Tökéletes magasság
Móninak nagyon nem tetszett, hogy más, mint a többiek.
„Olyan picike vagy! – mondta Zsombi. – Mini Móninak kellene hívnunk téged!”
Móni megpróbált mosolyogni. Az iskolában a többi gyerek sokat ugratta az alacsony termete miatt. Egészen aprónak született, és nem nőtt olyan gyorsan, mint a többi gyermek. De nem tetszett neki a Mini Móni név. Nem szeretett más lenni, mint a többiek.
„Olyan kicsi vagy, hogy lehet, hogy soha nem nősz nagyra” – állapította meg Marci, amikor kimentek a szünetre.
„Tudom, hogy alacsony vagyok – mondta Móni. – De semmit sem tehetek ellene. Menjünk inkább játszani!”
Móni elszaladt, hogy focizzon a többi gyerekkel. Ide-oda rugdosták a labdát. Mindannyian jól érezték magukat együtt.
De Móni hamarosan nagyon elfáradt. Lassan elsétált a pályától, és leült a fűbe.
Nemsokkal később odajött hozzá a barátja, Janka. Jankával együtt jártak az elemibe is, az egyházban.
„Jól vagy?” – kérdezte Janka.
„Persze – felelte Móni. – Csak egy kicsit pihennem kell. A tüdőm kifárad, amikor sokat futok, mert nem túl erős.”
Janka leült Móni mellé. Kitéptek pár fűszálat, és apró gyűrűket és karkötőket készítettek belőle. Beszélgettek az iskoláról, a barátaikról és a házi feladatról.
„Hallottam, mit mondott Zsombi – jegyezte meg Janka. – Sajnálom, hogy Mini Móninak hívott.”
Móni csak bólogatott.
„De szerintem pont tökéletes a magasságod!” – mondta Janka.
Móni elmosolyodott, majd átnyújtotta Jankának a fűkarkötőt, amit készített.
A következő vasárnapon Móni az istentiszteletre készülődött. Felvette a ruháját és megfésülködött. Aztán a szekrényben lapuló apró cipőjére grimaszolt. Biztos volt benne, hogy az elemis osztályában senki más nem visel ilyen picike cipőt.
Móni átvonszolta magát a gyülekezeti ház folyosóján. Amikor odaért az elemis osztályához, Janka már kint várta.
„Van számodra egy meglepetésünk! – kiáltotta Janka. – Gyere, nézd meg!”
Amikor Móni belépett a terembe, a többi gyermek és a tanítójuk, Balog nővér, egy ragyogóan feldíszített táblára mutattak. A tábla tele volt ragasztva szívecskékkel. A szívecskékre üzenetek voltak írva, amelyek így szóltak: „Móninak nagy a mosolya! Móninak nagy a szíve!”
„Tetszik? – kérdezte Janka. – Balog nővér segített nekünk elkészíteni.”
„Imádom! – felelte Móni. – Köszönöm!”
„Szerettünk volna emlékeztetni téged egy nagy igazságra – mondta Balog nővér. – Mennyei Atyánk mindegyikőnket szereti: az alacsonyakat, a magasakat, a nagyokat, a kicsiket. Ez neki nem számít. Mindannyian az Ő gyermekei vagyunk, és Ő mindegyikőnket szereti.”
Móni felnézett a táblán lévő szívecskékre és nagy mosolyra húzta a száját.
Illusztrálta: Olga Lee