Ifjúsági hitoktatás
Apostolok cselekedetei 16


Apostolok cselekedetei 16

„[El]hívott minket az Úr, hogy… prédikáljuk az evangyéliomot”

Kép
Péter látomásban megkeresztel egy nemzsidót

A Szabadító búcsúzóul megparancsolta az apostolainak, hogy „tegye[nek] tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében” (Máté 28:19). Pál és társai figyelemre méltó haladást értek el e parancsolat teljesítésében. Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen felismerned a segítséget, amelyet a Szabadító szeretne megadni neked, miközben arra törekszel, hogy megoszd másokkal az Ő evangéliumát.

Az evangélium megosztása másokkal

Talán emlékszel rá, hogy a Szabadító a feltámadása után összehívta az apostolait, és a következő parancsolatot adta nekik: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében” (Máté 28:19).

Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő gondolatokat osztotta meg a Szabadítónak az evangélium prédikálására vonatkozó parancsolatáról. Nézd meg a Misszionáriusi munka: megosztani, ami a szívetekben van című beszéd 2:46 és 3:30 közötti részét, vagy olvasd el az alábbi idézetet.

Kép
Dieter F. Uchtdorf eldernek, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjának 2006-ban készült hivatalos arcképe. Uchtdorf eldert 2008. február 3-án hívták el második tanácsosnak az Első Elnökségben. Ez az arckép 2008-ban vált hivatalossá a 2004-ben készült helyett

„Rengetegszer elgondolkoztam és imádkoztam a Szabadító tanítványainak – nekünk, az Ő gyermekeinek – adott ezen nagyszerű megbízásáról: »Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében« [Máté 28:19].

Sokat küszködtem ezzel a kérdéssel: »Egyháztagokként és Krisztus tanítványaiként mi hogyan teljesíthetnénk a legjobban ezt a nagyszerű megbízást a mindennapjainkban?«

Ma arra kérlek titeket, hogy gondolkozzatok el ezen a kérdésen a szívetekben és az elmétekben.”

(Dieter F. Uchtdorf: Misszionáriusi munka: megosztani, ami a szívetekben van. Liahóna, 2019. máj. 15–16.)

Azon a kérdésen kívül, melynek az átgondolására Uchtdorf elder megkért, gondolkodj el a következő kérdésekre adott válaszaidon. A válaszaidat a tanulmányozási naplódba is feljegyezheted.

  • 1-től 5-ig terjedő skálán mennyire vágysz arra, hogy megoszd másokkal az evangéliumot? Miért így válaszoltál?

  • Milyen akadályokkal szembesülsz az evangélium másokkal való megosztása során?

Pál apostol erőteljes misszionárius volt, aki a prédikálása által sok lelket hozott Jézus Krisztushoz. Ezen a héten néhány olyan eseményről fogsz tanulni, amely Pál második és harmadik misszionáriusi utazása során történt (lásd Apostolok cselekedetei 15:36–41; 16; 17; 18:1–22 és Apostolok cselekedetei 18:23–28; 19; 20; 21:1–15). A következő térkép Pál utazásait szemlélteti ezen utak során:

Kép
Bibliai térkép. Pál apostol misszionáriusi útjai

Miközben e lecke során Pál második missziója során átélt élményeit tanulmányozod, a következő igazságra látsz majd példákat: az Úr elvezethet minket azokhoz, akiket felkészített az Ő evangéliumának a befogadására. Figyelj oda a Lélek késztetéseire, amelyek segíthetnek neked az evangélium másokkal való megosztására irányuló erőfeszítéseidben.

Pál a társaival Macedóniában prédikál

Kép
Az újszövetségi Lídia ábrázolása, aki „bíborárús asszony” volt

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 16:6–15-öt, és figyeld meg, mit tapasztaltak meg Pál és a társai Pál második misszionáriusi utazása elején.

  • Mit tanulhatsz ebből a beszámolóból Mennyei Atyáról, ami segíthet neked az arra irányuló erőfeszítéseidben, hogy megtaláld azokat, akiket az Úr felkészített az Ő evangéliumának a befogadására?

  • Mit láttál, az Úr hogyan készít fel másokat az Ő evangéliumának a befogadására? Hogyan készített – vagy készíthet – fel téged arra, hogy olyan személyeket találj, akik Őt keresik?

Annak a szemléltetéséhez, hogy miként készít fel az Úr embereket az Ő evangéliumának a befogadására és megosztására, nézd meg a Prayer [Ima] című videófilmet (4:12), amely a ChurchofJesusChrist.org webhelyen érhető el.

Pált és Silást bebörtönzik, és folytatják a prédikálást

Kép
Pált és Silást megkorbácsolják és börtönbe vetik – 61-4

Miután Pál és a társai tanították és megkeresztelték Lídiát, Pál kiűzött egy gonosz lelket egy fiatal szolgálólányból (lásd Apostolok cselekedetei 16:16–18). Ezt követően őt és a társát, Silást megverték és bebörtönözték (lásd Apostolok cselekedetei 16:19–24). Ha valakit az evangélium prédikálásáért tömlöcbe vetnek, az érthető oknak tűnhet arra, hogy felhagyjon a prédikálással. Pál és Silás számára azonban ez lehetőséget teremtett arra, hogy segítsenek másoknak Krisztushoz jönni.

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 16:25–36-ot, hogy megtudd, miként változtatta az Úr Pál és Silás bebörtönzését az evangélium prédikálásának a lehetőségévé.

  • Milyen krisztusi tulajdonságokat példázott Pál és Silás ebben a beszámolóban?

  • Hogyan tették lehetővé számukra ezek a tulajdonságok az evangélium eredményesebb megosztását?

  • Mit tanultál ebből a beszámolóból, ami segíthet neked az arra irányuló erőfeszítéseidben, hogy megtaláld azokat, akiket az Úr felkészített az Ő evangéliumának a befogadására?

A tanultak alkalmazása

Keresd Mennyei Atya sugalmazását a Szentlelken keresztül, hogy eldöntsd, mit tehetsz Jézus Krisztus evangéliumának a másokkal való megosztásáért. Válassz ki egyet az alábbi felhívások közül, amelyről úgy érzed, hogy a leghasznosabb lenne számodra:

  • Mindennap imádkozz azért, hogy az Úr elvezessen téged valakihez, akit felkészített az evangélium befogadására.

  • Fel is írhatod két olyan barát vagy iskolai osztálytárs nevét, akik fogékonyak lehetnek Jézus Krisztus evangéliumának a meghallgatására. Ezután kérd Mennyei Atyát, hogy segítsen megtudnod, miként lehetsz eszköz az Ő kezében, hogy a Szabadítóhoz vezesd őket.

  • Szüleid és vezetőid megfelelő jóváhagyásával néhány órán keresztül dolgozz együtt két misszionáriussal. Egy későbbi időpontban oszd meg az osztállyal az élményedet.

  • Találj ki saját ötletet arra, hogy miként oszthatnád meg az evangéliumot másokkal.

1. Válaszolj az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplódban:

  • Melyik felhívást választottad? Ha saját ötletet találtál ki, hogy döntöttél, mit fogsz tenni?

  • Szerinted mi nehezítheti meg számodra, hogy végigvidd azt, ami mellett elkötelezted magad?

  • Mit tanultál ma, ami segíthet neked bízni abban, hogy bármilyen eléd kerülő akadályt le tudsz győzni?

Választható: Szeretnél többet tanulni?

Hogyan segíthet nekem a közösségi média az evangélium megosztásában?

A To Sweep the Earth as with a Flood [Mint árral söpörni le a földet] című videófilmben (2:56) David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából arról beszél, hogyan használhatjuk a közösségi médiát az evangélium terjesztésére. Ez a film a ChurchofJesusChrist.org webhelyen érhető el.

Mi van akkor, ha az emberek most elutasítják az arra vonatkozó meghívásomat, hogy többet tudjanak meg?

Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította:

Kép
Dieter F. Uchtdorf eldernek, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjának 2006-ban készült hivatalos arcképe. Uchtdorf eldert 2008. február 3-án hívták el második tanácsosnak az Első Elnökségben. Ez az arckép 2008-ban vált hivatalossá a 2004-ben készült helyett

„Istennek nincs szüksége arra, hogy ti »eladjátok« Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát vagy egyházát. Csupán annyit vár el tőletek, hogy ne rejtsétek azt véka alá. Amikor pedig az emberek úgy döntenek, hogy az egyház nem nekik való, akkor az az ő döntésük. Ez nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottatok. Ti továbbra is szeretettel fordultok feléjük. Ám azt sem zárja ki, hogy újra meghívjátok őket. A hétköznapi társas érintkezéseink és a szeretetteljes, bátor tanítványság közötti különbség… a meghívás!”

(Dieter F. Uchtdorf: A te nagy kalandod. Liahóna, 2019. nov. 88.)

Neil L. Andersen elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt mondta:

Kép
Hivatalos arckép Neil L. Andersen elderről a Tizenkét Apostol Kvórumából, 2010. augusztus

„Még ha erős is a vágyatok az evangélium megosztására, előfordulhat, hogy nem vagytok igazán elégedettek a korábbi erőfeszítéseitek sikerével. Talán azt érzitek, amit az egyik barátom így fogalmazott meg: »Beszéltem a rokonainknak és a barátainknak az egyházról, de kevesen mutattak bármiféle érdeklődést, és minden egyes visszautasítással egyre vonakodóbbá váltam. Tudom, hogy többet kellene tennem, de elakadtam, és csupán hatalmas bűntudatot érzek.« […]

Azt javaslom, hogy hagyjatok fel a bűntudat érzésével bármely olyan hiányosság miatt, amely szerintetek jellemez benneteket az evangélium megosztása terén. Inkább imádkozzatok – ahogy Alma tanította – a lehetőségekért, hogy »Isten tanújaként állhassatok mindig és mindenben, és minden helyen, …hogy Isten megválthasson másokat is, és az első feltámadás részesei közé számláltassanak, hogy örök életük lehessen« [Móziás 18:9]. Ez sokkal erősebb hajtóerő a bűntudatnál.”

(Neil L. Andersen: Isten tanúja. Liahóna, 2016. nov. 36–37.)

Hogyan találok tanítandó embereket?

Dallin H. Oaks elnök az Első Elnökségből ezt tanította:

Kép
Hivatalos arckép Dallin H. Oaks elnökről, mely 2018 márciusában készült

„Imádkoznunk kell az Úr segítségéért és útmutatásáért, hogy eszközök lehessünk az Ő kezében valaki olyan számára, aki most készen áll – akin Ő szeretné, hogy ma segítsünk. Ezután pedig oda kell figyelnünk, hogy meghalljuk és megszívleljük az Ő Lelkének késztetéseit azzal kapcsolatosan, hogy miként cselekedjünk.

Ezek a késztetések jönni fognak. Számtalan személyes bizonyságból tudjuk, hogy az Ő saját módján és saját idejében az Úr embereket készít fel arra, hogy elfogadják az evangéliumát. Az ilyen emberek keresnek valamit, és amikor arra törekszünk, hogy felismerjük, kik is ők, az Úr válaszolni fog az imáikra azáltal, hogy válaszol a mieinkre. Sugalmazást és irányítást ad azoknak, akik vágynak rá és őszintén törekszenek az útmutatásra azzal kapcsolatosan, hogy milyen módon, hol, mikor és kivel osszák meg az evangéliumot.”

(Vö. Dallin H. Oaks: Az evangélium megosztása. Liahóna, 2001. nov. 8.)

Nyomtatás