Következetes és kitartó bizalom
Az Úrba vetett bizalom az Ő időzítésébe vetett bizalmat is magában foglalja, és az élet viharainál tovább tartó türelmet és kitartást igényel.
Fiunk, Dan nagyon beteg lett az afrikai misszióján, és egy gyengébben felszerelt egészségügyi intézménybe vitték. A megbetegedése utáni első levelét olvasva arra számítottunk, hogy el lesz csüggedve, de ezt írta: „Még a sürgősségin fekve is békességet éreztem. Soha életemben nem voltam ilyen következetesen és kitartóan boldog.”
A feleségemmel e szavakat olvasva elárasztottak minket az érzelmek. Következetesen és kitartóan boldog. Soha nem hallottuk még a boldogság e jelzőkkel történő leírását, de szavai igazan csengtek. Tudtuk, hogy az általa leírt boldogság nem puszta gyönyör vagy jókedv, hanem az abból eredő békesség és öröm, amikor alávetjük magunkat Istennek, és minden dologban Őbelé helyezzük a bizalmunkat. A mi életünkben is voltak olyan alkalmak, amikor Isten békességet szólt a lelkünkhöz, és olyankor is reményt adott nekünk Krisztusban, amikor nehéz és bizonytalan volt az élet.
Lehi azt tanítja, hogy ha Ádám és Éva nem buktak volna el, akkor „egy ártatlan állapotban maradtak volna, nem rendelkezvén örömmel, mert nem ismernék a nyomorúságot…
De íme, minden dolog annak bölcsessége szerint történt, aki minden dolgot tud.
Ádám elbukott, hogy lehessenek emberek; és az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen.”
Önellentmondásnak tűnik, de a megpróbáltatások és a bánat felkészítenek minket az öröm megtapasztalására, ha bízunk az Úrban és az Ő ránk vonatkozó tervében. Ezt az igazságot fejezte ki csoda szépen egy XIII. századi költő: „Örömre készít fel téged a bánat. Házadból mindent serényen kiseperve új örömnek készít helyet, hogy az betérhessen. Lerázza szíved ágáról a sárga leveleket, hogy a helyükön friss, zöld levelek sarjadhassanak. Kiszaggatja az elrothadt gyökereket, hogy az alattuk rejlő új gyökereknek legyen hova nőniük. Bármit ráz is ki szívedből a bánat, sokkal jobb dolgok veszik majd át a helyét.”
Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „[A Szabadító által] nyújtott öröm állandó, és biztosít minket arról, hogy »sanyargattatásaink egy rövid pillanatnyiak« [Tan és szövetségek 121:7], és a javunkra szenteltetnek majd.” Megpróbáltatásaink és sanyargattatásaink fokozottabb örömnek tudnak tudnak készíteni.
Az evangélium jó híre nem a bánattól és a nyomorúságtól mentes élet ígérete, hanem a céltudatos, jelentőségteljes élet ígérete – egy olyan életé, melyben a bánataink és a megpróbáltatásaink feloldódhatnak „Krisztus örömében”. A Szabadító azt mondta: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [legyőztem] a világot.” Az Ő evangéliuma a remény üzenete. A Jézus Krisztusba vetett reménységgel társuló bánatban ott rejlik a tartós öröm ígérete.
A járeditáknak a megígért földre vezető útja hasonlatként szolgálhat a mi halandóságon átvezető utazásunkhoz. Az Úr megígérte Járed fivérének és népének, hogy előttük megy majd „egy olyan földre, mely kiválóbb a föld minden földjénél”. Megparancsolta nekik, hogy építsenek bárkákat, és ők engedelmesen munkához láttak, az Úr utasításai szerint építve azokat. Azonban a munka előrehaladtával Járed fivérében aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az Úr nem tervezte meg eléggé a bárkákat. Fohászkodni kezdett:
„Ó, Uram, elvégeztem a munkát, amit megparancsoltál nekem, és elkészítettem a bárkákat, ahogy arra utasítottál.
És íme, Ó Uram, nincs bennük világosság…”
„Ó Uram, hagynád, hogy sötétségben szeljük át ezt a nagy vizet?”
Kiöntöttétek már valaha ily módon a szíveteket Istennek? Amikor igyekeztek úgy élni, ahogy az Úr megparancsolja, de nem teljesülnek be az igazlelkű elvárásaitok, vajon elgondolkoztok azon, hogy miért kell sötétségben átkelnetek ezen az életen?
Járed fivére egy még nagyobb aggodalomnak is hangot adott azzal kapcsolatban, hogy életben tudnak-e maradni a bárkákban. Így fohászkodott: „És el is fogunk pusztulni, mert nem tudunk bennük lélegezni, csak a bennük lévő levegő van…” Előfordult már veletek, hogy az élet nehézségei olyannyira megnehezítették számotokra a lélegzést, hogy elgondolkodtatok rajta, miképpen tudnátok túlélni az adott napot, nem is szólva a mennyei otthonotokba való visszatérésről?
Az Úr Járed fivérével munkálkodva sorban eloszlatta minden egyes aggodalmát, majd kifejtette, miszerint „csak úgy tudjátok átszelni ezt a nagy mélységet, ha én felkészítelek benneteket a tenger hullámaira, az elmenő szelekre és az eljövendő áradásokra”.
Az Úr nyilvánvalóvá tette, hogy végső soron a járediták Őnélküle nem tudnak eljutni a megígért földre. Nem az ő kezükben van az irányítás, és csak úgy tudnak átkelni a nagy mélységen, ha Őbelé vetik a bizalmukat. Úgy tűnik, hogy ezek a tapasztalatok, valamint az Úrtól kapott tanítások elmélyítették Járed fivérének hitét és megerősítették az Úrba vetett bizalmát.
Figyeljétek meg, hogyan változtak át az először kérdéseket és aggodalmakat kifejező imái a hit és a bizalom megnyilvánulásaivá:
„És én tudom, Ó Uram, hogy te minden hatalmat birtokolsz, és amit akarsz, mindent megtehetsz az ember javára…
Íme, Ó Uram, te megteheted ezt. Tudjuk, hogy képes vagy oly nagy hatalom megmutatására, melyet lekicsinyel az ember értelme.”
A feljegyzés szerint a járediták „beszálltak a bárkáikba…, és nekivágtak a tengernek, az Úrra, Istenükre bízva magukat”. Az Istenükre bízva magukat azt jelenti, hogy bíztak Benne, vagyis alávetették magukat Neki. A járediták nem azért szálltak be a bárkákba, mert pontosan tudták, miként alakulnak majd a dolgok az útjuk során. Azért szálltak be, mert megtanultak bízni az Úr hatalmában, jóságában és irgalmában, tehát hajlandóak voltak alávetni magukat az Úrnak, minden lehetséges kételyükkel vagy félelmükkel egyetemben.
Nemrégiben az unokánk, Abe félt felülni az egyik fel-le mozgó állatra a körhintán. Jobban örült volna egy olyan állatnak, amelyik nem mozog. A nagymamája végül meggyőzte arról, hogy biztonságos, Abe pedig bízva a nagymamájában, felszállt rá. Nagy mosollyal az arcán ezt mondta: „Nem érzem magam biztonságban, de biztonságban vagyok.” Talán ezt érezték a járediták is. Bízni az Úrban talán nem mindig tűnik elsőre biztonságosnak, azonban örömhöz vezet.
Az út nem volt könnyű a járediták számára. Sokszor „eltemette őket a tenger mélye, a rájuk törő hullámhegyek miatt”. A feljegyzés szerint azonban „a szél sohasem szűnt meg a megígért föld irányába fújni”. Bár ezt nehéz megérteni, különösen akkor, amikor erős ellenszélben vagyunk és viharos a tenger, de megnyugvásra lelhetünk annak tudatában, hogy Isten az Ő végtelen jóságában mindig hazafelé hajt minket.
A feljegyzés szerint „így haladtak előre; és a tenger egyetlen szörnyetege sem törhette össze őket, és egyetlen bálna sem tudta tönkretenni őket; és szüntelenül volt világosságuk, akár a víz felett, akár a víz alatt voltak”. Olyan világban élünk, ahol a halál, a testi és a mentális betegségek, a különféle próbatételek és a megpróbáltatások óriási hullámai törhetnek ránk. Azonban a Jézus Krisztusba vetett hittel és az Őbelé vetett bizalom döntése révén nekünk is szüntelenül lehet világosságunk, akár a víz felett, akár a víz alatt. Mi is biztosak lehetünk abban, hogy Isten soha nem szűnik meg a mennyei otthonunk felé hajtani minket.
A bárkákban hánykolódva a járediták „dicséreteket énekeltek az Úrnak; …és egész álló nap köszönetet mond[tak] és dicsért[ék] az Urat; és amikor eljött az éj, nem szűntek meg dicsérni az Urat”. Örömöt és hálát éreztek, még a nyomorúságaik közepette is. Még nem érkeztek el a megígért földre, de már örvendeztek a megígért áldásoknak, mert következetesen és kitartóan bíztak Őbenne.
A járediták 344 napon keresztül haladtak előre a vízen. El tudjátok ezt képzelni? Az Úrba vetett bizalom az Ő időzítésébe vetett bizalmat is magában foglalja, és az élet viharainál tovább tartó türelmet és kitartást igényel.
Végül a járediták „partra értek a megígért földön. És amikor a megígért föld partjaira tették lábukat, leborultak a föld színén, és megalázkodtak az Úr előtt, és örömkönnyeket hullattak az Úr előtt, az ő gyengéd irgalmasságának sokasága miatt felettük”.
Ha hithűen betartjuk a szövetségeinket, akkor egy napon mi is biztonságban haza fogunk érni, leborulunk az Úr előtt, és örömkönnyeket hullatunk az Ő gyengéd irgalmasságának sokasága miatt az életünkben, köztük azokkal a bánatokkal, amelyek előkészítették a még több öröm helyét.
Bizonyságot teszek arról, hogy ha az Úrra bízzuk magunkat, és úgy döntünk, hogy következetesen és kitartóan bízunk Jézus Krisztusban és az Ő isteni céljaiban az életünkben, akkor Ő bizonyosságokkal látogat meg minket, békét szól a lelkünkhöz, és felébreszti bennünk „az általa történő szabadulás” reményét.
Tanúságot teszek arról, hogy Jézus a Krisztus. Ő minden öröm forrása. Az Ő kegyelme elegendő, és Neki hatalmában áll megmenteni. Ő a világ világossága, élete és reménysége. Ő nem fogja hagyni, hogy elvesszünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.