A VAJ -emlékeztető
A szerző Malajziában, Kuala Lumpurban él.
A történet a Fülöp-szigeteken, Bulakanban játszódik.
„[A]zt cselekedjed, a mi igaz és jó az Úrnak szemei előtt” (5 Mózes 6:18).
„Emlékezz rá, ki vagy, és mi az, amiért kiállsz!” – mondta Aquino nővér.
Raish mosolyogva sétált ki a gyülekezeti ház kápolnájából. A folyosó végéről zongorajáték hallatszott. Eljött az Elemi ideje!
„Válaszd a jót, és légy boldog! – énekelte Raish a többi gyermekkel együtt. – Válaszd mindennap a jót!”
Az énekfoglalkozás után Aquino nővér kiállt az osztály elé. „Van, akinek még mindig megvan a VAJ-gyűrűje?” – kérdezte.
Raish jelentkezett. „Nekem! Otthon tartom, a fiókban” – válaszolta.
„Ez nagyszerű! – felelte Aquino nővér. – Emlékszem, fiatalkoromban az édesanyám mindig azt mondta nekem: »Emlékezz rá, ki vagy, és mi az, amiért kiállsz!« Remélem, minden tőletek telhetőt megtesztek azért, hogy a jót válasszátok.”
Mikor Raish hazaért, odaszaladt a fiókjához, és elővette a VAJ-gyűrűjét. Még gyakrabban szerette volna viselni, hogy emlékeztesse őt arra, hogy a jót válassza.
Másnap az iskolában Raish az uzsonnájával együtt odament a barátnői megszokott asztalához. Mindig nagyon szeretett beszélgetni Nadine-nel és Bituinnal.
Raish és a barátai éppen az egyik kedvenc műsoruk kapcsán nevetgéltek, amikor arra jött egy új lány. Nadine mellé ült le. „Sziasztok! – köszönt halkan. – Imelda vagyok.”
„Elnézést! – mondta undok hangon Nadine. – Ez a mi asztalunk!
Imelda felállt. „Ó, bocsánat!” – felelte gyorsan, és a fejét leszegve odébbállt.
Raish felvonta a szemöldökét. „Miért mondtad ezt neki? – vonta kérdőre Nadine-t. – Kedvesnek kéne lennünk vele. Még új, és biztos barátokra van szüksége.”
„De ez a mi asztalunk!” – vágta rá Nadine.
„Úgy van!” – helyeselt Bituin.
Raish lenézett az ennivalójára. Sajnálta Imeldát. De nem mert ennél többet mondani. Mi lesz, ha Nadine és Bituin megharagszik rá?
Raishnak aznap este egyfolytában Imelda járt az eszében. Úgy döntött, elmond egy imát. „Mennyei Atya, kérlek, segíts tudnom, hogy mit tegyek a barátaimmal kapcsolatban. Segíts a jót választanom!”
A hét folyamán Raish minden ebédszünetben Imeldát kereste a szemével. És mindennap látta, hogy Imelda egyedül ücsörög. Raish sajnálta őt. Szerette volna odahívni Imeldát, hogy üljön az ő asztalukhoz, de vajon ki tud-e állni mellette Nadine és Bituin előtt? Raish egyszerűen nem tudta, mitévő legyen.
Egyik nap Raish látta, hogy Imelda elsétál az asztaluk mellett. „Nézzétek csak az új lányt! – harsogta Nadine. – Az ebédje banánlevélbe van csomagolva. Fúj!”
Bituin nevetett. „A családjának még egy uzsonnás dobozra sem telik.”
Imelda az ajkát harapdálta. Gyorsabban kezdett lépkedni.
Raish rápillantott a VAJ-gyűrűre az ujján. Tényleg szerette volna a jót választani. Aztán még valami eszébe jutott. Az, amit Aquino nővér mondott az Elemiben. Emlékezz rá, ki vagy, és mi az, amiért kiállsz. Raish mindig kedves akart lenni, és ki akart állni azért, ami jó.
Raish odafordult a barátnőihez. „Kérlek, fejezzétek be! – mondta. – Imelda semmit nem ártott nektek. Szálljatok le róla!”
Nadine undokul nézett Raishra.
Raish felállt. „Imelda mellé ülök” – közölte. Átvitte az ebédjét az üres asztalhoz, ahol Imelda üldögélt. Imelda meglepetten nézett rá.
„Szia! – köszönt neki Raish. – Sajnálom, hogy nem voltunk veled valami kedvesek. Szeretnék a barátod lenni.”
Imelda mosolygott. „Köszi!” – válaszolta halkan.
Raish visszamosolygott rá. Örült, hogy Imelda barátja lehet. És annak is örült, hogy a jót választotta.
Illusztrálta: Jennifer Eichelberger