2023-as áhítatok
Kiállni az igazság mellett


Kiállni az igazság mellett

Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek

2023. november 19., vasárnap

Christine Gilbert nővér: A következő kérdés, amellyel foglalkoznunk kell, az, hogyan álljunk ki az igazság mellett a nagy zavarodottság időszakában.

Hányan vannak közöttetek, akik a barátaikkal és a családtagjaikkal csoportos üzeneteket váltanak? Valószínűleg mindannyian, igaz? Több ilyen csoportnak is tagja vagyok, és az egyikben vannak olyanok, akik mélyen elkötelezettek az evangélium mellett, és olyanok is, akik az egyházzal kapcsolatos kérdésekkel küszködnek. Ismerősen hangzik ez valakinek? Mi történik, amikor valaki, akit szerettek, olyasmit mond, amiről tudjátok, hogy nem igaz?

Clark G. Gilbert elder: Erről hasonló történeteket hallottunk fiatal felnőttektől szerte az egyházban. Tudjuk, hogy mélyen érint benneteket.

Szeretném megjegyezni, amint ehhez a témához közelítünk, hogy ma Krisztus két olyan követével osztjuk meg az emelvényt, akik jó példák ebben, továbbá megmutatják, miként álljunk ki az igazságért kedvesen, ugyanakkor meggyőződéssel is.

Cook elder és nővér a szakmai pályafutásuk nagy részében a San Francisco-öböl térségében éltek. Cook elder a Stanford Egyetem Jogi Karára járt. Az öböl térségében egy ügyvédi iroda, majd pedig egy komoly egészségügyi szolgáltató vezetője volt. Ők sok olyan munkatárs között dolgoztak és éltek, akik nem mindig osztották az értékrendjüket. De megtalálták a módját, hogy kiálljanak az igazság mellett, miközben jó barátok és jó szomszédok maradtak. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor csatlakoztam a Cook családhoz a Washington D.C. templom nyílt napján, országosan elismert újságírók és tudományos vezetők egy csoportjával együtt. Elámultam azon, amint a Cook házaspár érthetően megosztotta az evangélium igazságait, beleértve a templomi házasság, az erkölcsi tisztaság és a szövetségek megtartásának fontosságát, úgy, hogy közben a megértés hídjait is felépítették a többi emberhez.

Máskor is volt lehetőségem megtanulni szeretettel kiállni az igazságért. Tavaly felhívott Oaks elnök. Azt mondta: „Gilbert elder, egy áhítaton fogok beszélni a közeljövőben, és szeretném, ha velem együtt te is felszólalnál. Csatlakoznál hozzám az emelvényen, miközben napjaink néhány kihívást jelentő témájával foglalkozunk?” Elmondta, hogy a témák között az LMBTQ-aggályok, a faji kérdések és a prófétai tévedhetetlenség szerepelnek. Majd ezt javasolta: „Ne egy előre megírt szöveget olvassunk fel. Inkább válaszoljunk felváltva, beszélgetve.” Gyorsan rávágtam, hogy ez biztosan működni fog az ő hozzászólásaival, de az egész egyház érdekében jobb lenne talán, ha azt előre leírnánk, amit én fogok mondani.

Beszédében Oaks elnök öt módját vázolta fel annak, ahogyan szeretettel kiállhatunk az igazságért.1

Az első ez volt: kerüljük a túlzott vitát szító helyzeteket. Ahogy Neil L. Andersen elder tanította: „Vannak időszakok, amikor béketeremtőnek lenni annyit tesz, hogy ellenállunk a reagálásra való késztetésnek, és inkább méltósággal csendben maradunk.”2

A második: szeressünk másokat; találjunk közös pontokat akkor is, amikor nem értünk egyet.

A harmadik: ragaszkodjunk az igazsághoz, még mások elfogadása során is. Olykor kísértést érezhetünk arra, hogy eltávolodjunk az általunk ismert igazságtól azon erőfeszítésünkben, hogy szeretetet mutassunk mások iránt. Nem kell megtagadnunk azt, amiről tudjuk, hogy igaz.

A negyedik az volt, hogy legyünk mások világossága és barátai, valamint szolgáljuk őket. Az utolsó pedig, hogy maradjunk Jézus Krisztushoz horgonyozva.

Gilbert nővér: A legutóbbi általános konferencián Cook elder annak nehézségéről beszélt, hogy ki kell állni az igazság mellett anélkül, hogy engednénk a világ nyomásának: „Krisztus békés követői [nem hátrálnak meg az igazságtól, és nem mulasztanak el szeretni másokat]. Mi a helyi közösségeink szívélyes, cselekvő tagjai vagyunk. Szeretünk, megosztunk, és hívjuk Isten minden gyermekét, hogy kövessék Krisztus tanításait.”3

Szerintem Nelson elnök is ezt tanította azon felhívásában, hogy legyünk béketeremtők.4 Azt akarja, hogy ragaszkodjunk az igazsághoz, de azt is akarja, hogy a Szabadító szeretetével tegyük ezt.

Jegyzetek

  1. Lásd Dallin H. Oaks és Clark G. Gilbert, Stand Fast with Love in Proclaiming Truth (Ensign College, áhítat, 2022. máj. 17.), Gospel Library.

  2. Neil L. Andersen: Jézus követése: béketeremtőnek lenni. Liahóna, 2022. máj. 19.

  3. Quentin L. Cook: Legyetek Krisztus békés követői. Liahóna, 2023. nov. 83.

  4. Lásd Russell M. Nelson: Béketeremtők kerestetnek. Liahóna, 2023. máj.

Nyomtatás