2021-es áhítatok
Mi ad okot a reményre


Mi ad okot a reményre?

IFH világméretű áhítat fiatal felnőtteknek – 2021

2021. január 10.

Drága fivérek és nővérek! Mily öröm itt lenni veletek! Minden lakott földrészről és a tenger szigeteiről is virtuálisan egybegyűlve egységbe von minket a Szabadítónk, Jézus Krisztus iránti szeretetünk, valamint a királysága felépítésének elősegítése iránti elkötelezettségünk. Ti egy jobb világ reményét adjátok nekem. És persze még sok millió jó ember van, akikkel összegyűlhetünk és összefoghatunk és akiktől tanulhatunk. „A remény az, ha minden sötétség dacára észrevesszük, hogy van világosság” – mondta Desmond Tutu püspök.1

A legnagyobb reményünk a mi Szabadítónkban, Jézus Krisztusban rejlik. Őrajta keresztül lelünk örömre és békességre. Ő kezdettől fogva ismeri a véget. Azt ígéri: „Kutassatok szorgalmasan, mindig imádkozzatok, és higgyetek, és minden dolog összefog a javatokért, ha egyenes derékkal jártok”2.

Mi azonban nem látjuk kezdettől fogva a véget. Nekünk csak „rész szerint”3 adatik. Talán nem úgy bontakozik ki az életünk, ahogy azt reméltük. Mégis megtehetjük, hogy „Krisztusba vetett állhatatossággal törek[szünk] előre, tökéletesen ragyogó reménységgel”4, mert tudjuk, hogy szerető Mennyei Atyánknak terve van számunkra.

A Covid-járvány által előidézett otthonmaradási rendeletek idején kipróbáltam egy új foltvarrási technikát, amely papírra varrás néven ismert. Ezekkel az apró anyagmaradékokkal egészen bonyolult dolgok is megjeleníthetőek. A folyamat először pont ellentétes irányba halad azzal, amit gondolnánk. Az anyagdarabokat fejjel lefelé és a visszáján kell összevarrni ahhoz képest, amilyen mintát majd kiadnak. Nehéz meglátni, hogyan illeszkednek majd egymáshoz az apró színfoltok. Azonban a türelmes vagdosás, varrogatás és vasalgatás fokozatosan feltárja, milyen lesz a gyönyörű minta.

Talán úgy érezzük, még nem tisztult ki az életünkre vonatkozó terv. Mégsem csupán várunk rá, hogy elkezdődjön az élet. Bárhol is tartsatok az életetekben, ezek az évek felbecsülhetetlen értékkel bírnak.

Ez a tehetségeink kibontakoztatásának időszaka. Nelson elnök tanítását idézve: „A tanultságban rejlik a különbség aközött, hogy azt kívánjátok, bárcsak segíthetnétek másokon, vagy hogy képesek is vagytok így tenni.”5 A most megtanult jó és hasznos dolgok az egész életeteket alakítani fogják és megáldják majd.

Most van itt az ideje, hogy bölcs és igazlelkű mentorokat keressünk – szülőket vagy nagyszülőket, tanítókat, barátokat, egyházi vezetőket, és legfőképp Jézus Krisztust –, akik segítenek nekünk jelentőségteljessé tenni az életünket. Alakítsatok ki jelentőségteljes kapcsolatokat azokkal, akik segíthetnek tanulnotok és fejlődnötök!

Ez annak az időszaka, hogy buzgón munkálkodjunk jó ügyekben. A menny nem vár arra, hogy véget érjen a járvány, hogy lefogyjak 5 kilót, vagy hogy házasságot kössetek azzal, akiről álmodoztok, ahhoz, hogy igaz tanítványokká váljunk, hogy betartsuk a parancsolatait; különösen az Úr és a felebarátaink szeretetére vonatkozó parancsolatot.

Ha nagyobb reményt és mélyebb értelmet szeretnénk az életünkben, akkor kezdhetünk minden napot egy hálaadó imával és őszinte fohásszal: „Mennyei Atyám, hadd legyek ma eszköz a kezedben! Nyisd meg a szívemet! Adj nekem bölcsességet, fantáziát, erőt és bátorságot, hogy megtegyem azt, amit tudok!” Aztán keressünk lehetőséget arra, hogy igazabb barátok, kedvesebb testvérek, jobb gyerekek, nagylelkűbb szomszédok, még sugalmazottabb szolgálattevők, és türelmesebb szülők legyünk. Lev Tolsztoj ezt írta: „Bár úgy tűnik az embereknek, hogy az élteti őket, ha törődnek magukkal, de valójában csupán szeretet által élnek. Aki szeret, az Istenben él, és Isten van őbenne, mert az Isten szeretet.”6

A menny nem vár a megáldásunkkal arra, hogy tökéletesek legyünk, vagy hogy megérkezzünk a következő világba. Ha „az igazlelkűség cselekedeteit” tesszük, akkor elnyerjük a jutalmunkat, „méghozzá békességet ebben a világban és örök életet az eljövendő világban”7.

Krisztus szeretete biztos. Pál apostol ezt tanította:

„…sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,

Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.”8

„A reménységnek Istene… töltsön be titeket minden örömmel és békességgel”9, miközben bíztok Őbenne, hogy a Szentlélek hatalma által túlcsordulhasson bennetek a remény.

Jézus Krisztus evangéliuma igaz. Erőteljes. Csodaszép és fontos. Mindezeket Jézus Krisztus nevében mondom, ámen.

_______________________________________________

Nyomtatás