Ifjúsági hitoktatás
Apostolok cselekedetei 4–5


Apostolok cselekedetei 4–5

Istennek engedelmeskedni, mintsem az embereknek

Kép
Egy pap kikérdezi Pétert

Pétert és Jánost elfogták és bebörtönözték, amiért Jézus Krisztus nevében gyógyítottak és bizonyságot tettek. Később elengedték és arra utasították őket, hogy ne beszéljenek és ne tanítsanak az Ő nevében. Péter és János azonban továbbra is bizonyságot tett Jézus Krisztusról, ezért ismét letartóztatták és bebörtönözték őket. Egy angyal kiszabadította őket a börtönből, és azt mondta nekik, hogy térjenek vissza, és folytassák a Krisztusról való prédikálást, amit meg is tettek. A zsidó vezetők ismét elfogatták és megverették őket. A vezetők megparancsolták nekik, hogy hagyjanak fel a Krisztusról való prédikálással, Péter és János azonban azt felelte, hogy inkább Istennek kell engedelmeskedniük, mintsem az embereknek. Péter és János örvendeztek, hogy üldöztetést szenvedhettek el Jézus Krisztusért. A mai tanulmányozásod során gondold át, hogyan növelhetnéd az arra való vágyadat, hogy inkább Istennek engedelmeskedj, mintsem bárki másnak.

Kiállni azért, ami a helyes

  • Milyen helyzetekben jelenthet mások nyomása miatt kihívást számodra vagy mások számára az, hogy engedelmeskedjetek Istennek?

  • Mi nehezíti meg ezeket a helyzeteket?

Thomas S. Monson elnök (1927–2018) ezt mondta:

Kép
Hivatalos arckép Thomas S. Monson elnökről 2008-ból

„Mindennapi életünk során szinte elkerülhetetlen, hogy hitünk próbára ne tétessen. Néha talán azon kapjuk magunkat, hogy mások körében állunk, és mégis kisebbségben vagyunk, sőt, talán egyedül maradunk azt illetően, hogy mi elfogadható, és mi nem. Rendelkezünk-e vajon az erkölcsi bátorsággal, hogy szilárdan kiálljunk hitelveinkért, még akkor is, ha ehhez egyedül kell állanunk?”

(Thomas S. Monson elnök: Bátran állj magad! Liahóna, 2011. nov. 60.)

Válaszolj az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplódban:

  • Hogyan értékelnéd az arra való hajlandóságodat, hogy Istennek engedelmeskedj ahelyett, hogy mások nyomásának engednél?

  • Melyek azok a jövőbeli helyzetek, amelyekben inkább úgy kellene döntened, hogy Istennek engedelmeskedsz, nem pedig másoknak?

E lecke tanulmányozása során keress olyan igazságokat és példákat, amelyek segíthetnek nagyobb vágyat érezned arra, hogy inkább Istennek engedelmeskedj, mintsem bárki másnak.

Pétert és Jánost elfogták, mert Jézus Krisztus nevében prédikáltak és gyógyítottak

Péter és János olyan helyzetekkel szembesült, amelyekben választaniuk kellett az Istennek való engedelmesség és a mások nyomásának való engedés között. Miután meggyógyítottak egy sánta embert a templomnál, és Jézus Krisztus nevében prédikáltak, Pétert és Jánost elfogták, bebörtönözték és kikérdezték a zsidó vezetők (lásd Apostolok cselekedetei 3:1–11; 4:1–7).

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 4:8–21-et, és figyeld meg, hogyan reagált Péter és János ebben a helyzetben. Megjelölheted ezekben a versekben azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyekről úgy érzed, hogy jelentőségteljesek, vagy amelyek arra ösztönöznek, hogy mindenek felett az Istennek való engedelmességet válaszd. Megnézheted a ChurchofJesusChrist.org weboldalon elérhető, Peter and John Are Judged [Péter és János megítéltetik] című rövidfilmet (2:51), miközben követed a szentírásodban.

  • E versek mely szavai vagy kifejezései ragadták meg a figyelmedet? Miért?

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 5:12–32-t, és folytasd a beszámoló tanulmányozását. Érdemes lehet megjelölnöd minden olyan tant, tantételt vagy kifejezést, amely jelentőségteljesnek tűnik számodra. Vagy megnézheted a Peter and John Continue Preaching the Gospel [Péter és János folytatják az evangélium prédikálását] című rövidfilm 3 perc 51 másodpercét.

  • Mit találtál?

  • Milyen igazságokat tanultál ebből a beszámolóból?

Az egyik igazság, amelyet ebből a történetből megismerhetünk, hogy ha ahelyett, hogy másoktól félünk, úgy döntünk, hogy engedelmeskedünk Istennek, akkor Ő velünk lesz.

Gondolj az óra elején megfogalmazott olyan helyzetekre, amelyekben mások nyomása miatt nehéz lehet engedelmeskedni Istennek.

1. Válaszolj az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplódban:

  • Milyen áldásokat nyerhetünk el azáltal, ha engedelmeskedünk Istennek ahelyett, hogy félnénk másoktól?

  • Mit tudsz Istenről, ami önbizalmat ad neked, hogy kövesd Őt – még akkor is, ha mások próbálnak rávenni, hogy ne tedd?

  • Mikor fordult elő veled vagy másokkal, hogy megláttátok, hogy bölcs dolog Istennek engedelmeskedni ahelyett, hogy másoktól félnétek? (A Szabadító életéből is megnevezhetsz példákat.)

Egy mai példa

Thierry K. Mutombo elder a Hetvenektől megosztott egy példát egy családról, akik úgy döntöttek, hogy inkább Istennek engedelmeskednek, mintsem az embereknek. Meghallgathatod ezt a történetet, ha megnézed a Szabadok lesztek című beszéd 6:43 és 8:51 közötti részét a ChurchofJesusChrist.org weboldalon.

  • Mi volt rád a legnagyobb hatással azzal kapcsolatban, ahogyan ez a család a kihívásaira reagált?

  • Szerinted miért volt olyan fontos ebben a helyzetben a család Jézus Krisztusba vetett hite?

Pétert és Jánost szabadon engedik

A zsidó vezetők megbeszélték, mit tegyenek Péterrel és Jánossal. Egy nagyra becsült zsidó vezető – egy bizonyos Gamáliel – arra buzdította őket, hogy engedjék szabadon Pétert és Jánost, mert felismerte, hogy ha Péter és János valóban Isten munkáját végzik, akkor a zsidó vezetők nem állíthatják meg azt (lásd Apostolok cselekedetei 5:29–39).

Olvasd el az Apostolok cselekedetei 5:40–42-t, és jelöld meg azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyek leírják, mit érzett Péter és János az átélt élmény után.

2. Válaszolj az alábbi kérdésre a tanulmányozási naplódban:

  • Mit tanultál ma, ami arra ösztönöz téged, hogy inkább Mennyei Atyának engedelmeskedj, mintsem az embereknek?

Választható: Szeretnél többet tanulni?

Mi van akkor, ha nem tudok beilleszkedni, mert úgy döntök, hogy engedelmeskedem Mennyei Atyának?

Richard G. Scott elder (1928–2015) a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította:

Kép
Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumból

„Időnként talán magányosnak és félreértettnek érzitek magatokat – ez velem is előfordult már –, mert nem illetek a tömegbe. Legyetek hálásak azért, hogy az igazlelkű életetek úgy formál benneteket, hogy ne illjetek oda, ahová nem tartoztok. Ez a személyes próbatételek és növekedés ideiglenes időszaka. Idővel majd igaz barátok és nagyobb boldogság váltja fel.”

(Richard G. Scott: Az erényesség hatalma. Liahóna, 1999. jan. 81.)

Hogyan védjem meg a hitelveimet?

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette:

Kép
Jeffrey R. Holland elder

„Legyetek erősek! Akkor is éljetek hithűen az evangélium szerint, amikor mások körülöttetek egyáltalán nem az evangélium szerint élnek! Védjétek meg hitelveiteket udvariasan és szeretettel, de védjétek meg őket!”

(Jeffrey R. Holland: A tanítványság ára és áldásai. Liahóna, 2014. máj. 9.)

Hogyan mutatta meg a Szabadító, hogy az emberek helyett Mennyei Atyának engedelmeskedik?

Az alábbi bibliai rövidfilmek a Szabadító azon vágyát szemléltetik, hogy inkább Istent szolgálja, mintsem az emberek elképzeléseit kövesse.

Nézd meg a Jézus bűnöket bocsát meg, és meggyógyítja a sántát(2:57) című rövidfilmet, amelyből megtudhatod, miként mutatta meg a Szabadító az Ő hatalmát és hajlandóságát arra, hogy megbocsássa a bűnt, amikor mások megkérdőjelezték azt.

Nézd meg a Jesus Heals A Lame Man on the Sabbath [Jézus a sabbat napján meggyógyít egy nyomorék férfit] című rövidfilmet (2:23), amelyből megtudhatod, miként gyógyított meg a Szabadító egy embert annak ellenére, hogy zsidó vezetők szerint helytelen volt így tenni sabbatkor.

Nézd meg a Go and Sin No More [„Eredj el és többé ne vétkezzél!”] című rövidfilmet (3:21), hogy megtudd, a Szabadító miként nem kárhoztatott másokat még akkor sem, amikor mások erre próbálták rávenni.

Nyomtatás