37:49

Ne kételkedjetek, inkább higgyetek…”

Dale G. Renlund elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Ruth L. Renlund nőtestvérrel közösen

Ifjúsági és felsőfokú hitoktatás éves képzésének közvetítése • 2018. június 12. • Konferencia-központi Színház

Dale G. Renlund elder: Hálásak vagyunk azért, hogy itt lehetünk veletek. Hálásak vagyunk azért, amit az ifjúsági és felsőfokú hitoktatásban tanítva és azt támogatva tesztek szerte a világon. Miközben ezt teszitek, soha ne feledjétek, az Úr mennyire elégedett a szolgálatotokkal. Ott van a hallgatóságotok soraiban; veletek van, „az arcotok előtt jár”, ott lesz „a jobb és a bal kezeteken”, a Lelke „a szívetekben lesz”, az angyalai pedig „körülöttetek, hogy hordozzanak.”¹

Az Úr és az Ő egyháza nevében köszönöm nektek a hiteteket és a hithűségeteket. Köszönöm, hogy elfogadtátok a kapott feladatokat. Köszönöm, hogy segítetek Mennyei Atyánk gyermekeinek visszatérni Őhozzá. Köszönöm a gyermekeit szólító hívásotokat, hogy jöjjenek Krisztushoz.

Ruth L. Renlund nőtestvér: Köszönet illeti ezt a csodálatos kórust, mely hozzájárult a gyűlés lelkiségéhez. Biztos vagyok benne, hogy Chad H. Webb testvér és Kim B. Clark elder gyönyörű szavai felemeltek mindnyájunkat, Hálásak vagyunk a tanítványságban mutatott példájukért is. Örömmel vesszük a lehetőséget, hogy szólhatunk hozzátok ma a hit és a kétely általatok is gyakran érintett témájáról.

Renlund elder: Képzeljétek el, hogy az óceán közepén felborult a hajótok. Mentőöv van rajtatok, és már órák óta úsztok arrafelé, amit a legközelebbi partnak gondoltok, de nem lehettek biztosak benne. Már rendkívül ki vagytok száradva, úgyhogy valahányszor úszni kezdtek, mindig szédülés fog el. Amennyire meg tudjátok becsülni, a part nagyjából még 30 kilométernyire van. Féltitek az életeteket. A távolból meghalljátok egy kis motor hangját. Úgy tűnik, mintha felétek közeledne, szárnyra kap bennetek a megmenekülés reménye. Odanézve észrevesztek egy közeledő halászhajót.

Renlund nőtestvér: Hála az égnek, a kapitány észrevesz titeket. A hajó megáll, és egy kedves, viharvert halász a fedélzetre segít. Hálásan odamásztok egy székhez a hajón, megkönnyebbülve sóhajtotok fel. A halász ad nektek egy kulacs vizet és némi kekszet. A víz és a keksz ellát benneteket a felépüléshez szükséges tápanyaggal. Nagyon megkönnyebbültetek és nagyon boldogok vagytok. Hazafelé tartotok.

Amikor némileg magatokhoz tértek és elkezditek jobban érezni magatokat, észrevesztek néhány olyan dolgot, amit korábban nem. A kulacsban lévő víz kicsit állott, és nem az, amit ti inkább választanátok – Szentkirályit vagy Visegrádit. Táplálékként valójában minőségi húst ennétek inkább, aztán egy kis zserbót. Azt is észreveszitek, hogy a kedves halász egy öregember, aki elnyűtt csizmát és kék farmert visel. Sapkájának homlokával érintkező része foltos, és úgy tűnik, hogy rosszul hall.

Renlund elder: Azt is észreveszitek, hogy a hajó már kiszolgált, és horpadások vannak az orrának a jobboldalán. A festék egy része fel van töredezve, kifakult és lemállik. Felfigyeltek rá, hogy amikor a halász nem fogja olyan erősen a kormányt, akkor jobbra húz a hajó. Elkezdtek azon aggódni, hogy ez a hajó és a kapitánya nem is tud megmenekíteni titeket. Az öreg halászt megkérdezitek a horpadásokról és a kormányról. Azt mondja, őt nem nagyon aggasztják ezek a dolgok, mert évtizedek óta nap mint nap ugyanazon az úton kormányozza a hajót a halászterületére és vissza. A hajó mindig biztonságosan és megbízhatóan elvitte oda, ahová csak menni akart.

Teljesen megdöbbentek. Hogy lehet, hogy nem aggasztják a horpadások és a kormány félrehúzása? És miért nem lehetett volna inkább nektek tetsző a táplálék? Minél inkább a hajóra és a halászra összpontosítotok, annál aggodalmasabbak lesztek. Megkérdőjelezitek a döntéseteket, hogy miért is szálltatok fel erre a hajóra. Egyre nyugtalanabbakká váltok. Végül aztán már követelitek, hogy a halász állítsa meg a hajót és engedjen benneteket vissza a vízbe. Bár még mindig bő 20 kilométerre vagytok a parttól, nem tudjátok elviselni annak gondolatát, hogy a hajón maradjatok. Némileg szomorkodva, a halász segít nektek visszaereszkedni az óceánba.

Renlund nőtestvér: Ebben a példázatban a hajó az egyházat jelképezi, a halász pedig azokat, akik az egyházban szolgálnak.² Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyetlen célja az, hogy segítsen Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus azon munkájában, hogy véghezvigyék Mennyei Atyánk gyermekeinek örök életét.³ Mit tanít nekünk az egyházról a hajó és a halász? Vajon az egyházon lévő horpadások és a lemálló festék változtat valamin is azt illetően, hogy felhatalmazással bíró szabadító és felmagasztosító szertartásokat tud biztosítani, amelyek segítenek nekünk olyanná válni, mint Mennyei Atyánk? Ha a halásznak két kézzel kell tartania a kormányrudat ahhoz, hogy irányban tartsa a hajót, vajon ez semmissé teszi azt, hogy ő és a hajó biztonságban és megbízhatóan el tudnak vinni minket oda, ahová menni akarunk? Nem kell olyan elrendelt látnoknak lennetek, amilyen a férjem, annak felismeréséhez, hogy kockázatosabb visszacsusszanni a vízbe, mintsem a hajón maradni.

Az egyház minden egyes tagjának saját tanúbizonyságra van szüksége Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza igaz voltáról. E megtérés híján, mely hatalmas szívbéli változást is magában foglal, előfordulhat az, hogy az emberek inkább a metaforikus értelemben vett kekszre és a feltöredezett festékre kezdenek összpontosítani.

Renlund elder: Az én bizonyságom akkor kezdett el kialakulni, amikor a svédországi Göteborgban laktam. 11 éves voltam ekkor. A misszióelnök az összes fiatalhoz felhívást intézett, hogy olvassák el a Mormon könyvét. A bátyám, akit mindig is nagyra becsültem és tiszteltem, elfogadta ezt a kihívást. Olyan akartam lenni, mint ő, ezért én is elkezdtem olvasni a Mormon könyvét. Valahol útközben, talán épp Alma könyvében jártam, a misszióelnök egyik tanácsosa azt mondta nekünk, hogy imádkozzunk arról, amit olvasunk. Nagyon jól emlékszem arra az estére, amikor tettekre váltottam ezt a felkérést. Emlékszem a lakásra, amelyben laktunk, és a szobára, ahol a bátyámmal aludtunk. Miután a bátyám már elaludt, kiszálltam az ágyból, letérdeltem mellette, és hozzákezdtem egy nagyon egyszerű imához, hogy tudjam, vajon igaz-e a Mormon könyve.

Nem hallottam hangot, de olyan volt, mintha Isten így szólna hozzám: „Mindvégig mondtam neked, hogy igaz.” Ez az élmény megváltoztatott engem. Megváltoztatta az életemet. Elindította a hit folyamatát; egy olyan folyamatot, mely a szövetség ösvényére helyezett, és megpróbáltam többet tenni, megpróbáltam jobban tenni a dolgokat. Göteborgban tanultam meg, hogy miként tartsak bűnbánatot. Göteborgban kezdtem el felnézni olyan emberekre, akik felmagasztalták az elhívásukat, és akik keményen dolgoztak Isten királyságának felépítésén. Itt volt az, hogy elkezdtem nagyra becsülni Isten hithű szentjeit, bárhol éljenek is. Különleges hellyé vált számomra Göteborg és az épület a Viktoriagatanon, melyben összegyűltünk.

Alma első megtértjeit illetően azt olvassuk: „És most lőn, hogy mindez Mormonban történt, igen, Mormon vize mellett, az erdőben, mely Mormon vize közelében volt; igen, Mormon helye, Mormon vize, Mormon erdeje, mily szépek ezek azok szemeiben, akik ott jutottak el Megváltójuk megismeréséhez; igen, és mily áldottak ők, mert az ő dicséretét fogják énekelni mindörökké.”⁴

Én Göteborgban jutottam el Megváltóm megismeréséhez. Göteborg és a Viktoriagatan lett számomra a „Mormon vize”.

Renlund nőtestvér: Ti hol jutottatok el a Megváltótok megismeréséhez? Milyen érzés volt számotokra? Ha már elfelejtettétek, akkor arra buzdítunk titeket, hogy emlékezzetek, és buzdítsátok azokat, akiket tanítotok, hogy emlékezzenek rá, milyen érzés volt. Ez a tudás és ezek az érzések a hit kezdetei.

A hit egy döntés, melyet mindenkinek meg kell hoznia. A hit nem csupán hóbortos vágy arra, hogy valami igaz legyen, és saját magunk ábrándos meggyőzése arról, hogy az. A hit olyan dolgok létezésének bizonyossága, amelyeket a testben nem látunk. Emellett tettre szólító tantétel. Mondhatjuk azt, hogy a hit a halandóság előtti létezésünk afféle lelki emléke.

„A hit középpontjában Jézus Krisztusnak kell állnia ahhoz, hogy szabaduláshoz vezessen. […] A hitet életre hívja az, ha halljuk, amint Istentől küldött felhatalmazott szolgák (mint ti magtok) tanítják az evangéliumot. Csodák nem szülnek hitet, viszont erős hit alakul ki az által, ha engedelmeskedünk Jézus Krisztus evangéliumának. Más szóval, a hit igazlelkűségből ered.”⁵ A hit nem abból ered, hogy jeleket követelünk Istentől, hanem azáltal jő el, hogy engedelmeskedünk a parancsolatainak és követjük azokat.

Renlund elder: Isten azt akarja, hogy legyen hitünk. Azt akarja, hogy legyen hitünk, hogy megáldhasson minket. Alma azt mondta az alázatos zorámitáknak: „És most íme, azt mondom nektek, és szeretném, ha emlékeznétek arra, hogy Isten mindazokhoz irgalmas, akik hisznek az ő nevében; legelőször is azt kívánja tehát, hogy higgyetek, igen, méghozzá az ő igéjében.”⁶

A hit az Isten irgalmát kinyitó kulcs. Alma aztán azt tanította, hogy az illetőnek el kell döntenie, vajon akar-e hittel rendelkezni, majd hittel kell cselekednie, mielőtt a hit növekedhetne. Alma így folytatja: „De íme, ha felébrednétek és felserkentenétek a képességeiteket, olyannyira, hogy kísérletet tennétek a szavaimmal, és egy cseppnyi hitet gyakorolnátok, igen, még ha nem is vagytok képesek annál többre, mint hogy vágyjatok arra, hogy higgyetek, engedjétek, hogy ez a vágy mindaddig dolgozzon bennetek, míg oly módon nem hisztek, hogy helyet tudtok adni szavaim egy részének.”⁷

A hit növekedéséhez úgy kell döntenünk, hogy hiszünk. Vágyni kell arra, hogy higgyünk. Hittel kell cselekednünk.

Renlund nőtestvér: Talán szemléltetni tudom ezt az állítást valamivel. Itt egy deszka, benne egy szöggel. Van még további 12 szögünk. Nos, kedvesem, van számodra egy feladatom. El tudnád helyezni ezt a további 12 szöget a deszkába vert szög tetején?

Renlund elder: Parancsolsz?

Renlund nőtestvér: Lehetséges? Na, egy már megvan. Nár csak 11 van hátra. Lehet, hogy a feladványon töprengve némelyek megpróbálnak egyet rátenni a tetejére, aztán feladják.

Renlund elder: Van nálad rágógumi?

Renlund nőtestvér: Úgy is tűnhet, következő lépés már nem lehetséges. Sokan abba is hagyják a próbálkozást, úgy gondolva, hogy ez lehetetlen.

Ha azonban hajlandóak vagytok inkább azt kérdezni: „Vajon lehetséges?”, akkor máshogy is megközelíthetitek. Próbáld meg így! Tegyél le magad elé egy szöget. Most helyezz el rajta egy másikat úgy, hogy feléd mutasson. A következő szöget úgy tedd rá az elsőre, hogy ellentétes irányba mutasson. Ezt a váltakozó mintát követve az utolsó kivételével tedd rá az összes szöget az elsőre.

Közben fel fogod ismerni a módszert. Azt gondolod, majd: „Talán lehetséges”. Egyre jobban reménykedsz. Igen, már majdnem meg is van!

Renlund elder: Tényleg tele vagyok reménnyel.

Renlund nőtestvér: Végül tedd rá az utolsó szöget az összes többi szögre úgy, hogy párhuzamos legyen az elsővel. Bizony! Pont így. Most nagyon óvatosan, csak az alsó szöghöz nyúlva emeld fel az összeset, és helyezd rá az alsó szöget a deszkába vert szögre.

Néha nem sikerül elsőre. De mostmár tudod, hogyan működik. Meg kell próbálnod még egyszer. Kövesd ugyanazokat a lépéseket! Tedd rá az utolsó szöget az összes többi szögre, óvatosan, nagyon óvatosan…

Renlund elder: Ezt eddig nem mondtad.

Renlund nőtestvér: Emeld fel a szögeket és tedd rá deszkába vert szög tetejére. Tökéletes! Ha már tudjátok, hogyan kell, egyértelműnek látszik a megoldás.

Renlund elder: Ne vegyetek levegőt közben!

Renlund nőtestvér: Ez a bizonyság megszerzésére is igaz. Ha már tudjátok, hogyan kapjatok választ Istentől, akkor bizonyosnak látszik a végeredmény. Ezt állítja a Mormon könyvében található azon ígéret, amelyet 11 évesen követett a férjem, és amelyet mindannyian követtünk, hogy elnyerjük a bizonyságunkat. „És amikor ezeket a dolgokat megkapjátok, arra buzdítalak benneteket, hogy Krisztus nevében kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát.”⁸

Ha elsőként ezt a kérdést teszitek fel: „Vajon igazak lehetnek ezek a dolgok?”, akkor az hithez vezet. Ha elsőként ezt a kérdést teszitek fel: „Vajon lehet, hogy ez hamis?”, akkor az kételyhez vezet. És a kétely soha nem vezet hithez.

Renlund elder: Egyszer éppen egy cövekkonferencián voltam látogatóban, amikor a cövekelnök megkért, hogy menjünk el egy férfihoz, akit Istvánnak fogok nevezni. István egykor az egyház hithű tagja volt. Visszatért misszionáriusként a templomban kötött házasságot. Sok éven át hithűen szolgált, de aztán kételyek férkőztek belé az egyházat illetően. Amikor beszélgettem vele, elmondta, hogy annak tényével van gondja, hogy Joseph Smith négy változatot is írt vagy diktált az első látomásról. Szerinte ez jelentheti azt, hogy Joseph Smith csak kitalálta.

Kapcsolatba hoztam Istvánt egy férfival, aki az Egyháztörténeti Osztályon dolgozik, és pár évtizede kutatta ezt a négy változatot. István elbeszélgetett ezzel a kutatóval. Amikor legközelebb beszéltem Istvánnal, megkérdeztem tőle: „Nos, most milyen érzések vannak benned az első látomásról?”

Azt mondta: „Hát, az rendben van, mert válaszokat kaptam a kérdéseimre. Ez már nem nyugtalanít. Most viszont nagyon aggaszt a többnejűség, melyet Nauvooban és az 1890-es Manifesztum után gyakoroltak. Ez nagyon felzaklat.”

Megkértem Istvánt, hogy beszélgessen valaki mással az Egyháztörténeti Osztályon. E beszélgetést követően felvettem vele a kapcsolatot, és megkérdeztem, hogy van.

Azt mondta: „Nos, ez már nem nyugtalanít. Értem, mi történt, és eloszlatták az aggodalmaimat. Most viszont az aggaszt, hogy a papság egykor vissza lett tartva az afrikai származásúaktól”

Renlund nőtestvér: István esete sokakéhoz hasonlít. Úgy döntött, hogy örök kétkedő lesz. Az idő előrehaladtával, amint megoldódott egy aggodalma, talált egy másikat. Bármennyire is próbálta valaki megválaszolni ezeket a kérdéseket, mindig talált egy másik témát, melyben kifejezésre juttathatta a kételyét. István tulajdonképpen a vakond hajsza egyházi formáját játszotta. Tudjátok, amelyben a táblán lévő lyukak egyikéből előbukkan egy vakond, és mikor leütitek, azonnal kidugja a fejét egy másik, a tábla egy más pontján.

Ugyanez egészen más helyzetet eredményezett egy olyan nő számára, akivel Lubumbashiban találkoztunk, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A neve Angelique. Hithű visszatért misszionárius volt, erős bizonysággal Joseph Smith prófétáról. Szerette a Mormon könyvét. Mindent szeretett, ami az egyházhoz tartozott.

Amikor találkoztunk vele, épp egy olyan könyvet olvasott, amelyet azt megelőzően írt egy egyházi vezető, mielőtt még az egyház elnöke lett volna. A könyv a papságra vonatkozó 1978-as kinyilatkoztatás előtt íródott, és azt állította, hogy az afrikai származásúak valami miatt, amit a halandóság előtti létben tettek, nem fognak felmagasztosulni. Angelique segítséget kért annak megértésében, hogy miért van ez így. A Tizenkettek Kvórumának egyik jelenlegi tagja elmondta neki, hogy ez a korábbi egyházi vezető tévedett - ilyen egyértelműen és egyszerűen - és csupán a véleményét nyilvánította ki, mely vélemény nem volt helytálló. Angelique megelégedett a magyarázattal. Hittel cselekedett azáltal, hogy megmaradt a szövetség ösvényén és bízott Istenben.

Renlund elder: A kétely nem előfutára a hitnek. A világosságnak nincs szüksége sötétségre ahhoz, hogy kialakuljon. Amikor Péter süllyedni kezdett a vízbe, melyen járni próbált, nem azt hallotta, hogy „Ó, Péter, bárcsak jobban kételkedtél volna.” Nem, inkább ezt: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”⁹

A Lectures on Faith [Előadások a hitről] így magyarázza a hit és a kétely közötti különbségeket: „Ahol kétely és bizonytalanság van, ott nincs, és nem is lehet hit. Mert ugyanazon személyben ugyanazon időben nem létezhet kétely és hit is; tehát akinek kételyek és félelmek rakódnak az elméjére, azoknak nem lehet rendíthetetlen magabiztosságuk; és akinek gyenge a hite, az nem tud majd minden ellenkezéssel, megpróbáltatással és csapással szembeszállni, mellyel pedig szembe kell néznie ahhoz, hogy Isten örököse legyen, a Krisztus Jézusnak pedig örököstársa; idővel elcsigázott lesz az elméje; az ellenségnek hatalma lesz felette, és el fogja pusztítani.” ¹⁰

Valójában ez történt Istvánnal. Engedte, hogy kétely és bizonytalanság költözzön az elméjébe. Idővel már nem volt ereje szembeszállni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az ember az egyház tagjaként szembesül. Elcsigázott lett az elméje és eltűnt a hite.

Renlund nőtestvér: Nem gond az, ha kérdése van valakinek az egyházról és annak tanairól. A gond az, ha valaki úgy dönt, hogy örök kétkedő lesz. Joseph Smith megértette ezt, amikor azt olvasta: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.”¹¹

Azonban a versnek folytatása is van: „De kérje hittel, semmit sem kételkedvén”¹².

Más szóval kérjetek Istentől, nem kételkedve abban, hogy Ő választ tud adni nektek. Az idézet így folytatódik: „mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az ůrtól; A kétszínű, a minden útjában állhatatlan ember.”¹³

Az olyan válasz elnyeréséhez, amilyet Joseph Smith keresett, az olyan válasz elnyeréséhez, amelynek híján vagyunk, hívő szívvel és elmével kell közelítenünk Istenhez, arra vágyva, hogy megismerhessük Isten dolgait.

Renlund elder: Nagyon szeretjük John A. Widtsoe elder egyik megállapítását, aki ezen adományozási korszak egyik korai apostola volt Norvégiából. Más szavakkal mondva azt, amit ő olyan elegánsan megfogalmazott: „A kétely, ha nem alakul át kutatássá [helytálló forrásokból], semmilyen értékkel nem bír a világban. […] Aki büszke rá, hogy kétkedő, …stagnáló kétkedő, aki elégedett magával, és nem hajlandó [megfelelő] erőfeszítést tenni, megfizetni a[z isteni] felfedezés árát, az szükségszerűen hitetlenségre jut és sötétségben fog dagonyázni. Mentális és lelki kamrái félhomályában mérgesgombaként nőnek a kételyei. Végül aztán az üregében tartózkodó vakond vakságával általában gúnyolódásra váltja az érvelést, a munkát pedig tunyaságra. A legegyszerűbb igazság is megér annyit, amennyit az összes ilyen kétely együttesen. […] A kétely csak akkor ártalmas, ha életcéllá válik. Ha az igazság tevékeny [isteni] keresését és gyakorlását eredményezi, akkor éredménnyé növi ki magát. […] Az a kétely veszedelmes, amely önmagából táplálkozik, magára nő, és makacs tunyasággal még több kételyt szül.”¹⁴

Widstoe elder szavai még mindig igazak. A stagnáló kétely nem vezet el a Szabadító, Jézus Krisztus valóságának megismeréséhez; nem vezet el annak valóságos tudásához, hogy van egy kedves, szerető Mennyei Atyánk. Tudhatjuk, hogy ez az utolsó napi munka igaz, azonban ez megköveteli azt, hogy a hitet válasszuk, nem pedig a kételyt, és hogy a megfelelő forrásokhoz menjünk a válaszainkért. Megköveteli annak felismerését, hogy ez a mi döntésünk. Nem valami ránk erőszakolt külső erő határozza meg azt, hogy elfogadjuk-e az életünkben Jézus Krisztus engesztelését és a szabadító szertartásokat. Mi döntünk úgy, hogy bízunk Istenben.

Renlund nőtestvér: Időnként el kell döntenünk, hogy valami igaz-e vagy sem. Mormon ezt a követendő mintát adja nekünk: „Tehát minden olyan dolog, ami jó, Istentől való; és az, ami gonosz, az ördögtől való;… De íme, ami Istentől való, az állandóan jócselekedetekre hív és csábít, tehát minden dolog, ami jócselekedetekre hív és csábít, valamint Isten szeretetére, és az ő szolgálatára, azt Isten sugalmazza. […] Mert íme, testvéreim, megadatott nektek, hogy ítéletet tegyetek, hogy különbséget tehessetek jó és gonosz között; és az ítélet módja olyan világos, hogy olyan tökéletes tudással tudhattok, miként a nappali világosság különbözik a sötét éjszakától. Mert íme, Krisztus Lelke minden embernek megadatott, hogy különbséget tehessen jó és gonosz között; megmutatom tehát nektek, hogy mi módon ítélkezzetek; mert minden dolog, mely jócselekedetre hív, és arra ösztönöz, hogy higgyünk Krisztusban, azt Krisztus hatalma és ajándéka küldi, tehát tökéletes tudással tudhatjátok, hogy Istentől való. Ám amely dolog arra veszi rá az embereket, hogy gonosz dolgokat cselekedjenek és ne higgyenek Krisztusban, hanem tagadják meg őt és ne szolgálják Istent, arról tökéletes tudással tudhatjátok, hogy az ördögtől való”¹⁵

Ez tehát ilyen egyszerű. Ha egy döntés oda vezet, hogy jót tegyetek és higgyetek Krisztusban, akkor az Istentől való. Ha egy döntés gonoszság megtételére és Krisztus megtagadására csábít, akkor az ördögtől való. A szövetség ösvényére térve tudhatjátok, hogy azok a dolgok, amelyek eltérítenetek titeket erről az ösvényről, amelyek arra vesznek rá titeket, hogy ne higgyetek Krisztusban, azok helytelenek. Azok a dolgok viszont, amelyek arra vesznek rá titeket, hogy higgyetek Istenben, szeressétek Őt, és betartsátok a parancsolatait, azok Istentől valók.

Renlund elder: Érdekes, hogy a lelki késztetésekre történő reagálás mikéntje attól függ, hogyan döntünk: a hitet vagy a kételyt választjuk. Emlékeztek rá, hogy az Apostolok cselekedetei második fejezetében épp prédikálni készültek az apostolok. Sebesen zúgó szélnek zendüléséhez hasonló hangot hallottak az égből. „És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. […] Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?”¹⁶

E bámulatos események révén sokan megtértek. Mások viszont másképp reagáltak erre. Azt olvassuk: „Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.”¹⁷

A Lélek ugyanaz volt: a Jézus Krisztust prédikáló azon galileai apostolokra kitöltött Szentlélek. Pünkösd napján a Lélek bőségesen kitöltetett, mégis voltak olyanok, akik kigúnyolták a megtérőket és magyarázatokat gyártottak a történtekre. Ennek eredményeként lemaradtak a Szentlélek e jelentőségteljes kiáradásáról. Mi okozta a különbséget? Az ő döntésük. Akik a hitet választották a kétely helyett, azoknak megtéréshez vezető csodálatos lelki élményben volt részük.

Renlund nőtestvér: Alma is beszélt erről. Azt mondta: „És ezért aki megkeményíti a szívét, az az ige kisebb részét kapja meg; és aki nem keményíti meg a szívét, annak az ige nagyobb része adatik, míg meg nem adatik neki Isten rejtelmeinek a megismerése, míg meg nem ismeri őket azok teljességében. És azoknak, akik megkeményítik a szívüket, azoknak az ige kisebb része adatik, míg semmit nem tudnak az Ő rejtelmeiről; és ezután foglyul ejti őket az ördög, és az ő akarata leviszi őket a pusztulásba.”¹⁸

Visszatérve a példázatunkhoz, akik úgy döntenek, hogy a kiszolgált, itt-ott behorpadt hajón maradnak, melyről lemállik a festék, ők azok, akik nem keményítik meg a szívüket. A szövetség ösvényére térnek és a szövetség ösvényén is maradnak. Aztán, miközben mindvégig kitartanak, megkapják az örök élet ígéretét. Ez az Isten által adható legnagyobb ajándék. Ezen a folyamaton keresztül ismerjük meg Jézus Krisztust, tudunk az Ő élő valóságáról, valamint a szeretetéről és a könyörületességéről. Ez a lelki ajándék mindenkinek megadatik, aki kiérdemli.

A Tan és szövetségek így fogalmaz: „Egyeseknek megadatik a Szentlélek által, hogy tudják, Jézus Krisztus Isten Fia, és ő megfeszíttetett a világ bűneiért. Másoknak megadatik, hogy higgyenek a szavaikban, hogy nekik is örök életük lehessen, ha hűségesek maradnak.”¹⁹

Renlund elder: 2009 áprilisában támogattak az egyházban általános felhatalmazottként. 2009 októberében megkértek, hogy beszéljek az általános konferencián. Ez hozzá tartozik az új általános felhatalmazottak „beavatási programjához”. Nagyon vártam, hogy édesapám is meg tudja hallgatni a konferenciát. Egész életében keményen dolgozott asztalosként és építőmesterként, és 92 éves korában már komoly gondjai voltak a hátával. A Konferencia-központba nem tudott eljönni. Így hát az egyik lánytestvérem meggyőződött róla, hogy televízión nézni tudja majd az ülést a lakásában Salt Lake Cityben.

A konferencia után felkerestem otthonában, hogy kiderítsem, mit gondolt a beszédemről. Szűkszavú ember volt, aki nem nagyon osztogatta a dicséreteket.

Megkérdeztem tőle: „Apa, láttad a konferenciát?”

Így felelt: „Ja.”

Megkérdeztem tőle: „Apa, hallottad a beszédemet?”

Így felelt: „Ja.”

Mire én: „Nos, apa, mit gondoltál róla?”

Mire ő: „Ó, rendben volt. Szinte már büszke voltam.” És ez volt a legtöbb, amit dicséretek terén valaha is ki lehetett húzni belőle.

Ám aztán megtudtam, hogy máson járt az esze azon a délutánon, mert szörnyen el akarta mesélni nekem az előző éjszakai álmát. Nem nagyon szokott álmodni. Soha nem voltak fantáziadús gondolatai. És nem tudok róla, hogy valaha is hazudott volna. Mindig brutálisan és tapintatlanul őszinte volt. Így szólt: „Azt álmodtam, hogy meghaltam, és látom a Szabadítót, Jézus Krisztust. A karjaiba vont, és azt mondta, hogy megbocsáttattak a bűneim. És Dale, annyira jó érzés volt!” Csupán ennyit mondott, és engem valami visszafogott attól, hogy kérdezősködjek. Két hónappal később, amikor Ruth és én éppen Madagaszkáron voltunk, meghalt.

Miután édesapám 24 éves korában a finnországi Larsmoban csatlakozott az egyházhoz, az általa kapott világosságnak és tudásnak megfelelően élte az életét. Mindig mindent megtett, amire megkérték. Olyan valakivé vált, aki kiérdemelte a Léleknek azon ajándékát, hogy tudja: Jézus a Krisztus, akit megfeszítettek a világ bűneiért és az ő bűneiért. Ennek az ajándéknak a kiérdemlése nem függ a papsági hivataltól, sem a nemünktől. Attól függ, hogy a hitet választva és a szövetség ösvényét választva kiérdemeljük ezt az ajándékot.

Renlund nőtestvér: Fivérek és nőtestvérek! Amikor másoknak segítetek legyőzni a félelmet és hitet gyakorolni, épp azt teljesítitek be, amire Russell M. Nelson elnök buzdított minket, hogy egyházként megtegyünk. Azt mondta: „A világhoz szóló üzenetünk egyszerű és őszinte: Isten minden gyermekét – a fátyol mindkét oldaláról – hívjuk, hogy jöjjenek a Szabadítójukhoz, nyerjék el a szent templom áldásait, részesüljenek maradandó örömben, és váljanak érdemessé az örök életre.”²⁰ Ennek a felhívásnak az elfogadása a hit cselekedete.

A tanításotok során azoknak is segítetek, akik elhagyták a szövetség ösvényét. Tanításotok értük, a gyermekeikért, az unokáikért és talán még a dédunokáikért is van. A Szabadító intését idézve: „…továbbra is szolgáljatok az ilyeneknek; mivel nem tudjátok, talán majd visszajönnek és bűnbánatot tartanak, és szívük minden szándékával hozzám jönnek, és én meg fogom gyógyítani őket; és ti lesztek az eszközök, melyek szabadulást hoznak nekik” (²¹).

A fokozott derűlátás időszaka ez az egyházban! Olyan igazságok lettek kinyilatkoztatva, amelyek évszázadokon át rejtve voltak. Szent templomok hálózzák be a földet. Majdnem minden nemzetben misszionáriusok prédikálják a nagy öröm üzenetét. A szentek közösségeként és Jézus Krisztus tanítványaiként, „szentebb módon” egyesülünk a szolgálattételben, amint arra Nelson elnök buzdított, és az Úr meggyorsítja munkáját „annak idejében”²². A kert Ura velünk együtt fog munkálkodni.²³ Az általatok tanított üzenet a nagy öröm és boldogság üzenete, mely áldást jelent a hithűek számára.²⁴

Renlund elder: A Tizenkettek Kvórumának tagjaként kapott első feladatom az volt, hogy menjek és szóljak az Egyháztörténeti Osztálynak, hogy az osztály tanácsadójaként én váltom majd Jeffrey R. Holland eldert. El tudjátok képzelni, hogy volt „zokogás, és siránkozás és fogak csikorgatása”²⁵, amikor megtudták, hogy szeretett tanácsadójuk helyett mást kapnak. Azonnal hiánycikk lett a zsebkendő.

Az Egyháztörténeti Osztály tanácsadójaként feladataim részeként elolvastam The Joseph Smith Papers [Joseph Smith iratok] összes kötetét. A Szentek²⁶ című új egyháztörténelmi elbeszélés első kötetét is elolvastam. Mindannak elolvasása, amit Joseph Smith valaha is írt vagy mások szerint mondott, egész egyszerűen megerősítette a bizonyságomat prófétai szerepéről, akit Isten választott ki arra, hogy visszaállítsa munkáját a földre.

Joseph Smith soha nem viselkedett megtévesztésre törekvő szélhámosként. Egyértelműen hitt abban, hogy látta, amiről azt mondta, hogy látta: Mennyei Atyánkat és Jézus Krisztust; Morónit; Keresztelő Jánost; Pétert, Jakabot és Jánost; Mózest, Éliást és Illést. Egyértelműen olyan valakiként viselkedett, akinek birtokában voltak az aranylemezek, és Isten ajándéka és hatalma által lefordította ezeket az ősi szövegeket. Egyértelműen olyan valakiként viselkedett, aki magától Jézus Krisztustól kap kinyilatkoztatást. Egyértelműen olyan valakiként viselkedett, aki megkapta a papságot és a szent apostolság kulcsait.

Az öt érzékszervem által felfoghatónál és kifejezhetőbbnél erősebb és megbízhatóbb módokon tudom, hogy Joseph Smith látta, amiről azt mondta, hogy látta, Isten ajándéka és hatalma által lefordította a Mormon könyvét, és megkapta a papságot, az azzal járó kulcsokkal együtt az emberiség szabadítására. Tudom, hogy ez igaz. Tudom, hogy ezek a kulcsok ma a földön vannak, és hogy Nelson elnök Joseph Smith jogos utódja a földön.

Amit mi horpadásoknak és lemálló festéknek tartunk a kiszolgált hajón, arról kiderülhet, hogy örökkévaló szemszögből Isten által jóváhagyott és Őáltala irányított. Az Úrnak vagy benne van a keze a horpadásokban és a lemálló festékben, vagy a saját céljaira használja ezeket. Saját magam tudom, hogy az Úr, Jézus Krisztus irányítja ma munkáját a földön. A szolgái jól ismerik Őt. Én ismerem Őt.

Renlund nőtestvér: Hálás vagyok, hogy bizonyságomat tehetem nektek arról, hogy tudom, Jézus Krisztus a Szabadítónk. Amikor kételkedés nélküli hitet gyakorlunk az Ő engesztelő áldozatában és annak gyümölcseiben, az életünk örökre megáldatik. Hálás vagyok azért, hogy visszaállította az Ő egyházát ezekben a napokban mindazon áldásokkal együtt, amelyeket Isten gyermekei elnyerhetnek itt a földön.

Renlund elder: Az üzenetünk az, hogy „Ne kételkedjetek, inkább higgyetek”²⁷ Az Úr, Jézus Krisztus apostolaként vagyok itt. Azért vagyok itt, hogy különleges tanúbizonyságot tegyek Jézus Krisztus nevéről, arról, hogy Ő él és Ő a világ Szabadítója. Tanúbizonyságot teszek figyelemre méltó könyörületességéről, szeretetéről és Isten minden gyermeke iránti gondos törődéséről. Tanúbizonyságot teszek semmihez sem fogható engesztelő áldozatáról értetek és értem. A Szabadítót megismerve megtudtam, mennyire vágyik a dolgok rendbetételére, a sebek begyógyulásának elősegítésére, az összetört szívek meggyógyítására. Ez csak néhány az Ő figyelemre méltó jellemvonásai közül.

Őszintén imádkozom azért, hogy Isten kiárassza legbőségesebb áldásait rátok, családotokra és tanulóitokra, hogy segítsétek majd azoknak a tanulókat szert tenni hitre Jézus Krisztusban, hogy „Ne kételkedje[nek], inkább higgye[nek]”, Jézus Krisztus nevében, ámen.