A tudományos feladat. Jóbarát, 2024. szeptember, 18–19.
A tudományos feladat
„Mennyei Atya azt szeretné, hogy tovább próbálkozzunk.”
Ez a történet eredetileg az Amerikai Egyesült Államokban játszódott.
Berti újabb pohár homokot öntött a vödrébe. Még rengetegre lesz szüksége!
Nemsokára tudományos bemutatója lesz az iskolában. Berti egy olyan modellt készített, amely a cunamik működését mutatja be. Megtudta, hogy a cunami egy hatalmas vízhullám, amelyet a tengerben bekövetkező földrengés idéz elő. Azt akarta, hogy tökéletes legyen a bemutatója. Talán még díjat is nyerhet vele!
Amikor megtelt a vödre, Berti néhány botot is összeszedett. Aztán az alagsorban talált egy műanyag ládát meg néhány picike játékházat.
Berti a ládába öntötte a homokot. Ez lesz a szárazföld. Gondosan elhelyezte rajta a házakat és a fákat. Aztán jött az izgalmas része: a víz! Miután beleönti, egy kartonlapot át tud majd tolni a vízen, hogy hullámokat keltsen.
De nagy hibát követett el. Túl sok vizet öntött bele! A házakat elöntötte a víz, pedig még nem is csinált benne hullámot. A nedves homokból ragacsos, sáros katyvasz lett.
Berti odahívta az anyukáját a konyhából. „Most mit csináljak? Túl sok vizet tettem bele.”
„Semmi baj. Csak kezdd elölről – felelte Anya. – Csináljuk együtt. Egyszerre csak kevés vizet merjünk bele.”
„Jól van.” Berti lecsüggesztette a fejét, és kiment még több homokért.
Ezúttal gondosan kimérték a megfelelő mennyiségű vizet, és úgy öntötték bele. Berti megmozdította a kartonlapot, és figyelte, ahogy a hullámok a homoknak csapódnak. Ezúttal működött!
Aztán Berti és Anya a plakátja elkészítésén dolgoztak. Elkezdett érdekes tényeket írni a cunamikról. De a szavak nem fértek rá a lapra.
„Nem akarom újra leírni az egészet!” – nyafogott Berti. A feje kezdett megfájdulni.
„Nem kell mindent újra leírnunk – vigasztalta Anya. – Átfogalmazhatjuk, hogy ráférjen az oldalra.”
Berti felnyögött. A plakátja egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy eltervezte. „Nem akarom azt csinálni. Rosszul fog kinézni, ha a szavak nem férnek ki tökéletesen.”
„A tanulás néha nehéz – mondta Anya, és megölelte a fiút. – Időnként hibázunk. De az a fontos, hogy ne adjuk fel. Mennyei Atya azt szeretné, hogy tovább próbálkozzunk. Úgyhogy most tartsunk egy kis szünetet, és reggel majd befejezzük.”
Másnap reggel befejezték a plakátot. Nem volt tökéletes, de Bertinek már kicsit jobban tetszett.
Végül eljött a tudományos bemutató napja. Anya kitette Bertit az iskolánál. „Ne feledd – mondta –, hogy keményen dolgoztál a feladatodon, és sokat tanultál. És ez az, ami számít.”
Berti bevitte az alkotását a nagy tornaterembe. A terem tele volt bemutató alkotásokkal és plakátokkal. Az összes negyedikes ülve várta, hogy sorra kerüljenek, és bemutassák a feladatukat.
Hamarosan Bertire került a sor. A szíve hevesen vert, miközben a terem elejébe sétált. Mi lesz, ha az egész rosszul sikerül?
Berti áttolta a kartont a vízen, és megmutatta a bíráknak, hogyan csapódnak neki a hullámok a „szárazföldnek”.
„Mi okozza ezeket a nagy hullámokat a tengerben?” – kérdezte az egyik bíró.
„A nagy hullámokat az okozza, hogy…” Berti elméje leblokkolt. „Nem emlékszem. De el tudok mondani néhány érdekes tényt a cunamikról.” Felolvasta nekik a plakátján lévő adatokat.
Suli után Berti beszállt az autóba a feladatával együtt.
„Na, hogy ment?” – kérdezte Anya.
„Nem egészen úgy, ahogy akartam – felelte Berti mosolyogva. – De minden tőlem telhetőt megtettem, és tovább próbálkoztam.”
Illusztrálta: Adam Koford