Istentől jött tanítók

Kim B. Clark elder

a Hetvenektől

Egy est M. Russell Ballard elderrel

Az EOSZ hitoktatóihoz intézett beszéd • 2016. február 26. • Salt Lake Tabernákulum

Drága testvéreim, hálás vagyok, hogy itt lehetek veletek ma este. Szeretnék külön köszönetet mondani az összes hitoktatónak és házastársaiknak, valamint mindazoknak, akik támogatják az oktatókat. Van egy unokaöcsém, aki kora reggeli ifjúsági hitoktató, így hát tudom, milyen áldozathozatalt és odaadást követel a kora reggeli hitoktatásban tanítani, és látom, milyen hatással vannak a teljes idejű oktatók a felnövekvő nemzedékre, saját unokáimat is beleértve ebbe. Isten áldjon benneteket mindazért, amit tesztek!

Tavaly augusztusban arról beszéltem nektek, hogy emelkedjünk fel a rajtunk nyugvó hatalmas felelősséghez. Mélyebben és hathatósabban kell tanítanunk a felnövekvő nemzedéket, mint eddig bármikor. És ez azt jelenti, hogy mindannyiunknak jobbnak kell lennünk és jobban kell teljesítenünk, mint eddig.

Amikor átgondoltam ezt az Úrtól kapott megbízást, és a lehetőséget, hogy ma este szólhatok pár szót, Nikodémusnak a Szabadítónál tett éjszakai látogatása jutott eszembe, melynek történetét János harmadik fejezete jegyzi fel. Nikodémus azt mondta: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.”¹

Ez a megállapítás nem csupán azt szögezte le, hogy ki Jézus – Istentől jött tanító –, hanem azt is, hogy mit csinálnak az Istentől jött tanítók: Csodákat visznek véghez azok életében, akiket tanítanak, mert Isten velük van.

Nagyon jól ismerek egy ilyen tanítót. Szeretnék veletek megosztani egy róla szóló példázatot. Ez a bölcsődei vezető példázata.

Egy nőtestvért elhívtak az egyházközségében a bölcsőde vezetőjének. Sok mindent megtanult az egyetemen, és sok ötlete volt arra, hogy milyen kézműves és egyéb tevékenységeket fognak végezni a gyerekek. Elhatározta, hogy kirakatot csinál a bölcsődéből.

Több hét elteltével a nőtestvér elcsüggedt. A bölcsőde teher volt számára. Rettegett a gyerekekkel való találkozástól. Terveivel ellentétben a gyerekek minden héten lármáztak, bőgtek, és nem figyeltek rá. Bármit próbált, semmi nem működött. Minden héten sírva ment haza.

Csalódottságában így kiáltott: „Minden tőlem telhetőt megtettem! Mi mást tehetnék még?”

Eszébe ötlött egy gondolat: Kérdezd meg Mennyei Atyánktól, hogy mit tegyél! Letörölte a könnyeit és letérdelt, hogy imádkozzon. Imádkozott a bölcsődéről, a reményeiről, a csalódásairól és a csüggedtségéről. Segítségért és útmutatásért imádkozott.

Mennyei Atyánk válaszolt az imájára. A nőtestvér erősen azt érezte: A lecketervek rólad szólnak. Összpontosíts inkább a gyerekekre – ismerd meg és szeresd meg őket!

Ez tanácsnak és üzenetnek jó volt, ám nehéz volt hallani. A nőtestvér tudta, hogy bűnbánatot kell tartania. Új hozzáállásra, új megközelítésre volt szüksége a bölcsődéhez. Imádkozott és sugalmazást keresve tanulmányozta a szentírásokat.

Amikor a tanító következő vasárnap bement a bölcsődébe, nem érzett félelmet. Bízott az Úrban. Az ajtóban köszöntötte a gyerekeket, letérdelt hozzájuk, és a nevükön szólította őket. Beszélgetett velük a családjukról, a kedvenc ételükről és még sok minden másról. Hagyott időt az éneklésre és történeteket olvasott nekik. Voltak olyan gyerekek, akik bőgtek és lármáztak, de ezen a héten más volt a bölcsőde hangulata. Amikor vége lett, a nőtestvér kimerült, de nem sírt.

Apránként megismerte a gyerekeket, és megváltoztak irántuk az érzései. Elkezdte várni a vasárnapokat. Izgatott és boldog volt amiatt, hogy a bölcsődés gyerekekkel lehet. Szerette őket.

És… sugalmazást is kapott. Valamelyik héten bevitt a bölcsődébe egy fényképezőgépet, és mindegyik gyerekről készített egy képet. A képeket egytől egyig kitette egy táblára, melyet minden héten magával vitt a bölcsődébe. A gyerekek imádták látni magukat a táblán. Érezték, hogy fontosak, és érezték, hogy szeretik őket.

Egy idő után a bölcsődei vezető már a gyerekek tanítására használta a tevékenységeket és a projekteket. A gyerekek imádták ezeket. Tulajdonképpen annyira megszerették a bölcsődét, hogy az úrvacsorai gyűlés után rögtön odarohantak. Imádtak ott lenni. Szerették a bölcsődés vezetőt, és ő is szerette őket.

Sok tanulságot vonhatunk le ebből a példázatból. A legfontosabb a Mennyei Atyánkba és az Ő Fiába, Jézus Krisztusba vetett hit. A tanító hite volt az, mely rávette őt arra, hogy imában letérdeljen, a hit sarkallta bűnbánatra, és hit révén lépett tovább anélkül, hogy tudta volna, pontosan mit tegyen. Az első tantétel a hit.

A második a remény. Előfordulhat, hogy a kisgyerekeknek nehéz ott lenni a bölcsődében. Lehet, hogy félnek, egyedül érzik magukat, vagy akár elhagyatottnak is. Felmerül bennük a kérdés, hogy van-e kiút. A bölcsődei vezető is megtapasztalta ezeket az érzéseket, azonban túljutott rajtuk, és tudta, hogy Krisztusban van remény. Reménysége „élő”, „ragyogó” és „fényes” volt, és a gyerekek érezték ezt.

A harmadik tantétel az alázat. A kevélység és a test karjába vetett bizalom szakmai ártalomnak számít a tanítóknál. Az alázatosság – a taníthatóság – a kevélység remek ellenszere. A bölcsődei vezető Krisztusba vetett hittel megalázkodott Mennyei Atyja előtt, aki a Szentlélek hatalma által felvilágosítást adott neki, és bölcsességgel áldotta meg.

A negyedik tantétel a szeretet – Krisztus tiszta szeretete. Kezdetben nem volt könnyű szeretni ezeket a gyerekeket. Azonban a bölcsődei vezető hitt Krisztusban, és alázatosan, Őbelé vetett reménységgel továbblépve megszerette őket. Isten megáldotta őt Krisztus tiszta szeretetével, és a gyermekek érezték ezt. Tulajdonképpen a bölcsődei vezető a jószívűség kötelékeit hozta létre saját maga és a gyermekek között. Ezek a kötelékek lelki csatornákká váltak, melyeken keresztül áramolni tudott a tanulás, a buzdítás és a remény.

Testvérek, Isten áldásaiért imádkozom, hogy bárhol is tanítsunk, a hit, a remény, az alázat és a szeretet tantételei alapján cselekedjünk, az eddigieknél is nagyobb szorgalommal, bátorsággal és türelemmel. Tudom, hogy ha ezt tesszük, akkor Krisztus kegyelme velünk lesz, és valóban Istentől jövő tanítók leszünk, akik csodákat tesznek a tanulóik életében. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.