Szentek: Jézus Krisztus egyházának története az utolsó napokban. 1. köt.: Az igazság jelzászlaja, 1815–1846 (2018). 3. fejezet: Aranylemezek
3. fejezet: Aranylemezek
3. FEJEZET
Aranylemezek
Eltelt három év és három aratás. Joseph a napok zömét a földek megtisztításával és a talaj felszántásával töltötte, valamint napszámosként dolgozott, hogy pénzt gyűjtsön a családi birtok évente esedékes törlesztőrészletére. A munka nem tette lehetővé, hogy rendszeresen járjon iskolába, a szabadidejét pedig főleg a családjával vagy a többi munkással töltötte.
Joseph és a barátai fiatalok voltak és életvidámak. Néha buta hibákat követtek el, és Joseph rájött arra, hogy a megbocsátás egyszeri elnyerése nem azt jelenti, hogy soha többé nem kell bűnbánatot tartania. Dicsőséges látomása pedig nem válaszolta meg az összes kérdését, és a zavarodottságát sem oszlatta el véglegesen.1 Így hát azon volt, hogy közel maradjon Istenhez. Olvasta a Bibliáját, bízott abban, hogy Jézus Krisztusnak hatalmában áll megszabadítani őt, és engedelmeskedett az Úr azon parancsolatának, miszerint ne csatlakozzon egyetlen egyházhoz sem.
Joseph – ahogy arrafelé sokan mások, beleértve az apját is – hitt abban, hogy Isten képes különböző eszközökön, például vesszőkön és köveken keresztül tudást kinyilatkoztatni, amint azt megtette Mózessel, Áronnal és a Bibliában szereplő más emberekkel is.2 Amikor egy nap Joseph éppen az egyik szomszédjuknak segített a kútásásban, egy kis követ talált mélyen a föld alá temetve. Mivel tudta, hogy az emberek olykor különleges köveket szoktak használni elveszett tárgyak vagy elrejtett kincsek felkutatására, Joseph kíváncsi lett, hogy vajon ilyen követ talált-e. Beletekintve a kőbe, szabad szemmel láthatatlan dolgokat pillantott meg.3
Josephnek a kő használatában megmutatkozó tehetsége nagy benyomást tett a családtagjaira, akik azt az isteni kegyelem jelének tartották.4 Habár Joseph látnoki ajándékkal rendelkezett, még így is bizonytalan volt abban, hogy Isten elégedett vele. Már nem volt képes átérezni ugyanazt a megbocsátást és békességet, amelyet az Atyáról és a Fiúról való látomását követően érzett. Ehelyett gyakran érezte magát kárhoztatva a gyengesége és a tökéletlenségei miatt.5
1823. szeptember 21-én a 17 éves Joseph ébren feküdt a tetőtéri hálószobában, amelyen fivéreivel osztozott. Aznap este sokáig maradt fenn, és azt hallgatta, amit a családtagjai mondtak a különböző egyházakról, valamint az általuk tanított tanokról. Ekkorra már mindenki aludt, és a ház csendes volt.6
Szobája sötétségében Joseph imádkozni kezdett, buzgón fohászkodva azért, hogy Isten megbocsássa a bűneit. Arra áhítozott, hogy egy mennyei hírnökkel szólhasson, aki megnyugtathatja őt az Úr előtt való állapotát illetően, és megadhatja neki azt az evangéliumi tudást, melyet a ligetben ígértek meg neki. Tudta, hogy Isten már korábban is válaszolt az imáira, és Joseph teljes bizalommal volt az iránt, hogy megint válaszolni fog.
Miközben Joseph imádkozott, fény jelent meg az ágya mellett, amely egyre ragyogóbbá vált, mígnem az egész tetőteret betöltötte. Joseph felnézett, és egy angyalt látott a levegőben állni. Az angyal egy varrások nélküli fehér köntöst viselt, amely egészen a csuklójáig és a bokájáig ért. Világosság sugárzott belőle, arca pedig ragyogott, mint a villámlás.
Joseph eleinte félt, de hamarosan békesség töltötte el. Az angyal a nevén szólította, és Moróniként mutatkozott be. Elmondta, hogy Isten megbocsátotta Josephnek a bűneit, most pedig elvégzendő feladata van számára. Kijelentette, hogy Joseph nevének jó és rossz híre is lesz minden nemzet között.7
Moróni aranylemezekről is beszélt, amelyek egy közeli dombon lettek elásva. A lemezekre egy olyan ősi nép feljegyzéseit vésték, amely valamikor amerikai földrészen élt. A feljegyzés tartalmazza a származásukat, továbbá beszámol Jézus Krisztus köztük tett látogatásáról, amikor is az evangéliuma teljességét tanította nekik.8 Moróni közölte azt is, hogy a lemezekkel együtt van elásva egy pár látókő is, mely kőpárt Joseph később Urim és Tummimnak, vagy fordítóeszköznek nevezett. Az Úr azért készítette ezeket a köveket, hogy Joseph a segítségükkel lefordíthassa a feljegyzést. Az átlátszó kövek egymáshoz voltak rögzítve, és egy mellvérthez voltak erősítve.9
Látogatása hátralevő részében Moróni próféciákat idézett az Ésaiás, Jóel, Malakiás és az Apostolok cselekedetei bibliai könyvekből. Az Úr hamarosan el fog jönni, az emberiség családja pedig nem fogja betölteni teremtésének rendeltetését, ha Isten ősi szövetsége nem kerül megújításra az eljövetel előtt.10 Moróni elmondta, hogy Isten Josephet választotta ki a szövetség megújítására, és hogy ha úgy dönt, hogy hű marad Isten parancsaihoz, akkor ő lesz az, aki nyilvánosságra hozhatja a lemezeken lévő feljegyzést.11
Mielőtt távozott volna, az angyal megparancsolta Josephnek, hogy vigyázzon majd a lemezekre, és az ellenkező utasításig senkinek se mutassa meg azokat; figyelmeztette, hogy ha nem engedelmeskedik ennek az útmutatásnak, el fog pusztulni. A fény ezek után Moróni köré húzódott, ő pedig felemelkedett a mennybe.12
Miközben Joseph a látomáson gondolkodva feküdt, ismét fény árasztotta el a szobát, és Moróni újból megjelent, átadva ugyanazt az üzenetet, mint korábban. Majd távozott, hogy aztán harmadszor is megjelenjen, és harmadszor is átadja az üzenetét.
„De vigyázz, Joseph! – tette hozzá. – Amikor elmész, hogy magadhoz vedd a lemezeket, az elméd eltelik majd sötétséggel, és mindennemű gonosz özönlik majd az elmédbe, hogy megakadályozzon téged Isten parancsolatainak betartásában.” Olyasvalakihez irányítván őt, akinél tudta, hogy Joseph támogatásra fog találni , Moróni arra biztatta, hogy mesélje el látomásait az édesapjának.
„Minden szavadat el fogja hinni” – ígérte az angyal.13
Másnap reggel Joseph nem említette Morónit, bár tudta, hogy édesapja is hisz a látomásokban és az angyalokban. Ehelyett azon a délelőttön egy közeli mezőn aratott Alvinnal.
A munka nehéz volt. Joseph igyekezett lépést tartani a bátyjával, amint előre-hátra suhogtatták kaszájukat a magas gabonaszárak között. Moróni látogatása miatt azonban egész éjszaka fent volt, gondolatai pedig vissza-visszatértek az ősi feljegyzésre és a dombra, ahol elásták.
Hamarosan leállt a munkával, amit Alvin is észrevett. „Muszáj folytatnunk a munkát – kiáltott oda Josephnek –, máskülönben nem végzünk a feladatunkkal!”14
Joseph megpróbált keményebben és gyorsabban dolgozni, de bármit is csinált, nem tudott lépést tartani Alvinnal. Az idősebb Joseph Smith egy idő után észrevette, hogy a fia sápadtnak néz ki, és megint nem halad a munkával. „Menj haza” – mondta neki, azt gondolván, hogy beteg.
Joseph engedelmeskedett az apjának, és elbotorkált a házuk felé. Amikor azonban megpróbált átmászni egy kerítésen, kimerülten a földre roskadt.
Miközben feküdt és erőt gyűjtött, maga felett ismét meglátta Morónit, aki fénnyel övezve állt ott. „Miért nem mondtad el az apádnak, amit megmondtam neked?” – kérdezte.
Joseph azt mondta, attól tartott, hogy az édesapja nem fog hinni neki.
„De fog” – nyugtatta meg Moróni, majd elismételte az előző este elmondott üzenetét.15
Idősebb Joseph Smith könnyekre fakadt, amikor fia beszámolt neki az angyalról és annak üzenetéről. „Istentől való látomás volt ez – mondta. Kövesd!”16
Joseph azonnal elindult a dombhoz. Éjszaka Moróni látomásban megmutatta neki, hogy hol vannak elrejtve a lemezek, ezért tudta, hogy hova kell mennie, A domb – a környéken az egyik legnagyobb – mintegy 5 kilométerre volt a házuktól. A lemezek egy nagy, kerek szikla alá voltak elásva a domb nyugati oldalán, nem messze a tetőtől.
Miközben arrafelé gyalogolt, Joseph a lemezekre gondolt. Bár tudta, hogy szent lemezek, mégis nehezére esett nem azon gondolkodni, hogy mennyit érhetnek. Hallott már történeteket elrejtett kincsekről, melyeket védőszellemek óvnak, de Moróni és az általa leírt lemezek különböztek ezektől a történetektől. Moróni mennyei hírnök volt, akit Isten jelölt ki, hogy biztonságban eljuttassa a feljegyzést az Ő kiválasztott látnokához. A lemezek pedig nem azért voltak értékesek, mert aranyból készültek, hanem mert Jézus Krisztusról tettek tanúbizonyságot.
Joseph azonban még ezzel együtt sem tudott nem gondolni arra, hogy immár pontosan tudja, merre találhat elegendő kincset ahhoz, hogy a családját kiemelje a szegénységből.17
A dombhoz érve Joseph felkutatta a látomásban látott helyet, és elkezdett ásni a szikla tövénél, amíg kiszabadította annak peremét. Aztán keresett egy vastag ágat, és emelőként használva azt felemelte és félregördítette vele a sziklát. 18
A szikla alatt egy láda volt, melynek minden fala és az alja kőből készült. Amikor belenézett, Joseph látta az aranylemezeket, a látóköveket és a mellvértet.10 A lemezeket ősi írásjelek borították, és három gyűrű fogta össze az oldalánál. Mindegyik lemez körülbelül 15 cm széles és 20 cm hosszú volt – és vékony. Úgy tűnt továbbá, hogy a lemezek egy része le is van pecsételve, hogy senki se olvashassa el.20
Joseph megdöbbent, és megint azon tűnődött, vajon mennyit érhetnek az aranylemezek. Kinyújtotta értük a kezét – és mintha villám cikázott volna keresztül rajta. Visszarántotta a kezét, majd még kétszer nyúlt a lemezekért, de minden alkalommal megrázó élményben volt része.
„Miért nem tudom magamhoz venni ezt a könyvet?!” – kiáltott fel.
„Mert nem tartottad meg az Úr parancsolatait” – mondta egy hang a közelben.21
Joseph megfordult, és Morónit látta. Elméjét azonnal elárasztotta az előző éjjelen kapott üzenet, és megértette, hogy megfeledkezett a feljegyzés valódi rendeltetéséről. Elkezdett imádkozni, és az elméje és a lelke ráébredt a Szent Lélekre.
„Nézz!” – parancsolta Moróni. Újabb látomás bontakozott ki Joseph előtt, és látta Sátánt, megszámlálhatatlan seregeitől körülvéve. „Azért mutatkozik meg mindez – a jó s a gonosz; a szent s a tisztátalan; Istennek dicsősége, s a sötétségnek hatalma –, hogy ismerhesd mostantól fogva e két hatalmat, és hogy az, amely gonosz, soha tégedet ne befolyásolhasson, sem pedig le ne gyűrhessen” – jelentette ki az angyal.
Arra utasította Josephet, hogy a feljegyzés elviteléhez tisztítsa meg a szívét és erősítse meg az elméjét. „Ha valaha is magadhoz kívánnád venni eme szentséges dolgokat, azt csak ima, s az Úr iránti hű engedelmesség által teheted – magyarázta Moróni. – Nem annak okáért tétettek ezek ide, hogy nyereségnek s vagyonnak gyarapodását szolgálják e világnak dicsőségére. Hitnek imája által pecsételtettek le.”22
Joseph megkérdezte, hogy mikor viheti el a lemezeket.
„A jövő esztendő szeptemberének huszonkettedik napján – felelte Moróni –, ha a megfelelő személyt hozod magaddal.”
„Ki a megfelelő személy?” – kérdezte Joseph.
„A legidősebb bátyád.”23
Joseph gyermekkora óta tudta, hogy számíthat a legidősebb bátyjára. Alvin ekkor huszonöt éves volt, és ha szerette volna, már önálló gazdasága lehetett volna. Ő azonban úgy döntött, hogy a családi gazdaságban marad, és segít idősödő szüleinek biztonsággal berendezkedni a földjükön. Komoly volt és keményen dolgozott, Joseph pedig rendkívül szerette és csodálta őt.24
Talán Moróni úgy érezte, hogy Josephnek a bátyja bölcsességére és erejére van szüksége ahhoz, hogy olyan emberré váljon, akire az Úr rábízhatja a lemezeket.
Amikor aznap este hazatért, Joseph fáradt volt. Amint azonban belépett a házba, a családja köré sereglett, kíváncsian várva, hogy megtudják, mit talált a dombon. Joseph elkezdett a lemezkről beszélni nekik, de Alvin félbeszakította, amikor látta, milyen kimerültnek néz ki Joseph.
„Feküdjünk le – mondta –, reggel pedig korán fogunk kelni, és elmegyünk dolgozni.” Bőven lesz még idejük másnap arra, hogy meghallgassák Joseph történetének befejezését. „Ha anyánk hamar elkészíti az estebédet – mondta Alvin –, akkor igen szép, hosszú esténk lesz, hogy mindannyian leüljünk, és meghallgassuk a beszédedet.” 25
Másnap este Joseph előadta, hogy mi történt a dombon, Alvin pedig hitt neki. A család legidősebb gyermekeként Alvin mindig is úgy érezte, hogy felelősséggel tartozik korosodó szülei fizikai jóllétéért. Az öccseivel már el is kezdtek építeni egy nagyobb házat a családnak, ahol kényelmesebben ellehetnek majd.
Most pedig úgy tűnt, hogy Joseph a lelki jóllétükről gondoskodik. Estéről estére lenyűgözte családját az aranylemezekről és az azokat író emberekről tartott beszámolóival. A családi kötelék szorosabb lett, az otthonuk pedig békés és boldog volt. Mindenki azt érezte, hogy valami csodálatos közeleg.26
Aztán az egyik őszi reggelen, Moróni látogatása után kevesebb mint két hónappal, Alvin heves gyomorfájdalmakkal érkezett haza. Kínjában kétrét görnyedve könyörgött édesapjának, hogy hívjon segítséget. Amikor az orvos végül megérkezett, egy nagy adag meszes orvosságot adott Alvinnak, de attól minden csak még rosszabb lett.
Alvin napokig nyomta az ágyat, iszonyú kínokat állva ki eközben. Tudva, hogy valószínűleg meg fog halni, hívatta Josephet. „Tégy meg mindent, ami hatalmadban áll, hogy megszerezd a feljegyszéseket – mondta Alvin. – Légy hithű az útmutatások követésében és minden parancsolat betartásában, amit adnak neked.”27
Alvin nem sokkal később meghalt, és gyász ereszkedett a házra. A temetésen a prédikátor épp hogy csak azt nem mondta, hogy Alvin a pokolra került, és arra használta a fiú halálát, hogy figyelmeztessen másokat, mi fog történni, ha Isten nem avatkozik közbe, hogy megszabadítsa őket. Az idősebb Joseph Smith dühös volt. A fia jó ember volt, és nem tudta elhinni, hogy Isten kárhozatra ítélné.28
Alvin nélkül a lemezekről sem esett már több szó, mert Alvin annyira rendíthetetlenül támogatta Joseph isteni elhívását, hogy ezek bármiféle említése az ő halálát idézte fel. A család ezt nem bírta elviselni.
Josephenk szörnyen hiányzott Alvin, és különösen rosszul viselte a halálát. Korábban azt remélte, hogy számíthat majd a bátyjára a feljegyzés megszerzésében. Most úgy érezte, hogy magára hagyták.29
Amikor végül elérkezett a nap, hogy visszatérjen a dombhoz, Joseph egyedül ment. Nem tudta, hogy Alvin nélkül rá bízza-e majd az Úr a lemezeket. Úgy vélte azonban, hogy képes lesz betartani minden parancsolatot, melyet az Úr adott neki, amint azt a bátyja tanácsolta. Moróni világos utasítást adott a lemezek átvételét illetően. „A kezedbe kell venned őket, és egyenesen, késlekedés nélkül a házadba kell menned – mondta az angyal –, és ott bezárnod őket.” 30
A dombon Joseph felemelte a sziklát, benyúlt a kőládába, és kivette a lemezeket. Ekkor átvillant az agyán egy gondolat: a ládában lévő többi tárgy is értékes, és el kellene rejtenie azokat, mielőtt hazamegy. Letette a lemezeket, és odafordult a ládához, hogy lefedje azt. Amikor azonban visszament a lemezekhez, azok nem voltak sehol. Riadtan térdre hullott, és azért fohászkodott, hogy megtudja, hol vannak.
Megjelent Moróni, és közölte Josephfel, hogy ismét kudarcot vallott az útmutatások követésében. Nemcsak, hogy letette a lemezeket, még mielőtt biztonságba helyezte volna őket, hanem le is vette róluk a szemét. Bármennyire is hajlandó volt a fiatal látnok az Úr munkáját végezni, nem volt még képes megóvni az ősi feljegyzést.
Joseph csalódott önmagában, de Moróni arra utasította, hogy térjen vissza a lemezekért a következő évben. Tanított neki még továbbiakat is az Úrnak Isten királyságára vonatkozó tervéről, és a nagy munkáról, amely hamarosan továbbgördül.
Mégis, miután az angyal távozott, Joseph óvatosan ment le a domboldalon, azon aggódva, hogy mit fog szólni a családja, amiért megint üres kézzel tér haza.31 Amikor belépett az ajtón, már várták. Édesapja rögtön megkérdezte, hogy nála vannak-e a lemezek.
„Nincsenek – mondta. – Nem tudtam magamhoz venni őket.”
„Láttad őket?”
„Láttam, de nem vehettem magamhoz.”
„Én magamhoz vettem volna őket – közölte az idősebb Joseph –, ha a helyedben lettem volna.”
„Nem tudod, mit beszélsz – felelte a fia. – Nem vehettem magamhoz, mert az Úr angyala nem engedte meg.”32