1 Amely évben meghalt Uzziás király, az Urat is láttam, trónon ülve, magasan és felemelve, és uszálya betöltötte a templomot.

2 Felette álltak a szeráfok; mindegyiknek hat szárnya volt; kettővel arcát takarta el, kettővel lábát takarta be, és kettővel repült.

3 És kiáltott egyik a másiknak, mondván: Szent, szent, szent a Seregek Ura; az egész föld tele van dicsőségével.

4 És az ajtófélfák elmozdultak annak hangjára, aki kiáltott, és a ház megtelt füsttel.

5 Akkor azt mondtam: Jaj nekem! Mert végem van, mivel tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom; mert szemeim látták a Királyt, a Seregek Urát.

6 Akkor hozzám repült az egyik szeráf, eleven szénnel a kezében, amelyet fogóval vett le az oltárról;

7 És a számra fektette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat; és el van véve a gonoszságod, és meg van tisztítva a bűnöd.

8 Az Úr szavát is hallottam, kérdezvén: Kit küldjek, és ki megy el nekünk? Akkor azt mondtam: Itt vagyok, engem küldj.

9 És ezt mondta: Menj és mondd meg ennek a népnek: valóban halljatok – de ők nem értettek; és valóban lássatok – de ők nem észleltek.

10 Tedd kövérré e nép szívét, és tedd nehézzé füleit, és csukd be szemeit, különben látnak a szemeikkel, és hallanak a füleikkel, és értenek a szívükkel, és bűnbánatot tartanak és meggyógyulnak.

11 Akkor azt kérdeztem: Uram, meddig? És ezt mondta: Amíg elhagyatottak nem lesznek a városok, lakosok nélkül, és a házak ember nélkül, és teljesen elhagyatott nem lesz ez a föld;

12 És az Úr eltávolította az embert, messzire, mert nagy elhagyatottság lesz szerte ezen a földön.

13 De mégis lesz egy tized, és ők visszatérnek, és felemésztik őket, mint a hársfát, és mint egy tölgyet, melynek bennük van a lételeme, amikor leveleket hajtanak; így a szent mag lesz annak lételeme.