A szentírásszínház. Jóbarát, 2024. júl. 14–15.
A szentírásszínház
„Mi lenne, ha elővennénk a vasárnapi dobozt?” – kérdezte Jancsi.
Ez a történet eredetileg az Amerikai Egyesült Államokban játszódott.
„Unatkozom.” Jancsi a nappali padlóján feküdt.
A húga, Julcsi, az ablakon bámult kifelé. „Nincs semmi, amit csinálhatnánk” – mondta.
Jancsi felnézett a mennyezetre. Miért érezte úgy, hogy a vasárnapok semmi vidámságot nem tartogatnak?
Aztán eszébe jutott valami. „Mi lenne, ha elővennénk a vasárnapi dobozt?” – kérdezte. A vasárnapi doboz egy különleges doboz volt, tele játékokkal, amelyekkel vasárnap játszhattak.
Julcsi arca felderült. „Jól hangzik!”
Jancsi és Julcsi Anya szobájához száguldott. Átvonszolták a hatalmas dobozt a nappaliba.
„Mit csináljunk először?” – tanakodott Jancsi. Kinyitotta a dobozt, elővett néhány képeskönyvet és egy kártyajátékot.
„Játsszunk szentíráshősös memóriajátékot!” – vetette fel Julcsi.
A játékban Mormon könyve-beli prófétákat ábrázoló kártyák voltak. Julcsi lefordítva a padlóra helyezte őket. Felváltva húztak fel kártyákat, hogy megpróbálják megtalálni az összeillő párokat.
Jancsi két különböző kártyát vett fel, amelyek mindegyikén Moróni kapitány volt látható. „Találtam egy párt!” – kiáltotta.
„Én is!” Julcsi feltartott két kártyát, amelyeken Sária képe volt.
Jancsi és Julcsi még játszott néhány kört. Szórakoztató volt a kedvenc Mormon könyve-beli történeteikre gondolni.
Egy idő után Julcsi így szólt: „Csináljunk valami mást!”
„Rendben. Játsszuk el az egyik kedvenc szentírástörténetünket! Csináljunk egy szentírásszínházat!” Jancsi elkezdte felszedegetni a kártyákat.
„Igen!” Julcsi segített elpakolni a játékot.
Jancsi addig kotorászott a dobozban, amíg nem talált néhány jelmezt. Elővett egy bolyhos barna köntöst, és belebújt. „A lámánita Sámuel vagyok!” Felugrott egy székre, és úgy tett, mint Sámuel, amikor a városfalon állva tanított.
Julcsi kinyitotta a Mormon könyve képeskönyvet. Addig lapozott, amíg el nem ért a lámánita Sámuelhez. Hangosan felolvasta, Jancsi pedig eljátszotta a történetet.
A gyerekek néhányszor elismételték ezt. Jancsi szívét melegség és boldogság járta át. Jó érzés volt emlékezni azokra a prófétákra, akik Jézus Krisztusról tanítottak.
Amikor úgy érezték, készen állnak, Jancsi odaszaladt Anyuhoz, Apuhoz és a kishúgukhoz, Marcsihoz. „Gyertek, és nézzétek meg az előadásunkat!”
Julcsi a szoba közepén állt, karját szélesre tárta. „Köszöntünk benneteket a szentírásszínházunkban! A mai napon bemutatjuk aaa… lámánita Sámuel történetét!”
Majd belekezdett a mesélésbe. „Réges-régen történt, hogy felbukkant egy Sámuel nevű próféta, aki tanítani akarta a nefitákat…”
Amikor Jancsi szerepe következett, felállt a szék tetejére. Hangosan beszélt: „Én Sámuel vagyok, és Mennyei Atya azt szeretné, ha jó döntéseket hoznátok. Hagyjatok fel a rossz cselekedetekkel! Mert öt év múlva Jézus Krisztus meg fog születni.”
„Isten hatalma volt Sámuellel” – mondta Julcsi, s elmesélte a történet hátralevő részét. A végén Anya, Apa és Marcsi tapsoltak.
„Nagyszerű volt!” – lelkendezett Anya.
Jancsi és Julcsi meghajoltak. Széles mosoly ült az arcukon.
„Csináljunk még egy előadást!” – kiáltotta Jancsi.
„Nagyon szeretnénk látni még egyet” – mondta Anya. Marcsi tapsikolt és mosolygott.
Julcsi és Jancsi visszarohantak a vasárnapi dobozhoz újabb jelmezekért.
„Annyira jó a vasárnap! Szeretek a szentírásokról tanulni” – áradozott Julcsi.
Majd hozzátette: „És Jézusról is.” Jancsi elmosolyodott, amint rátalált egy másik jelmezre. A vasárnap igazán különleges nap!
Illusztrálta: Shawna J. C. Tenney