Hit a kéréshez, majd pedig a cselekvéshez. A Fiatalság Erősségéért, 2021. nov.
Szombat esti ülés
Hit a kéréshez, majd pedig a cselekvéshez
Részletek
Az Istentől származó kinyilatkoztatás elnyerésének a módja nem változott Ádám és Éva napjai óta. Ugyanaz maradt az Úr minden elhívott szolgája számára a kezdetektől napjainkig. Ugyanaz számotokra és számomra is. Mindig a hit gyakorlása révén kerül rá sor. […]
Vannak kérdéseitek, amelyekre választ kerestek. Van legalább ahhoz a reményhez elegendő hitetek, hogy válaszokat fogtok kapni az Úrtól az Ő szolgáin keresztül. Arra nem lesz lehetőségetek, hogy hangosan tegyetek fel kérdéseket a beszélőknek, azonban imában megkérdezhetitek szerető Atyátokat.
Tapasztalatból tudom, hogy megérkeznek majd a szükségleteiteknek és a lelki felkészültségeteknek megfelelő válaszok. […]
Amennyiben a Jézus Krisztusba vetett hitetek az Ő engesztelésének hatásai révén meglágyította a szíveteket, akkor könnyebben érzitek majd a Lélek suttogásait az imáitokra érkező válaszként. […]
Amint a Jézus Krisztusba vetett hitünk arra vezet bennünket, hogy az Atyához forduljunk válaszokért, e hit elégséges mértékben hozza el a Szabadító meglágyító érintését is számunkra, hogy meghalljuk az Ő útmutatását, majd pedig eltökélten és lelkesen engedelmeskedjünk. […]
Bizonyságom az, hogy a szikla, amelyen állunk, a tanúbizonyságunk arról, hogy Jézus a Krisztus; hogy ez az Ő egyháza, amelyet személyesen Ő vezet; valamint hogy Russell M. Nelson elnök az Ő ma élő prófétája. […]
Azért imádkozom, hogy ti is rendelkezzetek ugyanezen tanúbizonysággal.