Igazlelkű vágyak választása

Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek

Robert C. Gay elder

a Hetvenek Elnöksége

2020. május 3., vasárnap

Szeretett nővéreim és fivéreim! Először is szeretnék köszönetet mondani a csodás feleségemnek a csodás tanácsért és javaslatért. Köszönöm, Lynette.

Hatalmas áldás és lehetőség, hogy csatlakozhatok hozzátok ezen az estén. Valóban szokatlan időket élünk, és valóban hiszem, hogy titeket ezekre az időkre tartogattak. Nemrégiben M. Russell Ballard elnök kijelentette: „Hiszem, hogy az egyház történetében ez a fiatal felnőttek legnagyszerűbb nemzedéke. Őszintén úgy érzem, hogy ez igaz.”¹ Különleges nemzedék vagytok, akiket arra tartogattak, hogy tájékozódni tudjatok a viharos időkben, és segítsetek felkészíteni a világot Jézus Krisztus második eljövetelére. Ő közelről ismer titeket és szeret titeket.

A mi időnk

Amikor ma este erre a közvetítésre jöttünk, elmondták nekünk, hogy tízezrével kaptunk tweetekben kérdéseket a Lélekről és a személyes kinyilatkoztatásról. Remélem, hogy miközben ma este a feleségemet és engem hallgattok, meg tudjuk válaszolni azokat a kérdéseket. Azért imádkozom, hogy a Szentlélek, aki a tanító, egyaránt választ tudjon adni az egyedi és a tömeges kérdésekre is.

Az utóbbi napokban és hónapokban világközösségként szokatlan szenvedést, bizonytalanságot, felfordulást és kihívásokat éltünk át. Rég megjövendölt időket élünk, és mindez a Szabadítónk dicsőséges második eljövetelekor éri el a csúcspontját. Jézus maga prófétálta e napokról a következőket: „[H]áborúkról és háborúk híreiről is hallotok majd; ügyeljetek rá, hogy ne nyugtalankodjatok, mert mindannak, amit elmondtam nektek, be kell következnie; …kiválasztottaim miatt beszélek; mert nemzet nemzet ellen támad…; lesznek éhínségek, és döghalál, és földrengések, a legkülönbözőbb helyeken. …az emberek szeretete meghidegül; […] [Mindenek] beteljesülnek.”² Szeretnék megosztani veletek csupán egyetlen megközelítést mindezekkel kapcsolatosan. Egyet az egyháztörténetünkből leszűrt tanulságok közül.

Amanda Barnes Smith, a férje, Warren, valamint az öt gyermekük új megtértek voltak az egyházban, amikor Missouriba utaztak. A Haun-malomnál csatlakoztak a szentekhez, csupán néhány nappal azelőtt, hogy egy csőcselék odajőve sokakat lemészárolt. Amanda férje és tízéves fia is az áldozatok között volt. Egy másik kisfiuk is súlyos sebet kapott. Amanda erőteljes kinyilatkoztatást kapott arról, hogyan mentse meg sebesült fiát. E gyötrelmes időszak közepette ezt írta:

„Teljes elhagyatottságunkban mi nők, mi mást tehettünk volna, mint hogy imádkozunk? Az ima volt vigaszunk egyedüli forrása; Mennyei Atyánk az egyetlen segítőnk. Senki más, csak ő tudott megszabadítani és megmenteni bennünket.

Egy nap a malomtól jött a csőcselékből egy ember, a parancsnok rendeletével. [Káromkodva üvöltötte]: »A parancsnok üzeni, ha ti, nők nem hagytok fel az …imáitokkal, ideküld egy csapatot, és megöl …mindnyájatokat!«

És talán meg is tette volna, hogy megállítson minket, szegény asszonyokat, hogy ne imádkozzunk e hatalmas csapás óráján.

Imáink rettegésbe fulladtak. Nem mertük a házban esdeklő hangunkat hallatni. Imádkozhattam az ágyban vagy magamban, de majd’ belehaltam. Az istentelen csend most még elviselhetetlenebb volt, mint a mészárlás éjszakáján.

Nem bírtam tovább. Elepedtem, hogy még egyszer hallhassam önnön hangom a Mennyei Atyámhoz esdekelni.

Kilopództam egy kukoricaföldre, és bemásztam egy kukoricakazalba. Abban a pillanatban olyan volt az nekem, mint az Úr temploma. Hangosan és a lehető legbuzgóbban imádkoztam.

Amikor kiléptem a kukoricásból, egy hang szólt hozzám. Olyan tisztán hallottam, mint még semmi mást. Nem a Lélek halk, erős benyomása volt, hanem egy hang, amely a himnusz[unk] egyik versét ismételte:

»A lelket, melynek Jézus volt reménye,
Nem engedem Én át az ellenségnek!
Bár a pokol kérje e drága lelket,
Soha el nem hagyom, nem hagyom őt el!«3

Attól a pillanattól fogva nem féltem többé. Éreztem, hogy semmi nem árthat nekem.”⁴

Ezek az idők nyugtalanítóak lehetnek, de tudnotok kell, hogy ami igaz volt Amanda Barnes Smith számára, az számotokra is az. Nem számít, milyen események vesznek körül, nem számít, milyen megpróbáltatást kell elviselnetek, Isten áll a kormányrúdnál. Ő nem fog elhagyni titeket, és ha hithűek vagytok és felemelitek Hozzá a hangotokat, nem kell félnetek. Pontosan erről szeretnék nektek ma este beszélni.

A feleségem szemüvege

Mint említettem, nagyra értékelem, hogy itt van velem ma este a feleségem. Ő a mindenem. Évekkel ezelőtt, a középiskolában ismerkedtünk meg. Az érettségink után ő a Ricks Főiskolára ment az idahói Rexburgbe, én pedig a BYU-n tanultam tovább a utah-i Provóban. Az egyetem első évében az egyik hétvégén úgy döntöttem, hogy ellátogatok hozzá autóval Rexburgbe. Akkor ott nagyon értékes leckét tanított nekem.

Nem volt autója, és már jó ideje nem volt lehetősége vezetni. Mikor elhagytuk a lakását, megkérdezte, vezethetné-e az autómat. Azt feleltem: „Persze.” Hamarosan elindultunk lefelé egy dombról, a háza közelében. A dombról lefelé, úgy félúton megkérdezte tőlem: „Van stoptábla az utca végén?” A stoptábla jól látható volt, és azonnal rávágtam: „Igen, van stoptábla.” „Akkor jól gondoltam – felelte –, csak nem látom.” Megkérdeztem tőle, mért nem látja. Ezt felelte: „Mert nincs rajtam a szemüvegem, és anélkül nem sokat látok.” Erre valami olyasmit mondtam, hogy: „És miért is nem hordod a szemüveged?” „Mert nem tetszik, ahogy áll rajtam, de elfelejtettem, hogy anélkül nem látok mindent.” „Hát, akkor jobb lesz, ha hagyod, hogy én vezessek” – válaszoltam. A tanulság egyszerű volt: ha nem látsz tisztán, akkor mindig is veszélyben leszel.

Most pedig tőletek kérdezem: Ti hogyan vezetitek előre az életeteket? Azzal a bizonyos szemüveggel irányítjátok az életeteket, amely kell ahhoz, hogy tisztán lássátok a valós életet? Az ősi Laodikeia városában élő szenteknek nem volt semmi szembeszökő vagy látható bűne, az Úr mégis megdorgálta őket, amiért lagymatagok voltak a tanítványságukban. Elbízván magukat világi teljesítményeik és hozzáértésük miatt, egyre önteltebbé és függetlenebbé váltak Istentől. Habár ez a város a szemgyógyításban való jártasságáról volt ismert, az Úr azt mondta nekik, hogy „szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss”⁵. Létfontosságú kérdésnek tűnik ez, amelyet fel kell tennünk magunknak: Vajon az életemet Isten igazságainak, parancsolatainak és szövetségeinek szemén keresztül látom, vagy a saját szememen keresztül? Naponta hallgatok-e az Ő hangjára, melyet ima és a Lélek általi személyes kinyilatkoztatás révén kapok, vagy a saját hangomra hallgatok, illetve az e világ bölcseinek hangjára, akik azt kiabálják, hogy Isten útjai és az Ő prófétái tévednek, unalmasak, feleslegesek, furcsák, közömbösek, sőt – a világ megfogalmazása szerint –, megtévesztőek és gyűlölködőek?

Joseph Smith egyszer azt mondta: „Az ördög minden erejével azon lesz, hogy csapdába ejtse a szenteket. [Ú]gy át fog változtatni dolgokat, hogy az emberek szájtátva bámulják azokat, akik Isten akaratát végzik”. Isten segítsége és kinyilatkoztatása nélkül egyszerűen nem láthatjuk „a dolgok[at], ahogy azok valójában vannak, és… ahogy azok valójában lesznek”⁶. Az ellenség szándéka az, hogy szájtátva bámuljátok azokat, akik Isten akaratát végzik. Szándéka szerint megakadályozná, hogy lássátok és értsétek a valóságot; megakadályozna titeket annak észrevételében, hogy Isten mélységesen szeretett fia vagy lánya vagytok. Vágya az, hogy igazolja a világot; rávegyen titeket arra, hogy elutasítsátok Istent, vagy csak fél szívvel forduljatok felé; különösképpen pedig az, hogy rávegyen, hogy önmagatokat és az életetek útját valamilyen politikai, kulturális vagy világi cél határozza meg, vagy egyszerűen a közöny.

Gyakran teszem fel magamnak ezt a kérdést: Mi tette Nefit hívővé, nem pedig Lámánná vagy Lemuellé? Mindhárom fivér ugyanazon jó szülőktől született. Egy este meghallottam a választ a saját kérdésemre. Thaiföldön, Bangkokban voltam egy megbízatáson M. Russell Ballard elnökkel, ahol ő ezt a szentírást osztotta meg:

„És lőn, hogy én, Nefi, …hatalmas vággyal… rendelkezvén az iránt, hogy Isten rejtelmeit megismerjem, fohászkodtam tehát az Úrhoz; és íme, ő meglátogatott engem, és meglágyította a szívemet, úgyhogy én mindazokat a szavakat elhittem, amit atyám mondott; nem lázadoztam tehát ellene, mint a fivéreim”⁷.

Ez volt a válaszom. Isten a vágyaink szerint mutatkozik meg nekünk. Nefi mindenek felett arra vágyott, hogy ismerje Isten igazságait és rejtelmeit, és megáldatott Isten jelenlétével, örömével, hatalmával és igazságával. Lámán és Lemuel a világ külsőségeire vágytak, és el is nyerték annak jutalmát. Ha Istennel szeretnétek lenni, akkor a vágyaitokat egyesítenetek kell az Ő akaratával.

Az, hogy hová és mire helyezitek a szívetek vágyát, meghatározza majd, hogy miként lesztek erővel felruházva az életetek során és milyen sikerekkel jártok. Ezért ma este arra kérlek titeket, válasszátok azt, hogy az életeteket azon átfogó vágyhoz igazítjátok, miszerint ti magatok megtértek, másokat pedig megerősítetek. Talán emlékeztek rá, hogy ezt kérte a Szabadító az Ő fő apostolától, Pétertől is, amikor azt mondta neki: „Simon! Simon! …a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.”⁸

Vágy a megtérésre és mások megerősítésére

Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor a Tizenkét Apostol Kvórumának egy rangidős tagja interjút tartott a feleségemmel és velem arról, hogy hajlandó vagyok-e misszióelnökként szolgálni. A feleségemmel éppen sok mindenen mentünk keresztül az életünkben. Az interjú idején nagyon emberpróbáló családi események zajlottak, továbbá éppen nagyszabású, világméretű emberbaráti erőfeszítésekben vettünk részt, melyek a figyelmünk és a forrásaink nagy részét lekötötték, illetve egy globális befektető cég ügyvezetőtársa voltam, nem is szólva az összes egyházi elhívásunkról, amelyben tevékenykedtünk. Úgy gondoltam, már így is mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Ahogy ott ültünk aznap ezzel a drága apostollal, és átgondoltuk, mi minden zajlik éppen az életünkben, mindketten udvariasan megjegyeztük, hogy talán nem ez a legjobb idő számunkra missziót szolgálni. A Tizenkettek e tagja habozás nélkül a feleségemhez fordult, és ezt mondta: „Lynette, nagyszerű misszionárius leszel, és nagyszerű társa a férjednek.” Ezután hozzám fordult, és így szólt: „A helyzet az, hogy egyáltalán nem érted. Az Úr éppen hív téged, hogy megmentse az életedet. Vagy szövetség vagy kényelem szerint fogod élni az életedet. Soha nincs kényelmes időszak a szolgálathoz. Ez hit kérdése. Vagy elhiszed, hogy az Úr meg fogja áldani az életedet a számodra szükséges áldásokkal, ha azt végzed, ami fontos neki, vagy nem hiszed el.”

Ott ültem csendben, döbbenten. Épp az imént közölték velem, hogy az Úr próbálja megmenteni az életemet. Jó életet éltem akkoriban, de felborult az egyensúly. Aznap délután, mikor Lynette és én elhagytuk az apostol irodáját, hazamentünk, hogy imádságos lélekkel átgondoljuk, miként fogjuk élni az életünket. Gyorsan eldöntöttük, hogy szolgálni fogunk és szövetség szerinti életet fogunk élni, megtéve bármit, amit az Úr kér tőlünk. A szövetség szerinti élet egy kiegyensúlyozottabb élet, amelyet Isten fontossági sorrendje szerint élünk, nem a saját foglalatosságaink szerint. Az életünk azóta megváltozott. Teljesen megáldott bennünket az Ő szeretete és az oktatása. Ha valamit tudok, az az, hogy ti is megkapjátok ugyanezt az áldást, ha hithűen az Ő szövetséges ösvényén maradtok. Isten szeretné megmenteni az életeteket.

Mit jelent megtérni, és szövetség szerinti, nem pedig kényelem szerinti életet élni? Jézus azt mondta: „Minden gondolatban reám tekintsetek”⁹. Ahogy egyszer egy bölcs tanító megfogalmazta nekem: „Nem azt mondta, hogy »időnként gondoljatok rám, és a Lelkem veletek lesz«, hanem azt, hogy »ha mindig emlékeztek rám, akkor Lelkem veletek lesz«¹⁰”. Ez azt jelenti, hogy miközben emlékeztek Őrá, mindig veletek lesz a menny hatalma, hogy mindennap segítsen szembenézni bármiféle – mindenféle – apró vagy félelmetes kihívással, függetlenül attól, hogy az esetleg mennyire tart titeket a markában. Ebbe beletartozik bármely félelem, függőség, bizonytalanság vagy előttünk álló, látszólag leküzdhetetlen akadály. Úgyhogy, most gondoljátok végig, mi lehet a legfontosabb dolog, amit meg kell tennetek ahhoz, hogy még teljesebb mértékben emlékezzetek Őrá, és utána tegyétek is meg azt.

A legjobb gyerekkori barátom mutatott be a feleségemnek. A középiskolában én kereszteltem meg ezt a barátomat az egyház tagjává, de mindig is nehéznek találta teljesen elkötelezni magát az evangélium szerinti élet mellett: mindig azzal mentegetőzött, hogy soha nem tett semmi igazán rosszat, és ez így is volt. Aztán egy este egy buliban túl sokat ivott, majd véletlenül lezuhant egy szikláról és meghalt. Sokatokkal egyidős volt. Ennek a tragédiának soha nem kellett volna bekövetkeznie, és nem is következett volna be, ha a barátom életének a szövetség, nem pedig a kényelem szabott volna irányt.

Hol húzzátok meg a vonalat az életetekben Isten parancsolatait illetően? Talán vannak köztetek, akik úgy tekintenek az életükre, ahogyan a legtöbben az autópálya sebességkorlátozásainak betartására tekintünk. Van, aki valaha is a ténylegesen kihelyezett sebességkorlát betartására törekszik? Nincs. Ehelyett azt akarjuk tudni, hogy a kihelyezett sebességkorlát felett mennyivel mehetünk úgy, hogy ne kapjunk érte bírságot. A legjobb barátom így élte az életét. Az evangéliumot tekintve soha nem szabadna azon gondolkodni, hogy mennyit tehetünk magunkévá a világból anélkül, hogy átlépnénk a határt. Egyszerűen csak hagyjuk ott a világot.

Csakis amikor magatokra veszitek Isten szövetségeit, lesz olyan szemetek, amellyel tisztán át tudtok látni e világ zűrzavarán. A Biblia ezt tanítja: „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait”¹¹. Azok, akik szövetség szerint élnek, semmiképpen sem élnek tökéletes életet, de a mindennapi bűnbánat által finomítják az életüket. Ez a finomítás megnyitja előttük Isten leggazdagabb áldásait és magát a menny hatalmait. Van a ma este – ezekben a viharos időkben – minket hallgatók között bárki, akinek ne lenne szüksége Isten útmutatására és hatalmára?

Évekkel ezelőtt egy beteg üzlettársam elmesélte, hogy Boyd K. Packer elnök eljött hozzá az otthonába, hogy áldást adjon neki. Ezt mondta: „Amikor kikísértem az autójához, Packer elnök így szólt: »Ne gyere vissza túl gyorsan a Gecsemánéból. Tanuld meg az ottani leckéket.«” A barátom ezután megkérdezte: „Szerinted hogy értette ezt?” Mielőtt válaszolhattam volna, egyszerűen így folytatta: „Azt hiszem, arra gondolt, hogy csupán Isten akaratát kell tennünk, és én csakis ezt akarom tenni.”

Amikor a kollégám elmondta ezeket, tudtam, hogy igaza van. Életünk legfőbb próbatétele az, hogy alávetjük-e magunkat Isten akaratának, vagy a magunk akarata szerint cselekszünk. Neal A. Maxwell elder sok éve ezt tanította: „[A]z egyéni akarat alárendelése valójában az egyetlen igazán személyes dolog, amelyet Isten oltárára helyezhetünk.”¹²

De mit jelent az, hogy hajlandóak vagyunk megtenni Isten akaratát? Szabadítónknak a Gecsemáné kertjében szerzett tapasztalata alapján úgy hiszem, részben azt kell megértenünk, hogy önmagunk alávetése Isten akaratának azt jelenti, hogy nektek és nekem hajlandónak kell lennünk mindvégig tűrni és kitartani bármiben, amit Isten kér tőlünk, még akkor is, ha az, amiben ki kell tartanunk, nem a saját hibánkból következik be. Ebbe beletartozhatnak olyan dolgok, mint a testi fogyatékosságok vagy hajlamok, igaztalan vádak, ítélkezések vagy a tévúton járó barátoktól, vezetőktől – de akár családtagoktól is – érkező bántások.

A Gecsemáné kertjében Mennyei Atya arra kérte a Szabadítónkat, hogy igya ki a bűn és szenvedés keserű poharát, amelyek nem is az Övéi voltak. E folyamat során Jézus „kezde rettegni” attól, ami rá várt. Szomorúságot érzett, „mind halálig”, és imádkozott hogy „ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra”, így szólván az Atyához: „Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat”. Ám ezután hozzátette: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied”.¹³ Napjainkban egy Joseph Smithnek adott kinyilatkoztatásban a Szabadító így szólt: „azt kívántam, hogy ne igyam ki a keserű poharat, és visszarettenjek – Mindazonáltal dicsőség legyen az Atyának; én ittam, és befejeztem előkészületeimet az emberek gyermekeiért”¹⁴.

Az Atya számunkra eltervezett előkészületeiben való részvétel és annak befejezése, akármilyen keserű is, részét képezi az Atya azon tervének, hogy örökkévaló örömben részesítsen bennünket. Úgy gondoljátok vagy hiszitek, hogy a Mennyei Atya meg fog óvni benneteket a fájdalom és szenvedés pillanataitól, melyek ahhoz szükségesek, hogy segítsen Őhozzá hasonlóvá válnotok? John Taylor elnök szerint Joseph Smith próféta ezt mondta neki: „Mindenféle megpróbáltatáson kell majd keresztülmennetek. […] Isten kitapogat benneteket, azután megragad és szívetek húrjait is megrántja.” Krisztus tanítványának lenni azt jelenti, hogy engedékenyek, szelídek, alázatosak, türelmesek vagyunk, telve szeretettel, és mindazon dolgoknak hajlandóak vagyunk alávetni magunkat, melyet az Úr jónak lát kiszabni ránk¹⁵.

Szeretett prófétánk, Russell M. Nelson elnök a közelmúltban kijelentette, hogy „nehéz napok állnak előttünk. A jövőben ritkán lesz egyszerű vagy népszerű hithű utolsó napi szentnek lenni. Mindegyikünk próbára lesz téve. [A]kik… szorgalmasan követik az Urat, »üldöztetni fognak«¹⁶. Ez az üldöztetés vagy csendes gyengeségbe taszít benneteket, vagy arra késztet, hogy még példásabban és bátrabban éljétek mindennapi életeteket.Hitetek fejlődésének részét képezi az, hogy miként kezelitek az élet próbatételeit.”¹⁷

Pál apostol ezt a kérdést tette fel: „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?”¹⁸ Mai nyelvezettel így is mondhatnánk: Hagyni fogom-e, hogy a házastárs megtalálásának nehézsége, egy nem szentesített párkapcsolat létesítése iránti vágy, vagy egy egyháztörténeti esemény, vagy valamelyik vezető vagy tanító téves cselekedete, vagy a világi vágyaim, vagy a munkám elvesztése, vagy egy emberpróbáló betegség, vagy egy megsemmisítő csapás visszatartson engem attól, hogy szorgalmasan kövessem a Szabadítót és teljes mértékben részt vegyek az egyházában?

Minden bűnötök, minden fájdalmatok, próbatételetek és erőtlenségetek része annak, amit Maxwell elder Jézus Krisztus engesztelése „rettenetes képletének” nevez,¹⁹ mely képlet a szavai szerint csakis úgy írható le, mint „a hatalmas és a végtelen szorzata”²⁰. Az élet megpróbáltatásaiból fakadó kényelmetlenségeitek vagy kihívásaitok soha nem fogják felülmúlni az Övét. Ezért a menny kérdése hozzátok az, hogy követni fogjátok-e a Szabadító nyomdokait, és mondjátok-e Ővele: „[M]indazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.”²¹

Máshogy is feltehetjük a kérdést: Megbízom-e Istenben és az életemre vonatkozó tervében?

Miközben kihívásokkal és próbatételekkel szembesültök, tudnotok kell, hogy Istennek megvan minden hatalma arra, hogy támogasson benneteket – még akkor is, ha a körülményeitek változatlanok. Azt ígéri, hogy még a lelket perzselő szenvedések közepette is: „[M]egkönnyítem a terheiteket…, melyeket a vállaitokra raktak, hogy még csak nem is érzitek azokat a hátatokon, …hogy biztosan tudhassátok, hogy én, az Úristen meglátogatom népemet a megpróbáltatásaikban.”²² Soha ne vonjátok kétségbe, hogy az Úr képes megnyitni minden hathatós ajtót; képes megerősíteni benneteket a hit kérdéseben; és segíteni nektek megkapni azt a munkát, iskolázottságot, az igazlelkű élethez szükséges erőt vagy bármi mást, amire szükségetek van, hogy elérjétek a bennetek rejlő lehetőségek teljességét. A Szabadító megígérte, hogy Ő utat fog készíteni.²³ Bárki vagy bármi más vajon megígérheti-e nektek ugyanezt? Bízzatok Benne, hogy tanítani fog és megtart benneteket, miközben alázattal alárendelitek magatokat az Ő akaratának.

Évekkel ezelőtt Henry B. Eyring elnök ezt az elevenbe vágó megfigyelést tette: „Ha a hit alapja nem ágyazódik be a szívünkbe, akkor elvész a kitartáshoz szükséges erő.”²⁴ A hit a cselekvés tantétele, és a hit egy döntés. A hit mérőeszköze nem az, hogy hány gyűlésen veszünk részt, vagy hogy mennyire adunk a szertartásos külsőségekre. A hit még csak nem is annak elismerése, hogy Isten és Jézus Krisztus élnek. A hited az, hogy milyen mértékben bízol Istenben és a Szabadítódban, Jézus Krisztusban, és támaszkodsz rájuk maradéktalanul. Mindannyian aszerint tartunk ki vagy morzsolódunk fel, hogy mi magunk milyen mértékben bízunk Bennük és támaszkodunk Rájuk.

Az Őbeléjük vetett hit felépítéséhez minden önigazoló viselkedést ki kell zárnotok az életetekből. Legyen a tiétek a saját életetek, ne engedjétek meg, hogy mások diktálják a tetteiteket és a döntéseiteket! A szempontjaitok, a hozzáállásaitok, a reakcióitok, az érzéseitek, a gondolataitok és az, hogy mit hisztek el, mind olyan dolgok, amelyeket irányítani tudtok. A megsértődés és az elfordulás nem Istentől való. Az Ő hangja mindig arra hív minket, hogy kövessük Őt. Isten fel van készülve rá, hogy bármilyen kérdést megválaszoljon, bármilyen küszködésben vigaszt nyújtson, és bárkit, mindenkit megváltson. Nincs olyan hiba vagy küszködés, mely Őáltala ne gyógyulhatna be. A világháló majdnem másfél milliárd oldalán lefuttatott összes keresés sem mondhatja meg nektek azt, hogy vajon igaz-e ez az egyház és él-e Jézus Krisztus. Ezt csak Isten tudja kinyilatkoztatni nektek. És a lényeg ez: Isten nem fog nektek egyféle, nekem pedig másféle igazságot mondani. Mindannyian ugyanazt a választ fogjuk kapni, ha őszintén, hittel és valós szándékkal kérdezünk és keressük Őt. Ezt részben úgy teszitek meg, hogy minden önigazoló történetetektől megszabadultok.

Évekkel ezelőtt, mikor Afrikában voltam egy megbízatáson, hallottam egy beszámolót egy férfiról, aki két zsiráfot szállított a teherautóján; az egyik zsiráf jóval magasabb volt a másiknál. Miközben az autópályán ment, elhaladt egy felüljáró alatt, de a híd nem volt elég magas a nagyobb zsiráf számára. Amikor a teherautó behajtott a felüljáró alá, a magasabb zsiráf beverte a fejét a hídba, és azonnal elpusztult. Később a teherautó vezetőjét kérdőre vonták, miért nem figyelt oda jobban, hogy elkerülje a zsiráf pusztulását. Azt válaszolta: „Nem az én hibám. Túl alacsonyra építették a hidat.”

Ennek a férfinak az önigazolása talán nevetségesnek tűnik, de próbáltátok-e valaha is ugyanilyen észszerűtlenül igazolni a saját rossz döntéseiteket? A dolgok állásáért ne az alacsony hidakat hibáztassátok. Inkább törekedjetek arra, hogy felemelkedjetek minden lehetőségetekhez azáltal, hogy a menny minden szükséges hatalmára, áldására és csodájára érdemesek vagytok, melyeket azoknak ígértek, akik növelik kitartó hitüket vagy az Őbelé vetett bizalmukat. Az Úr ezt mondta Joseph Smithnek: „…milyen gyakran… emberek győzködését követted. [N]em kellett volna jobban félned az emberektől, mint Istentől. Bár az emberek semmibe veszik Isten tanácsait és megvetik szavait – Neked mégis hűségesnek kellett volna lenned, és ő kinyújtotta volna karját és támogatott volna téged az ellenség minden tüzes nyilával szemben, és mindig veled lett volna a gondok idején.”²⁵

Végül az önvizsgálaton túl szeretném veletek hagyni a bizonyságomat arról, hogy a szövetséges élet és az Isten akaratának való alávetés részben arra való hajlandóság is, hogy túltekintve önmagunkon megtegyük az Úr Péterhez intézett szavait és megerősítsük a fivéreinket. Nelson elnök nemrégiben azt mondta: „Az… Úr Jézus Krisztusba vetett hit, valamint az Ő egyházába vetett hit építőinek kell lennünk. […] Istennek a földön lévő egyházát és királyságát kell építenünk.”²⁶ Arról is bizonyságot tett, hogy „semmi nem zajlik jelenleg a földön, ami [Izráel egybegyűjtésénél] fontosabb. Semmi nincs, ami jelentősebb következményekkel járna. Egyáltalán semmi! Ez az egybegyűjtés kellene, hogy jelentsen számotokra mindent. Ez az a küldetés, amelyért a földre küldtek titeket.”²⁷ A Szabadító hasonlóképpen megkérdezte Pétert: „[S]zeretsz-é engem?” Majd azt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat!”²⁸

János evangéliumában azt olvassuk, hogy Mária és Mártha a Szabadítóért küldtek, mikor fivérük, Lázár halálos beteg lett. Jézus tanítványai könyörögve kérték Őt, hogy ne menjen oda, mert a zsidók az életére törnek, de Jézus mégis elment Lázár sírjához. A Szabadítónk ott együtt sírt és gyötrődött a barátaival. Majd Isten hatalmával megparancsolta Lázárnak, hogy támadjon fel, mondván: „Lázár, jőjj ki!” A szentírás a következőket jegyezte fel ezek után: „És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve… [És] monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.”²⁹

Drága barátaim! Semmi sincs, ami éltetőbb, mint Krisztus világosságának és az Ő evangéliuma világosságának megosztása. Krisztus evangéliumán kívül semmi nem tud békét hozni a nemzeteknek, megmenteni a világot a szegénységtől, vagy tartós boldogságba emelni másokat. Azok a szervezetek, amelyek ettől eltérő alapelveken működnek, nem fogják elérni e célokat. Csakis az evangélium képes megszabadítani „a köteléktől” a körülöttetek élőket. Hívjatok másokat is az Ő világosságára! Amikor így tesztek, Isten megígéri nektek, hogy „szabadulást hoz a lelk[etek]nek”³⁰, „bűnei[tek] megbocsáttatnak”³¹ és elküldi az angyalait, akik körülöttetek lesznek, hogy hordozzanak³².

Remény

Na mármost, nagyon is tudatában vagyok annak, miszerint a ti, az én vagy a mások jó szándéka ellenére is roppant nyomás nehezedhet ránk, hogy a világ véleményéhez igazodjuk, ne pedig az Úr parancsolataihoz. Péter teljes eltökéltséggel mondta Jézusnak: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is te benned, én soha meg nem botránkozom. […] Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged.”³³ Aztán röviddel ezután Péter elbizonytalanodott, és háromszor is megtagadta a Szabadítót. Mit kell ebből megtanulnotok?

Hiszem, hogy az Úr azt részben azt szeretné, ha tudnátok, miszerint Ő megérti, hogy önmagunk alávetése az Ő akaratának – a szövetség szerinti élet avagy a teljes megtérés – egy folyamat, nem egy esemény. Jézus az életét adta, hogy mi ne a gyengeségeinkhez vagy tökéletlenségeinkhez mérjük az életünket, hanem naponta bűnbánatot tarthassunk, és a bűnbánat által egyre erősödvén, megingathatatlanná váljon a hitünk. Talán a szívetekbe is véshetitek Jeffrey R. Holland eldernek e tanulságos leckéjét a 2016. áprilisi általános konferenciáról:

„Valamelyest megnyugvást találunk abban a tényben, hogy ha Isten csak a tökéletesen hithűeket jutalmazná, akkor aligha lenne hosszú a címzettek listája. Kérlek benneteket, emlékezzetek holnap és minden azt követő napon, hogy az Úr azokat áldja meg, akik jobbá akarnak válni; akik elfogadják a parancsolatok szükségességét, és megpróbálják betartani azokat; akik becsben tartják a krisztusi erényeket, és azok megszerzésére törekednek a legjobb képességeik szerint. Ha meg is botlotok e törekvésetekben, ez mindenki mással is előfordul: a Szabadító azért van ott, hogy segítsen nektek továbbhaladni. Ha elestek, hívjátok segítségül az Ő erejét!”³⁴

Lynette és én Holland elder mellett ültünk Johannesburgban, amikor egy fiatal egyedülálló felnőtt visszatért misszionárius nővér felállt és tanúbizonyságát tette: „Nem azért jutottam el idáig, hogy csak eddig jussak el.” Kérlek titeket, emlékezzetek rá, hogy „nem számít, milyen kihívással néztek éppen szembe… folytassátok! Próbálkozzatok tovább! Bízzatok tovább! Higgyetek tovább! Növekedjetek tovább! […] A menny szurkol nektek ma, holnap és mindörökké.”³⁵ Isten kezében, a tenyerén vagytok, és Ő képes átjuttatni benneteket bármilyen tüzes kemencén.

Holland elder beszélt egy további gyengéd irgalmasságról és az Úrtól jövő megerősítésről is, melyet mélyen a szívetekbe zárhattok:

„A Lelket nem blokkolja a vírus vagy országhatárok vagy egészségügyi előrejelzések. […] [Vannak] olyan mennyei ajándékok, amelyeket nem korlátoznak az országban dúló nehézségek vagy a levegőben lévő betegség. […] Ő, aki ezt a bámulatos világot teremtette, amelyben élünk, bármely benne lévő elemnek megparancsolhatja: »Eddig, és ne tovább!« Ezt fogja mondani annak a csapásnak is, amellyel most szembenézünk. Az Ő fensége előtt még a szubatomikus méretű teremtményeknek is meg kell hajolniuk – hacsak jelképesen is –, és mindegyiküknek a maguk módján »meg kell vallaniuk«, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, mindenek nagy Megváltója. Atyja irányítása alatt a Szabadító felel e világ sorsáért. Nagyon biztos és szerető kezekben vagyunk.”³⁶

Összegzés

Azzal szeretnék zárni, amivel kezdtem. Hiszem, hogy ti vagytok a fiatal felnőttek legnagyszerűbb nemzedéke ennek az egyháznak a történetében. Talán ti vagytok az a nemzedék is, akik a legnagyobb kihívásokkal szembesültök. Miközben a titeket körbevevő kihívásokra gondoltok, jusson eszetekbe, hogy Isten ezt mondta: „Mert én, az Úr, minden embert cselekedetei szerint ítélek majd meg, szívük vágya szerint”³⁷. A Lélek segíthet kiművelni a vágyaitokat, de egyedül ti dönthetitek csak el, mire vágytok, és egyedül ti feleltek Istennek ezért a választásért. Ő azt is kijelentette, hogy „kívánságaid szerint… lesz megtéve neked”³⁸. Ez azt jelenti, hogy „jól teszitek, ha annak, amit akartok, a következményeit is akarjátok!”³⁹

Az életemből vett egyik személyes élménnyel és a bizonyságommal szeretném befejezni. Évekkel ezelőtt, másodéves főiskolásként a záróvizsgáimra tanultam egyedül, a lakásban. Meleg nap volt, és miközben a papírjaimat néztem át, egy szúnyog kezdett zümmögni az arcom előtt. A szúnyog nem akart tágítani, és már nagyon kezdett idegesíteni. Végül elegem lett. Felemeltem mindkét kezem, összeütöttem a tenyeremet, és megöltem a szúnyogot. A mai napig sem tudom megmagyarázni, mi is történt ezt követően. Lenéztem a tenyeremben fekvő élettelen szúnyogra, és elöntött a szánalom. Ezt mondtam magamban: „Ennek a szúnyognak nem kellett volna elpusztulnia. Csakis az én bosszúságom és türelmetlenségem miatt pusztult el.” Ezután letérdeltem, és Istenhez imádkoztam, hogy bocsásson meg nekem, és engedje, hogy a szúnyog újra éljen. Mikor befejeztem az imát, a szúnyog felröppent a tenyeremből.

Éveken át azt kérdeztem magamtól, Isten miért tette meg nekem ezt? Sok választ kaptam, de a legfontosabb ez volt: Azt akarta, hogy minden porcikámban megértsem, miszerint Neki megvan minden hatalma, hogy felemeljen engem vagy bárki mást, még a legkisebbeket is. Azt akarta, hogy tudjam, hogy Ő tökéletes könyörülettel tekint a gyengeségeinkre, és számon tartja minden hajszálunkat. Na mármost, ha Ő hajlandó visszahozni egy szúnyogot, akkor titeket sem fog cserben hagyni soha, akárhol is álltok.

Ne legyetek olyanok, mint Laodikeia lakói, és ne engedjétek meg a kényelmességnek, hogy uralkodjon rajtatok. Ez az én bizonyságom számotokra. Amikor félreteszitek az önigazolást és a kevélységet, amikor kérdeztek és az Ő hangára hallgattok, nem pedig a sajátotokra, amikor az Ő módján cselekedtek, akkor a maguk valójában látjátok majd a dolgokat. Miközben őszintén megtérésre törekedtek, szövetség szerinti, nem pedig kényelem szerinti életet élve, valamint alárendelitek magatokat Isten akaratának, miközben másokat erősítetek, akkor rátaláltok minden olyan áldásra és csodára, amelyre szükségetek van ahhoz, hogy sikeresek legyetek ebben az életben és mennyei Atyátokhoz visszatérve örök örömben legyen részetek.

Jézus Krisztus a Szabadítónk. Ő él. Ez az Ő egyháza, és ez lesz az az egyház, amelyet második eljövetelekor befogad a Szabadító. Mennyei Atyánk nem egy távol tartózkodó Atya. Az Ő terve a boldogság egyetlen terve. A Szentlélek által minden dolgot illetően tudhatjátok az igazat, és mindent, amit meg kell tennetek. Azért imádkozom, hogy legyen bátorságotok megbánni minden hamislelkű vágyatokat és lecserélni őket azokra az Istentől való vágyakra, hogy szövetség szerinti életet éljetek, valamint alávessétek magatokat az Ő finomító kezének az életetek folyamán, és kiálljátok azt. Fiatal korotokban teszek nektek bizonyságot, ahogyan Alma is a fia, Hélamán fiatal korában tette bizonyságát: „[T]udom, hogy aki Istenbe helyezi a bizalmát, az támogatva lesz a próbatételeiben és a gondjaiban és a megpróbáltatásaiban, és felemeltetik az utolsó napon.”⁴⁰

Azért imádkozom, hogy mindannyiótokat áldjon meg Isten. Jézus Krisztus nevében, ámen.