Ifjúsági hitoktatás
Zsidók 7–10


Zsidók 7–10

„Örök váltságot szerezve”

Kép
Egy áldozatot bemutató ószövetségi pap képéből, valamint a kereszten lévő Jézus Krisztus képéből készült összeállítás

Volt már olyan alkalom, amikor szükséged volt a Jézus Krisztusba vetett hited megerősítésére? Amikor úgy érezted, hogy további segítségre van szükséged ahhoz, hogy a szövetség ösvényén maradj? A zsidó szentek megerősítést kerestek a Jézus Krisztusba vetett hitükkel és az Ő szabadító hatalmával kapcsolatban. Pál írt nekik, hogy felajánlja ezt a megerősítést. Emlékeztette őket arra, hogy Mózes törvénye maga is Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére mutat a szabadítás valódi forrásaként. Ennek a leckének az a célja, hogy segítsen megerősíteni a Jézus Krisztusba mint Szabadítódba és Megváltódba vetett hitedet azáltal, hogy segít megérteni a Mózes törvényében található ősi jelképeket.

„Minden dolog [Jézus Krisztusról] tesz bizonyságot” (Mózes 6:63)

Keress a közelben egy olyan tárgyat, amely Jézus Krisztusra emlékeztet, vagy felhasználható arra, hogy bizonyságot tegyél Őróla. Gondold át, hogy mi az, ami ezzel a tárggyal kapcsolatban Jézus Krisztusra emlékeztet (vagy ami Őt jelképezi).

Ezt a tárgyat felhasználva egészítsd ki az alábbi kijelentést:

Jézus Krisztusra emlékeztet engem, mert .”

  • Hogyan segíthetnek neked az ehhez hasonló jelképek és hasonlatok elmélyíteni a Jézus Krisztusról és az arról való tudásodat, hogy mit tett Ő érted?

A szentírások feljegyzik, hogy minden, amit Isten adott, bizonyságot tesz Jézus Krisztusról (lásd például 2 Nefi 11:4; Mózes 6:63).

  • Hogyan segíthet neked, ha ezt észben tartod?

Mózes törvényének a cselekedetei és szertartásai azt a célt szolgálták, hogy olyan „minták” vagy „árnyékképek” legyenek, amelyek Jézus Krisztusra és az Ő engesztelő áldozatára irányítják az izráeliták figyelmét (lásd 2 Nefi 11:4; Jákób 4:4–5; Móziás 3:15). A zsidókhoz írt levelében Pál beszélt Mózes törvényének és az ősi szent hajléknak a jelképrendszeréről, emlékeztetve a szenteket arra, hogy szükségük van Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére. Segíteni akart a zsidó szenteknek, hogy a Mózes törvénye követéséhez való visszatérés helyett inkább maradjanak hűek Jézus Krisztushoz – és tanításai nekünk is segíthetnek, miközben igyekszünk hűek maradni napjainkban a Szabadítóhoz. Ebben a leckében lehetőséged lesz jobban megérteni, hogyan irányítják a figyelmünket Jézus Krisztusra a szentírásokban található jelképek, és miként tanúskodnak Őróla.

Melkisédek rendje szerinti papok

Pál zsidókhoz írt levelében a főpap és az ősi izráeliták más papjai Jézus Krisztust jelképezik.

Kép
Egy főpapi öltözetet viselő férfi a zsidó szent hajlék makettje előtt

A papok egyik szerepe az volt, hogy közbenjáróként cselekedjenek, jelképesen az emberek és Isten között állva. E szerep betöltéséhez napi állatáldozatokat ajánlottak fel az izráeliták bűneiért és vétkeiért (lásd 3 Mózes 1; Zsidók 10:11). Ezt a szent hajlékban végezték.

Olvasd el a Zsidók 7:22–28-at, és keresd meg a Zsidók 7:25–26 Joseph Smith-féle fordítását (a Tanulmányi segédleteknél). Figyeld meg, hogyan segítenek nekünk e főpapok cselekedetei megérteni, hogy Jézus Krisztus saját életét ajánlotta fel áldozatként a bűneinkért. Tanulmányozás közben gondold át a következő meghatározásokat:

  • A Zsidók 7:22-ben található „kezes” szó olyan személyre utal, aki felelősséget vállal egy másik személy pénzügyi adósságáért.

  • A „jobb szövetség” a Krisztus által megalapított felsőbb evangéliumi szövetségre utal.

  • A Zsidók 7:24-ben található „ennek” szó Jézus Krisztusra utal.

  • A Zsidók 7:25-ben található „mindenképpen” szó azt jelenti, hogy „teljességgel” és „örökkévalóan”.

1. Válaszolj az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplódban:

  • E versek mely szavai vagy kifejezései voltak a legjelentőségteljesebbek számodra? Miért?

  • Mi tanít ezekben a versekben arról, hogy Jézus Krisztus saját életét ajánlotta fel áldozatként a bűneinkért?

  • Mit tudsz Jézus Krisztusról, vagy milyen élményekben volt részed Ővele kapcsolatban, ami bizalmat ad neked azzal kapcsolatban, hogy Ő meg tud szabadítani téged?

Az ősi szent hajlék jelképrendszere

Kép
Kép az izráelita szent hajlékról a vadonban. A szent hajlék felülnézetből látszik, a belseje és külseje egyaránt
Kép
A mózesi szent hajlék alaprajza

Évente egyszer, az engesztelés napján (lásd 3 Mózes 16) a főpap különleges állatáldozatokat mutatott be, mielőtt belépett volna a szent hajlék azon részébe, mely legszentebb helyként (vagyis a szentek szentjeként) volt ismeretes. A szent hajléknak ez a része a celesztiális királyságot, vagyis Isten jelenlétét jelképezte. Ezeknek az áldozatoknak és a főpap cselekedeteinek az volt a céljuk, hogy jelképezzék, miként fog Jézus, a nagy főpap olyan áldozatot hozni, amely előkészíti az utat az emberek számára ahhoz, hogy Isten színe elé lépjenek (lásd Zsidók 9:1–15).

Ha lehetséges, nézd meg a The Tabernacle [A szent hajlék] című ismeretterjesztő rajzfilmet (7:18), hogy jobban megértsd ezt a jelképrendszert. Ez a videófilm a ChurchofJesusChrist.org oldalon érhető el.

Kép
Egy áldozatot bemutató ószövetségi pap képéből, valamint a kereszten lévő Jézus Krisztus képéből készült összeállítás

Keresd meg a válaszokat a következő kérdésekre, miközben a Zsidók 9:11–15, 24, 28-at vagy a Zsidók 10:4, 10–17-et olvasod.

  • Mit tudtál meg ezekből a versekből a Szabadítóról és az Ő engeszteléséről?

  • E versek alapján milyen áldásokban részesülhetünk Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően?

2. Válaszolj az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplódban:

  • Mit tanítanak neked a Szabadító megígért áldásai arról, hogy mit szán Ő neked?

  • Hogyan mutathatod ki a háládat mindazért, amit Jézus Krisztus érted tett?

Gondold át, hogyan segített neked az összehasonlítások és jelképek tanulmányozása ebben a leckében jobban megérteni Jézus Krisztust és az Ő engesztelését.

  • Napjainkban milyen jelképek irányítják rá a figyelmünket Jézus Krisztusra?

Gondold át, milyen hatással lehet a Jézus Krisztussal való kapcsolatodra az, ha gyakrabban keresel Őrá utaló jelképeket. Kérd Mennyei Atya segítségét a Szentlelken keresztül, hogy felismerd, miként teheted ezt meg gyakrabban a személyes szentírás-tanulmányozásod során. Cselekedj a kapott késztetések szerint.

Választható: Szeretnél többet tanulni? 

Mi volt az engesztelés napja?

Évente egy alkalommal, a zsidó szent napon, melyet az engesztelés napjának (más néven jom kippurnak) neveznek, a főpap engedélyt kapott, hogy belépjen a legszentebb helyre (más néven a szentek szentjébe) a szent hajlékban avagy szent sátorban, illetve később a jeruzsálemi templomban. A szent hely előtti részen található áldozati oltárnál a főpap egy tulkot és egy kecskebakot áldozott fel. Ezután az állatok vérét a legszentebb hely meghatározott részeire hintette, hogy Krisztus engesztelését jelképezze a pap és a nép bűneiért. A főpap ezután jelképesen átvitte a nép bűneit egy másik kecskebakra (más néven a bűnbakra), amelyet azután a pusztába űztek, jelezvén ezzel a nép bűneinek az eltávolítását. Két kost is feláldozott égő áldozatként magáért és a népért. (Lásd 3 Mózes 16:22.)

Zsidók 8:6; 9:15. Mit jelent az, hogy Jézus „a közbenjáró”?

Nézd meg A Közbenjáró című rövidfilmet (10:47), hogy jobban megértsd a Szabadító e fontos megnevezését.

Nyomtatás