A halál nem lesz többé
Mindazok számára, akik már gyászolták egy szerettük halálát, a feltámadás a remény hatalmas forrása.
Egy hete volt húsvét, a gondolataink középpontjába pedig újra az Úr Jézus Krisztus feltámadása és engesztelő áldozata került. Az elmúlt évben a szokásosnál is többet gondolkoztam és elmélkedtem a feltámadásról.
Lányunk, Alisa közel egy éve hunyt el. Csaknem nyolc évig küzdött a rákkal, számos műtéten és különféle kezeléseken esett át, közben pedig izgalmas csodákat és mély csalódásokat is átélt. Miközben egyre közelebb került halandó élete végéhez, a szemünk láttára romlott az állapota. Kínzó volt látni, hogy mi történik drága kislányunkkal – azzal a csillogó szemű kisbabával, aki tehetséges, csodálatos nővé, feleséggé és anyává vált. Úgy éreztem, megszakad a szívem.
Tavaly húsvétkor, egy kicsivel több mint egy hónappal a halála előtt, Alisa ezt írta: „A húsvét mindarra emlékeztet, amit magamnak remélek. Hogy egy nap majd meggyógyulok, és újra teljes ember leszek. Egy nap majd nem lesz bennem semmilyen fém vagy műanyag. Egy nap a szívem majd megszabadul a félelemtől, az elmém pedig az aggodalmaktól. Nem imádkozom azért, hogy ez hamar történjen meg, de mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy valóban hiszek egy csodálatos ez utáni életben.”
Jézus Krisztus feltámadása biztosítja mindazt, amit Alisa is remélt, és mindannyiunkban elülteti a bennünk lévő reménységet. Gordon B. Hinckley elnök a feltámadást „az emberiség történelmének legnagyobb eseményé[nek]” tulajdonította.
A feltámadást Jézus Krisztus engesztelése viszi véghez, és a szabadítás nagyszerű tervének sarkalatos pontja. Mennyei szülők lélekgyermekei vagyunk. Amikor ebbe a földi életbe érkezünk, a lelkünk egyesül a testünkkel. Megtapasztaljuk a halandó élettel járó összes örömöt és kihívást is. Amikor valaki meghal, a lelke különválik a testétől. A feltámadás lehetővé teszi, hogy az ember lelke és teste újra egyesüljön. Ez alkalommal azonban a test halhatatlan és tökéletes lesz, melyet többé már nem sújt fájdalom, betegség vagy más problémák.
Mivel a Szabadító feltámadása teljes győzelmet aratott a halál felett, a feltámadás után a lélek már soha nem lesz különválasztva a testtől. Az örökkévaló rendeltetésünk eléréséhez szükségünk van erre a halhatatlan lényre – egy lélekre és testre –, mely örökre egyesült. Amikor a lelkünk egy halhatatlan testtel szétválaszthatatlanul összekapcsolódik, elnyerhetjük az öröm teljességét. A feltámadás nélkül tulajdonképpen soha nem is nyerhetnénk el azt, és örökre nyomorultak lennénk. Még a hithű, igazlelkű emberek is fogságként tekintenek a testük és a lelkük különválására. Ebből a fogságból a feltámadás által szabadulunk ki, mely megváltást jelent a halál kötelékeiből vagy láncaiból. A lelkünk és testünk együttes létezése nélkül nincs megváltás.
Mindannyiunknak megvannak a saját fizikai, szellemi és érzelmi korlátai és gyengeségei. E kihívásoktól, melyek közül néhány nagyon is maradandónak tűnik, végül mind megszabadulunk. A feltámadásunk után egyik sem gyötör minket többé. Alisa utánanézett annak, milyen túlélési aránnyal lehet számolni egy olyan típusú rákos megbetegedés esetén, amilyen neki is volt, a számok pedig nem voltak biztatóak. Ezt írta: „Mindazonáltal van gyógymód, úgyhogy nem félek. Jézus már meggyógyította a rákomat, és a tiédet is. […] Egy nap jobban leszek majd. Boldog vagyok, hogy ezt tudhatom.”
A rák szó helyére bármely más fizikai, szellemi vagy érzelmi problémát be lehet helyettesíteni, mellyel valaha is szembenézhetünk. A feltámadásnak köszönhetően már mindegyik meg lett gyógyítva. A feltámadás csodája – a végső gyógymód – meghaladja a modern orvoslás képességeit, Isten hatalmát azonban nem. Tudjuk, hogy lehetséges, mivel a Szabadító feltámadt, és véghez fogja vinni mindannyiunk feltámadását is.
A Szabadító feltámadása bizonyítja azt, hogy Ő Isten Fia, és hogy valós mindaz, amit tanított. „[F]eltámadott, a mint megmondotta volt.” Isteni mivoltának nem is lehetne erőteljesebb bizonyítéka, mint az, hogy halhatatlan testtel előjött a sírból.
Az Újszövetségben találunk olyanokat, akik tanúi voltak a feltámadásnak. Azokon a nőkön és férfiakon túl, akikről az evangéliumokban olvashatunk, az Újszövetség megerősíti számunkra, hogy több százan is látták a feltámadt Urat. A Mormon könyvében pedig további több száz ilyen emberről olvashatunk: „…a sokaság odament, és az oldalába bocsátották a kezeiket…, és a szemükkel látt[á]k, és a kezeikkel érezt[é]k, és biztosan tudták, és bizonyságot tettek arról, hogy ő az, akiről a próféták megírták, hogy el fog jönni.”
Ezekhez az ősi tanúbizonyságokhoz utolsó napi tanúbizonyságok is adódnak. Valójában ezen adományozási korszak nyitányaként Joseph Smith látta a feltámadt Szabadítót az Atya jobbján. Élő próféták és apostolok tettek és tesznek bizonyságot a feltámadt, élő Krisztus valóságáról. Így hát mondhatjuk, hogy minket is „a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül”. És mi mind részei lehetünk a tanúk bizonyságának ily nagy fellegének, akik a Szentlélek hatalma által tudják, hogy mindaz, amit húsvétkor ünneplünk, valóban megtörtént – hogy a feltámadás valós.
A Szabadító feltámadásának valósága reményre váltja a szívfájdalmunkat, mivel ugyanakkor abban a megerősítésben is részünk van, hogy az evangélium minden más ígérete is legalább annyira valós – mindazon ígéretek, amelyek semmivel se kevésbé csodásak, mint maga a feltámadás. Tudjuk, hogy Krisztusnak hatalmában áll minden bűnünktől megtisztítani minket. Tudjuk, hogy magára vette minden betegségünket, minden fájdalmunkat és minden igazságtalanságot, amit csak elszenvedünk. Tudjuk, hogy „feltámad[t] a halálból, gyógyulással szárnyaiban”. Tudjuk, hogy függetlenül attól, hogy mi tört el bennünk, Ő újra teljessé tehet bennünket. Tudjuk, hogy Ő „eltöröl minden könyet [a mi szemeinkről]; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé”. Tudjuk, hogy amennyiben hiszünk Őbenne és követjük Őt, akkor mi is „tökéletessé [lehetünk] téve Jézus… által, aki… véghezvitte ezt a tökéletes engesztelést”.
Händel a fennkölt Messiás című oratóriumának vége felé Pál apostolnak a feltámadás miatt örvendő szavait zenésítette meg.
„Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
…akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.
Halál! hol a te fullánkod? [Sír]! hol a te diadalmad?
De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.”
Hálás vagyok az áldásainkért, melyekben az Úr Jézus Krisztus engesztelése és feltámadása folytán lehet részünk. Mindazok számára, akik már temették el egy gyermeküket, vagy zokogtak egy házastárs koporsójánál, vagy gyászolták egy szülő vagy más szerettük halálát, a feltámadás a remény hatalmas forrása. Mily lenyűgöző élmény lesz majd újra látni őket – nem csupán lelkekként, hanem a feltámadt testükben!
Nagyon vágyom már arra, hogy újra láthassam az édesanyámat, érezhessem a gyengéd érintését, és belenézhessek szeretettel ragyogó szemébe. Újra látni akarom az édesapám mosolyát, hallani akarom a nevetését, és szeretném feltámadt, tökéletes lényként látni őt. A hit szemével látom Alisát is, akit már egyáltalán nem érnek el a földi gondok vagy a halál bármely fullánkja – egy feltámadt, tökéletes, győzedelmes és örömmel teljes Alisát!
Néhány húsvéttal ezelőtt a következő egyszerű gondolatokat írta: „Élet az Ő neve által. Oly sok remény. Mindig. Mindenen áthatol. Szeretem, hogy a húsvét emlékeztet rá.”
Bizonyságomat teszem a feltámadás valóságáról. Jézus Krisztus él, Őmiatta pedig mindannyian újra élni fogunk. Jézus Krisztus nevében, ámen.