2:3

A válasz – Jézus Krisztus

Ronald A. Rasband elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Egy est egy általános felhatalmazottal • 2019. február 8. • Salt Lake City-i Tabernákulum

Fivérek és nővérek! Mindazoknak, akik itt vagytok velünk a Templom téri Tabernákulumban, valamint azoknak is, akik összegyűltetek szerte a világon – Rasband nővérrel megtiszteltetés számunkra, hogy veletek lehetünk. Visszatekintve arra, hogy mekkora befolyással voltak az egész életemre az ifjúsági és felsőfokú hitoktatóim, látom a mind a mai napig tartó hatásukat a szentírás-tanulmányozásomon, különösen a Mormon könyve iránti szeretetemen.

Nagyra értékeltem azt a társasági élményt is, hogy biztonságos helyen lehettem együtt olyan barátaimmal, akik élvezték az evangéliumi környezetben együtt töltött időt. Gyakran lógtunk együtt a ifjúsági hitoktatás épületében a középiskolás éveink alatt, majd pedig a felsőfokú hitoktatáséban egyetemistaként. Mindig nagyon vártam, hogy elhívhassam Melanie Twitchellt a felsőfokú hitoktatási táncestekre. Melanie most már a gyönöyrű, csodálatos feleségem.

Ifjúsági és felsőfokú hitoktatókként hosszú órákon át dolgoztok azon, hogy lelkeket hozzatok Jézus Krisztushoz. Imádkoztok a tanulóitokért; időt szántok a tanulásra, hogy megválaszolhassátok a kérdéseiket; lelkileg felkészültök, hogy a Lélek által taníthassatok; felemelitek őket, bevonjátok őket, és megvilágosítjátok számukra az evangéliumi igazságokat.

Amikor az Úrnak olyanokra van szüksége, akik segíthetnek egy küszködő tanulónak, egy fiatalnak, aki rendkívül feszült, az Ő egyik becses gyermekének, akinek hanyatlóban van a bizonysága és a megértése, ti vagytok azok, akiket Ő felkészített, hogy a szülőkkel és papsági vezetőkkel karöltve utánuk nyúljatok. Kiálltok a tanulóitok elé és megerősítitek azokat az igazságokat, miszerint Jézus Krisztus él, hogy Mennyei Atyánk mindannyiunkat szeret, valamint hogy szerepünk van az Ő örökkévaló tervében. És ami ebben a legjobb, hogy valóban hisztek is mindezekben.

Ti vagytok – ahogy Jeffrey R. Holland elder szokta mondani –, akik „Istentől jöt[tek] tanítóul”¹.

„Mily sok[an]… szeretetet énekelnek, és ez benn[etek] lévő szavának hatalma miatt van; nincs-e hát nagy ok[otok] az örvendezésre?

Igen, van ok[otok] őt mindörökké dicsérni, mert ő a Magasságos Isten…”².

Mégis, sokszor a fiatalok felemelésével, tanításával és bátorításával járó teher súlya szinte meghaladja azt, amit el tudtok viselni. Az Úr tudja, hogy lelkeket hozni Őhozzá embert próbáló feladat. Ezt New York Cityben tanultam meg misszióelnökként, amikor ez az Alma könyve-beli szentírás megérintette a lelkemet: „Most, amikor szívünk elcsüggedt, és azon voltunk, hogy visszafordulunk, íme, az Úr megvigasztalt minket és azt mondta: Menjetek el testvéreitek… közé, és viseljétek türelemmel a megpróbáltatásaitokat, és én sikerben részesítelek benneteket.”³

Az ellenség még nem elégedett azzal a darabbal, amit már kimetszett Isten földi királyságából. Többet akar. Erőszakos és könyörtelen. Azokat támadja, akikről ti gondoskodtok; néhányukon látjuk, hogy „elhalnak a félelem miatt”⁴.

Néhány tanuló letér az útról, de az Úr Lelke által ti segíthettek nekik visszatérni az ösvényre. Emlékezzetek Pál apostol szavaira: „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.”⁵

Miért?

Azért, mert Krisztus küldetése az örökkévaló ígérettel hív: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”⁶

Az Úr ezt mondta: „Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni; ti pedig bizonyságot tesztek rólam, méghozzá Jézus Krisztusról, hogy én vagyok az élő Isten Fia, hogy voltam, hogy vagyok, és hogy el fogok jönni.”⁷

Nem „bízhatunk”⁸ és merülhetünk el a félelem mocsarában egyszerre. Ez a kettő – a bizalom és a félelem – kölcsönösen kizárja egymást. Amikor követjük az Úr parancsát – ha bízunk –, akkor nyugalommal teszünk majd bizonyságot Őróla, a világ Szabadítójáról. Olyannak ismerjük majd meg Őt, amilyen valójában, és felismerjük egyedülálló szerepét abban, hogy a világ szeszélyei fölé emeljen bennünket.

A bizalom azzal jár, hogy akkor is megbízunk Őbenne, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy elterveztük. Azt jelenti, hogy akkor sem adjuk fel, amikor a nehéz feladatok és az élet fordulatai váratlan irányokba terelnek minket, amikor szerencsétlenségek és megpróbáltatások törik darabokra az álmainkat. De az Úr emlékeztet minket: „…ebben a világban nem teljes az örömötök, de énbennem teljes az örömötök”⁹.

Az osztályaitokban látjátok, hogy mely tanulók azok, akik „bíznak”. Ők is szembenéznek kihívásokkal és próbatételekkel, de mindezt Istenbe vetett hittel és bizalommal teszik. Beülnek az órákra és alig várják, hogy válaszolhassanak a kérdésekre, remélve, hogy elsajátítják majd a tanult igazságokat, és magabiztosak azt illetően, hogy kik is ők valójában. Számukra az „Isten gyermeke vagyok”¹⁰ kijelentés biztonságot és tudást jelent, nem csupán az elemis éneklés nosztalgiáját. Azért jönnek, hogy lelki élményekre, ismeretekre és értelmi összefüggésekre leljenek, amelyek segítenek nekik a kérdéseik megoldásában. Reményeik megerősítését várják egy megbolydult világban; a megannyi rájuk nehezedő nyomás közepette, a szemükben égő fény által legyőzik a mindennapi élet fáradalmait.

Amikor én jártam ifjúsági és felsőfokú hitoktatásra – ami, hadd tegyem hozzá, elég távolinak tűnik –, a tanulók hittel telve mentek az órákra. Nekem legalábbis így tűnt. Őket nem kavarta fel az, amit az interneten találtak – mivel nem is volt internet. Nekik nem volt tele a táskájuk kétségekkel, amelyeket a világ zúdított rájuk a vallással, a kinyilatkoztatással, a prófétákkal, vagy az Istenbe vetett hittel kapcsolatban.

Mi van azokkal a hátsó sorokban ülőkkel, akik a könyvüket csupán párnaként használják? Vagy a lánnyal, aki nemrégiben rövidre nyírta a haját, és nem hajlandó a szemedbe nézni? Azzal a kettővel, akik régebben csacsogva sétáltak be az órára, de újabban alig szólnak egymáshoz? Mi van a kitűnő tanulóval, aki úgy tűnik, elveszítette az érdeklődését az evangéliumi témájú beszélgetések iránt, és többet hiányzik, mint amennyit jelen van? Mi van azokkal, akik csak testben vannak jelen: üres a tekintetük és érezhető a közönyük? Néhány tanuló eljön az órára, leül… majd kisurran az ajtón úgy, hogy semmit sem visz magával – még a Lelket sem. A feszültség, a félelem, a kísértések, a válsághelyzetek és a csalódás átvették az irányítást drága életük felett.

Felteszitek-e magatoknak ezt a kérdést: „Mi történik velük?” Én igen.

Félelem és kétségbeesés. Ez az, ami történik. Félelem attól, hogy a barátok nem fogadják el őket. Félelem a tanulmányi teljesítménytől, az otthoni terhektől és problémáktól, amelyeket nem tudnak megoldani. Félelem attól, hogy nem bízhatnak meg senkiben és senki nem bízik meg bennük. Félelem a magánytól, és félelem attól, hogy egy csoport tagjai legyenek. Félelem, hogy csak terhet jelentenek másoknak. Félelem a szervezett vallástól vagy bármilyen vallástól. Félelem attól, hogy nincs megoldás vagy enyhülés a kínjaikra. A félelem csüggedéshez és elkeseredettséghez, szorongáshoz és depresszióhoz vezet; a félelem fűti a csalódottságot, ami nem végződhet jól. A félelem azt sugallja, hogy senki más nem értheti meg; vagy ami még rosszabb, senki nem fogja megkérdezni, hogy minden rendben van-e.

A félelem oly sok formája sajnálatos módon a végkifejletek legkegyetlenebbikéhez vezet – az öngyilkossághoz.

Amikor Utah kormányzója tavaly felállított egy munkacsoportot azzal a céllal, hogy megállítsák a kamaszkori öngyilkosságok számának emelkedését, megkérte Russell M. Nelson elnököt, hogy nevezzen ki egy egyházi vezetőt a munkacsoportban való szolgálatra. Nelson elnök engem jelölt ki erre a nehéz feladatra. Megtanultam, hogy senki sem élvez védettséget. A kamaszkori öngyilkosság egy világméretű válság. Kutatások azt mutatják, hogy az öngyilkosság a három vezető halálok egyike a 15 és 25 év közötti fiatalok körében. Valamint ezt is: „Az öngyilkossági kísérletek száma húszszorosa a befejezett öngyilkosságokénak.” ¹¹ Kedves fivéreim és nővéreim! Ezek könyörtelen statisztikák.

Mindannyiunknak szembe kell néznünk ezzel a problémával! Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként el kell határoznunk, miszerint mindent megteszünk annak érdekében, hogy újraformáljuk azt az elképzelést, hogy az öngyilkosság egy megoldás, vagy egyáltalán egy megfontolásra érdemes válasz. Beszélnünk kell a tizenévesekkel az öngyilkosságról, és úgy kell szeretnünk őket, hogy ne gondoljanak arra a fájdalmuk lehetséges megoldásaként. Thomas S. Monson elnök élete megtestesítette a „megmentésre fel!” kifejezést. Magunkra kell vegyük ezt a feladatot.

Ez az, amit a Szabadító megtett mindannyiunkért. Ő a megmentésünkre sietett az engeszteléssel, és továbbra is kifejezi ezt az oly mélységes szeretetet azáltal, hogy meggyógyít és bátorít bennünket, és békét hoz a számunkra, ha Őhozzá fordulunk.

Kimutathatjuk a szeretetünket, ha erre van szüksége a fiataloknak, kereshetünk nekik egy barátot, meghallgathatjuk őket, és egy kedves szó vagy gesztus által közeledhetünk feléjük. Lehet, hogy a szüleikkel vagy a püspökükkel együtt dolgozva kell olyan tanácsadási szolgálatást keresnünk a számukra, amely segíthet a küzdelmeikkel, a depressziójukkal vagy más mentális betegségükkel kapcsolatban. Változást hozhatunk az életükbe! Különösen veszélyeztetettek az öngyilkosság tekintetében azok a fiatalok vagy fiatal egyedülálló felnőttek, akik nemi identitásukkal küszködnek. Szabadítójuk ölelő karjára van szükségük és arra, hogy tudják, szeretik őket. Oly sokszor az Úr minket kér fel, tőlünk várja el, hogy az Ő befogadó, szerető karjai legyünk. Arra kell buzdítanunk a barátaikat, hogy ők is így tegyenek.

Az öngyilkosság nagymértékben összefügg a megválaszolatlan kérdések okozta fájdalommal, a boldogtalansággal, a gyásszal, a „mi lesz, ha” illetve a „hogyan tovább” kezdetű kérdésekkel. Ezen életek elvesztése olyan mértékű tragédia, hogy egy emberként kell kinyújtsuk a kezünket, újabb és hathatósabb módokon kell tanácsot adnunk, ki kell mutatnunk a törődésünket és az aggodalmunkat, valamint közel kell maradnunk fiataljainkhoz és támogatnunk kell őket. Csak próbáljátok meg kimondani Jézus Krisztus nevét, amikor egy veszedelmes helyzetben találjátok magatok egy reményvesztett emberrel. Már az, hogy alázattal Őt szólítjuk változást hozhat egy nehéz pillanatban.

Egyes közösségekben öngyilkossági sorozatokkal néznek szembe – amikor egy kamasz egy ilyen súlyos tettet követ el, mások pedig ezt járható útnak tekintik, és követik őt.

Hadd osszam meg veletek egy tizenéves fiatal brit lány történetét, amelyet a BBC News című hírműsor adott le 2018 áprilisában. A történet a 16 éves Hati Sparey-Southról szólt, aki „korábban már kísérelt meg öngyilkosságot, és az újabb kísérlete ez alkalommal valószínűleg sikeres is lett volna, ha a tanára nem veszi észre, hogy a lány mennyire boldogtalan”. Három barátja már végett vetett az életének, ő pedig már két éve szenvedett komoly depresszióban.

Hati ezt mondta: „Többnyire csak rendkívül levert voltam, és nem tudtam aludni.” A sötétség tovább nőtt. A szülei különváltak és az édesanyja gyakran került kórházba sorozatos egészségügyi problémák miatt. Minden figyelem az édesanyjára terelődött, így senki sem vette észre a lány tekintetében egyre inkább növekvő sötétséget. Senki sem kérdezte meg: „Hogy viseled? Hogy érzed magad?”

Egyik nap egy borzalmas pólót viselve, rövidre nyírt hajjal sétált be az osztályterembe. A tanárnője megszólította: „Hé, rendben vagy? Minden okés?”

Hati először annyit válaszolt: „Rendben vagyok.” De mivel valaki végre odafigyelt rá, így folytatta: „Valójában elég rosszul érzem magam. Nagyon szomorú vagyok, és egyfolytában sírok.”

Majd Hatiból feltört a zokogás, és a sminkje lefolyt az arcán. De mindez nem számított, mert végre valaki eléggé törődött vele ahhoz, hogy megszólítsa.

A tanárnő egy olyan egyszerű kérdést tett fel neki, amelyet azelőtt sok más gyermeknek is. De mivel kimutatta a lány iránti törődését, Hati belekapaszkodott a mentőövbe. Segítséget kapott.

Később így magyarázta: „Olyan apró dolognak tűnik, de elképesztően erőteljes lehet, ha megkérdezzük egy gyerektől, hogy hogy van, amikor besétál az osztályterembe. Még akkor is, ha csak annyit válaszolnak hogy „megvagyok”, már hallották, hogy te feltetted a kérdést”¹².

A drága Jeffrey R. Holland fivér ezt mondta: „Bármi legyen is küszködésetek természete, fivéreim és nővéreim – mentális, érzelmi, fizikai vagy egyéb –, ne szavazzatok az élet értékessége ellen azáltal, hogy véget vettek neki! Bízzatok Istenben! Tartsatok ki a szeretetében! Tudnotok kell, hogy egy nap a hajnal fényesen felhasad, és elűzi a halandóság összes árnyékát. Bár néha úgy érezhetjük magunkat (a zsoltáríró szavaival szólva) „mint az elroshadt edény”, emlékeznünk kell arra, hogy az az edény az isteni fazekas kezében van.”¹³

Nem létezik rá minta, hogy kik a veszélyeztetettek. Ezek a fiatalok hangszeren játszanak, kórusban énekelnek, fociedzésre járnak, vagy suli után polcokat töltenek fel a helyi kisboltban. Istentiszteletre járnak – legalábbis egy részük –, néhányuk a barátja az osztályod valamely tagjának, habár sokan közülük már rég félretették a vallást. De vannak azért közös pontok: csalódottság, egy elrontott vizsga, egy szakítás, sorozatos zaklatás, tanulmányi nyomás, és valami, amit akár serdülőkori gyötrelemnek is nevezhetünk.

Az egyház komolyan veszi a kamaszkori öngyilkosságot; létrehoztunk egy honlapot, ahol tudnivalók és rövidfilmek érhetők el olyanok számára, akik egyedül érzik magukat, illetve segélyvonalak, valamint az olyan árulkodó jelek listája, amelyek – ahogy Hati esetében is – segélykiáltások lehetnek.

Kérlek, ismerkedjetek meg ezekkel a forrásanyagokkal, ezáltal még inkább betöltve elhívásotokat „Istentől jöt[t] tanító[ként]”¹⁴.

Miként tudathatjuk valakivel, aki szenved, hogy az Úr tudja, hogyan érez? Ő magára vette a személyes kihívásaikat és hibáikat. Ő a vállára vette őket, hogy legyen Valaki, aki teljes megértéssel tud szolgálatot tenni, mert tudja, hogy pontosan hol és miért fáj.

A Jézus Krisztussal kapcsolatos fokozott megértés segíteni fog azoknak, akik a mélység felé sodródnak. Az Ő irántuk érzett szeretete, valamint az a csodálatos és felmagasztosult hely, amelyet előkészített számukra az örökkévalóságban, a remény üzenetét hordozza. Az Úr szereti őket. Fontos, hogy ezt tudják. A szentírásban az áll, hogy „…én, az Úr veletek vagyok, és mellettetek fogok állni”¹⁵. Ez nem csupán felelőtlen ígérgetés azok számára, akiknek nincsenek problémái, vagy tagjai az ifjúsági hitoktatási tanácsnak. Ő minden fiatalunk – ami azt illeti, mindannyiunk – mellett áll majd a legsötétebb órákban is. Ez az engesztelés hatalma, amelyet olyan erővel kell tanítanunk, hogy az elérjen azokhoz, akik szenvednek.

Segítsetek a tanulóknak kiválasztani egy „védelmező szentírást”, egy olyat, amelyet felidézhetnek, amikor nehéz helyzetben találják magukat, vagy erőre van szükségük ahhoz, hogy jó döntést hozzanak. A következő egy jó példa egy ilyen szentírásra: „Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok…”¹⁶.

Az élet mindig is tele volt kihívásokkal. Senki sem élvez védettséget. Te sem. Én sem. Ők sem. Sok fiatal azért szenved, mert azt hiszik, ők az egyetlenek, akiknek problémái vannak. Úgy tűnik nekik, hogy mindenki más jól megbirkózik az élettel. Abban a hitben élnek, hogyha olvasod a szentírásokat, betartod a parancsolatokat és naponta imádkozol, akkor a szívfájdalmak, a zűrzavar, a népszerűség hiánya és a balesetek elkerülnek majd. De ez nem így működik. Mindannyiunknak vannak megpróbáltatásai.

A próbatételek, kihívások, megpróbáltatások, gyötrelmek, nehézségek, a nyomorúság – akárhogy is neveztessenek – mind a halandó élet részei, amelyek erőssé tesznek és építenek bennünket. Az áldás az, hogy Jézus Krisztus engesztelése által mégis bízhatunk.¹⁷

Ne engedjétek, hogy az evangéliumi oktatás tantermi szigora megakadályozza, hogy a Lélek megérintse és bátorítsa a tanulóitokat. Készítsétek fel őket arra, hogy sugalmazást kapjanak és aszerint cselekedjenek. Készítsétek fel őket arra, hogy személyes kinyilatkoztatást kapjanak, amint azt Nelson elnök is kihangsúlyozta.¹⁸

Amikor erre sor kerül, akkor megtapasztalják az Úr vezetésének és iránymutatásának csodáját, az Ő szeretetének egy igen valós formáját.

Miért választottam egy ilyen áhítatos esemény témájául az öngyilkosságot és annak társait – a félelmet, a magányt, az elkeseredettséget, a szorongást és a fájdalmat? Azért, drága fivéreim és nővéreim, mert ti a készenléti egység tagjaiként az első védvonalban vagytok; ha pedig még nem, akkor arra kérlek titeket, hogy legyetek ott. Az öngyilkosság és sötét társai valóságosak. A fiataljainkra mért veszedelmes befolyásuk egyre növekszik; elhitetik a kiválasztottakkal – akik előtt ott áll az örömteli élet reménye –, hogy létüknek nincs célja. Semmi sem áll messzebb az igazságtól.

Az élet törékeny. Nem tudjuk, mikor történik valakivel olyasmi, ami teljes meglepetésként ér majd minket. Felkészületlennek érezzük magunkat, teljes tudatlanságban azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő. De ha egy olyan otthonból jöttek, ahol jelen van a családi ima, a szentírás-tanulmányozás és a családi est, akkor az „átvészelés” eszközei sokkal szilárdabban a helyükön vannak. Azonban kérlek, ne kövessétek el a hibát, hogy azt hiszitek, amikor ezek a dolgok jelen vannak, akkor a fiatal nem lehet veszélyben. Egy 14 éves fiatal férfi egy családi esti tevékenység alkalmával, amely során minden családtagnak le kellett írnia egy dolgot, ami fontos számukra, a következőt vetette a papírra, szinte gondolkodás nélkül: „Tudni, hogy mindig van valaki, akire számíthatok.”

Van egy közeli barátom, aki nem járt ifjúsági hitoktatásra egészen a középiskolai végzős évéig. 13 éves kora óta nem járt istentiszteletre. Énekesként azonban megpróbált bekerülni az ifjúsági hitoktatási kórusba, ahová fel is vették. (Mindenkit felvettek a hitoktatási kórusba!) Semmire sem emlékszik abból, ami az órákon elhangzott, de minden alkalommal, amikor énekeltek, a Szentlélek betöltötte a termet, és ő tudta, hogy itt valami más, mint az iskolai kórusban, amelyben a szemközti épületben szokott énekelni. Valami olyat érzett, amit korábban soha. Érezte a Lelket. Csonka családból származott, amelyben nem kapott szerepet az evangéliumi oktatás; nem ismerte a Lelket. Idővel elkezdte megbecsülni azt és arra támaszkodni. Ma már erős alapokon áll Jézus Krisztus evangéliumában, mert volt „valaki, akire számíthatott”. Most, sok évvel később még mindig gyakran beszél az ifjúsági hitoktatójával, aki „Istentől jött tanító” volt.¹⁹

A ti leckéitek meghatározó szerepet játszanak azok jóllétében, akiket tanítotok, és akik mögött nem áll egy támogató család, az otthon ereje. Ők lehetnek azok, akik négyszemközt tesznek fel kérdéseket, csak hogy további evangéliumi beszélgetésben vehessenek részt, mert ez az egyetlen lehetőségük az ilyen lelki kapcsolatra a nap folyamán. Tekintsetek kincsként ezekre a lehetőségekre, és kérlek, és szakítsatok időt rájuk!

A gyógyulás a Szabadítón keresztül lehetséges, aki „mindenek alá… ereszkedett”²⁰, „hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint”²¹.

Gondolkodjatok el azon, amikor Jézus egy fiatalember ebédre szánt pár halával és néhány vekni kenyerével megetette az ötezer fős tömeget, majd egymagában felment a hegyre imádkozni. A tanítványai a Galileai-tenger túloldalára hajóztak, az éjszaka folyamán pedig Jézus a víz színén járva ment oda hozzájuk. Amikor meglátták Őt, „…a félelem miatt kiáltozának”²², Jézus azonban így szólt hozzájuk: „Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!”²³.

Amikor azon az estén Péter az Úr hívó szavára bátran kilépett a hajóból és elkezdett a vízen járni, eltöltötte a bizalom érzése – egészen addig, amíg le nem nézett, és meg nem látta a háborgó, viharos tengert. Ekkor félelemmel eltelve kiáltozni kezdett.

Jézus kinyújtotta felé a karját – nem gúnnyal, hanem szeretettel. Moróni így szól a mi kételkedésünkről: „[E]meljen fel téged Krisztus, és örökké az ő szenvedéseinek és halálának, …és irgalmának és hosszan tűrésének, és dicsőségének és az örök élet reménységének legyen helye az elmédben”²⁴.

Fivéreim és nővéreim! Moróni mindannyiunkhoz szólt, mert mind ott állunk a víz színén.

Egy másik újszövetségi történetben egy csoport gyűlt össze egy „ágyban fekvő gutaütött [ember]” körül.²⁵ Az Úr Jézus a beteg emberre tekintett, és érezte a körülötte állók hitét, majd így szólt: „Bízzál fiam!”²⁶

Ebben az utolsó adományozási korszakban Jézus Krisztus Joseph Smithen keresztül beszélt az Ő szolgáihoz, akik elmentek, hogy missziót szolgáljanak, veszélyekkel és csapásokkal szembenézve: „[B]ízzatok, kisgyermekek; mert én közöttetek vagyok”²⁷.

Joseph Smith egy látomásban látta az Angliában szolgáló apostolokat, amint azok „egy körben állnak kimerülten, ruhájuk rongyosan, lábuk feldagadva, szemük lesütve; Jézus Krisztus pedig ott állt közöttük, de ők nem vetették rá a tekintetüket. A Szabadító nézte őket és könnyezett.”²⁸

Látjátok már a mintát? Krisztus képessé tevő hatalma annak egyszerűségében jelenik meg, hogy ő ott van a számunkra – mindenkor. Jöhet bármi, Ő velünk lesz; ott lesz, hogy megvigasztaljon és meggyógyítson, ha hozzá jövünk és merítünk az Ő szabadító hatalmából. Leggyakrabban begyógyítja a megsebzett szívet. „De mégis hogyan teszi ezt?” – kérdezhetjük. Az engesztelés hatalmának napról napra történő alkalmazása révén; nemcsak a végső ítélet előtt, hanem mindennap, mikor igyekszünk olyanná válni, mint Ő, úgy szeretni, ahogy Ő szeret, és követni az Ő kiválasztott prófétáit.

Amikor az engesztelést tanulmányozom, megpróbálom elképzelni a Szabadítót körülvevő dolgok nyomorult állapotát, amikor a Gecsemáné kertjében térdelt. Így imádkozott: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!”²⁹ Ő maga így idézte fel a szenvedését: „…hogy milyen keservesek, azt nem tudod, hogy milyen áthatóak, azt nem tudod, igen, hogy milyen nehezen elviselhetők, azt nem tudod!”³⁰ A fiataljainknak meg kell érteniük ezt a mélyértelmű kijelentést.

egy angyal vigasztalja Jézust Gecsemánéban

„És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.”³¹

Szükségében – bűneink, rossz napjaink, gyengeségeink és kudarcaink terhének magára vétele közben – egy angyal jelent meg, hogy vigasztalja Őt. Fivéreim és nővéreim! Az Úr biztosított minket, miszerint a nehéz időszakokban angyalai körülöttünk lesznek, hogy hordozzanak minket.³² Drága oktatók! Lehet, hogy ti lesztek ez az angyal.

A Szabadító korábban, az utolsó vacsora alkalmával elmagyarázta a küldetését és békességet ígért; ezt mondta: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”³³ Annyira biztos volt abban, hogy mi vár rá, abban, hogy mi a szerepe a szabadítás nagyszerű tervének véghezvitelében, hogy így buzdította a tanítványait: „Bízzatok!”

Neal A. Maxwell elder megjegyezte: „A Gecsemáné kertjének elképzelhetetlen gyötrelme nemsokára Jézusra hullt, Júdás árulása pedig a küszöbön állt. Ezután következett Jézus letartóztatása és megvádolása; a tizenkettek juhász nélküli birkanyájként való szétszéledése; a Szabadító szörnyű megkorbácsolása; az igazságot nem kutató per; a sokaság követelődző kiabálása Barabásért Jézus helyett; majd a kegyetlen megfeszítés a Kálvária keresztjén. Mi okuk lehetett a bizakodásra? Csupán az, amit Jézus kijelentett: Ő legyőzte a világot. Az engesztelés nemsokára valósággá válik. Az emberiség feltámadása biztosítva lett. A halállal leszámoltatott – Sátán elbukott céljában, hogy megakadályozza az engesztelést.”³⁴

Taníthatjuk a Russell M. Nelson elnök által kijelentett igazságot: „Megváltónk végtelen engesztelése nélkül egyikünk sem remélhetné azt, hogy valaha is visszatér Mennyei Atyánkhoz. Feltámadása nélkül a halál lenne a vég. Szabadítónk engesztelése tette mindenki számára lehetővé az örök életet és valósággá a halhatatlanságot.”³⁵

Gondolkodjatok el azon, hogyan ültethetitek el a tanulóitok szívében a Szabadító erejét, az Ő mindannyiunk iránt érzett szeretetét, és az Atya tervezése iránti tiszteletét. Imádkozzatok azért, hogy segíthessetek nekik megismerni Jézus Krisztus engesztelését, és hogy az mit jelent az ő igen összetett életükben.

Buzdítsatok az Isten királyságában való szolgálatra, amely magával hozza Isten Lelkét.

Az egyház Templomi Osztályán töltött jó néhány évnyi szolgálat, és annak vezetése miatt külön örömmel tölt el, amikor ellátogatok a templomba és fiatalok sorait látom bemenni oda, hogy kereszteléseket végezzenek a halottakért. Miközben tanításaitok során kihangsúlyozzátok a templom erejét, egyúttal megerősítitek ezt a csodálatos lehetőséget, mely szerint meg kell ismerniük Jézus Krisztust, hogy megtudhassák: Ő a bizalmuk forrása.

Örömmel látom az újonnan felruházott fiatal felnőtteket egyre nagyobb számban templomszolgaként szolgálni. Mindannyian fehérbe öltözve, egy csendes és békés környezetben, szent földön állva, Őróla tanúságot téve – hogy Ő létezik, hogy Ő létezett és Ő el fog jönni.³⁶ A templomban az Úrnak nyújtott szolgálatunk valóban egyedülálló módja annak, hogy érezzük a Szabadító közelségét.

Buzdítsátok a tanulóitokat arra, hogy mindig rendelkezzenek érvényes templomi ajánlással – korlátozott használatúval vagy szokásossal a koruknak és a körülményeiknek megfelelően –, majd osszák meg az érzéseiket arról, hogy milyen a templomban lenni, a kinyilatkoztatásról és a sugalmazásról, amelyet akkor kapnak, amikor túlnyúlnak ezen a világon, keresve „egy jobbnak dolgait”³⁷, szolgálva azokat, akik nem tudják önmagukért elvégezni a szertartásokat.

A szeretett Nelson elnök azt mondta: „Amikor életünket Isten szabadítástervére összpontosítjuk…, valamint Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára, akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben.”³⁸

Amikor elrendeltek az apostoli elhívásomba, a drága Monson elnök kijelentette, hogy Jézus Krisztus nevének különleges tanúja leszek az egész világ számára. Nem vettem félvállról a megbízást. Belevetettem magam a szentírásokba, kikeresve az Úr megnevezéseit és címeit. Ezek mindegyike szentírásversekből származik, amelyek emlékeztetnek minket az Őbenne való reménységünkre. Ő:

Izráelnek reménysége³⁹;
a fényes hajnali csillag⁴⁰;
a Jó pásztor⁴¹;
a Tanácsos⁴²;
a Békesség Hercege⁴³;
a Szabadító⁴⁴;
a világ világossága⁴⁵;
a jövendő javaknak főpapja⁴⁶;
az, akinek hatalmában áll a szabadítás⁴⁷;
az, akié minden hatalom⁴⁸.

Krisztus nyoma mindenhol megtalálható, befolyása és hatásköre pedig mindent körülölel. Ő ott van, amikor megbotlunk és igyekszünk továbbhaladni. Ha pedig elesnénk, akkor „a világosság[a], amely fénylik a sötétségben”⁴⁹ még szikrázóbb. Ő szeret bennünket, bármilyen jól vagy rosszul is menjen a sorunk.

Jézus Krisztus tanítványának lenni nem feltevéseken alapszik. Az általa járt ösvényen egyértelműen látszódnak lábának nyomai. Ahogy követjük, mi is szeretni fogjuk, amit Ő szeret. Amint minden héten megújítjuk a vele kötött szövetségeinket azáltal, hogy veszünk az úrvacsorából, növekszünk abban a tudásunkban, hogy Ő a világ Megváltója⁵⁰, az igazság Lelke⁵¹ és az Ige⁵².

Tanítsátok a tanulóitokat az úrvacsora hatalmáról, főleg azokat, akik bizonytalanok vagy természetesnek veszik ezt a becses szertartást. Az úrvacsora megáldása – hogy „a Lelke mindig velük legyen”⁵³ – váljon beszédtémává; így merítve Jézus Krisztus az engesztelés hatalma általi gyógyító erejének valóságából.

Ezenkívül a Szabadító olyan kijelentéseket tett önmagára vonatkozóan, amely felfedi az Ő isteni mivoltát és az Ő örökkévaló szerepköreit:

„…legyetek nyugodtak és tudjátok, hogy én Isten vagyok”⁵⁴;
„…én szentté tudlak tenni benneteket”⁵⁵;
„…az [Atya] akaratát teszem”⁵⁶;
„Én, az Úr, …örömöt lelek azok megtisztelésében, akik… szolgálnak engem”⁵⁷;
„…kegyelmem elegendő számotokra”⁵⁸;
„…békességed lesz énbennem!”⁵⁹;
„Ne féljetek, …mert az enyéim vagytok…”⁶⁰.

Drága fivéreim és nővéreim! Ez az a Szabadító, akit én ismerek, szeretek, és akinek teljes szívemből hódolok. Lelkem mélyéről teszem bizonyságomat nektek Őróla, az Ő jóságáról és kegyelméről. Ígérete szerint „…a barátaim vagytok, és örökségetek lesz majd énvelem”⁶¹.

Fivérek és nővérek! Valóban mindig Jézus Krisztus a válasz. Küldetésének és evangéliumának megértésével az iránta érzett szeretetünk, az Őbelé vetett hitünk és bizalmunk erőt ad nekünk.

Hélamán leírása találó: „És most, fiaim, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara benneteket ver majd, akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, mert a szikla, melyre építettetek – mely biztos alap – egy olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít.”⁶²

Áldásomat hagyom rajtatok, hogy érezzétek majd az Úr szeretetét az életetekben, és segítsetek a tanulóitoknak is érezni azt. Megáldalak titeket, hogy reményteljesek legyetek és bizodalmatok legyen abban, hogy az Úr Lelke veletek lesz, iránymutatást ad nektek, és felemel benneteket. Megáldalak titeket, hogy figyeljetek a tanulóitokra, hogy érezzétek kimondott és kimondatlan szavaikat, és sugalmazás által tudjátok, hogy az Úr mit szeretne, hogy megtegyetek. Megáldom a családotokat és a házastársatokat. Tudnotok kell, hogy a Fivérek és jómagam mekkora tisztelettel, szeretettel és bizalommal gondolunk rátok, valamint a munkára, amit végeztek, hogy lelkeket hozzatok Jézus Krisztushoz. Kívánom, hogy érezzétek, amint az Úr ott áll mellettetek, amikor bizonyságot tesztek Őróla, a világ Szabadítójáról. Mindig Jézus Krisztus a válasz.

Jézus Krisztus nevében, ámen.