Első elnökségi üzenet, 2012. augusztus
A Szabadító szolgálatra hívó szava
Mindenki, aki tanult matematikát, tudja, hogy mi az a közös nevező. Az utolsó napi szentek esetében is van egy közös nevező, amely összeköt bennünket. Ez a közös nevező pedig az a személyes elhívás, melyet mindannyian feladatként kapunk Isten földi királyságában.
Előfordult már, hogy zúgolódtatok az elhívásotok miatt? Vagy hálásan fogadtok minden lehetőséget, mellyel fivéreiteket és nővéreiteket szolgálhatjátok, tudván, hogy Mennyei Atyánk megáldja azokat, akiket elhív?
Remélem, nem tévesztjük szem elől becses szolgálati lehetőségeink valódi célját. Ez a cél, ez az örökkévaló cél, ugyanaz, mint amiről az Úr beszélt, és melyet a Nagyértékű gyöngyben olvashatunk: „Mert íme, ez munkám és dicsőségem – hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét.”1
Soha ne feledjük, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagságának köpenye nem a kényelem kabátja, hanem a felelősség palástja. Saját magunk megszabadítása mellett kötelességünk, hogy másokat is Isten celesztiális királyságába vezessünk.
Ha hajlandóak vagyunk Isten szolgálatának ösvényén járni, soha nem kerülünk Shakespeare Wolsey bíborosának helyzetébe. Miután egész életén át szolgálta királyát, hatalmától megfosztva így kesergett:
Ha csak fél oly híven szolgáltam volna Istent,
Mint a királyt: vén napjaimra, igy
Kifosztva nem hagyott vón’ ellenim kezébe!2
Milyen szolgálatot kíván tőlünk a menny? „…az Úr a szívet és készséges elmét követel meg; és a készségesek és engedelmesek eszik majd Sion földjének javát ezen utolsó napokban.”3
Egy pillanatra eltűnődöm, amikor John Taylor elnök (1808–1887) szavaira gondolok: „Ha nem magasztaljátok fel az elhívásotokat, akkor Isten felelősségre fog vonni titeket azokért, akiket kötelességetek elvégzésével megmenthettetek volna.”4
Jézus élete olyan volt, mint egy ragyogó fénysugár, amikor az emberek között szolgált. „…ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál”5 – jelentette ki Jézus, miközben erőt öntött a béna végtagjaiba, látást adott a világtalannak, hallást a siketnek, és életet a halott testének.
A jó szamaritánus történetével a Mester megtanította nekünk, hogy úgy szeressük a felebarátunkat, mint saját magunkat.6 A gazdag ifjúnak adott válaszával megtanította nekünk, hogyan legyünk önzetlenek.7 Az ötezer ember megvendégelésével megtanította nekünk, hogyan elégítsük ki mások szükségleteit.8 A hegyi beszédben pedig megtanította nekünk, hogy először Isten országát keressük.9
Az Újvilágban a következőket jelentette ki a feltámadott Úr: „…tudjátok, hogy milyen dolgokat kell megtennetek az én egyházamban; mert azokat a cselekedeteket, melyeket engem tenni láttatok, nektek is azokat kell megtennetek; mert amit engem tenni láttatok, azt tegyétek meg ti is”10.
Megáldunk másokat, miközben a názáreti Jézus árnyékában szolgálunk, aki „széjjeljárt jót tévén”11. Isten áldjon meg mindannyiunkat, hogy örömöt leljünk Mennyei Atyánk szolgálatában, miközben az Ő gyermekeit szolgáljuk a földön.
© Intellectual Reserve, Inc., 2012. Minden jog fenntartva. Printed in Germany. Az angol eredeti jóváhagyva: 6/11. A fordítás jóváhagyva: 6/11. A First Presidency Message, August 2012 fordítása. Hungarian. 10368 135
Tanítás ebből az üzenetből
„[Az Úr] nem fogja hagyni, hogy kudarcot valljunk, ha megtesszük a mi részünket. Amikor szükséges, saját képességeinken és adottságainkon túl is meg fog erősíteni minket. […] Ez az egyik legkedvesebb élmény, amelyben egy emberi lénynek része lehet” (Ezra Taft Benson idézet, Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 20). Megoszthatsz egy olyan élményt, amikor te vagy egy ismerősöd érezte, hogy az Úr megerősítette a tehetségeit vagy képességeit. Kérd meg a családot, hogy osszák meg saját pozitív élményeiket arról, amikor válaszoltak „a Szabadító szolgálatra hívó szavára”.