Tekints a főzeléken túl

Írta: Emma Stanford

Egyházi folyóiratok

Ne add fel a legfontosabbat azért, amit az adott pillanatban szeretnél.

Ha már böjtöltél, akkor tudod, milyen nehéz tud lenni időnként. Akár kísértés is érhetett, hogy fejezd be korán a böjtödet. Ám akik korán befejezik, azok gyakran nem is tudják, milyen áldásokban lehetett volna részük, ha mindvégig kitartanak.

Főzelék és áldozathozatal

Ez a küzdelem – a távoli áldások érdekében hozott azonnali áldozat – nem új. Megtalálható Jákób és Ézsaú ószövetségi történetében, amelyben Ézsaú élete legfontosabb áldásáról mondott le némi főtt lencséért, vagyis egy tál főzelékért (lásd 1 Mózes 25).

Igen, jól olvastad. Egy tál főzelékért. Ez a következőképpen történt:

Ézsaú és Jákób ikertestvérek voltak. Azonban volt egy fontos különbség: Ézsaú született elsőnek, vagyis övé volt az elsőszülöttségi jog. Akkoriban úgy volt, hogy amikor egy családban meghalt az apa, minden fiú megkapta a részét mindabból, amije az apának volt – a vagyonából, az állataiból, és persze a földjéből. Azonban az elsőszülöttségi joggal rendelkező gyermek (általában a legidősebb fiú) mindenből kétszer akkora részt kapott, és az ő feladata lett a család vezetése.

Ézsaú viszont lenézte a saját elsőszülöttségi jogát (lásd 1 Mózes 25:34). Nem volt fontos számára a család, sem pedig az Úr dolgai (lásd 1 Mózes 26:34–35). Jákób ezzel szemben engedelmeskedett az Úrnak és a szüleinek.

Egy hosszú, vadászattal töltött nap után hazatérve, Ézsaú annyira éhes volt, hogy azt gondolta, mindjárt éhen hal. Nem tudjuk, hogy csak túlzott-e, vagy tényleg ennyire éhes volt, de amikor meglátta, hogy Jákób éppen egy kiadós főzeléket készít, csak egyvalamire összpontosított: az ételre.

Jákób, aki értékesnek tartotta az elsőszülöttségi jogot, Ézsaú elsőszülöttségi jogát kérte a főzelékért cserébe. Abban a pillanatban Ézsaút jobban érdekelte az, amit éppen akkor megkívánt. A jövőjében elérhető nagyobb áldásokat egyszerűen nem tartotta elég fontosnak ahhoz, hogy nemet mondjon Jákób ajánlatára.

Tegyük hozzá, hogy sem a vadászat, sem pedig egy tápláló főzelék megkívánása nem nevezhető egyáltalán rossz dolognak. Azonban Dallin H. Oaks elnök tanítását idézve: „[A]zért, mert valami jó, nem elegendő indok arra, hogy azt meg is tegyük. […] Más lehetőségek jobbak, és vannak olyanok, amelyek a legjobbak.”¹

Mindenképp van tehát egy fontos, örökkévaló tanulság, amelyet Ézsaú történetéből levonhatunk. Mennyei Atya felvázolta, hogy mi az, ami a leginkább számít. Az Ő tervének követéséért járó áldások némelyike hamar érkezik, mások esetleg később. A mi kihívásunk – a mi próbatételünk – az, hogy ne adjuk fel azt, amit a leginkább szeretnénk, azért cserébe, amit éppen most szeretnénk.

„Egy tál főzelék”-pillanatok

Sok olyan döntéssel szembesülünk, amelyeknél beleeshetünk az Ézsaú-féle gondolkodásmódba:

Játsszak még egy játékot, mielőtt lefeküdnék? Vagy olvassam a szentírásokat?

El kellene mennem arra a szolgálati tevékenységre, de a barátaim meghívtak, hogy inkább lógjak velük.

Még egy órát alhatok, ha ma nem megyek ifjúsági hitoktatásra.

Az ezekhez hasonló kis döntések összeadódnak. Még ha nem is rosszak a döntéseink, akkor is előfordulhat, hogy nem az örök békességhez és boldogsághoz vezető legjobbak.

Neil L. Andersen elder a Tizenkét Apostol Kvórumából feltesz egy olyan kérdést, amely talán mindannyiunknak eszébe jut: „Mindezen dolgok között, amelyek számítanak, hogyan tudunk hát eligazodni?” A válasza ez: „Egyszerűsítsük és finomítsuk a szemléletmódunkat. Vannak gonosz dolgok, és ezeket kerülnünk kell; vannak jó dolgok; vannak fontos dolgok; és vannak abszolút létfontosságú dolgok.”²

Legyél Jákób!

Mivel Ézsaú következetesen elhanyagolta a legfontosabb dolgokat, félredobta az elsőszülöttségi jogát. Jákób igazlelkűsége lehetővé tette számára Ézsaú áldásainak elnyerését. A későbbiekben ő lett Izráel, akit a tizenkét törzsről ismerünk. Mindannyian megáldattunk a saját örökkévaló elsőszülöttségi jogunkkal – annak lehetőségével, hogy olyanná váljunk, mint Mennyei Atyánk, és örököljük mindazt, amije van. Ez mindazok számára rendelkezésre áll, akik Krisztushoz jönnek és betartják a parancsolatait.

Gyakran a legjobb döntés nem a legkönnyebb. „Persze, hogy nehéz – tanította Russell M. Nelson elnök. – Minden, aminek ahhoz van köze, hogy hasonlóbbá váljunk a Szabadítóhoz, nehéz.” Viszont arra is emlékeztet minket a próféta, hogy „az Úr szereti az erőfeszítést, mert olyan jutalmakat eredményez, amelyek másképp nem nyerhetők el”³.

Nem feltétlenül érződik mindig úgy, hogy megéri az az áldozat, amit a parancsolatok betartása jelent. Ám a bámulatos dolog az, hogy mindig meg fog áldani az Úr, amikor „a főzeléken túl tekintesz”, azon dolgok irányába, amelyek a leginkább számítanak.