Tojások és forintok. Jóbarát, 2024. jún. 14–15.
Tojások és forintok
Ivett elvörösödött. Adjon a pénzéből? Azt nem teheti.
Ez a történet eredetileg az Amerikai Egyesült Államokban játszódott.
Nyolc… kilenc… tíz!
Ivett óvatosan a kosarába tette a tizedik tojást. Nagypapa tojásonként tíz forintot fizetett neki. Mivel 10 tojás volt, Ivettnek ma 10 darab tízforintos érme jár.
A tyúkok kotyogtak és verdestek a szárnyaikkal, miközben Ivett odaszórta nekik a tápot. Gondosan ügyelt arra, hogy tisztán tartsa a vasárnapi szoknyáját. A tyúkokat mindennap meg kellett etetni, még vasárnap is. A tojásokat pedig össze kellett gyűjteni.
„Köszi a tojásokat, tyúkocskák! – mondta Ivett. – És köszönöm a 100 forintot!”
Ivett ránézett a kosárban lévő gyönyörű tojásokra. Nagyapának nem lesz szüksége mind a tízre. A nagyját Ivett családjának adja majd. De szeretett tojást enni a reggelijéhez. Ivett átsietett az udvaron Nagypapa konyhájába.
„Különleges szállítmány!” – kiáltotta Ivett.
„Köszi!” Nagyapa elmosolyodott. „Nagyon boldog vagyok, amikor tojást hozol nekem.”
Ivett odaadta neki a legnagyobb tojást a kosárból. „Szeretlek, Nagyapa” – mondta.
Nagyapa megkocogtatta a tojást egy forró serpenyő szélén, és feltörte azt. Az aranyló tojássárga sercegni kezdett az edényben.
„Vedd csak ki a száz forintodat a befőttesüvegemből.” Nagyapa megölelte Ivettet. „Akkor találkozunk az istentiszteleten!”
Ivett hazaszaladt a kosarában lévő kilenc tojással, és 10 fényes tízforintos csilingelt a zsebében.
Még akkor is nála voltak az érmék, amikor az Elemibe ment. A zsebébe tette a kezét, hogy lefogja őket, miközben a leckét hallgatta.
„A tized az, amikor a pénzünk egytizedét visszaadjuk Mennyei Atyának – mondta Ambrus nővér. – Szóval, ha van 10 érméd, akkor egyet tizedként visszaadsz.”
Ivett elvörösödött. Adja oda a pénzét? Azt nem teheti. Még szorosabban megmarkolta a pénzét.
„Miért van szüksége Istennek a pénzünkre? – kérdezte Ivett barátja, Jázmin. – Nem is használ pénzt.”
Ambrus nővér elmosolyodott. „De Isten tudja, hogy pénz kell ahhoz, hogy fizessünk az olyan dolgokért, mint például ez a gyönyörű egyházi épület – válaszolta. – Arra kér minket, hogy fizessünk tizedet, hogy eleget tehessünk az egyház szükségleteinek. De ami még ennél is fontosabb, meg szeretne áldani minket. Ha fizetjük a tizedünket, Isten mennyei áldásokat ígér nekünk.”
Ivett érezte a zsebében lévő aprópénzt, és a nagypapának adott tojásra gondolt.
Az ő tyúkjai tojták a tojásokat, de csak egyet tartott meg magának. Nagyapát annyira boldoggá tette, hogy minden reggel kap egy tojást, és Ivett a legjobbat akarta neki adni. Különben is jobban szerette Nagyapát, mint a tojásokat. Ez volt a legfontosabb.
„Tehát – mondta lassan Ivett – egy kicsit visszaadunk Mennyei Atyának abból, amit nekünk ad. Mert meg akarjuk mutatni Neki, hogy szeretjük Őt.”
„Pontosan!” Ambrus nővér minden gyermeknek adott egy tizedborítékot.
Ivett elővette a tíz fényes érméjét, és az ölében megszámolta azokat.
Nyolc… kilenc… tíz.
Ivettet melegség töltötte el, és a legfényesebb pénzérmét a borítékjába csúsztatta, hogy Mennyei Atyának adja. „Köszönöm a pénzemet! – suttogta. – És köszönöm a mennyből jövő áldásokat.”
Illusztrálta: Alyssa Petersen