21:33

Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk

Chad H Webb

Az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás igazgatója

Az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatás éves képzési közvetítése • 2018. június 12. • Konferencia-központ színházterme

Köszönöm, ez gyönyörű volt. Annyira áldottak vagyunk. Kiváltság veletek lenni itt ma. Köszönünk nektek mindent, amit tesztek! Szeretünk benneteket, és és szeretünk veletek szolgálni.

Sokatokhoz hasonlóan magam is gyakran eltöprengek, micsoda lehetőség miénk - az egyház fiataljainak és fiatal felnőttjeinek a tanítása -, és azon, miként taníthatnánk nagyobb erővel, hogy segítsünk a tanulóinknak mély és tartós hitet kialakítani az Úr Jézus Krisztusban. E fontos kérdésen eltűnődve felidéztem Clark elder januárban velünk megosztott szavait, amikor is azt mondta, hogy a Szabadító arra szólító szavai, hogy tanuljunk Róla, először is azt jelentik, hogy tanuljuk meg megismerni Őt. Másodszorra pedig azt, hogy tanuljunk Tőle. Neal A. Maxwell eldert idézte, aki utalt a Szabadító „tanulj tőlem!” felszólítására, és hozzátette: „Nincs más módja az elmélyült tanulásnak.”¹

Felismertem és hiszem, hogy a legfontosabb mód, amely által segíthetünk fokozni a felnövekvő nemzedék hitét, az, ha Jézus Krisztust még nagyobb mértékben állítjuk a tanításunk és a tanulásunk középpontjába azáltal, hogy segítünk a tanulóinknak megismerni Őt, tanulni Tőle, és tudatosan törekedni arra, hogy Hozzá hasonlóvá váljanak. Mindennap Krisztusról kell beszélnünk, Krisztusban kell örvendeznünk, és Krisztusról kell prédikálnunk.²

Sokan nekiláttatok már, hogy eleget tegyetek ennek a felkérésnek, tudatosan szem előtt tartva ezeket az elgondolásokat a leckék előkészítésekor, és lehetőséget keresve arra, hogy tanúságot tehessetek Jézus Krisztusról és az Ő isteni tulajdonságairól, végtelen hatalmáról és soha nem múló szeretetéről. Az ilyen osztályokban tapasztalható a Szentlélek fokozott jelenléte, a Szabadító iránti hála többszöri kifejezése, a jelentőségteljesebb és lényegibb személyes alkalmazás, valamint az, hogy több fiatal cselekszik hittel.

Természetesen a legfontosabb módja, hogy segítünk a tanulóinknak eljutni a Szabadító megismerésére az, ha segítünk nekik felkészülni szent papsági szertartások elnyerésére és a szövetségeik betartására. ³ Segíteni nekik jogosulttá válni a templom áldásaira annyit tesz, hogy segítünk nekik megismerni és követni Jézus Krisztust. Ám vannak más dolgok is, amelyeket megtehetünk, amíg velük vagyunk, amelyek segíteni fognak nekik Őrá, valamint az Ő tanításaira és engesztelésére támaszkodni.

Ennek okán hadd javasoljak négy módot, melyek által még inkább tanulásunk és tanításunk középpontjába állíthatjuk Jézus Krisztust mindennap.

1. Összpontosítsunk Jézus Krisztus titulusaira, szerepköreire, jellemére és tulajdonságaira!

Először is összpontosítsunk Jézus Krisztus titulusaira, szerepköreire, jellemvonására és tulajdonságaira. Russell M. Nelson elnök arra kért minket, hogy „tegy[ük] a Tárgymutatóban található, Jézus Krisztusról szóló szentírásbeli idézeteket a személyes tanulmányozásu[n]k törzsanyagává”⁴. Azzal a szándékkal kért erre, hogy ne csak ismeretet szerezzünk Jézusról, hanem meg is ismerjük Őt – a tulajdonságait és a jellemét.

Például Jézus Krisztus egyik titulusa az, hogy Teremtő. Atyja irányítása alatt Jézus teremtette a mennyeket és a földet. A teremtés az Ő egyik isteni szerepe is, és jól jellemzi az Ő természetét. Amikor tanulmányozzuk, hogy hogyan és miért teremtette Jézus a földet, felmerülhetnek ezek a kérdések: „Mit tanít ez nekünk arról, hogy ki is Ő? Mit tanít ez az Ő szándékairól, a szeretetéről és a hatalmáról? A Szabadító mely isteni jellemvonásai nyilvánulnak meg Teremtőként betöltött szerepében?”

Talán emlékeztek arra, hogy Boyd K. Packer elnök elismert képzőművész volt; élvezettel faragott madarakat fából. Egy nap A. Theodore Tuttle elder utasaként autózott, egyik faragott szobra pedig a hátsó ülésen volt. Tuttle elder az egyik kereszteződésnél hirtelen beletaposott a fékbe, a szobor pedig fejjel lefelé a padlóra esett és darabokra tört. Tuttle elder kétségbeesett, Packer elnök azonban nem. Egyszerűen így szólt: „Ugyan már! Én csináltam. Meg is tudom javítani.” És így is tett. Erősebbre alkotta, mint azelőtt, és egy kicsit még javított is rajta. Packer elnök ezt mondta: „Ki alkotott titeket? Ki a ti Teremtőtök? Nincs semmi olyan az életetekben, ami elferdül vagy eltörik, amit Ő ne tudna megjavítani és ne javítana meg.”⁵

Amikor a tanulóink megértik Jézus teremtői szerepét, és amikor elmélkednek a teremtményei megjavítására és meggyógyítására való hatalmas erejéről tanúskodó szentírásbeli beszámolókon, akkor a szívük vágyik majd arra, hogy a saját életükben is megtapasztalják ezt a hatalmat és ígéretet. Akkor hittel fognak cselekedni, hogy megtapasztalják a hatalmas erejét, amellyel helyre tudja hozni, ami eltört bennük.

Jézus egy másik szent titulusa az, hogy Megváltó. A szentírások 930 alkalommal utalnak rá így. Mit tanít nekünk ez a titulus a jelleméről és a tulajdonságairól? Mit jelentett megváltó ereje Almának, Saulnak és a házasságtörésen ért asszonynak? Mit jelentett Máténak, a vámszedőnek és evangélistának?

Érdekesnek találom, hogy ugyanabban a fejezetben hallunk Máté elhívásáról a Tizenkettek közé, mint Jézus csodatételeiről, „gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között”⁶. E csodatételek mögött az állt,hogy Jézus „könyörületességre indula rajtok”⁷. De miért veszi bele Máté – az összes evangélista közül egyedüliként – elhívása történetét e csodák közé? Lehetséges, hogy időrendi sorrendben haladt, de véleményem szerint azonban van itt valami más is, amit tanulhatunk. Lehetséges-e, hogy Máté felismerte, hogy Jézus legnagyobb csodatétele a mi megváltásunk azáltal, hogy megbocsát, szeret, felemel, és megmutatja az embernek a saját igaz kilétét és lehetőségeit, ahogy érte is tette?

Azzal is segíthetünk a tanulóknak felismerni Jézus jellemvonásait, hogy nem csupán a szentírásbeli eseményekre összpontosítunk, hanem arra is, hogy mit tanítanak ezek az események a Szabadítóról. Például miért tanítunk Ammon történetéről, amelyben levágta azon férfiak karját, akik szétkergették Lamóni király juhait? Azért talán, hogy Ammon nagyságáról beszéljünk? Vagy ez a történet valójában Isten nagyságáról szól? Mit tanít nekünk ez a történet az Úrról és arról, hogy miként áldja meg azokat, akik Őbelé vetik a bizodalmukat? Ammon saját beszámolója ezzel az életteli bizonysággal zárul: „Én nem a saját erőmmel… kérkedem… Igen, tudom, hogy semmi vagyok; …ezért… Istenemet illetően kérkedem, mert az ő erejével minden dolgot meg tudok tenni”⁸.

Néhány hónappal ezelőtt, egy csapat csodálatos tanító társaságában voltam, és megkértem őket, hogy válasszanak ki egy tetszőleges szentírásbeli történetet vagy egyháztörténeti eseményt, és gondolkodjanak el azon, hogy az mit tár fel Isten természetét illetően. Az első megszólaló tanár így válaszolt: „Többnejűség.” Az első gondolatom ez volt: „Kösz szépen! Nem is választhattál volna nehezebb témát.” Ahogy azonban beszélgetni kezdtünk, csodálatos dolog történt. Az emberek elkezdtek bizonyságot tenni arról a tényről, hogy Mennyei Atyánk szereti minden gyermekét, és szeretné, ha mindannyiuknak gondját viselnék. Valaki elmondta, hogy az Úr hajlamos nehéz dolgokat kérni tőlünk, de mindig fenntart minket és megjutalmazza az engedelmességünket. Másikuk arról beszélt, hogy Isten szereti a családokat, és szeretné, ha a gyermekeket szerető szülők tanítanák. A beszélgetés előre haladtával felismertem, hogy a Lélek tanúbizonyságot tesz Isten természetéről és jelleméről; hogy közelebb érezzük magunkat Mennyei Atyánkhoz és Fiához, Jézus Krisztushoz; és hogy így most már egy kicsit jobban ismerjük és szeretjük Őket.

Jézus Krisztus a Teremtőnk. Ő a mi szeretetteljes, megbocsátó és könyörületes Megváltónk és Szabadítónk. Ő továbbá Immánuel, Isten Báránya, a Messiás, Izráel Szentje, Hitünk Szerzője és Bevégzője. Amikor titulusaira, szerepköreire, jellemére és tulajdonságaira összpontosítunk, akkor a Lélek bizonyságot fog tenni Őróla, fokozottabb megértést és szeretetet plántálva bennünk aziránt, aki Ő valójában, és nagyobb vágyat arra, hogy Hozzá hasonlóbbá váljunk.

2. Hangsúlyozzuk Jézus Krisztus példáját!

A második módja annak, hogy Jézust a tanításunk középpontjába állítsuk, az, hogy felismerjük és hangsúlyozzuk, hogy Ő a tökéletes példa, minden evangéliumi tantétel megtestesítője és kifejeződése.⁹ Egyik hitoktatónk nemrégiben elmesélte nekem, hogy úgy döntöttek, családi szentírás-tanulmányozásuk alkalmával újra elolvassák az Újszövetséget. Ez alkalommal azonban ahelyett, hogy Jézus szavaira összpontosítanának, elsősorban inkább Jézus tetteire fognak összpontosítani. Amikor az Ő tökéletes példájára figyelünk, az meghívja a Szentlelket, hogy bizonyságot tegyen Róla.

Még ha Jézus közvetlenül nincs is megnevezve egy történetben, amelyről tanítunk, akkor is Rá tudunk mutatni a történetben szemléltetett tantétel példájaként. Például egy tantétel felismerése és megvizsgálása után megkérdezhetjük: „Fel tudtok-e idézni olyan alkalmat a szentírásokból, amikor Jézus ezt a tantételt példázta?” Vagy: „Mikor láttátok, hogy Jézus ezt a tantételt példázza az életetekben vagy a ti javatokra?” Egy tanulónak nemrég feltették ezt a kérdést a Szabadító gyengédségre mutatott példája kapcsán. A lány gondolatai és érzései azonnal felidézték, hogy a Szabadító mindig is milyen gyengéd volt őhozzá. Ez az élmény, ott, az osztályteremben, mély vágyat ébresztett benne arra, hogy krisztusibb és gyengédebb legyen azokkal, akik számítanak rá, ahogyan Ő számíthat az Úrra.

Átlapozhatjátok a valaha írt összes könyvet, akkor sem fogtok jobb szemléltetéseket találni az egyes evangéliumi tantételekre, mint amelyeket a Jézusról és az Ő örökkévaló szolgálattételéről szóló szentírásbeli beszámolók tartalmaznak. Az Úr példáinak átgondolása a Jehovaként, a halandó Krisztusként és a feltámadt Szabadítóként betöltött szerepeiben fokozni fogja a tanulóink erejét és képességét arra, hogy hatékonyan és igazlelkűen cselekedjenek. Emiatt fognak leckéink túllépni az erkölcs és az önuralom megvitatásán és összekapcsolni a tanulóinkat a Szabadító és a boldogság örökkévaló terve hatalmával.

Szemléltetésként: hogyan taníthatjuk a becsületesség tantételét? A „legjobb irányelvként”, mert az emberek jobban fognak bízni bennünk, ha becsületesek vagyunk? Vagy a feddhetetlenség vajon központi helyen áll Krisztus jellemében? Ha olyanná kell válnunk, mint Ő, akkor nem kell-e megtanulnunk az Ő tökéletes példáját követni a teljes becsületességet illetően? Ugyanilyen kérdéseket feltehetünk az evangélium minden tantétele kapcsán.

Arthur Henry King gyönyörűen tanított erről az elgondolásról: „Egy valós egyénben, Jézus Krisztusban, Isten Fiában jelképezzük a [jót]. Ő egy ember, nem egy tantétel: egy olyan ember, aki magában foglalja az összes tantételt. […] Egy embert követni pedig teljesen más, mint egy tantételt követni. […] Nem kell kidolgoznunk az erkölcstan bonyolult filozófiai tételeit. Ennek semmi köze ehhez. Tanulmányoznunk kell az evangéliumokat, meg kell néznünk, mit tett Krisztus, és meg kell próbálnunk azonosulni a cselekedeteivel. Onnan fogjuk tudni, mit kell tennünk, hogy átvesszük a Mester lelkületét, a Mester szeretetét, és belénk ivódik az evangélium. Az evangélium, amelyet elraktározunk a bensőnkben, képessé tesz minket arra, hogy bármely pillanatban érezzük, mit kell tennünk egy adott helyzetben.”¹⁰

Hatalom van abban, amikor összekapcsoljuk az erőfeszítéseinket, hogy Jézus Krisztus evangéliuma szerint éljünk. Ha úgy érezzük, hogy csak megszokásból cselekszünk, vagy hogy az evangélium szerinti élet csupán elvégzendő feladatok listájává vált, akkor talán eltávolodtunk annak a kegyelemnek és örömnek a forrásától, amelyet keresünk. Lehet az is, hogy megteszünk minden helyes dolgot, mégis célt tévesztünk. Az evangélium nem kötelességek sora, hanem annak örömhíre, hogy Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált. Jézus Krisztus a központi alakja Mennyei Atyánk tervének, és segíteni fog hasonlóvá válnunk Hozzá. Ő a tökéletes példa arra, hogy hogyan éljünk, illetve Ő a forrása annak az isteni képessé tévő hatalomnak, amelyre szükségünk van. Amikor megtanuljuk követni a példáját és összekapcsoljuk Ővele az evangélium szerinti életre tett erőfeszítéseinket, akkor örömre fogunk lelni a tanítványságban.

3. Keressük Jézus Krisztus mintáit és árnyékképeit!

Harmadszor, keressük a Szabadító mintáit és árnyékképeit¹¹ a próféták és más hithű férfiak és nők életében, ahogyan a szentírásokban feljegyzésre kerültek. „minden dolog, melyet Isten a világ kezdete óta adott az embernek, őt jelképezi”¹².

Ezen elgondolás miatt amikor az Ószövetséget tanítottam az ifjúsági hitoktatáson, nagy papírlapokat tettem ki az osztályterem hátsó falára. Mindegyik papírra felírtam egy ószövetségi próféta nevét. Amikor befejeztük az Ószövetség egy részének a tanulmányozását, megkértem a tanulókat, gondolják át, mit tanultak a tanulmányozott prófétáról és arról, hogy a tapasztalatai miként vetítették előre vagy emlékeztettek a Szabadítóra. Miután Ádámról tanultunk, a tanulók ilyesmiket írtak: „Ádám Isten fia volt.” „Halhatatlan volt.” „Elment egy kertbe.” „Önként magára vette a halált, hogy mi élhessünk.” Nem telt el sok idő, míg valaki megkérdezte: „Még mindig Ádámról beszélünk, vagy már Jézusról?”

Ebben az időszakban az egyik tanuló korán érkezett az óra előtt, hogy megossza velem a szentírások tanulmányozása során szerzett élményét. Az óra előtti este Ádám bukásának következményeiről olvasott a Mózes 4-ben, ahol ez áll: „Tövist és bogáncsot is hoz majd neked”¹³. Mivel megtanulta feltenni a kérdést, hogy miként tesz bizonyságot Krisztusról ez a beszámoló, egy további kérdés merült fel benne: „Vajon tudta-e Jézus, amikor Ádámhoz beszélt, hogy egy nap Ő majd szó szerint viselni fogja a bukás következményeit egy töviskoszorú képében?”

Tanulóink egy másik példát is találtak az egyiptomi József életében, több, mint 60 módját határozták meg annak, hogy miként a Szabadító mintája ő. A tanulók rámutattak, hogy mindkettejüket nagyon szerette az Atyja, a fivérei viszont megvetették és eladták egy rabszolga áráért. Hasonlóságokat vettek észre a kísértéseik között és abban a tényben, hogy Isten mindig velük volt. Ezek a kapcsolatok sokkal többet jelentenek puszta érdekes meglátásoknál. Az Úr választott prófétáinak élete előrevetítik Őt és az Ő isteni tulajdonságairól tanítanak minket. Ha hatékonyan használjuk ezt a szemüveget, az segíthet jobban megismernünk Jézust és hasonlóbbá válnunk Őhozzá.

Feleségem, Kristi, nemrég ugyanezt a szentírásbeli beszámolót tanította az egyiptomi Józsefről, és megkérdezte az osztályát: „Milyen krisztusi jellemvonásokat láttok József példájában?” Beszéltünk arról, hogy képes volt minden megpróbáltatást áldássá tenni. Beszéltünk az engedelmességéről, a türelméről, a hajlandóságáról, hogy megemlékezzen a szükséget látókról, valamint a megbocsátásra való hajlandóságáról. Ez a kérdés emlékezetembe idézett egy korábbi alkalmat, amikor ezt a történetet tanulmányoztuk, és elképzeltük, milyen lehetett, amikor József felfedte magát a fivérei előtt. A szentírás azt mondja, hogy fivérei „megrettentek vala tőle”¹⁴. El tudjátok képzelni, milyen lehetett az a pillanat, és hogyan érezhették magukat, tudva, hogy mit tettek? József azonban így felelt nekik: „Jőjjetek közelebb hozzám! […] Én vagyok József, a ti testvéretek… És most ne bánkódjatok, …mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek.”¹⁵ Ahogy magam elé képzelem ezt az eseményt, jobban megértem, milyen lesz majd, amikor az Úr előtt állunk az ítélet napján. Jól el tudom képzelni, hogy emlékezni fogunk a bűneinkre, és „megrettenünk” majd az Úr jelenlétében. De azt is el tudom képzelni, ahogy Ő így szól majd, miközben felemel minket a térdünkről: „Jöjjetek hozzám, jöjjetek közelebb hozzám! Én vagyok az, a fivéretek! Isten az élet megtartásáért küldött el engem.”

Amikor Jézus Krisztus mintáira és árnyékképeire összpontosítunk, akkor segíthetünk a tanulóinknak felismerni az Ő jellemvonásait és tulajdonságait a következőkhöz hasonló kérdések feltevésével:

„Milyen krisztusi tulajdonságokat láttok e próféta életében?”
„Milyen áldásban volt már részetek amiatt, hogy Jézusban megvan ez a jellemvonás?” Vagy: „Miként tanúsította már a Szabadító ezt a tulajdonságot a ti érdeketekben?”
„Mit tehettek, hogy hasonlóbbá váljatok Jézus Krisztushoz és szert tegyetek erre az isteni jellemvonásra?” Vagy: „Mit tanultatok Mennyei Atyátokról és Jézus Krisztusról, ami arra indít, hogy hittel cselekedve kövessétek Őket?”.

Ha pedig a tanulók egyszavas válaszokat adnak, például „ima” vagy „szentírásolvasás”, akkor jól tesszük, ha segítünk nekik a Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz kapcsolni ezeket, azzal, hogy ilyen kérdéseket teszünk fel nekik:

„Miben lesznek mások az imáitok, ha tudjátok, kihez beszéltek?”
„Hogyan fogjátok oly módon tanulmányozni a szentírásokat, hogy az segítsen nektek jobban megismerni a Szabadítót és hasonlóbbá válni Őhozzá?”

Az effajta kérdések segítik elő, hogy tanulóink több erőre és képességre tegyenek szert a Szabadító megismeréséhez és hogy tanuljanak Tőle.

4. Tegyünk tiszta bizonyságot Jézus Krisztusról!

A negyedik dolog, amit megtehetünk, az, hogy tiszta bizonyságot teszünk Jézus Krisztusról.

Gyakrabban, erőteljesebben, nagyobb áhítattal, fokozottabb imádattal és mélyebb hálával kell beszélnünk Róla. Meg kell osztanunk a saját bizonyságunkat, és hatékony módokat kell találnunk arra, hogy tanulóink is megosszák a bizonyságukat egymással. Nemrég egy, az ima tantételéről zajló órai beszélgetés során az egyik hitoktató arra kérte a tanulókat, hogy gondolják át, mit tanít nekünk Mennyei Atyánk természetéről az Úr imára szólító felhívása és a válaszra tett ígérete. Azután arra kérte őket, hogy gondolkodjanak el a Szabadító jellemvonásain, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy az Ő nevében imádkozzunk. Ezekkel az egyszerű kérdésekkel az imáról szóló lecke máris megadta a lehetőséget a tanulóknak arra, hogy bizonyságot tegyenek Mennyei Atyánk és Fia, Jézus Krisztus hatalmáról és szeretetéről. A tanulók úgy távoztak az óráról, hogy mélyebb megbecsülést éreztek az Istenséggel való kapcsolatukért és azért a hatalmas áldásért, hogy imádkozhatunk Jézus Krisztus nevében, aki a mi Szószólónk az Atyánál.

A Jézus Krisztusról való bizonyságtétel egy másik alapvető módja az, hogy hallatni engedjük az osztályteremben a próféták bizonyságát – ősi és mai prófétákét egyaránt. Péter apostol ezt mondta „Istentől eleve választott [tanúk]” vagyunk. Ő megparancsolta nekünk, tegyünk bizonyságot, hogy Őt Isten rendelte el. „Erről a próféták mind bizonyságot tesznek”¹⁶.

Nemrégiben Robert D. Hales elder olyasmit mondott, amin azóta is sokszor elgondolkodtam. „Figyeljük, halljuk, olvassuk és megosztjuk a próféták szavait, hogy figyelmeztetve és védve legyünk. Például A család: Kiáltvány a világhoz című kiadvány jóval azelőtt adatott nekünk, hogy megtapasztaltuk volna azokat a kihívásokat, melyekkel ma a családok szembenéznek.” Majd pedig hozzátette: „Az élő Krisztus: Az apostolok bizonysága dokumentumot még azelőtt készítették, hogy a leginkább szükségünk lenne rá.”¹⁷

Nem vagyok borúlátó alkat, azonban nyilvánvalóvá vált, miért adatott a kiáltvány a hagyományos családmodell ellen zúgó viharos szeleket megelőzően. És ha azt halljuk egy prófétától, hogy Az élő Krisztus dokumentumot „még azelőtt készítették, hogy a leginkább szükségünk lenne rá”, akkor felmerül bennem, hogy további szelek fognak támadni, megtépázva tanulóink és gyermekeink hitét.

Az élő Krisztus: Az apostolok bizonysága című dokumentum kijelenti: „bizonyságunkat tesszük [a Szabadító] páratlan életének valóságáról, nagyszerű engesztelő áldozatának végtelen tisztaságáról és erejéről. Ő volt az Ószövetség nagy Jehovája, s az Újszövetség Messiása. […] Beteget gyógyítva, vakot látóvá téve és holtat feltámasztva járta Palesztina útjait. Az örökkévalóság igazságairól… tanított. […] Életét adta, hogy kiengeszteljen az egész emberiség bűneiért. […] Feltámadott a sírból, hogy »zsengéjök« legyen »azoknak, kik elaludtak«… Ő és Atyja megjelentek a gyermek Joseph Smithnek, ezzel megnyitva a régóta ígért »idők teljességének rendjét«… Tanúságot teszünk, hogy egy napon visszatér majd a földre [és] Királyok Királyaként és Urak Uraként uralkodik… Jézus az élő Krisztus, Isten halhatatlan Fia. Ő a nagy Immánuel Király, aki ma az Ő Atyjának jobbján áll. Ő a világ világossága, élete és reménysége. […] Köszönet Istennek az Ő isteni Fia páratlan ajándékáért.”¹⁸

Isten prófétáinak e tanúságtétele azelőtt adatott, hogy tanulóinknak és gyermekeinknek a legnagyobb szüksége lenne rá. Segítenünk kell, hogy mélyen az elméjükbe és a szívükbe plántálják ezt a bizonyságot. Semmi mással nem tudjuk annyira megáldani a tanulóinkat, mint hogy segítünk nekik megismerni Jézus Krisztust. Segítenünk kell nekik abban, hogy szeressék Őt, kövessék Őt, és tudatosan törekedjenek hasonlóvá válni Őhozzá. Isten prófétáinak tanúságához hozzáteszem a saját alázatos bizonyságomat arról, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, a világ Szabadítója.

Jézus Krisztus szent nevében, ámen.