Minket és a hitünket érő kihívások
Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek
2023. november 19., vasárnap
Quentin L. Cook elder: Amikor Maryvel megvizsgáltuk a minket és a hitünket érő kihívások kérdését, arra jutottunk, hogy minden nemzedék szembesül olyan helyzetekkel, amelyek próbára tehetik a hitüket. Amikor a szentírásokat kutatjuk, és áttekintjük Isten kapcsolatát a gyermekeivel, két téma többször is előkerül.
Az első, hogy minden dologban ellentét van, és van egy ellenség, aki nem akarja, hogy higgyünk Istenben. Minden egyes nemzedéknek saját tudást és bizonyságot kell szereznie Istenről.
Másodszor, minden egyes nemzedéknek meg kell értenie az örökkévaló azonosságát, és azt, kik ők. Egyik sem egyszerű feladat, hiszen az ellenség nem akarja, hogy tiszta tudásotok legyen Istenről, az Atyáról, Jézus Krisztusról és a nektek szóló boldogságtervükről, illetve arról, kik is vagytok ti az Ő számukra.
Az 1960-as években Mary és én fiatal felnőttek voltunk. Elvégeztem a Stanford Egyetem Jogi Karát és elkezdtem jogászként dolgozni. Mary fiatal anyuka volt, és végzős a Stanfordon. A minket és a hitünket érő kihívások, valamint a társadalmi zavarok mások voltak ugyan, de nagyon hasonlítottak ahhoz, amivel a mai fiatal felnőttek szembesülnek.
Mary, milyen kihívások voltak akkoriban?
Mary Cook nővér: Ünnepelték a drogfogyasztást, különösen a San Francisco-öböl térségében, ahol éltünk. Gyakoriak voltak a társadalmi kérdések miatti zavargások és tüntetések. Az Egyesült Államok részvétele a vietnámi konfliktusban nagyon népszerűtlen volt, és a diáktüntetések megbénították az egyetemeket. Ami pedig engem személyesen is érintett, hogy a hagyományos dallamos zene – amelyre a párok egymással szembefordulva táncoltak – megváltozott. Nagyon hangos, illetve kemény ritmusú lett, és az emberek egyedül táncoltak.
Ezeket és a többi kihívást arra használták világszerte, hogy a vallást és általában véve az Istenbe vetett hitet támadják.
Cook elder: 1966. április 8-án, az akkoriban nagyon népszerű Time Magazin vezércikkének provokatív és tiszteletlen címe így szólt: Isten halott?
A folyóirat kiadói ajánlójában azt sugallták, hogy a témaválasztás oka „az egyre növekvő aggodalom a teológusok körében Istenről és az 1960-as évek közepének világias társadalma”1. A cikk tartalma főként világi szemléletű volt, és nem járta körbe megfelelő mélységében a vallás és a hit témakörét.2
Természetesen a hittel kapcsolatos kérdések nem csupán a hatvanas évek vagy napjaink találmányai. Mindig is jelen voltak. Amikor Pál apostol Athénba látogatott, megpróbált Jézus Krisztus feltámadásáról tanítani. Erőfeszítéseiről az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk: „Az athéniek pedig mindnyájan és az ott lakó jövevények semmi másban nem valának foglalatosok, mint valami újságnak beszélésében és hallgatásában.”3
Nem hasonlít ez napjaink közösségi médiájára?
Amikor a tömeg felismerte Pál üzenetének – benne Jézus Krisztusról való bizonyságának – nyíltan vallásos, hiten alapuló természetét, azonnal elutasították azt.
Az Istenbe vetett hit mellett a valódi kilétünkkel kapcsolatos aggodalmaskodás is kihívást jelentett a feljegyzett történelem során. Nem áll szándékunkban most napjaink összes önazonossággal kapcsolatos kérdésével foglalkozni. De a válasz mindig is ugyanaz volt: Mi mindannyian ugyanazon szerető Mennyei Atya lélekgyermekei vagyunk. Russell M. Nelson elnök erőteljes módon tanított erről. Kiemelt három időtálló meghatározást: „Isten gyermeke”, „a szövetség gyermeke”, „Jézus Krisztus tanítványa”.4
Arra is buzdított minket, hogy ne aggassunk címkéket önmagunkra és másokra. Az általunk tapasztalt nehézségek jó része megoldódna, ha egy szerető Mennyei Atya gyermekeiként tekintenénk önmagunkra.
Azok, akik el akarják pusztítani a hitet, gyakorta kijelentik, hogy a hit már elvesztette a szerepét. Helytelenül, azt szeretnék, hogy a saját véleményük napjaink társadalmi kérdéseiről leváltsa az Úrtól kapott kinyilatkoztatásokat és parancsolatokat. Azt feltételezik és állítják, hogy sokan vannak, akiknek a véleménye egyezik az övékkel, és akik már nem hithű egyháztagok.
Tájékoztatásul szeretném elmondani, hogy a híresztelésekkel ellentétben a fiatalok és a fiatal felnőttek nem kevésbé tevékenyek vagy hagyják el az egyházat nagyobb számban, mint a múltban. A szolgálatra elhívott misszionáriusok száma jelentősen emelkedett. A felnövekvő nemzedék egyházi részvétele folyamatosan növekvő tendenciát mutat.5 Továbbá a felsőfokú hitoktatáson részt vevő fiatal felnőttek száma is emelkedett.
Kérlek, értsétek meg, hogy nem azokat kritizálom, akiknek kételyeik vannak, azonban fontos, hogyan kezeljük e kételyeket. A válasz erre a kihívásra Jézus Krisztus evangéliuma. Megígérem nektek, hogy ha hithűen olvassátok a szentírásokat, imádkoztok és gyakoroljátok a vallásotokat, idővel választ kaptok a kérdéseitekre és az időről időre felmerülő kételyeitekre.
Az egyik kedvenc történetem a szentírásokból Márk evangéliumában található. Egy apáról szól, aki szerette volna, ha a fia megszabadul egy gonosz lélektől. Ebben a történetben a Szabadító lényegében megkérdezi az apát, hisz-e benne, hogy a fia meggyógyulhat. Az apa könnyes szemmel ezt mondja: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.”6 Ez elfogadható volt az Úrnak, megdorgálta a lelket és meggyógyította a fiút.
A lecke itt az, hogy ne engedjünk a kételyeknek vagy a hitetlenségnek legyőzni a hitünket. A szorgalmas szentírás-tanulmányozás, az őszinte ima, a tudatos vallásgyakorlás, és az Úr prófétája tanácsainak a követése lehetővé teszi, hogy legyőzzétek a hiteteket érő kihívásokat.