őáltala folyamatosan kínált minden remény között egy, amelyet újra és újra elmulasztunk elfogadni. Ez pedig az, hogy „bízzatok”²⁵. Megtennénk, hogy szaván fogjuk Krisztust? Legalább meg tudnánk próbálni? Fogadjuk el ma este ezt a boldog, reményteljes felkérést, midőn ismét megragadjuk a lehetőséget, hogy új évet kezdjünk és pontosan olyanná tegyük az életünket, amilyennek szeretnénk.

Mint minden hozzánk intézett felhívása esetében, Krisztus már azelőtt azok szerint élt, mielőtt tanította őket. Mindazon terhek ellenére, melyeket elviselt, derűlátó és bizakodó volt, és másoknak is segített ilyennek lenni, többek közt – hozzátenném – Isten prófétáinak is. Liberty fogháza mélyéből és az ott megtapasztalt kétségbeesés bugyraiból Joseph Smith próféta legfőbb tanácsa a kiengedéséért imádkozó szenteknek ez volt: „tegyük meg jókedvvel mindazon dolgokat, melyekre erőnkből telik; aztán pedig álljunk mozdulatlanul, a legteljesebb bizonyossággal, hogy meglássuk Isten szabadítását és az ő karjának felfedését”²⁶. És senki sem bizakodóbb, derűlátóbb és reményteljesebb, mint Russell Marion Nelson, az élő prófétánk, aki Joseph tanácsát visszhangozva nemrég így szólt hozzánk: „…egyetlen lelki áldás sem tartatik vissza az igazlelkűektől. Az Úr azt szeretné, ha… »örömteli várakozással« tekintenénk a jövőbe [lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 537].”²⁷ A próféták azért bizakodóak, mert ők Jézus Krisztus igaz tanítványai, és ez minden derűlátás legfőbb forrása. A próféták azért bizakodóak, mert ismerik a tervet; tudják, hogy végül ki nyer.

Ahogyan azt Holland nővér oly gyönyörűen megfogalmazta: a képesség, hogy bizakodóan tekintsünk a világra, szintén Istentől kapott ajándék. A szentírások szerint „az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen”²⁸. Ezért nevezzük a tervet a boldogság tervének²⁹. E terv, valamint Krisztus engesztelése következtében, amely a lényegét adja, reményteljesek lehetünk, függetlenül attól, hogy esetleg mennyire sötét a napok némelyike.

A Szabadító e téren mutatott magasztos példája megérdemli a csodálatunkat, midőn szembenézünk egy új évvel, egy olyan évvel, amely némelyikünk számára kihívásokat tartogathat. Gondoljatok csak bele! Hogy beszélhetett Jézus bizakodásról mindazon kínok közepette, amelyekkel a keresztre feszítés felé haladva szembesült? Krisztus még az utolsó vacsorát minden bizonnyal átható megrendítő légkörben is a „bízzatok”³⁰ okára és kötelességére emlékeztette a tanítványait. Belegondoltam, hogy az Őrá váró fájdalom tudatában vajon hogyan beszélhetett ily bizakodóan, és várhatta el a fivéreitől mindezek lelkes szemlélését. Az Ő hitének, reménységének és jószívűségének e megnyilvánulása minden bizonnyal abból ered, hogy ismeri a történet végét. Tudja, hogy a végső elszámoláskor az igazlelkűség győzedelmeskedik. Tudja, hogy a világosság mindig felülkerekedik a sötétségen, örökkön-örökkön örökké. Tudja, hogy az Ő Mennyei Atyja soha nem ad úgy parancsolatot, hogy utat ne készítene a végrehajtásához.³¹ A győzelem mindenkit bizakodóvá tesz, márpedig a halállal és a pokollal folytatott nagy küzdelemben Krisztus volt a győztes. Igen, ez egy súlyos hittudományi téma erre az estére, de hát ez volt az, ami okot adott nekik az örömre. A diadalmas Krisztus a mi reménységünk forrása ebben az új évben, valamint minden egyes évben – örökké.

Az élet figyelemelterelő dolgai és Lucifer kísértései mellett talán nem könnyű megőrizni a reményt és a jókedvet holnap, a jövő hónapban vagy a jövő évben. Azonban pontosan erre mutatott rá Holland nővér, amikor egyszerűsítésre és arra kért minket, hogy szívósan összpontosítsunk az utolsó napi szent életvitel alapjaira. Időnként tudatosan összpontosítunk ezekre, időnként pedig megteszi ezt helyettünk az élet, de bárhogy legyen is, ha az evangélium alapjaira építjük a bizonyságunkat, akkor kihozhatunk annyit az emberpróbáló élményeinkből, mint amennyit az egyik nagyra becsült barátom jelenleg kihoz a sajátjából. A feleségével és a lányával együtt – és úgy hiszem, hallgatnak bennünket ma este – mind épp különféle egészségügyi kihívásokat élnek át; meglehetősen komoly kihívásokat, hadd tegyem hozzá. Minden okuk megvan rá, hogy feladják és megkérdőjelezzék, vajon mire volt jó a reményük, a hitük vagy a jószívűségük. Azonban mind az öröm, mind pedig a bánat idején elkötelezettek a tanítványságukban, így hát talpon vannak.

A barátom nemrég egy ímélben (amelyet az engedélyével osztok meg) ezt írta nekem:

„Az elmúlt pár hónapban nagyon beszűkült a világom: csak kórházi ágyakra és betegszobákra korlátozódik. A [feleségem lábadozása a veseátültetése után] nehéznek bizonyult, és az elmúlt hónapot hol otthon, hol a kórházban töltötte. Ennek eredményeként a világ nagy részét kizártam magam körül.” Gondoljatok csak az egyszerűség szóra!

Így folytatja: „Soha nem tetszett az elképzelés, miszerint az Úr próbatételeket ad nekünk, azonban hiszem, hogy fel tudja azokat használni az Ő céljaira. Az elmúlt néhány hétben többek között az fogott meg nagyon, hogy mennyire fontos és valóságos az evangélium lényege [szemben mindazzal, ami annyira felszínes tud lenni]. A mások iránti szeretet megtapasztalása, a másoktól kapott szeretet és szolgálat megtapasztalása, Isten hangjának a csendes jelenléte, amikor kimerülten ülsz egy beteg gyermek [ágyánál] vagy [rendkívül beteg feleséged] kórházi szobájában késő éjjel, [és meghallod azt az Istentől jövő mondatot, hogy] »Fiam, békesség lelkednek«.

Elolvastam a Mormon könyvét, valamint az evangéliumokat, és éreztem Isten szeretetét. Az egyház állványzatán [és az elvont] hitrendszeren túl ott vannak [azok a dolgok], amelyek segíthetnek nekünk a világosság felé araszolni: a hit, a …bizonyság, [a remény és a szeretet] valósága.”

Így fejezi be: „Heteken át nem tudtam úrvacsorai gyűlésre menni, de rengeteg jó embert láttam, akik hűek …a szövetségeikhez, ami a családom szolgálatát illeti. […] Nagyon áldott vagyok, és szeretem az Urat, [szeretem] az evangéliumot, [szeretem] a visszaállítást és az egyházat.”³²

Megindító számomra az ilyen rendkívül nehéz időszakban kifejezésre juttatott remény és kitartás ezen ékesszóló bizonyságtétele. Tudnunk kell, hogy el fog jönni az a pont, amikor a mi reményeink és a mi meggyőződéseink kétséget kizáróan próbára tétetnek és finomodnak a személyes szenvedés ehhez hasonló tűzpróbájában. Gyönyörű fiatal barátaim! A próbára nem tett hit nem valami szilárd hit. Azt állítjuk, hogy Krisztus sziklájára vagyunk felépítve. Nos, ajánlott is, hogy így legyen, mivel az életnek megvannak a maga viharai, és a homokos alapzat egyszerűen nem fog megtartani, amikor fúj a szél, zuhog az eső és jön az ár.³³

Mondanék még valamit e világméretű közvetítés végéhez közeledve ebben a csodálatos új évben, ideértve a felsőfokú hitoktatás új évének a kezdetét. Némelyikőtöknek lehetnek annál komolyabb aggodalmai is, mint hogy milyen tantárgyakat vegyetek fel vagy milyen hivatást válasszatok. Némelyek közületek talán a bűntudat terhével küszködnek – és semmi nem károsítja és lohasztja le jobban a reményünket és idegenít el jobban Istentől, mint a vétek. Holland nővér és jómagam tudatosan nem a bűnt és a vétket választottuk a beszédünk témájaként, azonban felelőtlenség lenne nem megemlíteni azt, amiről az Úr azt mondta, hogy kötelesek vagyunk tanítani.

Mindig egyetemleges szükség lesz a bűnbánat reményteljes tantételére és gyakorlatára. Amikor vétkezünk, pontosan tudjuk, miért pislákol a reményünk lángja, és miért tűnik időnként úgy, hogy már ki is hunyt. Ha ez a helyzet, változtatnunk kell, különben a jókedvvel teli jövőnk iránti reménységünknek befellegzett. A gyertya végérvényesen kialszik. Ezért van mindannyiunknak szüksége a bűnbánatra. Mindannyiunknak! Minden egyes nap, amint azt Nelson elnök mondta.³⁴

Így hát arra kérlek benneteket ma este, hogy azonnal kezdjetek el foglalkozni a vétek terhével, mert a remény és boldogság általam ismert legnagyobb ellensége az egész világon a bűn. A beismerésetekkel járuljatok az Úr elé, és ha az adott bűn megköveteli, akkor járuljatok a püspök elé is. Legyen az nagy vagy kicsi, változtassatok azon, ami rossz! A bűnbánat az új kezdethez vezető út; ily módon lesz kiemelkedő a jövőnk. Az élet anélkül is elég nehéz, hogy egy zsáknyi hibát hordoznátok a hátatokon – egész nap, mindennap, egész éjjel, minden este. Tegyétek le! Váltsátok békességre a szorongást! Váltsátok örömre a bánatot! Krisztus az életét adta azért, hogy ezt szabadon megtehessétek.

Aztán pedig megtehetitek azt, amire Nefi kért mindannyiunkat. A halálát megelőző tulajdonképpeni búcsúüzenetében ez a fiú, aki oly sok viszályt és küzdelmet látott már, kimondja azt, amit Holland nővér és én szerettünk volna és próbáltunk elmondani ma este:

„Krisztusba vetett állhatatossággal… töreked[j]etek előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével.”³⁵

Ezt az Isten és minden ember iránti szeretetből fakadó „tökéletesen ragyogó reménységet” kívánjuk nektek az új évben. Ezt a ragyogó reménységet az a tagadhatatlan halk hang kíséri, hogy Isten szeret benneteket, hogy Krisztus a ti Szószólótok, és hogy az evangélium igaz. A ragyogása emlékeztetni fog benneteket arra, hogy az evangéliumban mindig – mindennap, minden órában – új esély, új élet, új év van. Mily nagy csoda! Mily nagy ajándék! És Krisztus ajándékának köszönhetően a mieink lesznek az élet legjobb dolgai, ha állhatatosan tovább hiszünk, tovább próbálkozunk és tovább reménykedünk.

Emlékeztek, milyen állapotokról beszéltem a világban, amikor kezdtünk? Nos, nézzetek szembe ezekkel és a személyes kihívásaitokkal, tudva azt, hogy hittel végül minden elrendeződik. Ne legyetek hajlandóak olyannak elfogadni a világot, amilyennek tűnik! Árasszátok ki rá a reménységetek ragyogását, és tegyétek olyanná, amilyennek lennie kellene! Legyetek az a világosság, amelyre Holland nővér kért fel titeket: a világosság, amelyet soha nem oltanak ki, a világ Szabadítójának a világossága.

Apostoli áldást hagyok ma este mindegyikőtökön erre az új évre azon dolgok vonatkozásában, amelyeket biztosan tudok, és amely dolgokra mindig szükségetek lesz. Az én irántatok táplált szeretetemből, az Úr irántatok táplált szeretetéből, valamint az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma irántatok táplált szeretetéből teszem ezt. Mindenki szeretetéből! Továbbá azért, mert ma este itt voltatok. Megáldalak benneteket, hogy a szabadítás tantételeitől – mint a hit, a remény és a jószívűség – elválaszthatatlan egyszerű, ám tökéletes hatalom mindig nyilvánvaló és hathatós legyen az életetekben. Megáldalak benneteket azzal, hogy tudjátok, miként én is egészen biztosan tudom, hogy Jézus Krisztus evangéliuma személyesen értékes, szüntelenül reményteljes és örökkévalóan igaz. Apostoli felhatalmazással bizonyságot teszek arról, hogy ez így van, és ezáltal ez az egyetlen tévedhetetlen válasz az élet számos kihívására – a tiétekre és az enyéimre –, valamint az egyetlen út az örökkévalóság pompájában való felmagasztosuláshoz.

Megáldom mindegyikőtöket, akik talán a hit válságáról számoltok be ezekben a napokban. Az igazi hit, az életet megváltoztató hit, az ábrahámi hit mindig válságban van. Így fogjátok megtudni, vajon hit-e az egyáltalán. Megígérem nektek, hogy a több hit kevesebb válságot jelent majd, míg végül Isten azt mondja: „Jól vagyon jó és hű szolgám”³⁶.

Megáldalak mindegyikőtöket, hogy tudjátok, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza pontosan az: Jézus Krisztus egyháza, és kizárólag az általa biztosított szertartások és lehetőségek révén juthat el az ember maradéktalanul „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”³⁷. Mindegyikőtöket megáldom, személyesen és név szerint, minden szükséges ajándékkal ehhez a törekvéshez, és megáldalak benneteket, könyörgöm nektek, hogy türelmesen tartsatok ki, amíg a ti Mennyei Atyátok az Ő bölcsességében megtalálja a legjobb módot, hogy gyakorta megadja nektek, amit kértek, ám hogy kivétel nélkül mindig megadja, amire szükségetek van. Isten mennyei szeretetéről, a Szabadító örökkévaló közbenjárásól a javatokra, valamint a Szentlélek folyamatos vigasztalásáról, a szent papság hatalmáról, továbbá a prófétai hagyományról, melyet jelenleg Russell M. Nelson elnök testesít meg, a Mormon könyve isteni voltáról és a „tökéletesen ragyogó reménységről”, melyet ez az evangélium ad, ünnepélyes és szent és személyes tanúságomat teszem, életemre mondom. Teszem ezt annak a nevében, aki minden reménységem forrása, méghozzá az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.