2:3

Angyalok és megdöbbenés

Jeffrey R. Holland elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Az Egyházi Oktatási Szervezet képzési közvetítése • 2019. június 12. • Egyházi Irodaépület, földszinti előadóterem

A nyitóimájában Peterson fivér a „család” szót használta, amely megérintett és most is megérint. Örömmel tölt el, hogy veletek lehetek egy éves eseményen, amely számomra egy családi összejövetelt jelent. Megérintett Webb fivér, Cordon nővér és Clark elder minden szava. És imádkozom, hogy mindig összhangban legyek azzal, amit ők hárman mondtak.

Amint Peterson fivérre visszautalva köszöntelek benneteket itt, a család szó annak szoros értelmében és igazán leírja, hogy miként érzek irántatok, és szeretném, ha ezt elhinnétek. Tudom, hogy ez biztosan igaz a Testület tisztségviselőinek részéről is, de az én részemről igazán különleges módon az.

Ezen a nyáron lesz 54 éve, hogy Pat és én aláírtuk első EOSZ szerződésünket, és azóta gyakorlatilag az életünk minden évében kapcsolatban álltunk veletek valamilyen formában. Amikor a feleségemmel eldöntöttük, hogy az életünket és a megélhetésünket megpróbáljuk az Ifjúsági és Felsőfokú Hitoktatásban megvalósítani, nem tudtuk, hogy az milyen erős és tartós köteléknek bizonyul majd számunkra. Amilyen bizonytalanok voltunk, ha nem lett volna a barátság és a valódi testvéri szeretet, amelyet az oktatótársaktól, felügyelőktől, igazgatóktól és másoktól kaptunk az első évek során, nagyon valószínű, hogy nem lett volna elég önbizalmunk a folytatáshoz. Ezek a kapcsolatok a programban töltött kezdeti időszakunkból még több mint fél évszázaddal később is a legkedvesebb barátságaink közé tartoznak. Nem is említve azt a több száz – vagy talán több ezer? – tanulót, akiket az évek során oktattunk és szerettünk. Imádkozom, hogy soha ne vesszen ki ez a családias érzés az Egyházi Oktatási Szervezetből. Ez volt az egyik oka, amiért itt szerettünk volna szolgálni.

A nyitányként elmondott szerelmes óda után az egyik dolog, amit szeretnék közvetíteni felétek a mai napon az, hogy mennyire szeret titeket és számít rátok az egyház valamennyi általános felhatalmazottja és általános tisztségviselője. A tanácsainkban és bizottságainkban az időnk jelentős részét – amit az is bizonyít, hogy az általános segédszervezeti vezetőink közül ilyen sokan itt vannak ma, hiszen ezt együtt csináljuk –, nem tudom pontosan, hogy mekkora részét, de arra tippelnék (kijavíthatnak később), hogy eléri az általános felhatalmazottként és általános tisztségviselőkként töltött időnk 30-35 százalékát az, hogy az egyház fiataljairól beszélgetünk: azokról a korcsoportokról, akiknek az oktatása már a ti munkátok, és azokról, akik éppen arra készülnek, hogy csatlakozzanak a tanulóitok sorához. A világról beszélünk, amelyben élnek, a kihívásokról, amelyekkel szembenéznek, azokról a sajátos valóságokról, amelyekkel úgy tűnik, egyre fiatalabban találják szembe magukat. Nem minden ilyen valóság gonosz, de néhány közülük igen. Ezeknek a fiataloknak minden elérhető segítségre szükségük van, és szerencsére meg is kaphatják azt. Isten áll e hajó kormányrúdjánál, és biztonságban a kikötőbe vezeti azt. Minden szükséges előkészületet megtett ehhez.

Például soha nem gondoltam véletlennek, hogy a fiataljaink annyi idősen kezdik az ifjúsági hitoktatási programot, mint ahány éves Joseph Smith volt az első látomás idején. Feltételezem, hogy Mennyei Atyánk úgy érezte, Joseph 14 éves kora körül elért egy olyan érettségi szintet, amely elégséges volt ahhoz, hogy rálépjen prófétai küldetésének ösvényére. Miért ne feltételezhetnénk hát, hogy általánosságban más fiatalokban is ebben a korban kezd el kialakulni egy érett bizonyság Jézus Krisztus evangéliumáról, mely bizonyság a következő években (remélhetőleg) erőteljes iránymutató erővé válik számukra a örökkévalóság hátralévő részére?

Biztosan ez az oka, hogy az Úrtól jövő sugalmazás alapján a programunk úgy épül fel, ahogy – megérintve fiúk és lányok szívét, miközben megkezdik a csodálatos átmenetet a felcseperedés felé, élénkítve a velük való kapcsolatunkat, tartalmas hétközbeni élményekkel szolgálva számukra ahelyett, hogy csupán egyetlen vasárnapi iskolai élményre alapoznánk. Amint az egyház egyre inkább az otthonközpontú, egyház által támogatott tananyag felé halad, büszkék lehetünk rá, hogy az EOSZ a hétközbeni és az otthoni tanulásra való összpontosításával mindig is efelé mutatott. Ez a jelenlegi módosítás közelebb hozza az ifjúsági és felsőfokú hitoktatásokat az egyház általános tananyagához, mint korábban valaha.

Ha már a témánál vagyok, hadd említsem meg, micsoda megtiszteltetés, hogy az itt elnöklő fivérek minket bíztak meg az ifjúsági hitoktatás tananyagának és az egyház négyévente ismétlődő szentírási tananyagának összehangolt beosztásával. Ez már önmagában is különleges lenne, de az, hogy a testületünk elnökétől érkezett, csak tovább emeli annak fontosságát. Hadd emlékeztesselek rá benneteket, hogy ki a testületünk elnöke. Nelson elnök a következőt mondta e fejlesztés bejelentésekor:

1:24

„A 2020-as évtől kezdődően az ifjúsági hitoktatási tanulmányi kurzus éves beosztásra áll át. Az osztályok ugyanazt a szentíráskötetet fogják tanulmányozni, amelyet a Jöjj, kövess engem! tananyagának során használunk. Ezen változás bevezetése gazdagabbá teszi majd az otthonközpontú, egyház által támogatott evangéliumi tanulmányozási megközelítést azáltal, hogy az otthoni, a vasárnapi iskolai, valamint az ifjúsági hitoktatási tanulmányozás témája egységes lesz.

E változás megfontolása közben gondoljátok át a saját jövőtöket is. Azon lehetőségetek, hogy nagyobb hatást gyakoroljatok a világra, mint bármelyik előttetek járó nemzedék, teljes mértékben a Jézus Krisztus iránti odaadásotok függvénye. Mindegyikőtök felelős azért, hogy tanítsátok az Ő evangéliumát az otthonotokban mindazoknak, akikkel együtt laktok. Az ifjúsági és felsőfokú hitoktatás segíteni fog a hit szentélyévé alakítani át az otthonotokat – olyan hellyé, ahol Jézus Krisztus evangéliumát tanítják, tanulják, megélik és szeretik.”

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már elég sok időt töltöttem ebben a programban, és szerintem évek óta most először szólt az egyház elnöke ilyen kifejezetten és ilyen bátorítóan, személyesen hozzánk erről a témáról. Nelson elnök, hálás vagyok ezért. Hadd mondjam el, hogy a kisebb-nagyobb módosítások jelenlegi szakaszában a Fivérek többet beszéltek és többet elmélkedtek az ifjúsági és felsőfokú hitoktatás eljárásrendjéről és személyzetéről, valamint közvetlenebbül foglalkoztak ezekkel, mint az itt végzett szolgálatom ideje során valaha. Milyen lenyűgöző időszak ez arra, hogy az Egyházi Oktatási Szervezet családjába tartozzunk.

Most pedig hadd beszéljek ezen erőfeszítések fő tárgyáról, arról, amiért ma összegyűltünk itt, a napi és heti tanításunk okáról – a szeretetünk és törődésünk középpontjában álló tanulóról.

Miközben a világ egyre világiasabb lesz, meg kell tanulnunk, hogyan válhatunk még inkább példává és segítséggé a fiatal férfiaink és nőink számára, akiknek egy olyan kultúrában élve kell megvédelmezniük a hitüket, amely megtagadja, vagy ami még rosszabb, lealacsonyítja azt. A hithű fiataljaink és az őket körülvevő néha ellenséges világ között tátongó szakadék – nagy általánosságban szólva – minden nappal egyre szélesebb lesz. Ez természetesen „adott” az utolsó napi próféciák szerint, ám ez nem jelenti azt, hogy ettől könnyebb foglalkozni vagy kellemesebb szembenézni vele. A világ ezen kis összefoglalójában a tanulóinkra bizonyos jellemzők miatt kedvesen Z generációként utalnak. Ezek a jellemzők kiemelik a tanítással kapcsolatos néhány kihívásunkat:²

Mindig rá vannak csatlakoztatva valamire. „Nem ismerik az internet vagy a mobiltelefonok [vagy a fülhallgatók] nélküli világot. […] [Számukra] a Google mindig is létezett.”³ Talán soha nem is láttak tárcsás telefont vagy indítottak hívást egy úgynevezett telefonfülkéből. De ez nem gond, mert ez a csoport úgyis az üzenetküldést részesíti előnyben.
Ezen a mindenütt jelenlévő elektronikus hálózaton keresztül már nagyon, nagyon fiatalon ki voltak téve a vérlázító, pusztító pornográfiának.
Hajlanak a „melegházasság és a transznemű jogok [támogatására]… a mindennapi életben. Ritkán fordul elő, hogy egy Z-nek ne lenne [közeli] barátja az LMBT közösségben.”⁴ E társas érzések miatt elmosódik és nehezen berajzolhatóvá válik a határ a barátság és a viselkedés fölött való szemethunyás között.
„Posztkeresztények – az amerikai felnőttek majdnem egynegyede (23%) – ezek ugyan nem az utolsó napi szent tanulóink, de tulajdonképpen az a világ, amelyről beszélünk –, és az ezredfordulósoknak a harmada »semleges«, vagyis semmilyen vallási azonosságot sem vall magáénak. Sok Z olyan otthonokban nő fel, ahol a vallás egyáltalán nincs jelen, ezáltal nincsenek [személyes] vallással kapcsolatos élményeik [– és felfogásuk –] a vallásról.”⁵
Egy nemrégiben végzett kutatás, amely az ausztrál kamaszok vallással kapcsolatos hozzáállását vizsgálta, bekerült a hírekbe, mivel az eredmény szerint 52 százalékuk nem azonosul egyetlen felekezettel sem, és csupán 37 százalékuk hisz Istenben.⁶
James Emery White lelkész és író az írásaiban sokat foglalkozott e fiatalok lelki körülményeivel. Ezt mondta: „Először is: elveszettek. Nem csupán egy posztkeresztény társadalmi keretek között szerveződő világban élnek és formálódnak, de még emlékük [vagy felfogásuk] sincs az evangéliumról. A lelki írástudatlanság egyszerűen elképesztő. […] [Másodszor:] vezető nélkül vannak. Elhanyagolható – ha egyáltalán van – a családtól jövő útmutatás, és még ennél is kevesebbet eredményez az, amit az interneten keresztül igyekeznek megszerezni.”⁷
Egy, a USA Today napilapban megjelent cikk a Z generációt a társadalom valaha ismert legmagányosabb alcsoportjaként említette.⁸ Ez a cikk egy 2010-ben készült BYU tanulmányra hivatkozott, amely szerint: „A magányosság olyan hatással van a várható élettartamra, mint napi 15 szál cigaretta elszívása, ezzel veszélyesebbé téve azt az elhízásnál is.”⁹
A 13 éves amerikai lányok 53 százaléka elégedetlen a testével. Ez a szám 78 százalékra ugrik, amint ezek lányok betöltik a 17-et. A kamaszkorú lányok több mint 50, a fiúk több mint 30 százaléka végez egészségtelen súlyszabályzó tevékenységeket, mint az étkezések kihagyása, a böjtölés, a dohányzás, a hányás, és a hashajtók szedése.¹⁰
Végül pedig: rövid ideig tudnak egy adott dologra figyelni. Néhány kimutatás szerint a Z-k általánosan 8 másodpercig tudnak koncentrálni.¹¹ Már az előbb bemutatott első három pontnál elvesztettem volna őket.

Nos, az ifjúsági és felsőfokú hitoktatók nem fogják ezen gondok mindegyikét egyik napról a másikra megoldani, de a Fivérek azt szeretnék, hogy tájékozottak, felkészültek és lelkileg összhangban legyetek, valamint kiemelten képessé váljatok az e gondokkal kapcsolatban felmerülő kérdések valós időben való megválaszolására és a velük való foglalkozásra, ha arra kerül a sor. A hétközbeni kapcsolatotok révén ti elérhetőbbek vagytok a tanulók számára, mint a legtöbb egyházi tanító. Legyetek hát bölcsek ennek a módjában, ám tudnotok kell, hogy a Fivérek kérik és elvárják a segítségeteket az egyház irányelveinek, gyakorlatainak és tanainak tanításában – kötött és kötetlen keretek közt, az osztályteremben és azon kívül is.

Maradjatok nyitottak – főként a Lélekre! Hagyjatok valamennyi mozgásteret az órai vázlatban! Ha le kell rövidíteni a tanítást azért, hogy meg tudjátok osztani a bizonyságotokat, vagy beszélgetést tudjatok kezdeményezni egy időszerű kérdésben, kérlek tegyétek meg ezt, amikor a Lélek arra késztet, hogy ez a helyénvaló.

Természetesen ezt a határaitok átlépése nélkül kell megtennetek, nem véve magatokra olyan szerepeket, amelyek nem ránk tartoznak, hanem a papsági vagy segédszervezeti vezetőkre. Ennek az egyensúlynak a megtalálása már a kezdetek óta a rendszerünk kihívása, és mindig is az marad. Jó ítélőkészség és a Lélek útmutatása szükséges az egyensúly megtalálásához, ám érdemes elfogadni a kihívást, a Fivérek pedig elismerik az erőfeszítéseiteket. Mindenkire szükség van, az üzenetnek pedig minden szinten tisztának és egybehangzónak kell lennie.

„Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra? […] A gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok.”¹²

Egyértelmű, hogy ilyen elképesztő erők munkálkodása mellett ezekben az időkben olyan erejű evangéliumi oktatásra van szükség, hogy semmi se tudja megrengetni a fiataljaink hitét vagy letéríteni őket az ösvényről, amikor elhagyják az osztálytermeiteket és visszalépnek a világba. Ez a fajta tanítás elméletben sokkal könnyebb, mint a gyakorlatban, de megígérem nektek és tudom, hogy mindannyian jobbá válhatunk. Hatásosabb oktatók lehetünk, mint amilyenek sokszor vagyunk. Kérlek, hogy e nehéz feladat felvállalásában emlékezzetek egy dologra a ma együtt töltött időnkből: emlékezzetek, hogy a tanuló nem egy megtöltésre váró flaska; a tanuló egy meggyújtásra váró tűz.

Az evangélium oktatóiként legyünk lelki gyújtogatók! Az óráink legyenek gyújtóeszközök! Piromániásnak kell lennünk, a „mániás” rész nélkül – csak „piróknak”. Hadd magyarázzam ezt el, mielőtt feljelentetek a Fivéreknél vagy a rendőrségen.

Mindig is lenyűgözött, hogy a Mormon könyvében szinte minden jelentős tanítási helyzetben úgy jellemzik a pillanatot, miszerint az egyén „hatalommal és felhatalmazással” tanított.¹³ Ez az én legnagyobb vágyam a saját tanításommal kapcsolatban, és remélem ez a ti vágyatok is.

Kérlek, ne értsetek félre! Nem arról beszélek, hogy megemelitek a hangotok decibelszintjét, színpadiasan adtok elő, főként nem arról, hogy hamis érzelmeket játszotok meg. Olyasmiről beszélek, ami alapvetően egyszerűen lelkiség kérdése; ez a lelkiség pedig annyi különböző módon mutatkozik meg, amilyen különbözőek ti vagytok. Önmagatokat kell adnotok. Nem lehettek Bruce McConkie, Boyd Packer vagy Russell Nelson, habár jól tennénk, ha megkérdeznénk magunktól, miért vannak ezek a tanítók ránk olyan hatással, amilyennel. Tanuljatok el mindent a nagyszerű tanítóktól (a múltbeliektől vagy jelenlegiektől), amit csak tudtok, de végül természetesen a saját módotokon kell tanítanotok. Azonban bármilyen módszert választotok is, a végeredménynek a hatalommal és felhatalmazással való tanításnak kell lennie.

Hadd használjak néhány, a Mormon könyvében feljegyzett példát. A Hélamán 5 Nefi és Lehi történetét mutatja be, akiket az ősapáikról neveztek el, és akiket azzal bíztak meg, hogy tanítsák a Zarahemla földjén élő lámánitákat. Amellett, hogy ezt a problémás csoportot kellett tanítaniuk, Nefi és Lehi szembeszálltak a „szakadárokkal” is – azon hitehagyó nefitákkal, akik csatlakoztak a lámánitákhoz azok Isten prófétái elleni harcában. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez a két csoport jelképezi azt a fajta ellenséges hallgatóságot, akikkel nem különösebben szeretném a hétfő reggelt kezdeni. Ekkor a lámániták már ellenségesek, dühösek és eltökéltek voltak, hogy elégtételt vegyenek a nefitákon egy olyan sérelemért, amelynek eredetét legtöbbjük már rég elfelejtette. Ha ez nem lett volna elég, ott voltak az „ex-mormonok Jézusért” (az ő szóhasználatuk, nem az enyém, rendben?), vagyis a helyi hitehagyók, akik valaha a papsági kvórumba tartoztak, némelyikük talán még hithű missziót is szolgált, ám az életük ekkorra félrecsúszott. Egykor minket tanítottak, most pedig ellenünk, Isten királysága ellen tanítanak.

A szentírások mégis ezt írják Nefiről és Lehiről, amikor ezt a két nagy kihívást jelentő csoportot tanították: „Nagy hatalommal prédikáltak, olyannyira, hogy sok olyan elszakadót megszégyenítettek, aki a nefitáktól ment át… És lőn, hogy oly nagy hatalommal és felhatalmazással prédikáltak a lámánitáknak [is] – mert hatalmat és felhatalmazást kaptak, hogy beszélhessenek – és az is megadatott nekik, hogy mit mondjanak.”¹⁴ Itt álljunk meg egy pillanatra. Álljunk meg, és gondoljunk bele, milyen csodálatos lenne, ha az Egyházi Oktatási Szervezetben – vagy az egyházban – minden tanító képes lenne erre a két dologra: tudni, hogyan szólaljon meg, és mit mondjon, amikor megszólal. Ez lenne a nyelveken szólás valódi ajándéka, még ha csupán a saját anyanyelveteken is. Az én értelmezésem szerint pontosan ez az az ajándék, amely ennek a két férfinak megadatott, amikor tanítottak. Nagyszerű „hatalmat és felhatalmazást kaptak, hogy beszélhessenek – és az is megadatott nekik, hogy mit mondjanak. Tehát a lámániták nagy megrendülésére szóltak.”¹⁵

Vajon megpendít bennetek bármilyen húrt a megrendülés szó a Mormon könyve egyik korábbi történetével kapcsolatban? Gondoljunk a Móziás 27-re, amelyben Alma és Móziás fiai „Isten ellen lázadva jártak-keltek”. Itt, a 11. versben „az Úr angyala megjelent nekik, és leereszkedett, mintha egy felhőben lett volna; és mintha mennydörgés hangján szólt volna, mely megrengette a földet, melyen álltak.”¹⁶

Engedjétek meg, hogy szinte azonnal egy újabb szerkesztői megjegyzést fűzzek hozzá! Úgy vélitek, hogy ez valóban egy igazi földrengés volt? Úgy gondoljátok, hogy ha 12 méterenként telepítve lett volna egy szeizmográf, akkor ott egy, a Richter-skála szerinti ötös, hatos, nyolcas vagy kilences erősségű földrengést mértek volna, hatalmas szökőárhoz vezetve a tengeren és átformálva a szárazföldet? Talán. Talán idővel. Teljes mértékben lehetséges, hogy ez történt, de ebben a konkrét esetben (a körülmények figyelembevételével), én nem hiszem. Úgy gondolom, ez azon személyes földrengések egyike volt, amelyeket az Úr személyre szabottan az egyéneknek küld. Úgy gondolom, a föld megremegett Alma és Móziás fiainak lába alatt, de ki tudja, bárki más alatt is remegett-e.

Biztosan nektek is volt már ilyen élményetek egy óra tanítása közben. Valami, amit mondtatok, olyan mértékben érintett meg egy tanulót, hogy elsápadt vagy letörölt néhány könnyet, esetleg mindkettő, a lelke mélyéig meghatódott; mindeközben a jobbján vagy a balján ülő tanulót különösképpen nem érintette meg a dolog. Ez gyakran megtörténik a missziós területen. Tudjátok, hisz veletek is megtörtént. Egy misszionáriuspár valahol egy bérház egyik lakásában tanít egy családot. Egy földet megrengető, szívet megváltoztató tanításuk zajlik épp egy házaspárral, amely felemeli a 106-os számú lakást az alapjairól, ám a szomszédok a 105-ös lakásban boldogan nézik az X-Faktort, a 107-ben lakók pedig azt próbálják kideríteni, mit játszott a Lakers és a Bulls. Nem tudom, hogy földtani értelemben lehet-e Richter-skála szerinti földrengést ígérni, ám úgy vélem, hogy az Úr és a szentírások mindig olyan személyes földrengéseket ígérnek nektek, amelyek a tanulót a lénye mélyéig hatolva változtathatják meg, hogy a lábaik alatt megremeg a föld. Bocsássatok meg, kicsit elkalandoztam!

A Móziás 27 12. versével folytatva:

„És oly nagy volt a megdöbbenésük” Almának és Móziás fiainak, „oly nagy volt a megdöbbenésük, hogy a földre rogytak és nem értették meg a szavakat, melyeket [az angyal] szólt hozzájuk. […]

És most, Alma és azok, akik vele voltak, ismét a földre rogytak, mert oly nagy volt a megdöbbenésük; mert saját szemükkel látták az Úrnak egy angyalát; és mennydörgéshez hasonló volt a hangja, mely megrázta a földet. […]

És most, Alma megdöbbenése oly nagy volt, hogy megnémult, így nem tudta kinyitni a száját; igen, és gyenge lett, méghozzá annyira, hogy nem tudta megmozdítani a kezeit.”¹⁷

Én azon gondolkodom, azért imádkozom, és azt remélem, hogy az Egyházi Oktatási Szervezetben is valóban „megdöbbentő” tanítás fog zajlani. Meg kell döbbentenünk ezeket a tanulókat, mégpedig „Istentől való hatalommal és felhatalmazással”¹⁸, amelyet azon oktatók kapnak meg – legyenek hivatásosak vagy önkéntesek –, akik merészen és őszintén tanítják Jézus Krisztus evangéliumát. Tudjátok, honnan származik a döbbenet szó? Fogalmam sincs, hogy a megújított egyiptomiban vagy a héberben honnan eredeztetik, de a „döbben” a hangutánzó szavak ugyanazon családjába tartozik, mint a „dübörög” és a „dörög” szavak.¹⁹

Ez talán segít annak megértésében, hogy a megtérése után Alma miért mondhatta ezt: „Ó, bárcsak angyal lehetnék és nékem adnák szívem vágyát, elmehetnék és Isten harsonájával szólhatnék, olyan hanggal, mely megrázza a földet, és bűnbánatot hirdethetnék minden népnek!

Igen, minden léleknek mennydörgés hangjához hasonlóan hirdetném a bűnbánatot és a megváltás tervét, hogy tartsanak bűnbánatot és jöjjenek Istenünkhöz, hogy az egész föld színén ne legyen több bánat.”²⁰

Nos, kedves barátaim az EOSZ-ben, elég egyértelmű, hogy Alma miért szeretne angyali befolyást – a mennydörgés hangját, amely olyan, mintha Isten harsonája szólna, és amely megrázza a földet. Egyszerű: ami nála működött, az biztos másoknál is működhet! Kifeküdt, három napon keresztül bűnbánatot tartó tanulók; egy oly hatalmas megtisztulás, melynek hatásától soha nem tudnak és nem is akarnak eltávolodni; Isten királyságának építése mellett attól fogva örökké, mélyrehatóan és teljesen elkötelezett életek. Na, ilyen az erőteljes tanítás! Észre fogjuk venni – Almához hasonlóan –, hogy nem vagyunk angyalok, és hogy nem lesz ilyen hatásunk minden alkalommal, amikor egy csoportnyi tanuló előtt állunk. Ám ami az EOSZ elhívásokban és hivatásokban nagyszerű, hogy van lehetőségünk ezt megpróbálni (képletesen szólva), és rendelkezésünkre áll egy tantermi környezet, amelyben ezt újra és újra megtehetjük.

Most kanyarodjunk vissza a Hélamán 5-höz. Emlékezzetek, hogy Nefi és Lehi sem voltak angyalok, csupán jó, küldetéssel és üzenettel rendelkező halandó tanítók, akik „nagy hatalommal és felhatalmazással” tanítottak. Láthatták, ahogy 8 000 lámánita „megkeresztelkedett a bűnbánatra” és Isten egyházába jött.²¹ Emlékeztek a történetre. Mennyből érkező tűzzel és a Lélek bennük égő lángjával ezen „tanulók” teljes csoportjának lelkét úgyszólva lángra lobbantotta az igazság. Tapasztalatom szerint 8 000 fő elég jól mutatott volna egy heti zónajelentésben bármelyik misszionáriuspártól, bármelyik missziós területen a világon.

Engedjétek meg, hogy beszéljek még egy tanítóról, akinek nem csupán a lelke gyulladt lángra, de szolgálatáért megfizette a végső árat, amikor teste a lángok martaléka lett.

Abinádi már fiatalkorom óta az egyik általam leginkább csodált próféta az alapműveinkhez tartozó valamennyi szentírásból. Gyakorlatilag ismeretlenként bukkan fel; nem hivatkozik semmilyen prófétai örökségre, nem mutat fel híres ősöket. Mivel Zeniff népének konok kolóniáját elkorcsosították a tetteik, Abinádit elhívták, hogy szólítsa bűnbánatra Zeniff fiát, szánalmas utódját, Noé királyt. Ismeritek a leírtakat.

Noé azonnal halálra ítéli, így Abinádinak menekülnie kell. Kétévnyi bujkálás után Abinádi újra megjelenik, hogy tanítson és bizonyságot tegyen. Megállok itt egy pillanatra, hogy mosolyogjak egyet a próféta jól érezhető gyermeki ártatlanságán ebben az egész helyzetben. A teljes visszavonultságban leélt 24 hónap után most álcát hord, hogy az további felismerhetetlenséget kölcsönözzön neki. Mindezek ellenére, amikor visszatér, elsőként ez a mondat hagyja el a száját: „Ezt parancsolta nekem az Úr, mondván – Menj, Abinádi, és prófétálj.”²² Ezen a ponton kétségbe kell vonnom az álca hatásosságát, ám bizton nem kételkedünk Abinádi hitében és eltökéltségében.

Miközben bátran Noé király és udvarának utálatosságai ellen prófétált, Abinádit letartóztatták és azon törvényszék elé vitték, amelyet elítélt. Ezen tanács általi kíméletlen vallatás során a hatalmas próféta „bátran felelt nekik, és minden kérdésükre megfelelt, …és ők minden szavukba belezavarodtak”.²³ Majd védekezésből támadásba váltva belekezd öt és fél fejezetnyi tan elmondásába, amely a Mormon könyvében található beszédek közül az egyik legerőteljesebb. Alig kezd bele, amikor a bűntudattól gyötört és alávaló Noé elrendeli a kivégzését.

Abinádi bizonyságot tesz Noé király törvényszéke előtt

Mindez előkészít egy olyan eseményt, amely örökre belevésődött a lelkembe – nem pont úgy, mint Arnold Friberg csodálatos festményén,²⁴ de nagyon hasonlóan. Mindenesetre Abinádi rabként biztosan meg volt kötözve, valamilyen korabeli béklyóval. Életkorát nem tudjuk. Friberg idős (vagy idősebb) emberként ábrázolta, de a szentírások ezt nem említik. Nem tudom, mennyi idős volt. Erős testalkata volt? Nem tudjuk. De éppen két év valamilyen módon való elszigeteltség után bukkant fel, amely során valószínűleg nem jutott elég élelemhez. Emlékezzetek, amikor Illést a hollók etették. ²⁵ Láttátok már, mekkora karma van egy hollónak? Nem hinném, hogy röptükben ezek az apró szárnyas barátok túlméretezett csomagok garmadáit hordozták volna. Nem tudhatjuk, de a körülményeiből kiindulva Abinádi éhes, fáradt és legalább egy kissé legyengült lehetett.

„El ezzel az emberrel, és öljétek meg, – kiáltotta Noé király – mert mi dolgunk vele…

És azok előléptek, és megkísérelték megragadni a kezeikkel, de ő ellenállt nekik és így szólt hozzájuk:

Hozzám ne nyúljatok, mert Isten lesújt rátok, ha kezet emeltek rám, mert még nem adtam át az üzenetet, aminek az átadására az Úr elküldött engem […]

Mert rajta volt az Úr Lelke; és arca rendkívüli fényességgel ragyogott, éppen úgy, mint Mózesé a Sinai hegyen, míg az Úrral beszélt.

És Istentől kapott hatalommal és felhatalmazással beszélt.”²⁶

„Hatalom és felhatalmazás”. Újra találkozunk e szavakkal. Amikor belekezdtem ennek a beszédnek a megírásába, szerettem volna benne megemlíteni Abinádit; ám nem emlékeztem – vagy nem tudtam –, hogy az ő története ugyanezekkel a szavakkal zárul: hatalommal és felhatalmazással tanított. Barátaim, tintával írt írást olvasni egy lapról egy dolog, de más az, amikor lelki szemeinkkel látunk és a szívünkben hallunk valamit, mintha az a mennydörgés hangján szólna. „Hozzám ne nyúljatok, mert Isten lesújt rátok, ha kezet emeltek rám.”²⁷ Alig tudom úgy olvasni e szavakat, hogy ne lábadna könnybe a szemem. Akkora hatalommal, bátorsággal és hatalmas erővel visszhangoznak a szívemben ezek a szavak. Nincs utalás arra, hogy ordított volna. Nincs utalás arra, hogy akár csak egy ujját is mozdította volna. Fegyveres őröktől körülvéve és megkötözve nyilván nem nagyon mozdulhatott. Ám amit mondott és ahogy mondta, nyilvánvalóan működött. Azért mondom, hogy „nyilvánvalóan”, mert nincs utalás arra, hogy az őrök bármelyike is tett volna bármiféle erőfeszítést arra, hogy elvezesse, és sem Noé király, sem a papjai nem szóltak egy szót sem további négy lebilincselő fejezeten keresztül.

Nos, nem tudunk minden egyes, a szentírásokban fellelhető, ehhez hasonló csodálatos tanítási példán elidőzni, de megannyi van belőlük. Arra buzdítom mindegyikünket, hogy keressük ezeket, gondolkodjunk el rajtuk, és kérjük ennek az ajándéknak az elhívásunkhoz illeszkedő részét.

A tanítás ezen módja nagyon sokat kíván és elég nehezen megfogható. Ha tudnám, hogyan kell így tanítani, biztosan sikeresebb lennék benne. Ám ezt tudom: ha ti nem vagytok szenvedélyesek valamivel kapcsolatban, akkor lehetetlen – még ha az idők végezetéig végzitek is –, hogy a tanulóitok szenvedélyesek legyenek azzal kapcsolatban. Hadd ismételjem ezt meg!Ha ti nem vagytok szenvedélyesek valamivel kapcsolatban, akkor lehetetlen, hogy a tanulóitok szenvedélyesek legyenek azzal kapcsolatban. Természetesen e szenvedély legfőbb forrása az, amit Abinádival kapcsolatban mondtak: „Mert rajta volt az Úr Lelke; és arca rendkívüli fényességgel ragyogott.”²⁸

Amennyiben a lélek elengedhetetlen – és elengedhetetlen! – a megdöbbentő tanításhoz, akkor nagy veszély rejlik abban, ha régi jegyzetekből tanítunk vagy egy másik oktató példáit használjuk, esetleg egy konferenciai beszéd átiratát mormogjuk el. Ezeknek mind megvan a maguk helye, és lenyűgözőek, amikor először elhangzanak, így természetesen használjatok fel mindig mindent, hogy életet és változatosságot vigyetek a tanításotokba. Ám ami a leginkább számít majd, az lesz, hogyan éreztek, miközben kimondjátok a szavakat. Ezt semmi nem fogja tudni helyettesíteni. „Ó bárcsak angyal lehetnék, …szólhatnék olyan hanggal, mely megrázza a földet!”²⁹ Emlékezzetek: a tanuló nem egy megtöltésre váró flaska. A tanuló egy meggyújtásra váró tűz. És ha ezt nagyon jól csináljuk, akkor egy nap talán érdemesek leszünk arra, hogy találkozzunk azokkal, akiket a máglyán pontosan azért a képességükért égettek el, hogy a kovakövet össze tudták ütni az acéllal, így csiholva tüzet. Kérlek, menjetek, ti dicsőség angyalai szerte a földön – gondolva a hallgatóságra, akikhez most szólunk –; kérlek, menjetek, és döbbentsétek meg a tanulóitokat. Bizonyságot teszek ezen munka isteni mivoltáról. Bizonyságot teszek az elhívásotok isteni mivoltáról. Szeretett testvéreim! Ez a Mindenható Isten munkája. Nem egy tündérmesének adtam az életem. Sem én, sem ti nem olyan dolognak adtátok az életetek, amivel Péter megvádolna minket: hamisságot követni, egy mesében hinni, elhinni egy ravaszul megszerkesztett hazugságot. Ez itt az igazság. Ez nem egy ravaszul összeszerkesztett történet. Én az életemet adtam, ti az életeteket adjátok, az általam ismert legjobb emberek az életüket adták és adják neki. Ez a Mindenható Isten igazsága, és Ő áldjon meg benneteket annak tanításában mindörökké. Jézus Krisztus nevében, ámen.