Igen, Uram, Téged követlek!

Eduardo Gavarret elder

a Hetvenektől

Az Úr változatos igéket használva hív bennünket: „jöjjetek hozzám!”, „kövessetek!”, „járj énvelem!”. Mindenhol cselekvésre szólít.

„Mert íme, az Úr minden nemzetnek ad embereket a saját nemzetükből és nyelvükből szavának tanítására.” Ma ez a szentírás ismét beteljesedett, mivel lehetőséget kaptam arra, hogy az érzéseimet az anyanyelvemen fejezzem ki.

1975-öt írtunk, és én az Uruguay-Paraguay Misszióban szolgáltam fiatal misszionáriusként. A misszióban töltött első hónapom során a zónavezetők egy tevékenységet rendeztek egy evangéliumi tantétel szemléltetéséhez. A zónában szolgáló összes misszionáriusnak bekötötték a szemét, és azt az utasítást kaptuk, hogy kövessünk egy ösvényt, amely a kultúrterembe vezet. Az volt a feladatunk, hogy egy bizonyos vezető hangját kövessük, egy olyan hangot, amelyet indulás előtt hallottunk. Figyelmeztettek azonban, hogy az út mentén számos hangot hallunk majd, amelyek igyekeznek összezavarni bennünket, és letéríteni minket az ösvényről.

Néhány percig csak zajokat és beszélgetést hallottam, majd – mindezen zaj között – egy hang azt mondta: „kövess engem!”, és biztosan éreztem, hogy a helyes hangot követem. Amikor megérkeztünk a kápolna kultúrtermébe, megkértek minket, hogy vegyük le a kötést a szemünkről. Amikor felnéztem, láttam, hogy két csoport van ott, és én abba a csoportba kerültem, amelyik a rossz hangot követte. „Egészen úgy hangzott, mint a helyes hang” – mondtam magamban.

Ez a 39 évvel ezelőtti esemény tartós hatással volt rám. Megígértem magamnak: „Soha többé nem követem a téves hangot.” Aztán azt mondtam: „Igen, Uram, Téged követlek.”

Szeretném ezt az élményt a Szabadító gyengéd felhívására vonatkoztatni:

„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet…

Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem.”

Az Ő követésére szólító hívás a legegyszerűbb, legközvetlenebb és legerőteljesebb felhívás, amelyet csak kaphatunk. Olyan tiszta hanggal szól, amelyet nem lehet összetéveszteni.

Az Úr változatos igéket használva hív bennünket: „jöjjetek hozzám!”, „kövessetek!”, „járj énvelem!”. Egyik esetben sem passzív felhívásról van szó, mindenhol cselekvésre szólít. Az egész emberiségnek mondja ezt Ő, aki a próféták prófétája, a tanítók tanítója, Isten Fia, a Messiás.

A felhívás, hogy „jöjjetek én hozzám!”

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”

Ti, akik még nem vagytok az egyház tagjai, a misszionáriusok hangján kapjátok meg ezt a felhívást a következő szavakkal: „Elolvasod a Mormon könyvét? Imádkozol? Eljössz az egyházba? Követed majd Jézus Krisztus példáját, és megkeresztelkedsz egy felhatalmazással rendelkező személy által?” Hogyan válaszolsz erre a felhívásra ma?

Arra kérlek, hallgasd meg és fogadd el az üzenetet azáltal, hogy azt mondod: „Igen, Uram, Téged követlek.”

Carlos Badiola és a családja az uruguay-i Minasból találkozott a misszionáriusokkal. Mivel az elderek sok kérdést tettek fel a tanításaik során, úgy döntöttek, hogy elhívják egy nem-egyháztag szomszédjukat – a gyönyörű, 14 éves Normát –, hogy segítsen a válaszadásban. Norma elkötelezett középiskolás volt, aki éppen a Bibliát tanulmányozta abban az évben az iskolában, így amikor a misszionáriusok kérdést tettek fel, Norma válaszolt. „Arany érdeklődő” volt. Aznap a tanítás a Bölcsesség szaváról szólt.

Amikor a misszionáriusok által tartott tanítás után hazament, Norma már tudta, mit kell tennie. Azt mondta édesanyjának: „Anya, mától nem iszom tejeskávét. Csak tejet.” Ez a reakció azon vágyának látható megnyilvánulása volt, hogy szeretné elfogadni a felhívást, hogy kövesse Krisztust, amint azt a misszionáriusok tolmácsolták felé.

Carlos Badiola és Norma is megkeresztelkedett. Később, Norma példáját követve, édesanyja, édesapja és testvérei is megkeresztelkedtek. Normával együtt nőttem fel abban a kicsiny, de erős gyülekezetben. Később, amikor visszatértem a missziómról, összeházasodtunk. Mindig is tudtam, hogy könnyebb lesz követnem a Szabadítót, ha ő áll az oldalamon.

Aki az egyház tagja, és elfogadta ezt a felhívást, hetente megújítja ezen elkötelezettségét azáltal, hogy vesz az úrvacsorából. Ennek az elkötelezettségnek része az, hogy betartjátok a parancsolatokat; ezzel azt mondjátok: „Igen, Uram, Téged követlek.”

A felhívás, hogy „kövess engem!”

„Kövess engem” – szólt az Úr felhívása a gazdag ifjúhoz. A gazdag ember egész élete során betartotta a parancsolatokat. Amikor az ifjú megkérdezte, mi egyebet tehet még, egyértelmű felhívást kapott válaszként: „…jer, kövess engem”. Bár a felhívás egyszerű volt, nem volt áldozat nélkül való. Erőfeszítést igényelt – amelyhez döntésnek és cselekedetnek kellett társulnia.

Nefi próféta önelemzésre szólított, amikor megkérdezte: „És [Jézus] ezt mondta az emberek gyermekeinek: Kövess engem! Tehát, szeretett testvéreim, követhetjük-e Jézust, ha nem akarjuk az Atya parancsolatait betartani?”

A felhívás, hogy jöjj Őhozzá, hogy hallgass az Ő hangjára, és kövesd azt, a kezdetektől fogva a misszionáriusok üzenete volt, akik sokaknak segítettek jobbá tenni az életüket.

Ötven évvel ezelőtt a misszionáriusok beléptek édesapám órásüzletébe, hogy leadjanak egy órát javításra. Jó misszionáriusokhoz illően megragadták az alkalmat, hogy édesapámmal és édesanyámmal az evangéliumról beszéljenek. Édesapám elfogadta a misszionáriusokat, édesanyám pedig az üzenetet és a felhívást, hogy kövesse Krisztust. Attól a naptól fogva a mai napig tevékeny maradt az egyházban. Azt mondta: „Igen, Uram, Téged követlek.”

Amikor igyekeztek Őhozzá jönni, akkor erőt kaptok az élet terheinek könnyítéséhez, akár fizikai, akár lelki terhekről van szó, valamint a pozitív belső változás megtapasztalásához, amely segít majd boldogabbnak lennetek.

A felhívás, hogy „járj énvelem!”

Énók elhívást kapott, hogy az evangéliumot egy bajos és keményszívű népnek prédikálja. Nem érezte alkalmasnak magát erre. Kétségei voltak afelől, hogy képes-e megtenni. Az Úr lecsendesítette kétségeit, és megerősítette a hitét a felhívással, hogy „járj énvelem” – azzal a felhívással, amely a vak ember botjához vagy egy másik ember karjához hasonlóan irányítani tudja a bizonytalan léptű embert. Azzal, hogy megfogta a Szabadító karját, és vele járt, Énók rájött, hogy járása biztossá vált, és kiváló misszionárius és próféta lett belőle.

A döntés, hogy „jöjj hozzám” és „kövess engem”, személyes. Amikor elfogadjuk ezt a felhívást, és magasabb szintre emelkedik az elkötelezettségünk, akkor jön el az idő, hogy „Ővele járhatunk”. Ez a szint szorosabb kapcsolatot alakít ki a Szabadítóval – ez a gyümölcse az első felhívás elfogadásának.

Norma és én egyénileg fogadtuk el a felhívást, hogy „jöjjetek hozzám” és hogy „kövessetek engem”. Aztán együtt, egymást támogatva megtanultunk Ővele járni.

Az erőfeszítés és elszántság arra, hogy keressük és kövessük Őt, a szükséges áldások jutalmával jár.

Ez volt a helyzet azon asszony esetében, aki hatalmas erőfeszítés árán elérte, hogy megérinthette a Szabadító ruháját, vagy a vak Bartimeus esetében is, kinek az elszántsága kulcsszerepet játszott abban a csodában, amely az életében történt. Mindkét esetben elnyerték a test és a lélek gyógyulását is.

Nyújtsátok ki a kezeteket, érintsétek meg az Ő ruháját, fogadjátok el felhívását, és mondjátok: „igen, Uram, Téged követlek”, majd járjatok Ővele.

A „jöjjetek énhozzám”, „kövessetek”, „járj velem” kifejezések olyan felhívások, amelyekhez elválaszthatatlan erő kapcsolódik – azok számára, akik elfogadják azokat –, hogy belső változást indítsatok el magatokban, amely arra ösztönöz, hogy kijelentsétek: „már nincs hajlandóság[om] arra, hogy gonosz dolgot tegy[ek], csak arra, hogy állandóan jót tegy[ek]”.

Ezen változás külső megnyilvánulásaként pedig hatalmas vágyat éreztek majd, hogy „segítsétek a gyengéket, felemeljétek a lecsüggesztett kezeket, és megerősítsétek az ellankadt térdeket”.

Milyen lépéseket tehetünk ma, hogy „Ővele járjunk”?

Tápláljuk a vágyunkat, hogy Krisztus jobb követői legyünk.
Imádkozzunk ezért a vágyért, hogy az Őbelé vetett hitünk növekedhessen.
Szerezzünk tudást a szentírásokból, megvilágítva ezzel az utunkat, és megerősítve a vágyunkat a változásra.
Hozzuk meg a döntést ma, hogy cselekszünk, és azt mondjuk: „Igen, Uram, Téged követlek!” Az igazság ismerete önmagában nem változtatja meg a világunkat, csak ha ezt a tudást tettre váltjuk.
Tartsunk ki a meghozott döntésünkben azáltal, hogy mindennap gyakoroljuk e tantételeket.

Szeretett prófétánk, Thomas S. Monson elnök szavai ösztönözzenek bennünket a cselekvésre azon vágyunkban, hogy elfogadjuk a Szabadító felhívását. Monson elnök ezt mondta: „Kicsoda ez a dicsőség királya, az urak Ura? Ő a Mesterünk. Ő a Szabadítónk. Ő Isten Fia. Ő a szabadulásunk Szerzője. Hív minket: »Kövess engemet.« Utasít bennünket: »Eredj el, és te is a képen cselekedjél.« Arra kér: »…tartsd be parancsolataimat«”.

Hozzuk meg a döntést még ma, hogy magasabb szintre emeljük Isten iránti hódolatunkat és elkötelezettségünket, és az Ő felhívására adott válaszunk hallatsszon hangosan és tisztán: „Igen, Uram, Téged követlek!” Az Úr, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.