Fiataloknak
A tökéletes szenteste
Fiatal koromban a szenteste volt számomra az év egyik legszebb napja. A családommal pizzát készítettünk, elmentünk énekelni a szomszédokhoz, majd összegyűltünk egy karácsonyi áhítatra. Bizonytalan hangon, négy szólamban énekeltük a himnuszokat, furán összeválogatott hangszereink kíséretére. Apu az estét mindig egy karácsonyi üzenettel zárta, melytől boldog könnyekre fakadtunk. Az életben semmi nem volt jobb a szentesténél.
Amikor kicsit idősebb lettem, anyukám elkezdett gondoskodni egy fiatal szomszédunkról, Kellyről. Kelly mindennap átjött hozzánk suli után, míg édesanyja, Patty dolgozott. Kelly állandóan a nyomomban volt, mint egy kiskutya. Lármás volt és sokat kellett foglalkozni vele. Mindig megkönnyebbültem, mikor Patty végül összeszedte a lányát és elmentek. Újra nyugalom volt itthon.
Egyik decemberben teljesen elborzadtam, mikor anyu meghívta Pattyt és Kellyt, hogy töltsék velünk a szentestét. Az én szentestémet! Anyu mosolygott, és megnyugtatott, hogy „semmi nem fog változni”. De én biztos voltam benne, hogy igen. Majd megeszik az összes pizzánkat. Kelly pedig kineveti az éneklésünket. Beletörődtem, hogy biztos életem legrosszabb szentestéje lesz.
Amikor eljött az este, Patty és Kelly csatlakoztak hozzánk, mi pedig beszélgettünk, sokat nevettünk és énekeltünk. Anyunak igaza volt. Az est tökéletes volt. Éjfélkor megköszöntek nekünk mindent és hazamentek, bár szívesen maradtak volna még. Csordultig telt szívvel feküdtem le aznap. Rájöttem, hogy a karácsony igazán drága ajándékai nem fogynak el attól, hogy adunk belőlük másoknak. Inkább becsesebbek lesznek és gyarapodnak.