Csoportok moderálása. Csoportok moderálása az önellátáshoz (2018).
Csoportok moderálása
Csoportok moderálása
Első lépések (legfeljebb 10 perc)
Üdvözlés
Olvasás
Ez a képzés, valamint a csoportjainkban használt kézikönyvek javasolt időkereteket is tartalmaznak az egyes szakaszokhoz, beszélgetésekhez és tevékenységekhez. Ez segít beosztanunk az időt, és végigvenni az anyagot. Minden csoportgyűlésen jelöljetek ki valakit, aki ügyel arra, hogy a csoport a terv szerint haladjon.
Moderátor
Kérdezd meg, hogy valaki szeretne-e figyelni az időre a képzés hátralévő részében.
Mit jelent önellátónak lenni?
Olvasás
„Az önellátás az a képesség, elkötelezettség és törekvés, hogy gondoskodjunk saját magunk és a családunk lelki és fizikai szükségleteiről” (2. kézikönyv: Az egyház igazgatása [2010]. 6.1.1). Önellátónak lenni nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk vagy bármink meglehet, amit csak akarunk. Ha önellátóak vagyunk, akkor tudjuk, hogy Jézus Krisztus kegyelme és hatalma által – a saját hitünkkel kiegészítve – meg tudunk dolgozni saját magunk és a családunk lelki és gyakorlati szükségleteiért. Az önellátási csoportok úgy lettek megalkotva, hogy segítsenek megváltoztatnunk, ahogy élünk, és az Úrral együtt munkálkodva fizikailag és lelkileg még inkább önellátóvá válnunk.
Megtekintünk egy rövidfilmet, amelyben csoporttagok és vezetők beszélgetnek az önellátási csoportokkal kapcsolatos tapasztalataikról. A rövidfilm megtekintése közben figyeljétek meg, hogy az önellátási csoportok milyen hatással vannak az emberekre mind fizikai, mind lelki értelemben.
Rövidfilm
Self-Reliance: Tools to Become Better [Önellátás: Eszközök, hogy jobbá váljunk]. Elérhető az srs.lds.org/videos honlapon. (Nincs meg a rövidfilm? Olvassatok tovább.)
Beszélgetés (2 perc)
Milyen élmények segítettek nektek megtanulni, hogy a lelki és a fizikai kapcsolatban állnak egymással?
Hogyan működnek az önellátási csoportok?
Olvasás
Az önellátási csoportok kisméretű tanácsok, amelyek középpontjában valamennyi csoporttag növekedésének elősegítése áll. Négy önellátási csoport közül lehet választani:
-
Tanulás jobb munkáért
A csoportokról az emberek önállóan, egy áhítaton vagy közvetlen meghíváson keresztül szerezhetnek tudomást. Az emberek választják ki, hogy melyik csoporthoz szeretnének csatlakozni.
A csoportok általában kicsik, legfeljebb 12 fősek. A csoport minden héten összegyűlik, 12 héten keresztül. Minden összejövetel körülbelül kétórás.
Minden önellátási csoportot egy moderátor vezet (mi). Az önellátási csoportokat moderáljuk, nem pedig tanítjuk. Moderátorokként nem elvárás tőlünk, hogy a téma szakértői legyünk. Inkább segítünk a csoportnak követni az anyagot, valamint részvételre buzdítjuk a csoport valamennyi tagját.
Minden csoportgyűlés a kézikönyv egyik fejezetét követi. Minden fejezet öt szakaszból áll, amelyekhez javasolt időkeret tartozik. Ez az öt szakasz alkotja egy önellátási csoportgyűlés magját. A csoportgyűlés levezetéséhez egyszerűen kövessétek az anyagot és a javasolt időkereteket – soha ne ugorjatok át szakaszokat.
Moderátorcsere
Olvasás
Minden összejövetel végén segíthetünk a csoporttagoknak kiválasztani egy cselekvőtársat a hétközbeni segítségnyújtáshoz és támogatáshoz. A cselekvőtársak hetente cserélődhetnek. A cselekvőtársak rendszerint azonos neműek, és nem családtagjai egymásnak.
A lelki tantételek, a gyakorlati készségek, valamint a csoportban rejlő erő kombinációja egy egyedülálló tanulási környezetet teremt, amely segít az embereknek az életük jobbá tételében. Amint azt az alábbi rövidfilmben is látni fogjátok, az önellátási csoportjainkban három forrásból tanulunk: az anyagokból, egymástól és a Lélektől.
Rövidfilm
The Power of the Group [A csoportban rejlő erő]. Elérhető az srs.lds.org/videos oldalon. (Nincs meg a rövidfilm? Olvassatok tovább.)
Beszélgetés (2 perc)
Mit gondoltok, miben különböznek majd az önellátási csoportok azoktól a műhelyfoglalkozásoktól vagy óráktól, amelyeken eddig részt vettetek? Miben hasonlítanak majd egymásra?
Moderátorcsere
Mit tehetek, hogy remek moderátor legyek?
Olvasás
Moderátornak lenni csodálatos élmény lehet. A leghatékonyabb moderátorok három nagyon fontos dolgot tesznek:
-
Moderálnak, nem tanítanak.
-
Néhány egyéb kötelezettségről is gondoskodnak.
-
A csoport pásztoraként szolgálnak.
Moderálj, ne taníts!
Olvasás
Az önellátási csoportok céltudatosan úgy lettek megtervezve, hogy azokat moderálják, és ne egy tanító tanítson a összejövetelek során. A moderátorok nem készülnek elő leckével, nem oktatják a csoportot, és nem beszélnek többet, mint a csoport többi tagja. A kurzus anyagát követik, és a csoport minden tagját egyenlő mértékben kérik fel a részvételre. A moderátorok segítenek olyan környezetet teremteni, ahol a Lélek taníthatja a csoportot.
A következő rövidfilmben keressetek olyan alkalmakat, amikor a moderátor a tanításról átváltott moderálásra, és figyeljétek meg, milyen hatással volt ez a csoportra.
Rövidfilm
How to Facilitate a Group [Hogyan moderáljunk egy csoportot]. Elérhető az srs.lds.org/videos oldalon. (Nincs meg a rövidfilm? Olvassatok tovább.)
Beszélgetés (2 perc)
Miben különbözik a moderálás a tanítástól?
Moderátorcsere
Olvasás
Moderátorként a mi felelősségünk a pozitív, tiszteletteljes és élvezetes tanulási környezet megteremtése. Segítünk a csoporttagoknak törődni egymással, valamint kimutatni az egymás iránti szeretetüket és támogatásukat.
Moderátorcsere
Olvasás
Moderátorként mi állítunk példát. Segíthetünk a csoportunk tagjainak a pozitív és törődő tanulási környezet megteremtésében. A dolgok nem mindig mennek majd tökéletesen, és olykor talán segítenünk kell majd a csoporttagoknak meglátni, hogy a cselekedeteik milyen hatással vannak a csoportra, és hogyan változtathatnak rajtuk. A következő gyakorlat során több szó esik majd erről.
Moderátor
A moderátorok kötelességeiről szóló következő beszélgetés során hasznos lehet, ha a moderálást újra az elsődleges moderátor veszi át.
Néhány egyéb kötelezettségről való gondoskodás
Olvasás
Moderátorokként a csoportgyűléseken kívül is van néhány kötelezettségünk. A következő gyakorlat lehetőséget biztosít arra, hogy ezekről a kötelezettségekről beszéljünk.
Moderátorcsere
A csoportotok pásztoraként szolgálni
Olvasás
Most, hogy végigvettük a moderálás módját és néhány egyéb kötelezettségünket is, itt az idő, hogy a nagyszerű moderálás kulcsáról beszélgessünk. A legjobb moderátorok szeretik a csoportjuk tagjait, és törődnek velük. Ahhoz hasonlóan szolgálják a csoportjukat, ahogyan egy pásztor gondoskodik a nyájáról. Krisztus azért használta a pásztorok példázatát, mert a pásztorok a nevük, a tulajdonságaik és a szükségleteik szerint ismerték minden egyes juhukat. A nagyszerű moderátorok megismerik a csoportjuk tagjait, törődnek a sikerességükkel, és segítik őket a részvételben és a sikerek elérésében. Beletelhet néhány hétbe, mire a csoportotok összerázódik; azonban az önellátási csoportokat elvégzők közül a legtöbben arról számolnak be, hogy a csoportjuk milyen közel került egymáshoz, és mennyire törődtek egymással. Moderátorokként segíthetünk olyan környezetet teremteni, amely erre buzdít.
Egymást váltva olvassátok fel az arról szóló következő javaslatokat, hogy miként lehettek a csoportotok pásztorai.
A csoportotok pásztorának lenni
-
Hívjátok fel a csoporttagokat, vagy küldjetek nekik üzenetet. Egyeztethettek velük, és emlékeztethetitek őket az összejövetel napjára, idejére és helyére.
-
Amikor megérkeznek, szívélyesen üdvözöljétek a csoport tagjait, és ismerkedjetek össze velük.
-
Igyekezzetek észrevenni a csoporttagok fejlődését, és mutassátok ki, hogy mennyire örültök az eredményeik láttán.
-
Emlékeztessétek a csoport tagjait, hogy tartsák tiszteletben a bizalmas értesüléseket.
-
Az összejövetelek között bátorítsátok a küszködő csoporttagokat. A cselekvőtársuknak is segítsetek kapcsolatba lépni velük, és támogatni őket.
-
A csoport más tagjaival együtt keressétek fel azokat a csoporttagokat, akik kihagytak egy összejövetelt.
-
Név szerint imádkozzatok a csoport tagjaiért.
-
Imádságosan tekintsétek át a következő csoportgyűlésetekhez kapcsolódó anyagokat.
-
Maradjatok közel a Lélekhez, és cselekedjetek az ötleteiteknek és a sugalmazásnak megfelelően.
Beszélgetés (2 perc)
Hogyan segíthet ezen dolgok megtétele az önellátási csoportunk pásztorának lennünk?
Moderátorcsere
Moderátorcsere
Összegzés
Olvasás
Ez a képzés remélhetőleg segített egy kicsit jobban megértenünk az önellátást, az önellátási csoportok működését, valamint hogy mit tehetünk azért, hogy remek moderátorok legyünk. Egy önellátási csoportban való részvétel egy másfajta, új élmény lehet számunkra és a csoportunk tagjai számára. Beletelhet egy kis időbe, hogy kényelmesen érezzük magunkat egymással és a folyamattal kapcsolatban. Gyakran hivatkozzatok erre a kézikönyvre, nézzétek át a Függelékben található további tudnivalókat – különösképpen az értékeléseket –, valamint látogassatok el az srs.lds.org honlapra további információért és hasznos rövidfilmekért. Idővel – valamint ha az Úrba helyezzük a bizalmunkat – nagyszerű élményben lesz részünk.
Rövidfilm
Self-Reliance Facilitators: Bringing About Change [Önellátási moderátorok: A változás előidézése]. Elérhető az srs.lds.org/videos honlapon. (Nincs meg a rövidfilm? Olvassatok tovább.)
Beszélgetés (3 perc)
Melyek a legfontosabb dolgok, amelyeket ezen a képzésen tanultunk?
Elmélkedés (3 perc)
Önállóan gondold át az ezen a képzésen tanultakat, és fontold meg, hogy minek a megtételét várja el tőled az Úr. Ide írd le a válaszaidat.
A mai élményeimből kiindulva szeretnék:
Ima
Kérj fel valakit a záróimára.