Buli vagy nem buli?
A szerző az argentínai Corrientesben él.
Egyfelől Luz el szeretett volna menni a buliba, ám valamiért mégis kényelmetlenül érezte magát.
„Tanulmányozd az elmédben, majd pedig kérdezd meg tőlem, hogy helyes-e” (vö. Tan és szövetségek 9:8). Ez a történet az argentínai Corrientes tartományban játszódik.
Luz boldog volt. Közeledett a tanév vége, és olyan sok izgalmas dolog várt rá. Hiszen nemsokára elballag a hatodik osztályból, és jövőre már középiskolás lesz!
Meglepte, hogy mennyire megnőtt. Magasabb volt, és már nem is volt kisgyerek. Ezek a változások izgalmasak voltak, de azért kicsit ideges is volt.
Úgy döntött, beszél róla a szüleivel.
„Csodálatos időszak ez az életedben, Luz – mondta Papá. – Ez annak az ideje, hogy tanulj, kihozd magadból a legtöbbet, és olyan célokat érj el, amelyek kihozzák belőled azt, akivé Isten tudja, hogy képes vagy válni.”
„De az élet naponként történik – tette hozzá Mamá. – Minden apró, jó döntéseddel növekedni fogsz és ezzé az emberré válsz.”
Luz most már jobban érezte magát. Örült neki, hogy nem azonnal kell felnőnie.
Egy nap az iskolában Luz barátai szóltak neki, hogy ballagási bulit fognak rendezni. Teljesen be voltak sózva tőle. Elmondták, hogy lesz vacsora, zene, hangulatvilágítás és persze tánc!
De miközben Luz a barátait hallgatta, ahogy a buliról áradoznak, kezdte kényelmetlenül érezni magát. Nem hangzott olyan bulinak, ahol majd érezni tudja a Szentlelket.
„Jössz te is, ugye, Luz?” – kérdezte egy barátnője.
„El kell jönnöd! – mondta egy másik. – Megkérem a szüleimet, hogy beszéljenek a szüleiddel. Akkor majd elengednek.”
„Talán – válaszolta Luz, de közben összerándult a gyomra. – Majd… visszajelzek nektek.”
Luznak egész hétvégén a bulin járt az agya. Arra gondolt, miközben gyakorolt a zongorán. Akkor is az járt a fejében, miközben a kisöccsével játszott. Akármit csinált éppen, erre gondolt.
Egyfelől Luz el szeretett volna menni a buliba, ám valamiért mégis kényelmetlenül érezte magát. Az ideges érzés a gyomrában nem akart elmúlni.
„Jól vagy, hija [kislányom]?” – kérdezte Mamá vasárnap délután. Ujjaival Luz hosszú, sötét haját fésülgette.
„Hát…” – felelte tétován Luz.
„Még mindig a bulin gondolkodsz?”
„Nem tudom, mit tegyek – mondta Luz. – El szeretnék menni. De tudom, hogy nem lesz jó érzésem ott.”
Mamá mosolygott. „Tudom, hogy jó döntést hozol majd – mondta. – Gondold végig, hozd meg a döntésedet, és mondd el Mennyei Atyának, hogy mit választottál. Ő majd segít tudnod, hogy helyesen döntöttél-e. Érezni fogod a szívedben.”
Luz bólintott. Vett egy nagy levegőt, és bement a szobájába imádkozni.
„Mennyei Atyám! – suttogta Luz. – A barátaim elhívtak egy buliba, de nincs jó érzésem vele kapcsolatban. Meg fogom mondani nekik, hogy nem tudok menni. Helyesen teszem?”
Melegség öntötte el Luzt. Már nem érezte magát összezavarodva. Úgy érezte, hogy világosság tölti el! Tudta, hogy helyesen döntött.
Amikor Luz kilépett a szobájából, erősen megölelte Mamát.
„Úgy döntöttem, nem megyek el” – mondta Luz.
„Büszke vagyok rád” – mondta Mamá.
Papá is megölelte Luzt. „Van egy ötletem – mondta az apukája. – Tartsunk egy saját ballagási bulit. Fagyizhatunk és családként megünnepelhetjük!”
Luz mosolygott. Szerette a fagyit! És azt is szerette, hogy tudta: még akkor is cselekedhet helyesen, ha az nehéz. Minden apró, jó döntésével növekedhet, és azzá az emberré válhat, akivé Isten tudja, hogy válni képes.
Illusztrálta: Tammie Lyon