Taníts meg repülni: Érzelmi önellátás elérése az Úr módján
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában él.
Valerie Durrant kaliforniai, és a férjével, Ryannel négy éve házasok. Nemrég kisfiuk született. Szeret jógázni, festeni, olvasni és kirándulni a hegyekbe.
Mennyei Atyára és Jézus Krisztusra kell támaszkodnunk, és hozzá kell tennünk a saját erőfeszítésünket is, ha az a célunk, hogy érzelmileg önellátóvá váljunk.
Illusztráció: Getty Images
Amikor egy repülni tanuló fiókára gondolunk, gyakran csak az utolsó, hősies mozzanatot képzeljük magunk elé: a madárka kibukfencezik a fészekből, kiterjeszti a szárnyait, és felszáll az égbe. Ezt a végső sikert azonban valószínűleg számos kudarc előzte meg, melyek végeztével a madár nem felfelé szárnyalt az égbe, hanem lepottyant a földre.
A repülni tanuló madárhoz hasonlóan velünk is előfordulhat, hogy újra és újra esés lesz az osztályrészünk, amikor egyedül indulunk neki, hogy érzelmi önellátásra tegyünk szert. Ha azonban az Úrhoz fordulunk segítségért, és mi is megtesszük a részünket, akkor megtanulhatjuk, hogyan legyünk ellenállóak akkor is, amikor az élet nem egészen a tervek szerint alakul, és amikor a megpróbáltatásainkat már nem bírjuk egyedül elviselni.
Megtanulni repülni
Ha megtanulni repülni ilyen fájdalmas folyamat, akkor miért akarná egyáltalán a madár valaha is elhagyni a fészkét? Az anyja miatt. A fióka életének első időszakában az anyamadár közvetlenül a fészekbe hozza nekik az élelmet. Idővel aztán elkezdi a fészken kívül hagyni az élelmet, hogy a kis csőrikének muszáj legyen kimozdulnia a kényelmi zónájából, ha enni akar.
Ugyanebben a folyamatban van részünk nekünk is, amikor azt tanuljuk, hogyan váljunk érzelmileg önellátóvá – de azt még nem várják tőlünk, hogy képesek legyünk teljesen önállóan repülni.
Ahogy a madármama is engedi, hogy a kicsinyei kizuhanjanak a fészekből, Mennyei Atya is engedi, hogy olyan próbatételekben és élményekben legyen részünk, amelyek fájdalmasak, bosszantóak és csüggesztőek lehetnek. Az Ő szabadításterve úgy lett elkészítve, hogy segítsen nekünk hasonlóvá válni Őhozzá, ezért tehát minden kihívás, amellyel szembesülünk, tanulási és növekedési lehetőséget jelenthet. Az anyamadárhoz hasonlóan Mennyei Atya továbbra is biztosítja számunkra a megnyugvást és az iránymutatást, mert csak az Ő segítségével tehetünk szert érzelmi és mentális egészségre, és őrizhetjük is meg azt.
Saját szárnycsapásaink
Habár Mennyei Atya a társunk ebben, nem várhatjuk el, hogy mindent megcsináljon helyettünk. Azt szeretné, hogy az érzelmi önellátáshoz vezető ösvényen vegyük igénybe az Őáltala adott önrendelkezésünket és egyéb forrásokat.
Amikor például szívfájdalmat, haragot vagy veszteséget élünk át, Ő azt szeretné, ha tanácskoznánk Vele; azonban ne elégedjünk meg ennyivel – meg kell tennünk, ami csak tőlünk telik, hogy a Tőle kapott késztetések szerint cselekedjünk; hogy betartsuk a parancsolatokat; hogy békességet, megnyugvást és válaszokat keresve elmenjünk a templomba; hogy figyelembe vegyük a prófétai tanácsot; és hogy bízzunk a számunkra készített tervében.
Mennyei Atya számos eszközt adott nekünk az érzelmi önellátás eléréséhez, de ha már mindent megtettünk, és még mindig úgy érezzük, hogy elakadtunk, vagy hogy továbbra is küszködünk a mentális egészségünk terén, akkor további források igénybevétele válhat szükségessé. Kétségtelenül lehetnek olyan időszakok, amikor mentálhigiénés szakemberhez kell fordulni, vagy javaslatot kell kérni a püspöktől arra vonatkozóan, hogy milyen további tanácsadás segíthet a továbbhaladásban.
Ne feledjétek azonban, hogy ha minden egyes alkalommal másoktól kérünk tanácsot, amikor csak akadály kerül az utunkba, azzal az önálló tanulás és fejlődés felbecsülhetetlen lehetőségeit vesztegethetjük el. Még egyszer: bele kell fektetnünk a kellő saját erőfeszítést ahhoz, hogy előre tudjunk haladni.
Az Úr mintáját követve
A Tan és szövetségek 9. szakaszában Oliver Cowdery feddést kap, amiért úgy próbálta lefordítani a Mormon könyve egyes lemezeit, hogy „nem gondol[t] bele, csak kért[e Istent]” (7. vers). Majd pedig azt az intést kapja, hogy „tanulmányoz[za] az elmé[jé]ben”, vonja le a saját következtetését, végül „kérdez[ze] meg Istent, hogy helyes-e” (8. vers).
Amikor ezt a mintát követjük, Mennyei Atya nem magunkra hagy minket, hogy teljes mértékben csak a saját képességeinkre és gondolatainkra hagyatkozzunk, miközben a mentális egészségünkkel törődünk – inkább alkalmat ad nekünk arra, hogy megtanuljuk, miként használjuk az önrendelkezésünket. Végső soron az fog nekünk leginkább segíteni hasonlóvá válni Őhozzá, ha az Ő segítségével keresünk válaszokat a kérdéseinkre, és találunk megoldásokat a gondjainkra. Ezt észben tartva megkérhetjük Őt, hogy mutassa meg, miként válhatunk érzelmileg kiegyensúlyozottabbá, ahelyett, hogy egyszerűen arra kérnénk Őt, hogy tegyen minket jobbá.
Ha ily módon minden alkalommal, amikor csak a mentális jóllétünk próbára tétetik, újra és újra gyakoroljuk az önrendelkezésünket, lassacskán egyre jobbá és magabiztosabbá válunk. Habár egyelőre még nem kell megtanulnunk repülni, biztosra vehetjük, hogy Ő mindvégig ott van velünk, és örvendezik afelett, hogy segít nekünk apránként jobbá válni. Mindennap új lehetőség nyílik az egyre újabb magaslatok meghódítására – felkészítve minket arra a napra, amikor önállóan tudunk majd repülni.