Ifjúsági hitoktatás
2 Korinthusbeliek 8–9


2 Korinthusbeliek 8–9

A szegényekkel való törődés

Kép
Két fiatal férfi az ajtóban állva böjti felajánlást gyűjt egy idős nőtől

Jézus Krisztus őszintén törődik Mennyei Atya minden gyermekével, és arra kér minket, hogy csatlakozzunk Őhozzá a szegényekről és a szükséget látókról való gondoskodásban. Pál arra kérte a korinthoszi szenteket, hogy kövessék a Szabadító példáját azáltal, hogy javaikat áldozzák a szegényekről való törődésre. Ez a lecke segíthet neked Jézus Krisztus példáját követni azáltal, hogy megosztod a szükséget szenvedőkkel azt, amid van.

Egy nagy kihívás

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából egy nagy kihívásról beszélt. Gondolj néhány olyan kihívásra, amelyek illeszkednének az alábbi idézet üres helyére.

Kép
Jeffrey R. Holland elder hivatalos arcképe. A fénykép 2018 januárjában készült

„A világ történelme folyamán a _____ jelentette az emberiség legnagyobb és legelterjedtebb kihívását. Legszembetűnőbb kára általában fizikai jellegű, ám még lesújtóbb lehet az azt kísérő lelki és érzelmi károsodás.”

(Jeffrey R. Holland: „Nem vagyunk-e mindannyian koldusok?” Liahóna, 2014. nov. 40.)

Jézus Krisztus példája

Kép
Jézus Krisztus (a Betesda tavánál) felemel egy takarót, amely alatt egy béna ember fekszik. Krisztus könyörülettel tekint az emberre, és feléje nyújtja a kezét. Mások is összegyűlnek a medencék és Krisztus köré

Pál megosztotta a Szabadító példáját, hogy arra buzdítson minket, hogy őszinte szeretetből fakadóan gondoskodjunk mások szükségleteiről.

Olvasd el a 2 Korinthusbeliek 8:9-et, és figyeld meg Jézus Krisztus rólunk való önzetlen gondoskodásának a példáját.

  • Szerinted mit értett Pál az alatt, amikor azt írta, hogy Jézus szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodhassunk?

Az egyik igazság, amelyet Pál leveléből megismerhetünk, hogy ha felismerjük, mi mindent tett értünk a Szabadító, akkor hajlandóbbak leszünk másoknak adni.

A rászorulókkal való törődés fontosságát sok szentírás, többek között a Mormon könyve is tanítja. Olvasd el Pál alábbi tanításait, valamint a kapcsolódó Mormon könyve-beli szentírásrészeket, és figyeld meg, mit tanítanak ezek a szentírásrészek a másokkal való törődésről. Ha gondolod, össze is kapcsolhatod ezeket a szentírásrészeket.

1. Válaszolj az alábbi kérdésre a tanulmányozási naplódban:

  • Szerinted mit szeretne az Úr, mit tegyünk ma, hogy az e szentírásrészek mindegyikében tanítottak szerint éljünk?

Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, hogyan változtathat meg minket Mennyei Atya és Jézus Krisztus nagylelkűsége.

Kép
Hivatalos arckép Dale G. Renlund elderről a Tizenkét Apostol Kvórumából, 2016. január

„[M]indegyikünk kapott olyan ajándékokat, amelyeket mi nem tudtunk volna biztosítani magunk számára: ajándékokat Mennyei Atyánktól és Szeretett Fiától, ideértve a Jézus Krisztus engesztelő áldozata általi megváltást is. Életet kaptunk ezen a világon; fizikai életet fogunk kapni az eljövendőben, valamint örök szabadítást és felmagasztosulást – ha azt választjuk –, mindezt Mennyei Atyának és Jézus Krisztusnak köszönhetően.

Minden alkalommal, amikor használjuk, a javunkra fordítjuk, vagy akár csak eszünkbe idézzük ezeket az ajándékokat, el kell gondolkodnunk azok áldozatán, nagylelkűségén és könyörületén, akik adják. Az adományozó iránti tisztelet többet idéz elő bennünk a puszta hálánál. Az Ő ajándékukon való eltűnődés át tud és át is kell hogy alakítson minket.”

(Vö. Dale G. Renlund: Eltűnődni Isten jóságán és nagyságán. Liahóna, 2020. máj. 42.)

  • Hogyan alakít át minket az, ha eltűnődünk Mennyei Atya és Jézus Krisztus nagylelkűségén?

A szegényekkel való törődés napjainkban

Russell M. Nelson elnök kettőt emelt ki a sokféle mód közül, ahogyan a Szabadító az Ő visszaállított egyházát arra használja, hogy napjaink szegényeivel törődjön szerte a világon. Olvasd el az alábbi idézetet, vagy nézd meg A második nagy parancsolat című beszédet (a 6:15 és 8:51 közötti részt), amely elérhető a ChurchofJesusChrist.org webhelyen.

Kép
Hivatalos arckép Russell M. Nelson elnökről, amely 2018 januárjában készült

„[A]z Utolsó Napi Szent Szeretetszolgálat több mint kétmilliárd dollárnyi segélyt juttatott el a szükséget szenvedők támogatására világszerte. Ezt a segítséget a címzettek egyházi hovatartozásra, nemzetiségre, fajra, nemi irányultságra, nemre vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül kapják.

Ez nem minden. Megsegítendő az Úr egyházának ínséges helyzetben lévő tagjait, szeretjük és betartjuk a böjt ősi törvényét [lásd Ésaiás 58:3–12]. Éhezünk, hogy segítsük az éhezőket. Havonta egy napot étkezés nélkül töltünk, és ezen élelem árát (illetve annál is többet) a szükséget szenvedőknek adományozzuk.”

(Russell M. Nelson: A második nagy parancsolat. Liahóna, 2019. nov. 97–98.)

2. Válaszolj az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplódban:

  • Mi ragadja meg a figyelmedet Nelson elnök szavaiban?

  • Hogyan magyaráznád el a böjtölést és a böjti felajánlásokat valakinek, aki nem ismeri ezeket?

  • Azonkívül, hogy pénzbeli adományokat adunk az egyháznak, még milyen módokon segíthetünk az Úrnak a rászorulókkal való törődésben? Ki az a személy, aki jó példát mutat neked erre a tantételre?

Mit szeretne Isten, mit tegyél?

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, hogy Istentől kell útmutatást kérnünk a körülöttünk lévők megsegítéséhez.

Kép
Jeffrey R. Holland elder hivatalos arcképe. A fénykép 2018 januárjában készült

„[N]em tudom pontosan, hogy miként kellene eleget tenn[ie mindegyikőtöknek] az azok iránti kötelességeteknek, akik nem mindig akarnak vagy tudnak segíteni önmagukon. Azt azonban tudom, hogy Isten tudja, és Ő segít és vezet majd benneteket a tanítványság könyörületes tetteiben, ha lelkiismeretesen törekedtek és imádkoztok és nyitott szemmel jártok, hogy betartsatok egy olyan parancsolatot, amelyet Ő újra és újra megadott nekünk.”

(Jeffrey R. Holland: „Nem vagyunk-e mindannyian koldusok?” Liahóna, 2014. nov. 41.)

Tervezd meg, hogyan fogsz a ma kapott gondolatok és érzések szerint cselekedni, hogy segíts a körülötted lévőknek. Ha még nem vagy biztos abban, hogy mit szeretne Mennyei Atya, kinek vagy hogyan segíts, imádkozz útmutatásért, és keress lehetőségeket a körülötted lévők szolgálatára, beleértve a saját családod tagjait is. Isten a saját módján és idejében meg fogja válaszolni az imáidat.

Választható: Szeretnél többet tanulni?

Napjainkban hogyan használják a Szabadító egyházának adott adományokat a szegénység enyhítésére?

  • Látogass el a latterdaysaintcharities.org webhelyre, hogy válaszokat találj erre és még sok más kérdésre.

  • Nézd meg az A Child’s First Breath [Egy gyermek első lélegzetvétele] című videófilmet (3:13), amely elérhető a ChurchofJesusChrist.org webhelyen.

  • Nézd meg a Boys’ Home [Fiúotthon] című videófilmet (3:20), amely elérhető a ChurchofJesusChrist.org webhelyen.

  • Nézd meg az A Thousand Days [Ezer nap] című videófilmet (4:32), amely elérhető a ChurchofJesusChrist.org webhelyen.

A pénzbeli adományokon kívül hogyan segíthetek a körülöttem lévőknek?

Bonnie L. Oscarson nővér, a Fiatal Nők korábbi általános elnöke megosztott a sok ötlet közül egyet:

Kép
Bonnie Lee Green Oscarsonnak, a Fiatal Nők általános elnökének a hivatalos arcképe, 2013. Oscarson nővért a 2013. áprilisi általános konferencián támogatták

„Fiatal barátaim, biztosíthatlak benneteket arról, hogy minden egyházi gyűlésen, melyre elmentek, lesz valaki, aki magányos, aki kihívásokkal küszködik és szüksége van egy barátra, vagy aki úgy érzi, hogy nem oda tartozik. Minden gyűléshez vagy tevékenységhez ti is hozzátehettek valami fontosat, és az Úr azt szeretné, ha végignéznétek a társaitokon, és úgy szolgálnátok őket, ahogyan azt Ő tenné.”

(Bonnie L. Oscarson: A szemünk előtt lévő szükségletek. Liahóna, 2017. nov. 26.)

Joseph Smith próféta (1805–1844) így magyarázta:

Kép
Ifj. Joseph Smith próféta mellképe szemből. Joseph a fejét oldalra fordítja, háromnegyedes nézetben ábrázolva, jobb keze csípőn, bal kezében lapokat tart. A képen sötétbarna öltönyt, fehér inget és nyakkendőt visel

„[Egy egyháztagnak] táplálnia kell az éheseket, ruháznia kell a mezíteleneket, gondoskodnia kell az özvegyekről, le kell törölnie az árvák könnyeit, meg kell vigasztalnia a szenvedőket, legyen az ebben az egyházban, vagy másikban, vagy semelyikben, bárhol is találja őket.”

(Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 449.)

Nyomtatás