Nyomtatásban nem jelenik meg
A szolgálat öltései
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Alabama államban él.
Ez az idős anya és lánya az egyházközségi nővérekkel együtt megáldja azon családok életét, akik elveszítettek egy csecsemőt.
Henry B. Eyring elnök, második tanácsos az Első Elnökségben, azt tanította az egyik általános konferencián, hogy „Isten minden [gyermeke], aki hallja most a hangomat, elhívást kapott az Úr Jézus Krisztustól. […]
Isten szövetséges leányai és fiai… mind részesülnek egy fontos és örömteli elhívásban, mégpedig abban, hogy Őérte szolgáljanak másokat.”1 Ez az elhívás mindenkire igaz, aki megtartja a szövetségeit, legyen 8 vagy 108 éves.
A kilencvenkilenc éves Louise Allred az élete zömét mások szolgálatával töltötte, nemrégiben pedig a szolgálat egy új módját sajátította el a lányától, Mary Helentől.
Három évvel ezelőtt Mary Helen nem keresett semmi konkrétat, amikor bejelentkezett a JustServe.org oldalra. Az oldalt böngészve látta, hogy egy nonprofit csoportnak önkéntesekre van szüksége, és azzal foglalkoznak, hogy a nekik adományozott esküvői ruhákból halotti ruhákat készítenek olyan újszülöttek számára, akik soha nem hagyják el a kórházat.
Fénykép a szerző jóvoltából
Azzal a meggyőződéssel a szívében, hogy egy olyan dolgot talált, amelyet szívesen csinálna, Mary Helen és a helyi Segítőegylete felvette a kapcsolatot a szervezet igazgatójával. Terveztek egy tevékenységet az egyházközség nővérei számára, ahol 10-12 esküvői ruhát bontottak szét a szolgálati projekt alkalmával. Mary Helen hazavitte a darabokat, és babaruhákat varrt belőlük.
Mary Helen mindegyik ruha megvarrásakor imádkozott minden egyes szülőért és családért, akik majd használják a ruhát, amelyet ő varrt. Ez mély megelégedéssel töltötte el lelkileg, közelebb hozva őt a Szabadítóhoz azáltal, hogy követte azon intését, miszerint szeressük egymást (lásd János 13:34–35; lásd még 1 János 4:11). Mary Helen nagyon hamar rájött, hogy egy egyszeri tevékenység nem lesz elég számára. Rájött, hogy a JustServe.org oldal számos projektben lesz majd a társa.
Fénykép a szerző jóvoltából
Mary Helen édesanyja, Louise is elkezdett besegíteni. Öltésről öltésre szétbontogatja az esküvői ruhákat. Ezután mindent kimosnak, kiszabnak, összeválogatnak és összevarrnak a babaruhák elkészítéséhez, majd kézzel felvarrják a díszítéseket. Az egyes babaruhák elkészítése nagyjából két órát vesz igénybe.
Ez az édesanya és a lánya évente több mint 100 babaruhát varr az elhunyt kisbabák részére. A kórházak egész Alabama államban szívesen fogadják ezeket az adományokat.
Mary Helen azt mondja, hogy az édesanyjával együtt élvezik ezt az időt, amikor együtt szolgálják Mennyei Atyánk kisgyermekeit és a családjukat, ha az idejük engedi. Russell M. Nelson elnök ezt tanította: [A] mi legnagyobb örömünk abból fakad, ha segítjük a fivéreinket és nővéreinket, bárhol éljünk is ebben a csodálatos világban. Segítséget nyújtani másoknak – tudatos erőfeszítést tenni azért, hogy annyira vagy még jobban törődjünk másokkal, mint amennyire magunkkal törődünk –, ez a mi örömünk. Hozzáteszem, különösen akkor, amikor nem kényelmes, és amikor emiatt a kényelmi körünkön kívülre kerülünk. Ama második nagy parancsolat szerint élni jelenti a kulcsot ahhoz, hogy Jézus Krisztus igaz tanítványává váljunk.2
A szolgálatból fakadó örömön túl Louise nagyon szereti a kihívást, valamint a sikerélményt, amelyben része van. Mary Helen azt mondja, hogy ez a kötelék közte és az édesanyja között a legbecsesebb közös élményükké vált.
„Bárki képes szolgálni” – mondja Mary Helen. És ez így is van. Csak meg kell találni, hogy mi az, ami neked való.