Örömre lelni az evangélium megosztásában
Van egy szerető Mennyei Atyánk, aki arra vár, hogy Őhozzá forduljunk, hogy megáldja az életünket és a minket körülvevők életét.
Az egyik kedvenc elemis énekem ezekkel a szavakkal indít:
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza
tagja vagyok én.
Az Úr tervét
nagy hittel követem.
Hiszek Megváltó Jézus Krisztusban.1
Mily egyszerű és gyönyörű kijelentése ez az igazságoknak, amelyekben hiszünk!
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként tudjuk, kik vagyunk. Tudjuk, hogy Isten a lelkünk Atyja. Az Ő gyermekei vagyunk, és Ő szeret minket. Mennyei Atyánkkal éltünk a mennyben, mielőtt a Földre jöttünk volna.
Ismerjük Isten tervét. Ővele voltunk, amikor ismertette azt. Mennyei Atyánk célja – az Ő munkája és dicsősége – kizárólag az, hogy lehetővé tegye mindannyiunk számára azt, hogy minden áldását élvezhessük. Tökéletes tervet készített céljának elérésére. Megértettük és elfogadtuk a boldogság, megváltás és szabadítás e tervét, mielőtt a Földre jöttünk volna.
Isten tervének középpontjában Jézus Krisztus áll. Engesztelése által Jézus Krisztus eleget tett Atyja céljának, és mindannyiunk számára lehetővé tette, hogy a halhatatlanságot és a felmagasztosulást élvezzük. Sátán, vagyis az ördög, Isten tervének ellensége, már kezdettől fogva.
Az önrendelkezés, vagyis a választás képessége Isten gyermekeinek adott ajándékai közül az egyik legnagyobb. Választanunk kell, hogy Jézus Krisztust vagy Sátánt követjük.2
Ezek egyszerű igazságok, amelyeket megoszthatunk másokkal.
Hadd osszak meg veletek egy példát arról, amikor az édesanyám osztott meg ilyen egyszerű igazságokat azáltal, hogy nyitott volt a beszélgetésre és felismert egy lehetőséget.
Hosszú évekkel ezelőtt az édesanyám az öcsém társaságában visszatért Argentínába látogatóba. Az anyukám sosem szeretett igazán repülni, ezért megkérte az egyik fiamat, hogy adjon neki egy vigasztaló és óvó áldást. A fiam késztetést érzett, hogy a nagymamáját a Szentlélektől érkező különleges iránymutatással is megáldja, hogy megerősíthesse és megérinthesse mindazok szívét, akik vágynak az evangéliumról való tanulásra.
A Salt Lake-i repülőtéren az anyukám és az öcsém találkozott egy hétéves kislánnyal, aki síelni volt a családjával, ahonnan éppen hazafelé tartottak. A szülei észrevették, hogy lányuk milyen hosszasan beszélget az anyukámmal és az öcsémmel, és úgy döntöttek, csatlakoznak hozzájuk. Bemutatkoztak: Eduardo és Maria Susana Pol volt a nevük, a kislányukat pedig Giadának hívták. Édesanyámék természetes és bensőséges köteléket éreztek ezzel a kedves családdal.
Mindkét család izgatottan várta, hogy együtt utazzanak az argentínai Buenos Aires-be tartó repülőgépen. Amint folytatták a beszélgetést, az anyukám felismerte, hogy a család korábban még sohasem hallott Jézus Krisztus visszaállított egyházáról.
Susana egyik első kérdése ez volt: „Mesélnétek nekem a gyönyörű múzeumról, amelynek tetejét az az aranyszobor díszíti?”
Édesanyám elmagyarázta, hogy az a gyönyörű építmény valójában nem múzeum, hanem az Úr temploma, ahol szövetségeket kötünk Istennel, hogy egy nap majd visszatérhessünk Őhozzá, hogy Vele éljünk. Susana bevallotta az anyukámnak, hogy a Salt Lake City-i utazásuk előtt imádkozott azért, hogy valami megerősítse a lelkét.
A repülőút alatt édesanyám egyszerű, de erőteljes bizonyságát tette az evangéliumról, és megkérte Susanát, hogy hazatérvén keresse fel a városában szolgáló misszionáriusokat. Susana azt kérdezte: „Miről ismerem majd fel őket?”
Anyukám így válaszolt: „Lehetetlen eltéveszteni. Vagy két fiatal férfiról van szó, akik fehér inget és nyakkendőt hordanak, vagy két elegánsan felöltözött fiatal nőről – és mindig van rajtuk egy névtábla, amelyen »Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza« felirat is szerepel.
A családok telefonszámot cseréltek, és a Buenos Aires-i repülőtéren elbúcsúztak egymástól. Susana, aki azóta jóbarátommá vált, sokszor elmesélte nekem, hogy nagyon szomorú volt, amiért el kellett válnia anyukámtól a repülőtéren. Ezt mondta: „Édesanyád ragyogott. Nem tudom megmagyarázni, de olyan fényesség vette körül, amelytől nem akartam elszakadni.”
Amint Susana hazatért, a lányával, Giadával azonnal útnak indultak, hogy megosszák ezt az élményt Susana édesanyjával, aki mindössze néhány háztömbnyire lakott tőlük. Autóútjuk közben Susana meglátott két, az édesanyám által leírtaknak megfelelően felöltözött fiatal férfit akik az utcán sétáltak. Leállította az autóját az út közepén, kiszállt, és megkérdezte a két fiatalembert: „Nem Jézus Krisztus egyházát képviselitek véletlenül?”
„De igen” – felelték.
„Misszionáriusok vagytok?” – kérdezte Susana.
„Igen, azok vagyunk!” – szólt egybehangzó válaszuk.
Susana ekkor ezt mondta: „Szálljatok be az autómba, hazajöttök velem, hogy tanítsatok.”
Két hónappal később Maria Susana megkeresztelkedett. Amikor betöltötte a 9. életévét, a lánya, Giada is megkeresztelkedett. Eduardón még dolgozunk, de szeretjük őt, bármi történjék is.
Azóta Susanából az egyik legnagyszerűbb misszionárius vált, akivel valaha is találkoztam. Olyan ő, mint Móziás fiai: sok lelket vezet Krisztushoz.
Az egyik beszélgetésünk során megkérdeztem tőle: „Mi a titkod? Hogyan osztod meg az evangéliumot másokkal?”
„Nagyon egyszerű – felelte. – Mindennap, mielőtt elindulnék otthonról, imában arra kérem Mennyei Atyát, hogy vezessen el valakihez, akinek szüksége van az evangéliumra az életében. Néha magammal viszek egy Mormon könyvét vagy egy misszionáriusoktól kapott infokártyát, hogy odaadjam az embereknek. Amikor pedig beszédbe elegyedek valakivel, egyszerűen megkérdezem, hogy hallott-e már az egyházról.”
Susana hozzátette: „Máskor pedig csak mosolygok, miközben a vonatra várakozom. Egyszer egy férfi rám nézett, és megkérdezte: »Min mosolyog?« Ez eléggé váratlanul ért.
»Mosolygok, mert boldog vagyok!« – feleltem.
»És ugyan mitől olyan boldog?« – kérdezte.
»Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagyok, és ez boldoggá tesz – válaszoltam. – Hallott már róla?«”
Amikor a férfi nemmel felelt, Susana adott neki egy infokártyát, és meghívta a közelgő vasárnapi istentiszteletre. A következő vasárnap az ajtóban köszöntötte őt.
Dallin H. Oaks elnök azt tanította:
„Minden egyháztag számára adott három olyan dolog, mely segíthet neki az evangélium megosztásában…
Először is, mindannyian imádkozhatunk, hogy meglegyen a vágyunk a szabadítás munkájának e létfontosságú részében segédkezni. […]
Másodszor, mi magunk betarthatjuk a parancsolatokat. […] A Szabadító Lelke mindig a hithű egyháztagokkal lesz, hogy irányítsa őket, amint igyekeznek részt venni Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma megosztásának nagyszerű munkájában.
Harmadszor, imádkozhatunk sugalmazásért, hogy… mit tehetünk mi magunk az evangélium másokkal való megosztása érdekében. […] Imádkozz[unk] azzal az eltökéltséggel, hogy a kapott sugalmazás szerint fog[unk] cselekedni…”3
Fivérek, nővérek, gyermekek és fiatalok! Tudunk-e olyanok lenni, mint Susana barátnőm, és meg tudjuk-e osztani az evangéliumot másokkal? Meg tudjuk-e hívni egy más hitet valló barátunkat, hogy jöjjön el velünk egy vasárnapi istentiszteletre? Esetleg oda tudunk-e ajándékozni egy példányt a Mormon könyvéből az egyik rokonunknak vagy barátunknak? Képesek vagyunk-e segíteni másoknak rálelni az őseikre a FamilySearch oldalon, vagy megosztani velük, hogy mit tanultunk a héten a Jöjj, kövess engem! tanulmányozása során? Lehetünk-e hasonlóbbak a Szabadítónkhoz, Jézus Krisztushoz, és megoszthatjuk-e másokkal, mi hoz örömöt az életünkbe? Mindezen kérdésekre a válasz: igen! Képesek vagyunk rá!
A szentírásokban azt olvassuk, hogy „Jézus Krisztus egyháza tagjait kiküldik, hogy »dolgozzanak szőlőskertjében az emberek lelkének megszabadulásáért« (Tan és szövetségek 138:56). A szabadítás e munkája magában foglalja az egyháztagok misszionáriusi munkáját, a megtértek megtartását, a kevésbé tevékeny egyháztagok aktivizálását, a templomi és családtörténeti munkát, valamint az evangélium tanítását.«”4
Drága barátaim! Az Úrnak szüksége van rá, hogy egybegyűjtsük Izráelt. Ő ezt mondta a Tan és szövetségekben: „Azon se aggodalmaskodjatok előre, hogy mit mondjatok; inkább tegyétek félre elmétekben állandóan az élet szavait, és az adott órában megadatik nektek az a rész, ami minden egyes embernek kimérendő.”5
Továbbá a következőt is megígérte:
„És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!
És most, ha örömötök nagy lesz egy lélek miatt, akit énhozzám hoztatok Atyám királyságába, mily nagy lesz az örömötök, ha sok lelket hoztok énhozzám!”6
Az elemis ének, amellyel nyitottam, ezzel a mélyreható kijelentéssel zárul:
Hiszek Megváltó Jézus Krisztusban,
tisztelem nevét;
Mi jó, azt teszem,
fényét követem,
igéjét hirdetem.7
Tanúságomat teszem, miszerint ezek a szavak igazak, és van egy szerető Mennyei Atyánk, aki arra vár, hogy Őhozzá forduljunk, hogy megáldja az életünket és a minket körülvevők életét. Azért imádkozom, hogy legyen vágyunk a testvéreinket Krisztushoz vezetni, Jézus Krisztus nevében, ámen.