Csecshan első napja
Jó irányba megyek? Csecshan teljesen összezavarodott.
„Megkerestem az Urat és meghallgatott engem” (Zsoltárok 34:4). Ez a történet a dél-koreai Kjonggiban játszódik.
Vidám zene szólt, amikor Csecshan és Anya felkeltek az ülőhelyükről az iskolai tornateremben. Sok színes luficsokor lebegett a falak mentén, miközben a többi gyermek és a szüleik izgatottan beszélgettek.
Másnap volt a tanév első napja, és Dél-Koreában az új diákok ilyenkor mindig egy különleges programon vesznek részt, hogy megünnepeljék az iskolakezdést. Csecshan izgatottan hallgatta az énekeket és a beszélőket. Már alig várta, hogy elkezdhesse a tanulást!
Az évnyitó után Anya és Csecshan végigmentek az iskola folyosóin. Amikor Csecshan tanterméhez értek, a fiú először találkozhatott a tanítónénijével. Nagyon kedvesnek tűnt.
Később Anya és Csecshan kilépett az épületből a meleg tavaszi napsütésbe. Úgy tűnt, hogy még a nap és az ég is örülnek, hogy elkezdődik az iskola.
Másnap reggel Anya elkísérte Csecshant az iskola kapujáig. Szorosan magához ölelte. „Szeretlek! – mondta Anya. Legyen szép az első napod!”
„Úgy lesz – bólintott Csecshan. – Én is szeretlek!” Búcsút intett az anyukájának, és megfordult, hogy bemenjen az osztályába, ahogy együtt elgyakorolták.
Miközben Csecshan végigsétált a folyosón, izgulni kezdett. „Jó irányba megyek?” – tűnődött. Csecshan megállt és körülnézett. Fordult egyet, és egy másik folyosón ment tovább. Nemsokára úgy érezte, minden összezavarodott.
Csecshan nagy levegőt vett. Tudta, hogy tegnap már járt ezen a folyosón. Továbbsétált, át egy nagy, kétszárnyú ajtón.
De Csecshan nem látta az osztálytermét a padokkal, a barátaival és a kedves tanítónénijével. Csak a tornatermet. És most nem voltak benne emberek és léggömbök. Csupán egy nagy, üres terem volt.
Csecshan szemébe könny gyűlt. Próbált nem kétségbeesni, de meg volt ijedve. Nem tudta, hogyan találja meg a tantermét. Letérdelt imádkozni. „Mennyei Atyám! Eltévedtem. Kérlek, segíts, hogy Anya megkeressen és segítsen eljutnom az osztálytermemhez.”
Csecshan felállt. Még vett pár nagy levegőt. Utána várt.
Néhány perccel később Anya jelent meg a folyosó sarkán. „Csecshan!” Anya odaszaladt hozzá és magához ölelte. „Mi történt?”
Csecshan elsírta magát. Úgy megkönnyebbült, hogy Anyát látja. „Nem találtam az osztályomat – válaszolta. – Azért imádkoztam, hogy gyere és találj rám.”
Anya letörölte Csecshan arcáról a könnyeket. „Örülök, hogy imádkoztál – mondta. – Már úton voltam hazafelé. Aztán olyan érzésem támadt, hogy forduljak vissza, és győződjek meg róla, hogy megtaláltad az osztálytermedet. Amikor nem láttalak ott, mindenhol kerestelek. Aztán megtaláltalak!”
Csecshan Anya kezét fogva sétált végig a jó folyosón. Már nem sírt. Tudta, hogy Mennyei Atya válaszolt az imájára, és minden rendben van. Amikor az osztályteremhez értek, hallotta, ahogy a többi gyerek nevet és jól érzi magát odabenn.
„Csecshan! Úgy örülünk, hogy itt vagy” – mondta Csecshan tanítónénije, ahogy a fiú belépett az osztályba.
„Köszönöm” – mondta Csecshan, miközben picit meghajolt. Még egyszer megölelte Anyát. Érezte, hogy mégiscsak szép első napja lesz az iskolában.
Illusztrálta: Shane Clester