Ahol kincsetek van
Ha nem vigyázunk, a lelkiek helyett inkább az anyagiakat kezdjük majd hajszolni.
A 2007. októberi általános konferencia után nem sokkal az egyik fivérem azt mondta, hogy körülbelül 7 év múlva lesz ismét ilyen szorongással teli élményben részem. Megkönnyebbülten azt feleltem neki, hogy akkor ezt az én „hét bőséges esztendőmnek” tekintem majd. Nos, itt vagyok. A hét bőséges esztendőm a végéhez ért.
Tavaly januárban én és kedvesem, Grace, megbízást kaptunk, hogy látogassuk meg a Fülöp-szigeteken azokat az egyháztagokat, akiket hatalmas földrengés és rendkívüli tájfun sújtott. Nagyon örültünk, mert ez a feladat válasz volt az imáinkra, és szerető Mennyei Atyánk könyörületéről és jóságáról tanúskodott. Lehetővé tette azon vágyunkat, hogy személyesen fejezzük ki irántuk a szeretetünket és törődésünket.
A legtöbb egyháztag, akivel találkoztunk, még mindig átmeneti szállásokon, például sátrakban, közösségi intézményekben és egyházi gyülekezeti házakban húzta meg magát. A meglátogatott otthonok is javarészt erősen sérült tetőszerkezetűek vagy tető nélküliek voltak. Az embereknek már eddig sem nagyon volt semmijük, de a katasztrófa még azt a keveset is elpusztította. Mindent sár és törmelék borított. Mégis nagyon hálásak voltak azért a kis segítségért, melyet kaptak, és nehéz körülményeik ellenére is derűlátók voltak. Mikor megkérdeztük, hogy viselik mindezt, mindannyian azt felelték, hogy „jól vagyunk”. Nyilvánvaló, hogy a Jézus Krisztusba vetett hitük reményt adott nekik arra, hogy végül minden rendbe jön majd. Házról házra, sátorról sátorra járva, Teh nőtestvér és én sokat tanultunk e hithű szentektől.
A csapások vagy tragédiák idején az Úrnak megvan a módszere arra, hogy átformáljon minket és a fontossági sorrendünket. Ilyenkor az anyagi javak, melyek megszerzéséért oly keményen dolgoztunk, egyszer csak jelentőségüket vesztik. Ami igazán számít, a családunk és a másokkal való kapcsolatunk. Egy drága nőtestvér így fogalmazott: „Miután a víz visszahúzódott, és eljött az ideje a romeltakarításnak, körülnéztem az otthonomban, és azt gondoltam: »hű, jó sok limlomot halmoztam fel az évek során«.”
Gyanítom, hogy ennek a nőtestvérnek javult a szemléletmódja, és ezért sokkal gondosabban válogatja meg, mely dolgokra van igazán szüksége, és melyek nélkül tud meglenni.
Számos emberrel dolgoztunk együtt az évek során, és ahogy figyeltük őket, lenyűgözött bennünket a lelki erejük. E hithű egyháztagoknál egyaránt láttunk anyagi javakban való bővelkedést és nélkülözést.
A legtöbben arra kényszerülünk, hogy pénzt keressünk, és világi javakra tegyünk szert ahhoz, hogy fenntarthassuk a családjainkat. Mindez időnk és figyelmünk jelentős hányadát kívánja meg. Végeláthatatlan mindaz, amit a világ kínál, ezért elengedhetetlen, hogy megtanuljuk felismerni, ha már elegendő számunkra az, amivel rendelkezünk. Ha nem vigyázunk, a lelkiek helyett inkább az anyagiakat kezdjük majd hajszolni. A lelki és az örökkévaló dolgokra való törekvésünk ekkor háttérbe szorul, ahelyett, hogy fordítva történne. Sajnos úgy tűnik, erős hajlamunk van arra, hogy mindig többet és többet, a legújabbat és a legmodernebbet szerezzük meg.
Hogyan biztosíthatjuk, hogy ne csábítson el ezen ösvény vonzása? Jákób a következő tanácsot adta: „Ne költsetek tehát pénzt arra, ami értéktelen, sem munkátokat arra, ami nem tud kielégíteni. Hallgassatok rám szorgalmasan, és emlékezzetek a szavakra, [melyeket] szóltam; és jöjjetek Izráel Szentjéhez, és lakmározzatok azon, ami nem veszik kárba, s amit megrontani se lehet, és gyönyörködjön lelketek a kövérségben”1.
Remélem, egyikünk sem költ pénzt arra, ami értéktelen, és nem fektet munkát abba, ami nem tud kielégíteni.
A Szabadító ezt tanította a zsidóknak és a nefitáknak egyaránt:
„Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket, ahol a moly és a rozsda megrontja, és ahol a tolvajok betörnek és ellopják azokat;
Hanem a mennyben gyűjtsetek magatoknak kincseket, ahol sem a moly, sem a rozsda nem ront meg, és ahol nem törnek be tolvajok, és nem lopják el azokat.
Mert ahol kincsetek van, ott lesz a szívetek is.”2
Egy másik alkalommal ezt a példázatot adta a Szabadító:
„Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje.
Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet.
És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat.
És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!
Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?
Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.”3
Dieter F. Uchtdorf elnök a következő tanácsot adta nemrégiben:
„Mennyei Atyánk látja valódi lehetőségeinket. Olyan dolgokat is tud rólunk, melyeket mi nem tudunk magunkról. Életünk során arra késztet minket, hogy teljes mértékben be tudjuk tölteni teremtésünk célját, hogy jó életet éljünk, és visszatérjünk az Ő jelenlétébe.
Akkor hát miért áldozunk oly sok időt és energiát olyan dolgokra, melyek tiszavirág életűek, jelentéktelenek és felszínesek? Nem látjuk, mily nagy balgaság a jelentéktelen és mulandó dolgokat hajszolni?”4
Mindannyian tudjuk, hogy földi kincseink listája a kevélységből, gazdagságból, anyagi javakból, hatalomból és az emberek tiszteletéből áll. Nem érdemelnek több időt és figyelmet, ezért inkább azokra összpontosítok, amik a mennyei kincseinket alkotják.
Milyen mennyei kincseket gyűjthetünk magunknak? Kezdésképpen jó lenne, ha szert tennénk a hit, a remény, az alázat és a jószívűség krisztusi tulajdonságaira. Újra meg újra azt tanácsolták nekünk, hogy vetkőzzük le a természetes embert, és váljunk olyanná, mint egy gyermek.5 A Szabadító arra int minket, hogy legyünk tökéletesek, mint Ő és Mennyei Atyánk.6
Másodszor: több minőségi időt és erőfeszítést kell a családi kapcsolataink megerősítésére szánnunk. Hisz végső soron „a családot Isten rendelte el. Ez a legfontosabb egység az időben és az örökkévalóságban”7.
Harmadszor: mások szolgálata fémjelezi Krisztus igaz követőit. Ő azt mondta, hogy „a mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg”8.
Negyedszer: Krisztus tanának megértése és bizonyságunk megerősítése olyan munka, mely valódi örömet és megelégedést nyújt majd. Állandóan tanulmányoznunk kell Krisztus szavait, úgy, ahogyan azokat a szentírások és az élő próféták szavai tartalmazzák. „[M]ert íme, Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amit meg kell tennetek.”9
Végezetül hadd meséljem el egy 73 éves özvegyasszony történetét, akit a Fülöp-szigeteki utunk során ismertünk meg:
Amikor Bohol szigetét sújtotta a földrengés, az otthonuk, melyet ő és néhai férje kemény munkával épített fel, a földdel lett egyenlő. A lánya és a fiúunokája is odaveszett a házban. Mivel egyedül maradt, dolgoznia kell, hogy eltartsa magát. Mosást vállalt (melyet kézzel végez), és napjában többször is egy jókora dombot kell megmásznia, mikor vízért megy. Mikor meglátogattuk, még mindig sátorban lakott.
Ezek az ő szavai: „Elder, mindent elfogadok, amire az Úr megkért, hogy menjek keresztül. Nincs bennem harag vagy neheztelés. Nagy becsben tartom a templomi ajánlásomat, és a párnám alatt őrzöm. Tudnod kell, hogy teljes tizedet fizetek a mosásból szerzett csekélyke keresetemből. Nem számít, mi történik, mindig fizetni fogom a tizedemet.”
Bizonyságomat teszem arról, hogy fontossági sorrendünk, hajlandóságaink, hajlamaink, vágyaink, étvágyunk és szenvedélyeink közvetlen hatással lesznek a következő állapotunkra. Mindig emlékezzünk a Szabadító szavaira: „Mert ahol kincsetek van, ott lesz a szívetek is.” Azért imádkozom, hogy szívünk a megfelelő helyen találtasson. Jézus Krisztus nevében, ámen.